Sajtó: Visszatérne az F1-es naptárba a Török Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/37470
A Motorsport francia kiadásának értesülései szerint 2026-tól megpróbálhat visszatérni a Formula-1-es versenynaptárba a Török Nagydíj. Az Istanbul Park, amely 2005 és 2011 között, valamint a koronavírus-járvány miatti törlések következtében beugróként 2020-ban és 2021-ben látta vendégül a száguldó cirkusz mezőnyét, rövidesen tulajdonosváltáson fog átesni: a jelenleg bérlő, az Intercity szerződését nem hosszabbítják meg az idei év után, így már ki is írtak egy tendert az utód számára, amely 30 évre, nagyjából 110 millió eurós értékben vehetné bérbe a pilóták és szurkolók körében népszerű pályát.
Az idézett lap pedig úgy tudja, hogy ebben a tenderben feltételül szabták ki, hogy a várható áprilisi győzteskihirdetés után egy hónapja van az új tulajdonosnak, hogy bebiztosítsa az isztambuli pálya helyét a 2026-os F1-es kalendáriumban. A feltétel olyannyira szigorú, hogy állítólag amennyiben ez nem sikerül, a bérbevételi jogról le is kell mondania a kijelölt tulajdonosnak, s a szerződés 25 százalékának megfelelő pénzügyi bírságot is ki kellene fizetnie. Az új tulajdonosnak az F1-es Török Nagydíj visszatérése mellett kötelező feladata lenne a létesítmény modernizálása is.
A jelenlegi állapotok szerint hét pályának jár le a szerződése az F1-gyel 2025 végén – Spa, Monaco, Monza, Mexikóváros, Imola, Zandvoort és Sanghaj (plusz Las Vegas-é is hivatalosan, de utóbbi tíz évre hosszabbíthatja a megállapodást) –, vélhetően emiatt látnak lehetőséget a visszatérésre a törökök.

fotó: DPPI
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|