DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

Átesett első F1-es tesztjén a Mercedes 17 éves tehetsége

Andrea Kimi Antonellit sokan a generációja egyik legnagyobb ígéretének tartják, ami az eddigi eredménysorát látva nem meglepő: a Mercedes által felkarolt olasz 2022-ben a német és az olasz Formula-4-ben, tavaly pedig a Formula Regional közel-keleti és európai szériáiban lett bajnok. Idén így az F3-at átugorva egyből a Formula-2-ben debütált, ahol három forduló elteltével kilencedik helyen áll a tabellán. Viszont a tehetsége és a junioreredményei miatt az első pillanattól kezdve az egyik fő jelöltként emlegetik Antonellit arra, hogy elfoglalja 2025-ben a Ferrarihoz átigazoló Lewis Hamilton megüresedő ülését a Mercedesnél – sőt, hiába pletykálnak Carlos Sainz szerződtetéséről, Toto Wolff csapatfőnök nemrég konkrétan úgy fogalmazott, hogy a 17 éves olasz van „a legerősebb pozícióban”.

A Mercedes fel is pörgette Antonelli felkészítését: információink szerint eredetileg csak néhány hét múlva, Imolában került volna sor az első Formula-1-es tesztjére, elé azonban beiktattak még egy alkalmat a héten a Red Bull Ringen. Nos, kedden és szerdán sor is került Antonelli első F1-es tesztjére az Osztrák Nagydíjnak otthont adó spielbergi pályán, ahol a fotók tanúsága szerint Wolff némileg önironikus szavainak megfelelően valóban nem a már a jelenlegi szabályrendszer szerint épített 2022-es, hanem a Mercedes számára az utolsó konstruktőri vb-címet hozó 2021-es versenygépbe ülhetett be (a csapatfőnök szerint azért, hogy a fiatal pilóta először „egy jó autóval” gyűjtsön tapasztalatot). Íme, a Mercedes fotói a jeles alkalomról – több információt nem osztottak meg arról, pontosan hány kört is teljesített Antonelli, viszont egy videós üzenetben maga a pilóta összegezte a két napot:

„Az első két nap teljesítve egy F1-es autóban. Hihetetlen élmény volt, imádtam minden egyes másodpercét. Az első nap alakult a tervek szerint, ugyanis havazott kicsit, úgyhogy nem igazán tudtunk vezetni. De a második nap már száraz volt, sok kört megtettünk. Köszönöm a csapatnak a kemény munkát, és izgatottan várom, mi következik.”

Emlékszel még? Verstappen újoncként sem ismert kegyelmet

Blanchimont, padlógáz, külső ív - Max Verstappen az ehhez hasonló megmozdulásaival rögtön az első évében letette névjegyét az F1-ben.

Otthonról is benézhetünk a McLaren központjába

A csapat mutatta meg, hogy hogyan:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Did you know that you can visit the McLaren Technology Centre from the comfort of your own sofa? Take a look on Google Maps! #McLaren #MTC #F1

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés,

Hogyan kell profin összerakni egy házi szimulátort?

Azt eddig is sejthettük, hogy ezek a berendezések nem csak úgy ott teremnek az autóversenyzők nappalijában, de úgy tűnik, a McLaren IndyCar-pilótája, Oliver Askew akár az IKEA-ban is vásárolhatta volna a sajátját, hiszen azért tartott csak egy percig összeszerelnie, mert alaposan felgyorsította a videót.

Schumacher karrierjének legsötétebb foltját ismétli este az F1

Újabb legendás versenyt „vetítenek le” a Formula-1 hivatalos közösségi oldalai, ráadásul ezúttal a rajongók választhatták ki a műsorra tűzött futamot. A legtöbb szavazat az 1997-es szezonzáró jerezi Európai Nagydíjra esett, amely Jacques Villeneuve és Michael Schumacher botrányos ütközésig fajuló ádáz vb-küzdelméről maradt emlékezetes. A futamot szerda este 20 órától lehet megnézni az F1 hivatalos Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, méghozzá az alábbi videóban (az elindításához át kell kattintani!):

