Norris F1-es szerződése a következő prioritás a McLaren számára
https://formula.hu/parc-ferme/37301
Bár még mindig várat magára az első futamgyőzelme az F1-ben, Lando Norrist a jelenlegi mezőny egyik legnagyobb tehetségének tartják, ennek megfelelően számos alakulattal szóba hozták már annak ellenére is, hogy 2025 végéig érvényes a szerződése a McLarennél. Miután azonban Oscar Piastrival már 2026-ig hosszabbított a wokingi istálló, valójában őt köti rövidebb ideig a kontraktusa a csapathoz, Zak Brown elnök-vezérigazgató szerint azonban az első számú célok között szerepel, hogy Norris is maradjon velük:
„Azt mondanám, ez a következő prioritás” – nyilatkozta a McLaren-vezér a Speedcafé szaklapnak. „Nagyon sok prioritásunk van, és nyilván Landóval van még némi időnk, de ő az a versenyző, akit mindenki akar a bokszutcában. Meddig folytatja még Lewis? Mit fog tenni a Mercedes? Mennyi ideje van még Sergiónak? Az biztos, hogy a másik három nagycsapat még nem látja a versenyzői felállását 2025 után. És úgy vélem, az alapján, ahogy Lando teljesített, ő van mindenkinél a lista tetején.”
Brown megjegyezte: szerinte Norris számára is ők jelentik az egyik legjobb opciót. „Úgy gondolom, jó helyzetben vagyunk Landóval. Úgy vélem, 2026 mindenkinek jó lehetőség új dolgokra, és szerintem semmi olyan nincs, amivel mi ne rendelkeznénk, ami más csapatoknak megvan. Komfortosan érzi magát ebben a környezetben, a csapattársával. Ha megnézzük, melyik csapatok találhatnak bele 2026-ban, szerintem négy-öt ilyen istálló van, és mi is köztük vagyunk.”

Mini Spanyol Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/26397
Ismét megérkezett az aktuális verseny összefoglalója a MiniDriverstől, melynek fanyar humora ezútta is ütött. Tekintsétek meg:
Sokan állítják, hogy a mai F1-ben nincsenek igazi egyéniségek: szerintünk nagyon is vannak!
https://formula.hu/parc-ferme/26401
Legutóbbi podcastadásunkban a Formula-1-gyel kapcsolatban elhangzó tíz legpusztítóbb közhelyet szedtük ízekre, többek között a poszt címében megfogalmazott "vádat" is.
Az adás erről szóló része 46:18-tól hallható.
Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Történelemóra Williams módra
https://formula.hu/parc-ferme/26398
A csapat 1977-es meglapításától, Maldonado győzelmén és Massa utolsó pole-pozícióján át egészen a felvásárlásig eleveníti fel számunkra az F1 Instagramja, hogy micsoda öröksége van a Williamsnek. Lapozzátok végig!
Túraautó és MotoGP – mutatjuk a szombati menüt!
https://formula.hu/parc-ferme/26400
Következik Nagy Daniék első versenye, a DTM ismét a Lausitzringen vendégeskedik, és kialakul a MotoGP Stájer Nagydíjának is a rajtrácsa:
Szombat
9:00-9:35 TCR Europe, időmérő edzés
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)
10:45-11:05 DTM, első időmérő edzés
12:50-13:25 TCR Europe, első futam
13:30-14:30 DTM, első futam
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Aréna4)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő edzés (Aréna4)

Megint irtó gyors volt a bokszban a Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/26396
A múlt heti Spanyol Nagydíjon Max Verstappen első kerékcseréjénel két másodperc alatt állt meg a stopper. Nem is meglepő talán, hogy ismét a Red Bull tudta hozni a hétvége leggyorsabb kiállását, miután a világrekord is az ő nevükhöz fűződik.
Indy 500: O'Ward a leggyorsabb az utolsó gyakorláson, Alonso sehol
https://formula.hu/parc-ferme/26399
Ma este megrendezték az utolsó edzést a vasárnapi, 104. Indy 500-at megelőzően, melyen a 21 esztendős, mexikói Patricio O'Ward bizonyult a leggyorsabbnak. A második helyen Scott Dixon, a harmadikon pedig Alexander Rossi végzett, míg Takuma Sato a negyedik, Oliver Askew pedig az ötödik helyen zárta a Carb Dayt. A McLarennel induló Fernando Alonso csak a 23. legjobb időt autózta, de a pole-ból induló Marco Andretti is csak a 28. helyen végzett.

