DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Kétségbeesett pozitívumkeresés az Alpine-nál

Sokkoló eredménnyel zárult a bahreini szezonnyitó az Alpine számára, hiszen a franciák összességében a mezőny leggyengébb produkcióját nyújtották: miután az időmérőn az utolsó két helyet szerezték meg, a futamon csak két, súlyos technikai problémákkal küzdő autót tudtak megelőzni. Ma pedig már kezdődik is a következő versenyhétvége, így nem volt sok idő a sebek nyalogatására, s a Szaúd-arábiai Nagydíjat megelőzően kiadott sajtóközleményben a csapatfőnök mellett mindkét versenyző igyekezett tompítani a Szahírban történtek okozta sokkhatást.

ocon-2024-bahrein

Esteban Ocon az ilyenkor szokásos szólamok mellett azt emelte ki, hogy bár az utolsó két helyen végeztek az időmérőn, a lemaradása nem volt olyan nagy a többiekhez képest: „A legutóbbi kvalifikáción rendkívül szoros volt, hiszen kevesebb mint másfél tizeddel maradtunk el a Q2-től” – olvashattuk szavait, míg a Bahreinben zsinórban másodszor az utolsó helyre kvalifikáló csapattárs a külső hátráltató tényezőkre mutatott rá: „Volt egy zűrös Q1-em, némi forgalommal a kifelé vezető körben. A versenyen kissé szerencsétlenek voltunk, például egy jó rajt után belekeveredtünk az 1-es kanyar káoszába, valamint a bokszkiállásunk során felmerült egy probléma, ami egy kicsit visszavetett minket.”

A csapat sajtósai minden lehetséges eszközt megragadtak, hogy némi pozitívumot csempésszenek az előzetesbe, így például kiemelték, hogy Ocon azon mindössze hat versenyző egyike, aki már vezette a Szaúd-arábiai Nagydíjat, ahogy azt is, hogy Gasly és Ocon egyaránt pontot szerzett mindhárom dzsiddai futamon, és rajtuk kívül egyedül a Ferrarinak van olyan párosa, akik mindketten elmondhatják ezt magukról. Jegyezzük meg csendben, elég kétségbeejtő a helyzet, ha ez a legfőbb pozitívum, amit ki tudnak emelni…

gasly-2024

Felülünk a nosztalgiavonatra: amikor a Jordan majdnem világbajnok lett Frentzennel

Legutóbbi podcastadásunk vendége nem más volt, mint Eddie Jordan, akinek csapata a német pilóta révén kis híján csodát tett az 1999-es F1-es szezonban. Többek között ezt is felelevenítettük, hallgassátok:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Amikor emojikat alakítanak az F1-es pilóták

Az F1 Instagramját kezelők nagyon ráérnek...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

F1 drivers as emojis . #F1 #Formula #Emoji

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Egyperces gyönyör a fülnek - így szólnak a Honda F1-es motorjai

Egy csodás összeállítást készített a Honda a különböző F1-es erőforrásainak hangjáról. Csak azt nem értjük, miért nem (tizen)háromszor ilyen hosszú a videó...

Így mutatott Leclerc közúti parádézása Maranellóban

A Ferrari múlt héten engedte utcára Charles Leclerc az idei Ferrarival, hogy megüzenje a világnak: az autósport felébredt, kezdődhet a szezon. Erről kaptunk egy rövid belső kamerás felvételt.

Ez a videó csak ront az F1-es elvonási tüneteinken

A Red Bull az eheti silverstone-i tesztjéről készített egy hangulatos montázst, amitől csak még jobban várjuk a szezonkezdetet.

A járvány közepette elkelt 175 ezer jegy az Indy 500-ra

Közel 175 ezer eladott jegynél tartanak az Indianapolis 500 szervezői. A világ legnagyobb egynapos rendezvényének titulált autóversenyt május 24-ről halasztották augusztus 23-ra a koronavírus-járvány miatt, a mennyiség nagy részét így azok adják, akik eredetileg is rendelkeztek belépővel, de átkérték magukat a nyár végi időpontra.

A fenti szám egyébként egy átlagos szezonban aggasztóan alacsonynak számítana, hiszen általában 250-300 ezer fős tömeg látogat ki a legendás versenyre. Más kérdés, mennyire biztonságos ekkora tömeget beengedni egy versenypályára úgy, hogy az ország eközben a járvány egyik tenyészközpontjává vált.

indy500start2019

Fotó: DPPI

Még egy utolsó futamismétlés az M4 Sporton a szezonkezdet előtt

A hosszú szünet végi utolsó F1-mentes versenyhétvégét kihasználva az M4 Sport még beszúrt egy futamismétlést a műsorába. Az 1999-es Francia Nagydíjjal egy újabb emlékezetes futam kerül terítékre, amiről részletesen a csatorna weboldalán olvashatunk. A lényeg: vasárnap 19:40-kor érdemes lesz bekapcsolni a tévét.

