Bastianini az élen Portimaóban, Marquez első bukásával a harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/37630
Két edzéssel indult a MotoGP Portugál Nagydíjának programja pénteken. Délelőtt az éjszakai esőzések után még nem volt tökéletes az egyébként már felszáradt aszfalt tapadása, ilyen körülmények között pedig Marc Marquez volt a leggyorsabb, megelőzve a gyomorgondokkal küzdő Maverick Vinalest, valamint a KTM gyári és a Pramac Ducati párosát.
Tétje persze a délutáni egyórás tréningnek volt, hiszen ott dőlt el, melyik tíz motoros jut automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt – 1:38,057-et – ezúttal a gyári Ducatit erősítő Enea Bastianini futotta meg, mögötte Jack Miller lett a második a KTM-mel, Marquez pedig ezúttal harmadikként végzett – annak ellenére, hogy az utolsó percekben egy bukást is begyűjtött, amely a tesztet nem számolva az első volt számára a Ducatival.

Jorge Martin, Brad Binder, Marco Bezzecchi és Vinales követte őt a sorban, és bejutott még a Q2-be a címvédő és vb-éllovas Francesco Bagnaia, valamint a két gyári yamahás, Fabio Quartararo és Alex Rins. Utóbbi épp az újonc Pedro Acostát szorította ki a top 10-ből. Marquezen kívül egyébként elesett még az edzésen Aleix Espargaro, Alex Marquez, Franco Morbidelli és Luca Marini is – utóbbi a többi hondáshoz hasonlóan a sor végén.
A péntek délutáni edzés végeredménye:
| 1. | Enea Bastianini | Ducati Team | 1'38.057 | |
| 2. | Jack Miller | Red Bull KTM | 1'38.175 | 0.118 |
| 3. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'38.210 | 0.153 |
| 4. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'38.288 | 0.231 |
| 5. | Brad Binder | Red Bull KTM | 1'38.387 | 0.330 |
| 6. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'38.409 | 0.352 |
| 7. | Maverick Viñales | Aprilia Racing | 1'38.411 | 0.354 |
| 8. | Francesco Bagnaia | Ducati Team | 1'38.541 | 0.484 |
| 9. | Fabio Quartararo | Monster Yamaha | 1'38.552 | 0.495 |
| 10. | Alex Rins | Monster Yamaha | 1'38.560 | 0.503 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'38.599 | 0.542 |
| 12. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'38.635 | 0.578 |
| 13. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'38.809 | 0.752 |
| 14. | Aleix Espargaró | Aprilia Racing | 1'38.812 | 0.755 |
| 15. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'38.882 | 0.825 |
| 16. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'38.962 | 0.905 |
| 17. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'39.119 | 1.062 |
| 20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.147 | 1.090 |
| 21. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'39.160 | 1.103 |
| 22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'39.781 | 1.724 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
A Formula-3 szombati versenye is egy elsőbálozó sikerét hozta
https://formula.hu/parc-ferme/22791
A Renault juniorprogramjában szereplő dán Christian Lundgard tavaly a Formula Renault Eurocup sorozatában lett második, valamint beugrott egy hétvégére az akkor még GP3 néven futó sorozatba is. Idén már az össz-F3 mezőnyét erősíti, és eddig egy dobogót tudott felmutatni újoncévében.
Az első hungaroringi futamon Lundgard már a pole-pozíciót is meg tudta szerezni, innentől pedig csak a csapattárs Max Fewtrell tudta őt megszorongatni, de ő is lemaradt tőle majdnem 4 másodpercre a győzelem felé vezető úton. Lundgard és Fewtrell ART-s párosa mögött Jake Hughes állhatott még fel a dobogóra, aki így tovább folytatta a végletes eredmények szállítását: egy futamgyőzelem és a mai dobogó mellé már három kiesés szerepel a neve mellett (az egyik pole-pozícióból), valamint egyszer csak tizenhetedik helyen tudott befutni.
A bajnoki éllovas orosz Robert Svarcman ma csak ötödik lett, és mivel előtte a tabellán második Juri Vips futott be ezen a versenyen, az észt némiképp fel tudott zárkózni összetettben - a különbség a holnapi második futam előtt kerek 20 pont Svarcman javára. Svarcman mögött a brazil Felipe Drugovich első pontjait szerezte hatodik helyével, mögöttük pedig Leonardo Pulcini, Marcus Armstrong, Yuki Tsunoda és Logan Sergeant tudtak pontot szerezni.
Csúcsmodern garancia a biztonságra a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22788
Az F1-es versenynaptár egyik legfejlettebb, frissen átadott irányítóközpontjába volt szerencsénk betekinteni a Hungaroring jóvoltából, ahol a rendfenntartó erők, a katasztrófavédelem, a mentőalakulatok és a helyi rendezők elképesztő adatmennyiség birtokában közösen gondoskodnak arról, hogy a futamra kilátogató százezrek a legnagyobb biztonságban legyenek.