Ricciardo kickboxolni tanul egy világbajnoktól
https://formula.hu/parc-ferme/26395
A kickbox nehézsúlyú világbajnoka, a 31 éves Rico Verhoeven mutatott néhány technikát Daniel Ricciardónak, de reméljük, hogy azért az ausztrál nem a pálya szélén fogja azokat kamatoztatni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Meglepte Norris a "sisakos kislányt"
https://formula.hu/parc-ferme/26393
Különleges csomagot kapott a héten Eva, aki Lando Norris sisakjának dizájnját tervezte. A brit versenyző pályázatot írt ki, és az angol kislány lett a szerencsés nyertes, aki a napokban egy egészen különleges küldeményt kapott: egy videoüzenetet a pilótától és egy 1:1-es méretarányú sisakot, a saját festésével.
Special delivery for Eva pic.twitter.com/VzHMohexWy
— #L4NDO (@TeamL4NDO) August 20, 2020
Sajtó: Ennyiért vehették meg a Williamst
https://formula.hu/parc-ferme/26392
Péntek délelőtt derült égből villámcsapásként ért minden F1-szerető embert a hír, hogy a Williams csapatát felvásárolta a Dorilton Capital. Továbbra sem tiszta, hogy milyen arányban oszlik meg a tulajdonjog a Williams család és a New York-i vállalat között, azonban a Motorsport-Total.com információi szerint annyit már tudni lehet, hogy a grove-i istálló 152 millió eurót kaszált a csapat eladásán.

Így sem szállunk mindennap motorra
https://formula.hu/parc-ferme/26391
A Moto2 első szabadedzésén Jake Dixon mutatott be egy kis akrobata mutatványt, miután elesett a Petronas Sepang Racing Team versenyzője. Egy kis segítséggel betolták a motorját, majd egy laza felszállás következett:
Small tip-off for @DixonJake mixed in with some amateur acrobatics
— MotoGP™ (@MotoGP) August 21, 2020
A little trouble getting back on your Kalex, Jake? #Moto2 | #AustrianGP pic.twitter.com/HM7abvYr1A
Ilyen hangja van a Mercedes F1-motoros sprotautójának
https://formula.hu/parc-ferme/26389
A Project One-ban elvileg az F1-es Mercedes benzinmotorja van és egy bonyolult hibridrendszerrel összekötve ezer lóerőnél is többet tud - elhúzódott a fejlesztés, de most már talán a végleges verziót tesztelik. Erről tettek közzé egy rövid videót:
Nagy Dani rögtön az élen nyitott a TCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/26390
Le Castellet-ben vette kezdetét a TCR Európa-kupa 2020-as szezonja, ami ennél jobban nem is indulhatott volna, hiszen a reggeli első szabadedzésen Nagy Dániel autózta a leggyorsabb köridőt!

Megmondjuk, mit gondolunk arról, hogy az FIA „csal”!
https://formula.hu/parc-ferme/26383
A Formula Podcast legfrissebb adásaiban több dolgot is kiveséztünk - például azt, hogy mi is van az FIA "csalásával". Az adás erről szóló része 32:57-től hallható.
Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
„A McLaren gyönyörű autó volt” – Hamilton újra találkozott világbajnok versenygépeivel
https://formula.hu/parc-ferme/26369
Az emlékek ösvényén sétált Lewis Hamilton. Meglátogatta a kiállítótermet, ahol az a hat Formula-1-es konstrukció – egy McLaren és öt Mercedes – sorakozott, mellyel világbajnoki címeit szerezte. Felidézte az emlékeket, melyeket a versenygépek váltottak ki belőle, de a sikerhez vezető útról és versenyzői hitvallásáról is elmerengett.
A videó magyar nyelvű, az AFM Motorsporthíradó adásából:
Ne maradj le semmiről: itt van a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/26381
Megkezdődnek a hétvégi események pénteken, a MotoGP és az IndyCar kerülhet a főszerepbe:
9:00-9:30 TCR Europe, első szabadedzés
9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Aréna4)
13:00-13?45 DTM, első szabadedzés
14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Aréna4)
14:20-14:50 TCR Europe, második szabadedzés
16:45-17:15 DTM, második szabadedzés
17:00-19:00 Indy500, utolsó edzés
A teljes hétvégi program ezen a linken megtekinthető!

