Bastianini az élen Portimaóban, Marquez első bukásával a harmadik
https://formula.hu/parc-ferme/37630
Két edzéssel indult a MotoGP Portugál Nagydíjának programja pénteken. Délelőtt az éjszakai esőzések után még nem volt tökéletes az egyébként már felszáradt aszfalt tapadása, ilyen körülmények között pedig Marc Marquez volt a leggyorsabb, megelőzve a gyomorgondokkal küzdő Maverick Vinalest, valamint a KTM gyári és a Pramac Ducati párosát.
Tétje persze a délutáni egyórás tréningnek volt, hiszen ott dőlt el, melyik tíz motoros jut automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt – 1:38,057-et – ezúttal a gyári Ducatit erősítő Enea Bastianini futotta meg, mögötte Jack Miller lett a második a KTM-mel, Marquez pedig ezúttal harmadikként végzett – annak ellenére, hogy az utolsó percekben egy bukást is begyűjtött, amely a tesztet nem számolva az első volt számára a Ducatival.

Jorge Martin, Brad Binder, Marco Bezzecchi és Vinales követte őt a sorban, és bejutott még a Q2-be a címvédő és vb-éllovas Francesco Bagnaia, valamint a két gyári yamahás, Fabio Quartararo és Alex Rins. Utóbbi épp az újonc Pedro Acostát szorította ki a top 10-ből. Marquezen kívül egyébként elesett még az edzésen Aleix Espargaro, Alex Marquez, Franco Morbidelli és Luca Marini is – utóbbi a többi hondáshoz hasonlóan a sor végén.
A péntek délutáni edzés végeredménye:
| 1. | Enea Bastianini | Ducati Team | 1'38.057 | |
| 2. | Jack Miller | Red Bull KTM | 1'38.175 | 0.118 |
| 3. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'38.210 | 0.153 |
| 4. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'38.288 | 0.231 |
| 5. | Brad Binder | Red Bull KTM | 1'38.387 | 0.330 |
| 6. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'38.409 | 0.352 |
| 7. | Maverick Viñales | Aprilia Racing | 1'38.411 | 0.354 |
| 8. | Francesco Bagnaia | Ducati Team | 1'38.541 | 0.484 |
| 9. | Fabio Quartararo | Monster Yamaha | 1'38.552 | 0.495 |
| 10. | Alex Rins | Monster Yamaha | 1'38.560 | 0.503 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'38.599 | 0.542 |
| 12. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'38.635 | 0.578 |
| 13. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'38.809 | 0.752 |
| 14. | Aleix Espargaró | Aprilia Racing | 1'38.812 | 0.755 |
| 15. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'38.882 | 0.825 |
| 16. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'38.962 | 0.905 |
| 17. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'39.048 | 0.991 |
| 19. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'39.119 | 1.062 |
| 20. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'39.147 | 1.090 |
| 21. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'39.160 | 1.103 |
| 22. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'39.781 | 1.724 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Visszaül az elmúlt évek hullámvasútjára a Yamaha?
https://formula.hu/parc-ferme/31866
Katarban még gyengén szerepelt a vb-címvédő Fabio Quartararo, Mandalikában viszont már pole-t és dobogót szerzett a hangvillások franciája – a Formula Motocast indonéziai adásában a japán gyártó eddigi ellentmondásos produkciójáról is szót ejtettünk 25:01-től:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Gokart: Gáspár Benett második lett Lonatóban
https://formula.hu/parc-ferme/31864
Március 20-án rendezték meg Lonatóban a 33° Trofeo di Primavera FINALE e Rok Cup Italia első fordulóját, ahol Gáspár Benett nagyszerű versenyzéssel a második helyet szerezte meg a nemzetközi mezőnyben. Benett már egy ideje a nemzetközi porondon pallérozódik, 2021-ben a KidiX Alonso Kartnál nyomta tövig a gázpedált a WSK-ban, idén pedig már az IPK Official Racing Team színeiben teszi mindezt. Az ifjú gokartos így kommentálta múlt hétvégi sikerét: "IGEEEEEEN! Második lettem a33° TROFEO DI PRIMAVERA FINALE versenyen Lonátoban! Igaz, én értem célba, de a csapat dolgozott nagyon sokat, amiért oriási köszönet. Grazie mille!"

