De Vriest is lenyűgözte Bearman teljesítménye
https://formula.hu/parc-ferme/37593
Nyck de Vries és Oliver Bearman rendkívül hasonló körülmények között debütáltak az F1-ben, mindkettejük beugróként, egy vakbélgyulladással küzdő versenyző helyett mutatkozhatott be a királykategóriában, ráadásul mindketten az adott versenyhétvége harmadik szabadedzése előtt kapták a ’behívót’.
A hasonlóságok itt még nem érnek véget, hiszen de Vries és Bearman is világbajnoki pontokat szerzett a beugrása során.
De Vriest Bearman első F1-es versenyén nyújtott teljesítményéről kérdezték: „Oliver fenomenális munkát végzett. Lenyűgöző, amit a dzsiddai pályán, 18 évesen bemutatott. Elképesztő volt, különösképpen, hogy mindezt a Ferrari színeiben tette.”
De Vries parádés beugrása után egyébként 2023-ban versenyzői ülést kapott az AlphaTauritól (jelenleg Visa Cash App RB), de mint tudjuk, a faenzai istálló 12 fordulót követően megvált tőle. A már 29 éves holland jelenleg a Formula E-ben és a WEC-ben teljesít szolgálatot.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|