fotó: dppi
Hamilton a takarítónőnek ajándékozott egy aláírt sapkát
https://formula.hu/parc-ferme/26386
Lewis Hamilton arról posztolt videót, hogy Barcelonában a Mercedes-sapkát viselő "bájos takarító hölgy" számára aláírt egy különleges darabot és oda is adta neki:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megmutatta idei autóját Szabó Krisztián - nektek bejön?
https://formula.hu/parc-ferme/26388
Mit szóltok Szabó Krisztián idei Hyundai i20-asához? A magyar pilóta ezen a hétvégén kezdi meg az idei WRX-szezont, méghozzá ezzel a technikával:
Hamar megérkezhet az F1-be a Red Bull japán tehetsége
https://formula.hu/parc-ferme/26385
Franz Tost, az Alpha Tauri csapatvezetője szerint inkább előbb, mint később lesz Formula-1-es pilóta a japán Yuki Tsunoda. A Red Bull juniorja újoncként már futamot nyert a Formula-2-ben és többször is a dobogón végzett, a Honda pedig természetesen nagyon szeretné, ha egy japán versenyző lenne az F1-ben - az Alpha Taurinál erre lehet is esély. Sajtóinformációk szerint a Red Bull nem túl elégedett Danyiil Kvjattal, úgyhogy ha van olyan opció, ami több potenciállal kecsegtet, akkor jöhet a váltás. Tost hozzátette: természetesen Tsunodát nem a japán nemzetisége, hanem a tehetsége miatt támogatja a Red Bull-Honda.

fotó: dppi
Alonso elmondta, hogy mi kell neki a vasárnapi Indy500-on
https://formula.hu/parc-ferme/26384
Mivel Fernando Alonso csak a 26. helyről rajtolhat a 33 fős mezőnyben a vasárnapi Indy500-on, ezért szerinte az lesz a lényeg, hogy az autója a forgalomban legyen stabil és gyors. Elmondta, hogy mivel önerőből nem elég gyorsak az élmezőnyhöz, így a beállításokkal és az autón elvégzett módosításokkal próbálnak előnyhöz jutni - szerinte a versenyen gyorsabbak lesznek, mint az időmérőn. Ha tényleg úgy fog menni az autó a forgalomban, ahogy ő azt képzeli, akkor lehet esélye egy jó eredményre - bizakodva tekint a futam elé.

fotó: dppi
Hamilton, vagy Verstappen? Ki az idei év legjobbja eddig?
https://formula.hu/parc-ferme/26382
A Formula-1 hivatalos weboldalának szakírói minden F1-es versenyhétvége után egy 1-től 10-ig terjedő skálán pontozzák az összes pilóta teljesítményét úgy, hogy próbálják kivonni az egyenletből az autó tudását. A Spanyol Nagydíjon Lewis Hamiltont látták a legjobbnak 9,8-as osztályzattal, Max Verstappen kapott 9-est, majd jött Carlos Sainz, Pierre Gasly, Sergio Perez, Sebastian Vettel, Charles Leclerc, Kimi Raikkönen, Lance Stroll és George Russell.
Hat versenyhétvége után az öt szakértő által átlagban kapott pontok alapján így áll a szezon ranglistája - Hamilton és Verstappen között botrányosan szoros a küzdelem, a 4-6. helyen pedig teljes az egál:
1. Lewis Hamilton 54,8
2. Max Verstappen 54,6
3. Lando Norris 47,8
4-6.. Valtteri Bottas, Carlos Sainz és Pierre Gasly 47,2
7. Charles Leclerc 46,8
8. Daniel Ricciardo 45,2
9. George Russell 44,6
10. Alex Albon 43,6

fotó: dppi