Először vezettek nők F1-es autót Szaúd-Arábiában
https://formula.hu/parc-ferme/31865
Történelmi pillanatra került sor az Alpine jóvoltából a Szaúd-arábiai Nagydíj felvezetéseként az ország fővárosában, Rijádban: Aseel Al Hamad és Abbi Pulling lettek az első nők, akik Formula-1-es autót vezethettek a női egyenjogúság terén sokáig elmaradott országban. Előbbi a szaúdi autó- és motorsportszövetség elnöki tagja, míg utóbbi az Alpine kötelékeibe tartozik, s a W Seriesben fog versenyezni idén. Mindkét hölgy a V8-as erőforrás által hajtott E20-ast, azaz az akkor még Lotus névre hallgató enstone-i istálló 2012-es, idei festéssel ellátott F1-es autóját hajthatta meg a bemutató során – Abbi Pulling ráadásul mindezt egy nappal a 19. születésnapja előtt tehette meg. Al Hamad számára egyébként nem ez volt az első ilyen élmény: 2018-ban a franciaországi Paul Ricard pályán már beülhetett ebbe az autóba, ezzel az első szaúdi nővé válva, aki Formula-1-es volánjánál feltűnt.



Új rekordot állított fel bahreini dobogójával Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/31863
Azzal, hogy harmadikként futott be a szezonnyitón, Lewis Hamilton elmondhatja magáról, hogy karrierje eddigi összes F1-es szezonjában felállhatott legalább egyszer a pódiumra. Ez szám szerint zsinórban 16 idényt jelent, ezzel pedig immár egyedüli rekorder a vonatkozó statisztikában: eddig Michael Schumacherrel közösen tartották a csúcsot sorozatban 15 sikeres évaddal. Az F1 lapozható Instagram-bejegyzéséből az is kiderül, hogyan fest a ranglista élmezőnye:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Egytől tízig: Így láttuk mi az F1-es pilóták bahreini produkcióját
https://formula.hu/parc-ferme/31862
Jó(?) szokásunkat fenntartva a 2022-es Formula–1-es szezonnyitót követően is 1 és 10 közötti skálán értékeltük a mezőny tagjainak teljesítményét, mely skálán az 5,5 az átlag, az 1 a minősíthetetlen produkció, míg 10-est csak a tökéletes (vagy ahhoz rendkívüli közeli) teljesítmény érdemel ki. 56:14-től meghallgathatod, milyen pontokat osztottunk a Bahreini Nagydíj után!
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Aston Martin: Vettelnek még mindig nincs negatív tesztje
https://formula.hu/parc-ferme/31861
Egy nappal a szaúdi versenyhétvége kezdete előtt Sebastian Vettel továbbra sincs az országban és nem rendelkezik negatív koronavírusteszttel. A tartalékpilóta Nico Hülkenberg viszont a helyszínre érkezik, hogy Bahreinhez hasonlóan átvegye az Aston Martint, ha szükség van rá. Vettelnek péntekig kell negatív Covid-tesztet produkálnia, a csapat holnap hozza meg a végleges döntést hétvégi pilótájáról.
A négyszeres világbajnok teszteredménye egy héttel ezelőtt, csütörtökön lett pozitív, azóta Svájcban tartózkodik önkéntes karanténban: Formula-1-es pályafutása során először hagyott ki egy versenyhétvégét.
„Tájékoztatás: Sebastian Vettel eddig nem adta le a negatív Covid-tesztet, amely szükséges ahhoz, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjra repülhessen. Nico Hülkenberg Dzsiddában lesz, hogy helyettesítse Sebet, amennyiben szükséges. A végső döntést péntekig halasztjuk, hogy megadjunk minden lehetőséget adjunk Sebnek a versenyzésre” – olvasható a csapat Twitterén.