1999france

Fotó: DPPI

Milyen érzés balesetet szenvedni? F1-es pilóták válaszolnak

Egy autóversenyző életében az ütközés olyan mint egy focistának a lábsérülés - senki sem szeretné elszenvedni, de mindenki tudja, hogy előbb-utóbb bekövetkezik. A teljesített versenykilométerek számából fakadóan az F1-es pilóták tapasztaltnak mondhatók ezen a téren, így az alábbi videóban őket kérdezték: mégis milyen érzés balesetet szenvedni?

Lewis Hamilton és Sergio Perez szerint az ütközéssel egyfajta megszégyenülést él át a pilóta, hiszen cserben hagyta a csapattagjait. Pierre Gasly és Kevin Magnussen egyetértenek abban, hogy ha megtörtént a baj, gondolkodás helyett legtöbbször már csak ösztönös cselekvésre van idő. Carlos Sainz pedig megnyugtatott minket, hogy falnak menni egyáltalán nem szórakoztató.

Ki tudja megmondani, hogy ki vezette ezt az F1-es autót?

A Racing Point osztotta meg ezt a posztot azzal, hogy 2008-ig utazunk vissza az időben és egy különleges festést láthatunk - de vajon kik vezették ezt az autót ezen a téli teszten?

 

Amiről sohasem gondoltad, hogy tudni akarod: így nyírják a füvet egy F1-es pályán

Általában azok a dolgok veszik igénybe a legtöbb munkát, amelyeknél észre sem vesszük, hogy mindig rendben vannak, mert teljesen normálisnak vesszük ezt az állapotot. Az is egy ilyen jelenség, hogy az F1-es versenypályákon mindig rövidre van vágva a fű a nagydíjhétvégéken. Ez pedig nem történik meg magától, sőt, amint most az interlagosi pálya az alábbi képeken bemutatja, rengeteg embert (és füvet) megmozgató komoly procedúra az egész.

EbToDyDX0AM6UHX

EbToEM0WoAIHI6S

EbToEpkXgAM9zgJ

Az F1 Nostradamusa most is jósolt nekünk: hogyan látja Eddie Jordan ennyire pontosan a jövőt?

Legutóbbi podcastünk vendége nem más volt, mint az excsapatfőnök Eddie Jordan, aki híres arról, hogy a jóslatai elég gyakran bejönnek az F1-ben. Többek között erről is faggattuk őt - hallgassatok belénk!

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Videó: Verstappen nélkül, de a Red Bull is munkába lendült

Ezúttal a Red Bullon volt a sor az F1-es csapatok közül, hogy a koronavírus-karantén újra pályára guruljon. Az energiaitalosok ráadásul úgy döntöttek, elhasználják az egyik filmforgatásos napjukat, így a 2020-as versenygépüket vihették pályára Silverstone-ban, alig egy héttel a spielbergi évadnyitó előtt.

Viszont nem vehet részt mindkét pilótájuk a teszten, Max Verstappennek ugyanis kéthetes karanténba kellene vonulnia pillanatnyilag, ha beutazna az Egyesült Királyságba, a vonatkozó előírások alól ugyanis egyelőre nem jelentenek kivételt a profi sportolók. Így csak Alexander Albon ülhetett a volán mögé – erről már meg is osztott egy rövid videót és néhány fotót a Red Bull, ahogy a maszkot viselő brit-thai versenyzőről és csapattagokról is:

 

albon-rb-teszt-2

albon-rb-teszt-1

Új overall már van, új festés pénteken jön a Williamsnél

Mint azt már fejtegettük, idén a rendkívüli helyzet hatására a csapatok kétszer esnek át olyan eseményeken, amelyeken egy normál szezonban csak egyszer. A Williamsnél ebbe a kategóriába esik az autóbemutató is, hiszen a három hónapos kényszerszünet alatt dobbantott tőlük a névadó szponzor ROKiT, így át kellett tervezniük az istálló teljes arculatát, megszabadulva a piros logóktól. 

Az új overallról már felkerültek a képek az F1 hivatalos oldalára, amelyekből látszik, hogy a Lavazza kapott kiemeltebb helyet George Russell és debütálásra a kelleténél többet váró Nicholas Latifi tűzállóján. Az autó a sejtések szerint még jobban kifehéredik majd - erről június 26-án, pénteken, közép-európai idő szerint délelőtt 10 órakor teszik majd közzé a képeket a lenti videó alapján, amelyen a versenyzők mindenféle pozitív jelzőkkel illetik az új külsőt, amit egyelőre még csak ők látnak. 