Csúnya beszólás a Renault-nak: Verstappené a hétvége legnagyobb dumája
https://formula.hu/parc-ferme/22790
Max Verstappen az időmérő után a sajtótájékoztatót is megnyerte! Amikor a Renault állítólagos 1000 lóerős teljesítményéről kérdezték, a holland így felelt:
Ha 1000 lóerős a motoruk, akkor nagyon rossz autót építettek...

A holland a trollkodás után hozzátette, hogy annak híve: a szöveg helyett a pályán kell bizonyítani!
Verstappen a 100. pole pozíciós, de egy rekordot elveszített
https://formula.hu/parc-ferme/22789
Persze ezt aligha bánja: a mai napig a holland tartotta a "legtöbb győzelem pole-pozíció" nélkül csúcsát, most azonban ez visszakerült Eddie Irvine-hoz. Az északír fenegyerek négyszer ünnepelt a dobogó tetején, de sosem indulhatott az első rajthelyről, míg Verstappen hét futamgyőzelem után nyert végre meg egy időmérőt.

Na melyik F1-es pilóta jött busszal a Hungaroringre?
https://formula.hu/parc-ferme/22787
Na jó, nem vagyunk benne biztosak, hogy Kimi Raikkönen az Örs vezér teréről indult ma a pályára, az viszont tény, hogy a versenyzőknek fenntartott parkolóban egyedül az ő helye maradt üresen ma...

Ennek a lengyel lánynak valószínűleg a Magyar Nagydíj élete eddigi legboldogabb hétvégéje
https://formula.hu/parc-ferme/22786
Agata igent mondott Daniel lánykérésére.
She said... YES!
— Formula 1 (@F1) August 2, 2019
Two of Robert Kubica's biggest fans got engaged by the Hungaroring tonight
Congratulations, Agata and Daniel!#F1 #HungarianGP @WilliamsRacing pic.twitter.com/iNbbT61v8F
Még egy szerencsés olvasónk lehet ott a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22785
Bodnár Dorina az AMTS-en nyert jegyével készült közös képet küldte el nekünk. Gratulálunk!

Nem is kérdés, melyik csapat akar ma a legtöbbet dolgozni!
https://formula.hu/parc-ferme/22783
A mogyoródi paddock bejáratánál megfigyelhettük, hogyan működik a gyakorlatban a csapatok számára reggel 9 óráig tartó curfew, azaz "takarodó" avagy "bejárási tilalom". Az alábbi képet 8:57-kor készítettük, rajta többtucat lelkes, munkára kész Ferrari-csapattaggal.

A nürburgringi TCR-futamon áll rajthoz a WRC sztárpilótája
https://formula.hu/parc-ferme/22780
Nemrég Gabriele Tarquini próbálta ki a Hyundai WRC-autóját, most pedig a gyártó ralis szupersztárja, Thierry Neuville vált kategóriát: ő azonban élesben is debütál, nemcsak teszteli az i30 TCR-t, hanem rajthoz is áll vele a Nürburgringen. A belga klasszis már tesztelte a túraautót, augusztus 16-18-án pedig a TCR Germany futamán fog vele versenyezni - erre éppen Tarquini készíti fel. Ez az esemény egy héttel lesz a Német Rali előtt, ahol Neuville élete első WRC-győzelmét aratta.

fotó: dppi
Felpörög a Magyar Nagydíj hétvégéje: íme a szombati program
https://formula.hu/parc-ferme/22775
Sok mindent nézhetünk a tévében szombaton, mutatjuk, hogy hogyan alakul a nap programja:
9:00-9:30 Formula-3, időmérő
9:50-10:25 TCR Europe, időmérő
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
10:10-11:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)
13:35-14:05 TCR Europe, első futam (Sport 2)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
16:45-17:30 Formula-3, első futam (M4 Sport)

fotó: dppi
Hátborzongató: Nem csak Verstappen drukkerei hoznak meccshangulatot az F1-be
https://formula.hu/parc-ferme/22781
Robert Kubicának ráadásul elég volt megjelennie a bokszban ahhoz, hogy ilyen reakciót váltson ki:
Polish fans are the best #kubica #hungargames pic.twitter.com/eahHjNTFv3
— pytho (@pytho_iv) August 2, 2019
Kihívás: Mutassatok egy ennél nagyobb szakállú versenyzőt!
https://formula.hu/parc-ferme/22779
Mert szerintünk nem sokan vannak! Az urat Fernando Crocének hívják, és már három hete is igen impresszív szőrzete volt, ami azóta újabb centikkel gazdagodott. A Porsche Szuperkupában versenyző brazil pilótának sokan csodájára járnak!

