DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

Ostoba, sértő, aljas – kiakadtak az IndyCar-pilóták az Andretti F1-es elutasításán

Bár a Hamilton–Ferrari átigazolási ügy gyorsan elnyomta, de a hét másik fő F1-es vonatkozású híre (eddig), hogy szerdán kiderült, hogy a Formula-1 az FIA korábbi zöld jelzése ellenére sem engedi be a mezőnybe az Andretti Cadillac formációt 2025-ben vagy 2026-ban (2028-ra félig nyitva hagyták a kaput). A többpontos érvelésükben olyan okokra hivatkozott a FOM, miszerint az Andretti és a GM sem lenne egyből versenyképes, ezáltal pedig nem jelentenének hozzáadott értéket a sport számára.

Az IndyCarban, ahol az Andretti a legnagyobb sikereit elérte, ez több versenyző felháborodását is kiváltotta: „Az egyike az öt legostobább közleménynek, amit valaha olvastam” – foglalta össze röviden az álláspontját az Andretti korábbi pilótája, Conor Daly, míg Callum Ilott szerint ezzel eldőlt, hogy egyetlen új érdeklődő istállónak sincs esélye: „Ha ők nem kaptak helyet, akkor nem látom, hogyan kaphatna bárki más” – írta.

A legkeményebb hangú posztot Scott McLaughlin tette közzé: „Egy versenysorozat terjeszkedni akar Amerikában, de nem enged be több amerikai csapatot. Ennek aztán van értelme. De rendben van, fogják csak a saját tíz csapatukat. Nálunk 27 autó lesz egy másodpercen belül néhány hét múlva, vasárnap reggelente pedig zéró fogalmunk lesz arról, ki nyeri a versenyt. A legjobbakat kívánom!”

A legrészletesebben talán Oriol Servia, az IndyCar-karrierje során kétszer andrettis színekben induló pilóta fejtette ki a véleményét: „Biztos, hogy összetettebb döntésről van szó, mint amilyennek tűnhet számunkra, ugyanakkor sértőnek és aljasnak találom a felhozott érveket. Az Andretti Global felmutatott költségvetést, elkötelezettséget, egy első osztályú gyártót a GM és a Cadillac révén, egy amerikai központú csapatot, miközben karizmát és autósportos szaktudást gyűjtöttek az évtizedek során. Nehéz az ellen érvelni, hogy Mario és Michael Andretti ne lenne része az alapjának annak, ahol az F1 jelenleg tart. Csapatként szerintem nyertek néhány dolgot, ahol elindultak: az IndyCarban, az IMSA-ban, a Formula-E-ben, az Indy 500-on, az Extreme-E-ben és az Indy Lightsban.”

andretti

Már a McLaren is mozgásban – videó!

Nemcsak a csapatbemutatók zajlanak az F1-ben, hanem egyre több istálló pályára is viszi az autóját: a Red Bull, a Mercedes, az Alfa Romeo és az Alpha Tauri után ezúttal a McLaren volt a soron, az MCL35-össel Lando Norris hajtott ki a bokszból Barcelonában, ahol ma még filmforgatós napot tart a wokingi gárda, de néhány nap múlva megkezdődik az első hivatalos teszt is. Íme, az új McLaren első megtett méterei:

 

 

Ne feledd: 13 órakor kapcsolj a FIX TV-re!

Merthogy akkor kerül adásba szerkesztőségünk Motorsporthíradójának legújabb adása, benne többek között Michelisz Norberttel, az Africa Race-szel és Bernd Maylanderrel. Szóval vasárnap 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

 

 

Kiszivároghattak az első fotók az új Racing Pointról: eltűnt a névadó szponzor

Bár a csapat csak hétfőn tartja a hivatalos bemutatóját, a Redditen és egyéb internetes felületeken már szombat este terjedni kezdett néhány kép az istálló 2020-as autójának festéséről. Ha a fotók valódiak, akkor a színvilágot továbbra is a rózsaszín és némileg a kék határozza meg, viszont eltűnt róla a tavalyi névadó szponzor, a SportPesa. Hétfőn kiderül, hogy valóban ilyen lesz-e Sergio Perez és Lance Stroll idei versenygépe:

 

 

Az F1-től még olasz nyelvleckéket is kaphatunk

A mai kifejezésünk a Grazie ragazzi.

 

Lökdösődés, kakaskodás és 0,010 másodperc különbség a NASCAR Truck-futamának befutójánál

A sorozat történetének legszorosabb finise.

 

A Rosberg-család Valentin-napi fotója szinte már a retro kategóriája

A feleség, Vivian Instagram-bejegyzésében szereplő kép 18 éves korukban, azaz, ha utánaszámolunk, immár 16 éve készült, a szerelem pedig azóta is töretlen.

 

Raikkönenék Valentin-napi fotóin a gyerekek a főszereplők

„Legyen minden nap Valentin-nap!” - hirdeti Minttu Raikkönen Instagram-posztjában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Make every day Valentine's Day

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Az Alpha Tauri is megtette első lépéseit

Miután péntek este Salzburgban bemutatkozott a rajtrács nevében új istállója, az Alpha Tauri, a csapattagokat, köztük Pierre Gaslyt és Danyiil Kvjatot magángépre ültették. A cél Olaszország, Misano volt, ahol egy napra kibérelték a pályát, hogy bejárassák az AT01-et.

Számos csapat – a szabályokban foglalt filmforgatási nap lehetőségével élve – döntött úgy, hogy a jövő heti kollektív barcelonai teszt előtt megfuttatja új autóját rendszerellenőrzések céljából. A Red Bull szerdán Silverstone-ban, a Mercedes pénteken Silverstone-ban, az Alfa Romeo pénteken Fioranóban már pályára küldte az új konstrukciót, az Alpha így negyedik a sorban.

