DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Kétségbeesett pozitívumkeresés az Alpine-nál

Sokkoló eredménnyel zárult a bahreini szezonnyitó az Alpine számára, hiszen a franciák összességében a mezőny leggyengébb produkcióját nyújtották: miután az időmérőn az utolsó két helyet szerezték meg, a futamon csak két, súlyos technikai problémákkal küzdő autót tudtak megelőzni. Ma pedig már kezdődik is a következő versenyhétvége, így nem volt sok idő a sebek nyalogatására, s a Szaúd-arábiai Nagydíjat megelőzően kiadott sajtóközleményben a csapatfőnök mellett mindkét versenyző igyekezett tompítani a Szahírban történtek okozta sokkhatást.

ocon-2024-bahrein

Esteban Ocon az ilyenkor szokásos szólamok mellett azt emelte ki, hogy bár az utolsó két helyen végeztek az időmérőn, a lemaradása nem volt olyan nagy a többiekhez képest: „A legutóbbi kvalifikáción rendkívül szoros volt, hiszen kevesebb mint másfél tizeddel maradtunk el a Q2-től” – olvashattuk szavait, míg a Bahreinben zsinórban másodszor az utolsó helyre kvalifikáló csapattárs a külső hátráltató tényezőkre mutatott rá: „Volt egy zűrös Q1-em, némi forgalommal a kifelé vezető körben. A versenyen kissé szerencsétlenek voltunk, például egy jó rajt után belekeveredtünk az 1-es kanyar káoszába, valamint a bokszkiállásunk során felmerült egy probléma, ami egy kicsit visszavetett minket.”

A csapat sajtósai minden lehetséges eszközt megragadtak, hogy némi pozitívumot csempésszenek az előzetesbe, így például kiemelték, hogy Ocon azon mindössze hat versenyző egyike, aki már vezette a Szaúd-arábiai Nagydíjat, ahogy azt is, hogy Gasly és Ocon egyaránt pontot szerzett mindhárom dzsiddai futamon, és rajtuk kívül egyedül a Ferrarinak van olyan párosa, akik mindketten elmondhatják ezt magukról. Jegyezzük meg csendben, elég kétségbeejtő a helyzet, ha ez a legfőbb pozitívum, amit ki tudnak emelni…

gasly-2024

Tornázz versenyzőnővel! - bemutatja Sophia Flörsch

Az F3-as német pilótahölgy üzeni, ha soknak éreztétek a húsvéti menüt, tartsatok vele erre a 6 perces zsírégető gyakorlatra!

Bocsánatot kér „helyrehozhatatlan” hibájáért a feketéket megsértő Kyle Larson

Az egyetlen rosszul megválasztott szó miatt hatalmas meghurcoltatáson átesett Kyle Larsonnal csapata, a Chip Ganassi Racing után immár a Chevrolet is felfüggesztette a partnerségét. Az amerikai a történtek fényében az alábbi videót tette közzé, próbálva menteni a menthetőt a villámgyorsasággal zátony felé futó karrierjében.

"Csak szeretnék bocsánatot kérni. Az előző este kimondtam azt a szót, amit soha, de soha nem lenne szabad kimondani. Nincs semmi mentségem, nem ilyen neveltetést kaptam. Szörnyű dolgot mondtam, amiért bocsánatot kérek a családomtól, a barátaimtól, a partnereimtől, a NASCAR közösségétől, különösképpen pedig az afro-amerikai közösségtől. Megértem, ha az általam okozott sérelem helyrehozhatatlan, és vállalom érte a felelősséget, de szerettem volna mindenkinek a tudtára adni, hogy mennyire sajnálom a történteket. Remélem, mindenki biztonságban van ezekben az őrült időkben. Köszönöm."

Sir Stirling Moss tíz legnagyobb pillanata - videó

A legendás versenyző halála után az F1 összerakott egy videót Sir Stirling Moss legnagyobb pillanatairól - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Bejelentés: Szinte biztosan borul a Francia Nagydíj is

Ugyan több sajtóértesülés szerint is az Osztrák Nagydíjjal kezdődhet majd a Formula-1-es szezon, de hivatalosan egyelőre még "áll" a Francia Nagydíj is, jelen állás szerint a június 28-ai futam lehetne a szezonnyitó. Ez már eddig is erősen kérdéses volt, most viszont a francia kormány bejelentése gyakorlatilag eldöntötte az ügyet: az elnök azt közölte a nyilvánossággal, hogy július közepe előtt semmilyen nagy tömegrendezvényre nem kerülhet sor, addig minden, ezeket tiltó rendelkezés érvényben marad. Azt ugyan hivatalosan még mindig nem mondták ki, hogy nem lesz Francia Nagydíj, vagy hogy elhalasztják (de hova?), a helyzet viszont innentől egyértelmű.

pf1_16

fotó: dppi

Ez aztán a komoly anyag, versenyautó tiszta agyag!