 

„Most nincs mögötted Lewis” – kommentálta Leclerc elfékezését Albon

Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell szimulátorozásába leshetünk bele - Leclerc megkéri Albont, hogy kommentálja a körét, amikor pedig elrontja a féktávot, akkor utóbbi annyit mond, hogy pedig nincs is mögötted Lewis. Utalva ezzel a tavalyi Olasz Nagydíjra, ahol Leclerc végig maga mögött tartotta Hamiltont...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

And now over to your commentary team... @alex_albon and @nicholaslatifi?! . #F1 #Formula1 #RaceAtHome #Twitch

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Hamilton frizurája 2020-ban is igényt tart a nyilvánosságra

Még csak elkezdődött április, de Lewis Hamilton már két extrém hajviseletet is mutatott követőinek. A teszteket megelőzően torzonborz mikrofonfejet posztolt a közösségi médiába, majd néhány napja a karanténból mutatta meg csimbókos Predator-frizuráját.

Rossi is csatlakozik a mezőnyhöz a második virtuális MotoGP-futamon

A másfél héttel ezelőtti mugellói nyitány sikere után a hétvégén következik a MotoGP által indított virtuális sorozat második állomása. Ezúttal a Red Bull Ring lesz a helyszín, ahol tízköröst versenyt teljesítenek majd a résztvevők. Akik között most már valóban ott lesz Valentino Rossi is, de visszatér Marc és Alex Marquez, Maverick Vinales és Fabio Quartararo is, valamint csatlakozik például Danilo Petrucci is. A futam vasárnap 15 órakor kezdődik, a MotoGP hivatalos közösségi oldalain lehet majd követni – íme, a mezőny:

Repsol Honda: Marc Marquez, Alex Marquez

Ducati Team: Danilo Petrucci, Michele Pirro

Monster Yamaha: Valentino Rossi, Maverick Vinales

Petronas Yamaha SRT: Fabio Quartararo

Pramac Racing: Francesco Bagnaia

LCR Honda: Takaaki Nakagami

Reale Avintia Racing: Tito Rabat

rossi

Ha itt Raikkönen nem táncolni tanítja a kislányát, akkor nem tudjuk, mit csinál

Mondjuk ha táncolni tanítja, akkor sem könnyű értelmezni.

Egy portugál pálya is megkapta a besorolást, ott is rendezhetnek F1-es futamot

Portimao már eddig is olyan licensszel rendelkezett, amellyel fogadhatta például a Superbike mezőnyét, most viszont megkapta az FIA Grade 1 besorolását, amelynek értelmében topkategóriás autóversenyeket is rendezhet, beleértve a Formula-1-et is. A portugálok már eddig is jelezték, hogy szívesen szállnának be a száguldó cirkuszba és korábban adtak is otthont itt F1-es tesztnek, meglátjuk, hogy sikerül-e bepréselniük magukat a versenynaptárba - az ország 24 éve nem rendezett futamot, akkor Estoril volt stabil állomása a sorozatnak. 

portimao

fotó: dppi

Ez az az időszak, amikor nemcsak Kiss Norbert marad otthon, de még a macskája is

Chateltél már F1-es pilótával? Most lehetőséged nyílik rá

Az Alpha Tauri orosz versenyzőjétől, Danyil Kvjattól bárki élőben kérdezhet valamit, ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy magyar idő szerint szerdán délben rá kell kattintani a csapat Youtube-adására. 

pf4_20

A legkülönfélébb dolgokból lehet kirakni az Audi logóját

Az ingolstadti márka meginvitálta rajongóit a "négygyűrűs kihívásra", ők pedig kreatívabbnál kreatívabb interpretációkat küldtek be. Ezekből készült az alábbi összeállítás.