Vasárnap Motorsporthíradó a FIX TV-n

Hírek és érdekességek az autóversenyzés világából: az AFM Motorsporthíradó februrári adásában szerepet kapnak az F1-es csapatbemutatók, az Africa Race, valamint a Michelisz Norbert és Bernd Maylander, akikkel interjú készült. Az időpont: vasárnap, 13 óra a FIX TV-n.

Most egy motoros csapathoz kerültek a Rich Energy szponzormilliói

Egy csonka szezonban is nagy zajt csapott a Formula-1-ben a brit energiaitalcég, a Rich Energy, amely hangzatos fogadkozással – a Red Bull legyőzését emlegetve – érkezett, majd a szezon végét sem megvárva, közösségi médiás ámokfutással egybekötve szakított a csapattal. Arról továbbra sincs konszenzus, a Rich Energy valóban létező, nagy példányszámban gyártott energiaital-e.

Nem számítottunk rá, hogy a Haas-bejelentésre egy évre a cég újra versenycsapat főszponzoraként kerül a hírekbe. Pedig ez történt, habár a szakállas nagyfőnök, William Storey ezúttal alacsonyabbra célzott: most csak a brit Superbike-bajnokság tavalyi futamgyőztes csapatával, az OMG Racinggel társultak, de a csapat közleménye szerint „több millió font értékű együttműködéssel”.

A fekete-arany színek idén James Hillier és David Johnson motorját ékesítik a BSB-ben, Man-szigeti TT-n és North West 200-on, míg a Haas visszaváltott hagyományos, szürke, fekete és piros dizájnjához.

Így hűtötte le magát Vogel Adrienn

Vogel Adrienn Finnországban, Armin Schwarz segítségével készül fel az idei szezonra, a kemény edzés után pedig a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy lehűtse a testét: kiállt a hóra -14 fokos hidegbe, egy szál ujjatlan felsőben.

 

Melyik papaja színű McLaren a kedvenced?

Az F1-es istálló 2017-ben tért vissza az ikonikus színhez, amit azóta is használ. Most mind a négy típust közelről megvizsgálhatod az alábbi képen, ami kattintásra még nagyobbá válik.

mclaren-2017-2020nagy

Itt követheted élőben az Alpha Tauri leleplezését

Az autóbemutatók hetén az imidzsváltáson átesett Alpha Tauri szolgáltathatja a a legnagyobb meglepetést, hiszen az istálló immár nem a Red Bull energiaitalát, hanem a cégcsoporthoz tartozó ruházati márkát fogja népszerűsíteni. Ennek köszönhetően minden esély megvan rá, hogy az autó és a csapatruházat drasztikus változáson ment keresztül. Minderre fény derül este nyolc órakor, amikor ezen és ezen a linken elindul az élő közvetítés.

 alphatauri-logo

Vandoorne lesz Hamilton tartalékpilótája

A Formula-E bajnokságának jelenlegi éllovasát, a korábban McLarennél versenyző Stoffel Vandoorne-t nevezte ki tartalékosnak a Mercedes istállója. A belga versenyző 2018 végén szorult ki az Formula-1-ből, tavaly óta a német márka Formula-E-s csapatát erősíti. Mivel az FE versenynaptára több ponton is ütközik az F1-ével, ezért a csapat Esteban Gutierrezre, a meglévő harmadik számú versenyzőjére továbbra is számít. Ők ketten váltva teljesítenek majd szolgálatot a 2020-as szezon során.

vandoorne-portre-20191

 

Videó: Silverstone-ban teljesítette első köreit az új Mercedes

Ahogy arról délelőtt beszámoltunk, a Mercedes ma leleplezte a 2020-as szezonra fejlesztett W11-est (galéria itt), amivel egy médianap keretében pályára is hajtott Silverstone-ban. Erről két videót is megosztott a csapat.

Egy kétperces videó a Red Bull filmes napjáról

Kikerült egy rövid összeállítás az eseményről - a videó a Formula-1 tulajdona, így ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva indul!

Videó: Raikkönen teszteli az Alfát

Miközben péntek délelőtt a Mercedes lerántotta a leplet a valódi 2020-as autójáról, az Alfa Romeo csendben bejáratta idei gépét, a C39-et. A tesztről a hivatalosan megosztott fotók mellett egy rövid videó is kiszivárgott. Így mozog az autó Kimi Raikkönen irányítása alatt:

Raikkönen Fioranóban járatja be a fekete Alfát

Egy Valentin-napi festéssel készült erre a napra az Alfa Romeo, a csapat egyelőre csak néhány fotót tett ki az eseményről - mindenesetre Kimi Raikkönen bejáratja az autót az olasz tesztpályán. Az viszont úgy tűnik, hogy ez csak egy álcafestés és a február 19-ére tervezett bemutatón nem így fog kinézni az autó.

alfa1_1

alfa2020festes1

alfa2

alfa3

McLaren-szponzort jelentett be az Alfa Romeo

Közleményben tudatta a nagyvilággal az Alfa Romeo Racing ORLEN, hogy megállapodott a Huski Chocolate nevű céggel. A csokoládéitalt gyártó svájciak korábban a McLaren F1-es autójának hátulján hirdették magukat, az idei évben viszont az Alfa C39-esén is rajta lesznek, ahogy a pilóták overalljain, illetve a csapattagok pólóin is. Hozzátették, hogy a cég termékei is elérhetőek lesznek az Alfa garázsában a versenyhétvégék során. A svéd csoki meghódítja a világot: a két F1-es csapat mellett Marcus Ericssont főszponzorként támogatják az IndyCarban.

unnamed_19

Így tolták be a színpadra az új McLarent

Hogy tetszett a wokingiak bemutatója?