Az F1-rajongókon nem a koronavírus tünetei, hanem a szeretett sportjuktól való elvonás tünetei jönnek ki, amelyek néhány súlyosabb esetben ilyen műalkotásokat eredményeznek.

Videó: Az F1 visszaemlékezése Stirling Mossra

Tegnap a Formula-1 újabb ikonikus karaktere távozott az élők sorából. Sir Stirling Moss életére és hagyatékára az F1 az alábbi videóval emlékezett vissza.

Tudtad? A Mercedes ezzel az autóval állított emléket Stirling Mossnak

A McLaren és a Mercedes összefogásának ikonikus terméke az SLR névre keresztelt utcai sportautó. Azt azonban kevesen tudják, hogy a 2003 és 2010 között gyártott típusból készült egy limitált szériás kiadás, amit az akkor 80 éves Stirling Mossról neveztek el. A gép szokatlan formatervvel rendelkezik, ugyanis tetővel és szélvédővel nem szerelték fel, ellenben a V8-as motorja 651 lóerő leadására képes. A típusból mindössze 75 darabot gyártottak, ára több mint egymillió dollár volt, és csak azok vásárolhatták meg, akik egy "sima" SLR-rel is rendelkeztek.

1280px-Mercedes-Benz_SLR_Stirling_Moss_McLaren

Mercedes-Benz_SLR_Stirling_Moss_-_Flickr_-_Alexandre_Prévot_(cropped)

Gyorsasági-ob: Aki megszegi a teszttilalmat, büntetést kap

Ezt a félreérthetetlen üzenetet tolmácsolja az Autós Gyorsasági Bizottság legújabb határozata a magyarországi teszttilalom kapcsán. A szezonkezdet itt is csúszik, az április 18-19-re a Hungaroringre tervezett évadnyitó hétvégét már március közepén elhalasztották, így jelen állás szerint a május 16-17-i Red Bull Ring-i forduló szerepel a Gyorsasági-ob naptárában szezonnyitóként. Ennek sorsáról pedig az osztrák szövetséggel közösen, az ausztriai fejlemények fényében születik majd döntés. Mindenesetre a bajnokságban résztvevő csapatoknak most nyomatékosan tudtára adták, hogy a magyar kormány korlátozó intézkedései nyomán tilos a pályatesztelés az ország minden pontján.

92572888_123111582668493_4335281770300702720_o

Webberhez nem a húsvéti nyuszi jött, hanem ez az óriásgyík

"Itt Ausztráliában nem húsvéti nyuszi van" - írta ki Twitterre a Red Bull kilencszeres futamgyőztese a mondatot, aminek befejezését az alábbi videó adja meg. Webber a házból figyeli egy olyan furcsa állat látogatását, amely közeli rokonságban állhat a 2016-os Szingapúri Nagydíj hírhedt látogatójával

Zandvoort a naplementében – olyan, mintha új lenne

Persze nem véletlenül olyan, hiszen nagyszabású ráncfelvarráson esett át. Viszont egy ideig olyan is marad, hiszen a járvány miatt egyhamar nem jön ide versenyezni senki. A hollandok mindenesetre elvégezték a feladatot, az eredetileg tervezett május 3-i versenyidőpontra készen állna a pálya az F1 fogadására.

Így tréfálkozott egymással Vettel és Moss néhány éve

Pár évvel ezelőtt egy díjátadón szerepelt Sebastian Vettel és a vasárnap elhunyt Stirling Moss. A legendás versenyző tréfálkozva elmondta: ő 15 év alatt egyszer sem lett világbajnok, Sebastian Vettel egészen fiatalon már négyszer nyerte meg az F1-et.

Vettel a következőképp vágta ki magát: „Talán én több bajnoki címet hódított el, de az biztos, hogy ő több női szívet hódított meg és tört össze!” – mondta a maga idejében nőcsábászként ismert Mossról.

A vörös uralom éve: Így igázott le mindenkit 2004-ben a Ferrari

A Racing Statistics újabb szemléletes grafikája a 2004-es szezon konstruktőri csatáját illusztrálja. A Ferrarinak nem volt ellenfele, toronymagasan hódította el a címet: 143 pontos előnnyel, ami nagyobb volt, mint a második helyezett pontszáma. Külön említést érdemel, hogy a szóban forgó legközelebbi üldöző a BAR volt fennállása legjobb szezonjával.