Befejeződött a spái felújítás első üteme
https://formula.hu/parc-ferme/31860
Közzétették az első képeket Spa-Francorchamps új formájáról: befejeződött a pálya renoválásának első, 21 millió euró értékű üteme. Öt hónapon keresztül 250 munkás és 100 munkagép dolgozott a pályán, elsősorban a Raidillon kanyarban, ahol módosítottak a bukótéren és felhúzták a 4600 főt befogadó új lelátót.
Ezen túlmenően a pálya összes bukóterét felújították, új kavicságyakat hoztak létre és újraaszfaltoztak több kanyart, köztük a La Source-t, a Raidillont és a Speaker’s Cornert. Az Eau Rouge előtti szakaszon a pálya széle kopár a fotókon: az itt található lelátókat ledózerolták, 2023-ban pótolják őket.



Márciusi Motorsporthíradó: Indul a raliszezon!
https://formula.hu/parc-ferme/31858
A tartalomból:
- Márciusban elrajtol a hazai ralibajnokság.
- Stúdiónkban a visszatérő magyar bajnok, Vincze Ferenc.
- Új versenyző a Mercedesnél, George Russell.
Domenicali szerint négy-öt csapat is érdeklődik az F1 iránt
https://formula.hu/parc-ferme/31857
Michael Andretti csapata nemrég határozottan jelezte, hogy rövidesen szeretnének a Formula-1-es mezőny tagjává válni – olyannyira, hogy elmondásuk szerint már a motorpartneri szerződést is aláírták a Renault-val. Stefano Domenicali a Sky F1-nek adott interjúban utalt rá, hogy nem csak Andrettiék érdeklődnek az F1 iránt: „Talán ő a leghangosabb közülük, de több mint négy-öt ajánlatunk van arra, hogy megfontoljuk egy új csapat részvételét a Formula-1-ben” – mondta el a sportág vezetője.
Domenicali ugyanakkor ismét utalt arra, hogy nem feltétlenül ez a sportág érdeke: elmondása szerint noha egyeztetnek erről az FIA-val, de nem érzik feltétlenül szükségét, hogy több mint tíz csapat legyen a rajtrácson. Az F1-vezér szerint a jelenlegi állapotban is elég jó a verseny, és rengeteg szempontot kellene mérlegelni, ha szeretnék bővíteni a mezőnyt.

Örömittas Leclerc, kifakadó és aggódó Verstappen – a legjobb bahreini rádiózások
https://formula.hu/parc-ferme/31856
Volt ok a bosszankodásra a Red Bullnál, valamint örömre a Ferrarinál, a Haasnál és az Alfa Romeónál – többek között ezeket is meghallgathatjuk a szezonnyitóról készült csapatrádiós válogatásban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:
Nem folytathatja ezt az önveszélyes motorozást Marc Marquez
https://formula.hu/parc-ferme/31855
Bár az adást még a kettős látása kiújulásáról szóló hírek előtt vettük fel, így is érvényes az, amit a nyolcszoros világbajnok indonéziai „ámokfutásáról” mondtunk a Formula Motocast friss műsorában – a vonatkozó rész 14:48-tól hallgatható:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ilyen volt a színfalak mögött a Ferrari hétvégéje – videó
https://formula.hu/parc-ferme/31854
A Ferrari tett közzé egy 11 perces háttérvideót arról, hogy mi is történt velük Bahreinben - angolul tudók előnyben!
Stúdiónkban járt a visszatérő bajnok, Vincze Ferenc
https://formula.hu/parc-ferme/31853
A 2019-es magyar ralibajnok Vincze Ferenc egy év kihagyás után idén megpróbálja visszahódítani korábbi címét - többek között erről is beszélt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában. További ralis tartalmakért, hírekért csatlakozzatok a Formula.hu Facebook-csoportjához ide kattintva!
A Leclerc-Verstappen csata és a többi: megjöttek a Bahreini Nagydíj legjobb belsőkamerás felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/31852
Szokás szerint egy videóba gyűjtötte a hétvége legjobb belsőkamerás felvételeit az F1 - a videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!
