Ezt a „hasznos” tanácsot adta Wolff a Williamshez kinevezett Vowles-nak
https://formula.hu/parc-ferme/37362
James Vowles a Formula-1-ben megfigyelhető új trend képviselője, azon csapatvezetők közé tartozik, akik műszaki háttérrel kerültek a főnöki székbe: ő volt az egyik első, mikor 2023 januárjában a Williams csapatfőnökévé nevezték ki. Addig a Mercedes motorsport-stratégiai igazgatójának titulusát viselte, Toto Wolffnak jelentett, aki a következő tanáccsal bocsátotta útjára:
„Úgy emlékszem, azt mondta, ’ne légy sz*r’. Ez volt a tanácsa! És ezen is vagyok…” – mondta a High Performance podcastműsorban Vowles. „De egyébként tudta, hogy egy ideje már erre a szerepre készülök, amin felül keveset tudott hozzátenni. A mai napig igaz, hogy Fred (Vasseur), valamint még páran utat mutatnak nekem, például a távozásáig Otmar (Szafnauer). Habár ellenfelek, örömmel felhívom őket, nem tanácsért, hanem útmutatásért.”
Az interjúban Vowles elmagyarázta, hogyan készítette fel őt a Mercedes és Wolff a későbbi csapatfőnöki posztra: a sokáig csak vezető versenystratégaként ténykedő mérnök néhány évvel ezelőtt megkapta a szimulátor, majd a fiatal versenyzők felügyeletét, aztán a nem F1-es részlegeken átívelő stratégiával és a költséglimittel is ő foglalkozott – bár kiemeli, a Mercedesnél nem volt tervben, hogy ő legyen Wolff utódja, megalapozta azt a tudást, melyet jelenleg a Williamsnél tud kamatoztatni.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|