Bottas megmutatta, hogyan készül híres zabkásája

Beavatta a titokba követőit a finn pilóta: így készíti kedvelt ételét, a zabkását. A teljes főzési folyamatot és az ízesítést is prezentálta a videóban. A hozzávalók közt szerepel chia, málna, áfonya, dió, kókuszpehely, fahéj, mandulavaj és juharszirup.

Jó, Verstappen szimulátorszettjével tényleg könnyebb otthon maradni

De azért csak az is maradjon, akinek nincs ilyen.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Another day of #stayhome

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés,

Hamilton: Hiányozni fognak a beszélgetéseink…

A hatszoros világbajnok megemlékezett honfitársáról, a 90 évesen elhunyt Stirling Mossról, a legendáról, aki pusztán csak a statisztikák alapján is (16 futamgyőzelemmel és négy szezon végi második helyezéssel) minden idők legjobb Formula-1-ese, aki nem lett világbajnok.

„Ma elbúcsúzunk Stirling Mosstól, a versenyzés legendájától. Hiányozni fognak a beszélgetéseink. Őszintén hálás vagyok azért, hogy ilyen különleges pillanatokban lehetett részem vele. Imáim és gondolataim a családjához szólnak. Nyugodjon békében!” – írta Hamilton. A posztolt fotók 2015-ben készültek, amikor Moss-szal együtt a Mercedes történelmi versenygépeivel hajtottak Monza klasszikus nyomvonalára. 

A mezőny másik tagja, Kevin Magnussen is személyes élményt idézett fel, első találkozását az ikonnal – ízelítőt adva Moss nagylelkűségéből:

„Ma egy nagy ember távozott közülünk. Sir Stirling Moss számomra a valódi versenyző definíciója. Mindig óriási rajongója voltam, egyszer pedig arra kértem egy barátomat, aki ismerte Stirlinget, hogy szerezzen nekem egy autogramot tőle. Visszajött, és azt mondta, beszélt Stirlinggel, aki szívesen lát engem mayfairi otthonában! Végül nem csupán egy aláírást kaptam, hanem egy napot tölthettem el vele és bájos feleségével, Lady Moss-szal. Stirling olyan életet élt, amilyenről én csak álmodhatok. Öröksége mindig élni fog. Nyugodj békében, legenda.” 

Sokoldalú pályafutása során a Formula-1-ben és azon kívül Moss a Jaguartól kezdve a Mercedesen át a Maseraiig számtalan csapattal és márkával versenyzett. Sportautóversenyeken Ferrarival is részt vett néhányszor, de Maranellóban ma mindenekelőtt úgy emlékeznek rá, mint a nagy ellenfelek egyikére.

„Nyugodt békében, Sir Stirling. Valódi legenda és csodálatos személy. A Scuderia Ferrari számára félelmetes ellenfél. Gondolataink felesége, családja és barátai körül forognak” – osztotta meg a közösségi médiában az olasz csapat.

Melyik F1-es csoporttal töltenétek el a karantént?

Az ötös csoport különösen érdekesnek tűnik!

f1

Amikor egy pilótának finoman szólva sincs jó napja

Nem elég, hogy egy elég amatőr hibát vét, még fel is ül az autója egy bójára, ráadásul mindez egy szuperspeciálon történik, amikor rengeteg ember látja élőben, van szpíker is, aki kommentálja a küzdelmét...

 

Születésnapját ünnepli a ralisport történetének egyik legnagyobb alakja, idősebb Carlos Sainz

58. életévét töltötte be 2020. április 12-én Carlos Sainz. A "Matador" két világbajnoki címet nyert a WRC-ben és még több alkalommal csak az utolsó pillanatban csúszott le róla - volt, hogy már csak pár száz métert kellett volna begurulnia a célig, de megállt alatta az autó. Ebben és a balszerencsés átigazolásaiban is hasonlít a pályafutása honfitársáéra, Fernando Alonsóéra - rengeteg alkalommal lett második-harmadik az év végi összesítésben, nagyjából másfél évtizedes pályafutása során 26 futamot nyert és 97 alkalommal állhatott dobogóra. Előbbi adat az all-time lista negyedik, utóbbi pedig a második helyére elég jelenleg, azóta pedig többször nyert már Dakart is, legutóbb éppen idén év elején.

Isten éltesse "Sanyi bácsit", íme egy videó a WRC-s kalandjairól:

Ha a McLaren egy '80-as években futott sorozat lenne - videó

Úgy néz ki, hogy Wokingban is unatkoznak.

Lemaradtál? Visszanézheted a tavalyi Olasz Nagydíj ismétlését

Az F1 tegnap lepte meg meg a rajongókat a 2019-es szezon egyik legjobb futamának megismétlésével. Ha lemaradtál róla, most bepótolhatod, ahogy Charles Leclerc hosszú évek után újra ferraris győzelemmel örvendezteti meg a tifosit.