Véletlen lenne a Mercedes-ügyfelek mélyrepülése?
https://formula.hu/parc-ferme/31851
A hétvégi erőviszonyok alapján akár úgy is tűnhetett, hogy a Mercedes-erőforrásokkal probléma van, hiszen a gyári csapat visszaesése mellett a három ügyfél csak az utolsó három helyet foglalta el az erősorrendben – Mészáros Sándor kollégánk a helyszínen puhatolózott a csapatoknál azzal kapcsolatban, hogy miből fakad a hirtelen jött hátrány. Hogy mire jutottunk, meghallgathatjátok a Formula Podcast futamértékelőjében 12:22-től.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Zlatan Ibrahimovic meglátogatta a Ferrarit - videó
https://formula.hu/parc-ferme/31850
A Milan klasszis csatára jól érezte magát a maranellóiaknál...
Two sporting giants. One epic experience at Fiorano
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) March 22, 2022
Watch the full video on @ChampionsLeague this Friday.#essereFerrari @Ferrari #Ferrari296GTB #Ferrari @Ibra_official @Charles_Leclerc @Carlossainz55 pic.twitter.com/H3j2zaOURZ
Videó: így tereli a Volkswagent a 25 órás futamra készülő magyar versenyzőhölgy
https://formula.hu/parc-ferme/31849
Bozó Kata Spában tesztelhetett egy Volkswagent, amivel a nyári 25 órás versenyre készült - a megmérettetésen egy tisztán női csapat tagjaként fog rajthoz állni. A magyar pilótahölgy egy belsőkamerás felvételt is közzétett a gyakorlásról:
Andersen se írhatott volna szebb dán tündérmesét
https://formula.hu/parc-ferme/31848
Új életre készült a családjával Amerikában, bosszankodott a Peugeot-projekt csúszásán, Sebringben versenyzett volna a hétvégén… Aztán érkezett egy telefonhívás, ami mindent megváltoztatott, s karrierje második legjobb eredményével tért vissza az F1-be. Magnussenről és az emelkedőben lévő Haasról természetesen a Formula Podcast legutóbbi adásában is beszélgettünk, méghozzá 37:42-től.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Elképesztő az érdeklődés: újabb lelátó a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/31847
Döbbenetes mértékű az érdeklődés a Formula-1-es Magyar Nagydíj iránt, így a Hungaroring már nem először kénytelen az utóbbi hetekben plusz lelátó építése mellett dönteni. Most a Super Bronz névre hallgató lelátót jelentették be egy posztban, amely újabb férőhelyeket kínál – részletek a Hungaroring Facebook-bejegyzésében:
Döntés: betiltják az utóbbi évek legfőbb fejlesztését a MotoGP-ben
https://formula.hu/parc-ferme/31846
Mint arról már néhány hete beszámoltunk, a téli tesztek során fellángolt a vita a gyártók között arról, hogy be kellene tiltani a magasságállító eszközöket. Mint a legtöbb újítást, ezt is a Ducati honosította: előbb csak a rajtoknál segített a versenyzőknek a felfüggesztést összeültető rendszer, egy ideje azonban már menet közben, a kigyorsításoknál is használni tudták ezt – ráadásul az első és a hátsó felfüggesztésnél is megjelent az eszköz. A szezonnyitó Katari Nagydíj hétvégéjén tartott találkozóról kiszivárgott hírek szerint a bolognai márkán kívül az összes gyártó amellett érvelt, hogy legalább az első ride-height device-t tiltsák be.
Úgy fest, ezt a döntést pedig a szabályalkotók is elfogadták nemrég, kedden ugyanis a Grand Prix Commission bejelentette, hogy 2023-tól tilos lesz a motor mozgása közben használható elülső magasságállító eszköz használata. A szabályleírás szerint a rajtoknál továbbra is bevethető lesz az eszköz – és egyedül a technikai igazgató felelőssége lesz eldönteni azt, hogy mi minősül a szabályokban foglalt eszköznek és mi nem. Az indoklás szerint egyébként a további teljesítményjavulás (magyarán a tempó további növekedése) és a fejlesztési költségek elszabadulásának megakadályozása a cél.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!