Daniel Ricciardo annyira kedveli Daniel Ricciardót, hogy kért tőle egy puszit
https://formula.hu/parc-ferme/22782
Az F1-es paddock népe már majdnem elkönyvelte, hogy a Magyar Nagydíj péntekje Ricciardo-féle bolondozás nélkül fog lecsengeni, az utolsó pillanatban azonban megjelent az ausztrál és megmentette a napot ettől a csúfságtól.
Az edzéseket értékelő sajtótájékoztatóra Ricciardo olyan sapkában jelent meg, amelyen saját aláírása szerepelt, majd többször is megkapta a kérdést, hogy minek köszönhető ez a furcsaság. Gyors észjárását bizonyítva a Renault pilótája a háromszor felmerülő kérdésre minden alkalommal különböző választ adott. Mindenki eldöntheti, melyik magyarázatot hiszi el.
"Sajnos már csak ilyen sapka maradt készleten, amit a rajongóknak akartunk volna kiosztani."
"Annyira unatkoztam a szabadedzésen az esőben, hogy elkezdtem aláírogatni a saját sapkáimat."
"Nagy rajongója vagyok Daniel Ricciardónak, és sikerült vele találkoznom. Általában nem szoktam aláírásokat kérni, de az övét nagyon akartam. Éppen volt nálam egy Ricciardo-sapka, és szépen megkértem, hogy ne csak egy aláírást adjon, hanem egy puszit is. Mindkettőt megkaptam!"

Na kinek van a legmenőbb aláírása a Hungaroring dicsőségfalán?
https://formula.hu/parc-ferme/22778
Igen. Persze, hogy neki.



FUCKYEAH!
Ki állítja, hogy nem létezik a Rich Energy?
https://formula.hu/parc-ferme/22777
A Haas főszponzorát az elmúlt hónapokban sok vád érte, miszerint voltaképpen egy "fiktív energiaitalról" van szó, mely valójában nem is létezik. A Hungaroringen úgy döntöttünk, végére járunk a dolognak, a bizonyíték pedig magáért beszél! Az autopszia közben volt szerencsénk egy-két szót beszélni a csapatalapító Gene Haasszal is, aki elmondta: hétfőn érkezett Budapestre, és nagyon jól érzi magát nálunk!

Csak szeptember végén dől el a Német Nagydíj végeredménye
https://formula.hu/parc-ferme/22774
Szeptember végén tárgyalják az F1-es Alfa Romeo fellebbezését a Német Nagydíjon kiosztott büntetés kapcsán. A csapat a hockenheimi Formula-1-es futamon technikai szabálytalanság miatt autónként utólag 30 másodperces időbüntetést kapott, ám az istálló ezt a döntést fellebbezte, és arra hivatkozik, döntő erejű bizonyíték van a kezében, amellyel megőrizheti hetedik és nyolcadik helyezését.

A meghallgatásra egészen sokáig, szeptember 24-éig várnunk kell, a Német Nagydíj végeredménye addig is ideiglenesnek számít.
Magyarországon indul ralikrosszversenyen Tom Coronel
https://formula.hu/parc-ferme/22770
A népszerű túraautós, aki előszeretettel próbálja ki magát más szakágakban, most a ralikrosszba kóstol bele. A Titans RX sorozat több versenyére nevezett, köztük a magyar hétvégén is ott lesz, október 5-6-án Nyirádon.
A Titans RX idén rajtolt el, ahogy nevéből kiderül, igazi sztárpilótákkal: a mezőnyben versenyez Nelson Piquet Jr., továbbá a WRX-ben világbajnoki címért küzdő Timmy és Kevin Hansen, akárcsak a WRC-futamgyőztes Hayden Paddon. Egy állandó magyar résztvevő is van, Csucsu, azaz Lukács Kornél.

Szívatós interjút készített Gaslyvel a Red Bull Air Race bajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/22772
A franciának ugyanis Martin Sonka, a 2018-as világbajnok utasaként kellett megválaszolnia a kérdéseket. Sonka faarccal hajtotta végre a különböző mutatványokat és tette fel a kérdéseket, például hogy melyik volt a Toro Rosso első versenye, vagy hány körös az Osztrák Nagydíj. Gasly eleinte jól állta a próbát, de ahogy Sonka bemelegedett, egyre nehezebben tudott koncentrálni.
A rendhagyó videó még az osztrák verseny idejében készült: egy előző részt már láthattunk, abban Gasly a gépből mutatta be a pályát. A francia teljesítményét joggal érheti kifogás, de az mindenképpen elismerésre méltó, hogy minden merész ötletben benne van.
Romló motorok: egy táblázat, mely többet mond minden szónál
https://formula.hu/parc-ferme/22773
Az első nyolc helyen a Renault és a Honda sormintája, a fennmaradó tizenkettőn a Ferrari és a Mercedes következik – egyértelműen utóbbi vezeti a megbízhatósági listát.

Jelmagyarázat: piros – a megengedett elemszám túllépése; sárga – az utolsó megengedett elem beépítve; zöld – az utolsó előtti megengedett elem beépítve.