Ez az egyetlen autó, amit most vezetek - jelentették ki a pilóták, majd elkezdtek brümmögni

Egy bolondos videóval hívta fel a figyelmet a kijárási korlátozások fontosságára a Castrol. A cég népszerű autó- és motorversenyzőket kért meg arra, hogy kamera előtt játszanak kisautóval. Íme a végeredmény:

A Ferrari elárult néhány adatot magáról

Hány futamgyőzelemmel rendelkeznek? Összesen mennyi pontot szerzett Sebastian Vettel a csapattal? Melyik futamon szerezte Kimi Raikkönen az első győzelmét az istállóval? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Ferraritól.

Melyik pálya a hosszabb? A Renault párosa megtippelte

A Renault csapata egy kvízjátékra invitálta két pilótáját, Daniel Ricciardót és Esteban Ocont. A párosnak azt kellett kitalálnia, az idei versenynaptár két kiválasztott pályája közül melyik a hosszabb. Nézzük, melyikük teljesített jobban:

Carmen Jorda üzent az otthoni karanténból

„Igen, otthon kell maradnunk… Igen, egészen bizonytalan időket élünk. Ha viszont nem követjük a fényt az alagút végén, el fog veszni. Ezért legyünk türelmesek, dolgozzunk a céljainkon és tegyünk a jövőnkért. Te is tedd meg otthon, amit tudsz, és maradj pozitív!” – tanácsolta Instagram-posztban Carmen Jorda.

A korábbi Formula-1-es fejlesztőversenyzőnő testhezálló ruhában tölti mindennapjait, de nem egyedül szigetelte el magát – a következő fotókat tette közzé a napokban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bonjour Quarentine day 8740... - Wearing @vaara_studio

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No social distance for this buddy - #Carmenjorda #StayAtHome #QuedateEnCasa

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

18 éve ezen a napon rendezték az első MotoGP-futamot – naná, hogy Rossi nyerte

Nem elírás a poszt címe: a gyorsaságimotoros-világbajnokságot természetesen már 1949-ben útjára indították, de csak 2002 óta viseli a királykategória a MotoGP nevet, ekkor álltak át 500-ról 990 köbcentis motorokra. Az új éra első versenyét április 7-én rendezték az eső áztatta Suzukában, ahol az akkor még csak egyszeres királykategóriás (összességében is csak háromszoros) világbajnok Valentino Rossi diadalmaskodott a Repsol Hondával. Íme, a történelmi futam összefoglalója, de alább akár az egész Japán Nagydíjat is vissza lehet nézni:

 

 

Ingyenesen elérhetővé teszi a Mercedes a légzést segítő eszközének részleteit

Mi is többször beszámoltunk róla, hogy légzést segítő eszközök gyártásával segédkezik a Mercedes a koronavírus-járvány elleni harcban: alig 100 órával az első megbeszélés után el is készült az első darab. Már a brit kormány is jóváhagyta azt, sőt rendelt is belőle 10 ezer darabot, most pedig a Mercedes bejelentette, hogy egyfelől a teljes brixworth-i gyárát ennek gyártására alakította át, másrészt ingyenesen elérhetővé teszi az eszköz gyártásához szükséges összes információt, ezzel is segítve a még hatékonyabb küzdelmet a járvány ellen.

ucl-mercedes_1

Egy hétvégét kukázott, mégis több futam szerepel az IndyCar legfrissebb naptárában

Ismét átrajtolza a koronavírus-járvány miatt a 2020-as menetrendjét az IndyCar. A május utolsó hétvégéjére kiírt duplafutamos Detroit Grand Prix-t törölték, cserébe viszont három új versenyt is felvettek a naptárba. Egyfelől duplafutamossá tették az iowai és a Laguna Seca-i fordulókat, másfelől október elején lesz egy harmadik verseny is Indianapolisban az eredeti épített pályás viadal és az Indy 500 mellett.

Íme, a menetrend jelen állás szerint (a St. Petersburg-i fordulónak továbbra sincs időpontja), amely persze még jócskán változhat a járvány miatt, hiszen sokak szerint igen optimista a június eleji kezdés:

indycar-schedule-2020

Videó: Így megy bevásárolni egy autóversenyző

Az ADAC F4 jelenlegi bajnoka, a 16 éves francia Theo Pourchaire mutatta be mindezt.