FRISSÍTÉS: Megérkezett az autó festése is.

Clipboard 

 

A jolly jokert ülteti be a Mahindra a távozó Wehrlein helyére

Két hete jelentette be a Mahindra, hogy a velük másfél szezon óta együttműködő Pascal Wehrlein, aki tavaly a Formula-E története legőrültebb befutójának is részese volt, azonnali hatállyal távozik a csapattól, és a szezon második felét, amely kilenc nap alatt lezavart hat berlini futamot tartalmaz, már nem teljesíti velük. Wehrlein a hírek szerint a Porschéhoz tart, ahol ha még idén nem is, de a következő szezonban Neel Janit válthatja. Most pedig az indiai istálló megnevezte a távozó német utódját, aki nem más, mint Alex Lynn, vagyis a versenyző, akihez előszeretettel nyúlnak csapatok a Formula-E-ben, amikor szezonközi pótlásra van szükség. A 2014-es GP3-as bajnok brit pilóta ázsiója pedig ezen a téren évről évre feljebb értékelődik, hiszen korábbi FE-versenytapasztalattal biztoskezű opciónak számít, még ha eredményei nem is kimagaslóak. 

Lynnt először a harmadik szezonban a DS Virgin húzta elő, amikor Jose Maria Lopez autójába keresett helyettest a két New York-i futamra, majd a következő évadot végig is versenyezte az istállóval. Az ötödik évadban aztán a Jaguarnál lett ő a jolly joker, akikkel az idény második felét teljesítette Nelson Piquet Jr. távozása után. Most hasonló szerep jut neki harmadik csapatánál, a Mahindránál is, ahol Jerome d'Ambrosio istállótársa lesz.

Alex Lynn eddigi, 21 futamot magában foglaló FE-karrierjében az a különleges, hogy csak a legelső és a mostanáig utolsó hétvégéjén sikerült igazán nagyot dobnia. Debütálófutama előtt rögtön homlokra szegezett jópár szemöldököt, amikor 2017-ben New Yorkban pole-pozíciót szerzett, a versenyen azonban kiesett. Utolsó versenyhétvégéje pedig szintén az amerikai világváros utcáin zajlott a tavalyi szezonzárón, ahol első alkalommal a győzelemért hajtott, ám Sebastien Buemi üldözése során, a második helyen haladva megállt alatta a Jaguar a hétvégi első futam féltávjánál. Részben ezen balszerencséi miatt is Lynn eddigi legjobb FE-eredménye egy hatodik hely a negyedik szezon uruguayi futamáról.

A Mahindra egyébként éppen a napokban tért vissza a pályára március óta először egy teszt erejéig, ahol az első napon csak d'Ambrosio vezetett, míg Lynn a mérnökökkel dolgozva figyelte az adatokat.

EbR707fX0AA1j3_

EbSkyGZXYAM4iXV

Egy kicsit másképp néz ki Kimi Raikkönen az F1 2003-ban és az F1 2020-ban

Kicsit változott...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The digital glow-up is real . #F1 #Formula1 #KimiRaikkonen @kimimatiasraikkonen @formula1game

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ekkor versenyzett utoljára Verstappen és Albon - videó

A Red Bull osztotta meg ezt a felvételt azzal, hogy igen, jó ideje hiányoljuk már a versenyzést...

 

Bátor, szép, veszélyes – mire asszociálnak a pilóták?

Folytatódott az asszociációs játék az F1-es versenyzőkkel: annak kapcsán nagy volt az egyetértés, ki is a leginkább viccelődő közülük…

 

Perez ezzel a videóval üzente, felkészült a szezonra

A Racing Point mexikói pilótája szemmel láthatóan felvette a versenyzéshez szükséges tempót.

Idén nincs variálás, így néz ki az F1-es gumikínálat

Ahogy arról pár napja mi is beszámoltunk, a Formula-1 2020-ban költségcsökkentési és logisztikai okokból elvette a csapatok gumikkal kapcsolatos választási jogát, és a Pirellinek adta azt. A gyártó pedig úgy határozott, idén a versenyzőknek minden versenyen az alábbi felhozatalból kell gazdálkodniuk:

Ami nem változott, hogy a gumiszállító a pályákhoz alkalmazkodva hétvégéről hétvégére más-más keverékekkel készül. Ezek megnevezésére továbbra is a C1-C5-ös skálát használják.

A nap, amikor Schumacher először ünnepelt az F1-es Mercedesszel

2012. június 24-én a német márka Michael Schumacher harmadik helyezésének köszönhetően visszatérése első dobogós helyezését szerezte meg. A siker csak ízelítő volt a Mercedes későbbi eredményeihez.