Perez tudta, hogy piros a lámpa, de nem látott senkit…
https://formula.hu/parc-ferme/37577
Sergio Perez öt másodperces büntetésben részesült a dzsiddai F1-es futamon, miután a korai safety car-fázis alatti kiállása során veszélyesen tért vissza a bokszutca gyors sávjába, s az ott érkező Fernando Alonsónak kellett egy manőverrel megelőzni az ütközést. Perez az ilyenkor szokásos időbüntetés mellett egy büntetőpontot is kapott, miután annak ellenére hagyta ott szerelőit, hogy a lámpa pirosat mutatott a számára.

A mexikói megindokolta, miért tett így: „Én hibáztam az elindulásnál, mert a csapat még nem mondta, hogy induljak el, de jobbra néztem, és nem volt ott senki. Utólag úgy gondolom, hogy a büntetés helyes volt, és ez eléggé rossz hatással volt a versenyünkre” – mondta, majd hozzátette: „Láttam, hogy nem engednek ki, de nem láttam senkit. Néha a csapat egy kicsit lassabb lehet, mint te az autóban, ezúttal viszont fordítva volt.”
Perez büntetése azt jelenti, hogy a következő 15 futamon, egészen a szeptemberi Szingapúri Nagydíjig legalább nyolc büntetőpont lesz a szuperlicenszén – a tizenkettedik pedig automatikus egyversenyes eltiltással jár.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|