Megfellebbeztek egy biztonsági autós kihágást, hónapokkal a szezonzáró után módosult a bajnokok kiléte a GT Openben
https://formula.hu/parc-ferme/37292
Már néhány széria a 2024-es idényének nekivágott, az International GT Openben azonban még csak most hirdethették ki hivatalosan a 2023-as bajnokokat. Történt ugyanis, hogy még a szeptember elején rendezett spielbergi forduló második futamát követően óvott az egyik csapat, a Team Motopark, mivel a második biztonsági autós fázist követően rossz sorrendben indították újra a mezőnyt. A versenyfelügyelők akkor elutasították az istálló óvását, ám ezt a döntést megfellebbezték a Spanyol Nemzeti Fellebbviteli Bíróságon, amely helyt is adott a Motopark kérelmének október elején, aminek értelmében törölték a második osztrák verseny végeredményét.
Az idényzárót ezt követően rendezték Barcelonában, ahol még három egység volt esélyes a bajnoki címre, s úgy tűnt, végül az Eastalent Racing duója, Christopher Haase és Simon Reicher győz. Csakhogy ezután egy másik csapat, az Optimum Motorsport pedig az FIA Fellebbviteli Bíróságához nyújtott fellebbezték az említett versenytörlés kapcsán. A Nemzetközi Automobil Szövetség most, néhány napja tartotta az ügyben a meghallgatást, s az ítéletük értelmében visszavonták a Spanyol Bíróság döntését, így visszaállították a második Red Bull Ring-i futam eredményét. Ez pedig azt eredményezte, hogy mégsem Haase és Reicher, hanem az Optimumot erősítő Sam De Haan és Charlie Fagg az International GT Open 2023-as bajnoka – igaz, pontazonossággal, a több győzelmüknek köszönhetően. A páros jövő héten Madridban veheti át a 2023-as trófeáját, amelyet tehát 2024 első napjaiban, a zöld asztalnál szereztek meg…
Az ügy néhány részletében emlékeztet egyébként a 2021-es F1-es szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj végjátékában történtekre, ahol Michael Masi versenyigazgató nem a szabályoknak megfelelően vezényelte le a safety car-fázist követő újraindítást, ami hozzájárult Lewis Hamilton világbajnoki vereségéhez Max Verstappennel szemben. Akkor a Mercedes végül néhány nap után letett az óvásról, és mint a GT Open esete is bizonyítja, valószínűleg amúgy sem jártak volna sikerrel, hiszen végül itt is visszaállították a verseny eredeti végeredményét.

A Ferrari ezzel a videóval bizonyítja, hogy még a tésztagyúrástól is kirázhat a hideg, ha elég jó zenét teszünk alá
https://formula.hu/parc-ferme/21673
A mozis zene, vagyis a cinematic stílus varázsa, hogy még a legunalmasabb képeknek, a fű növésének és a festék száradásának is komoly érzelmi töltetet tud adni. A Ferrari alábbi, Bahreinben készített és a "kezek munkáját" bemutató hangulatvideója pedig (a tésztagyúrás ellenére) még csak nem is nevezhető eseménytelennek, szóval biztosan megadja az alaphangot a nézők számára az e hétvégi Kínai Nagydíjhoz.
There's an almost constant symphony of hands in our work, with one sole objective: to get results. Even #lavorare is #essereFerrari https://t.co/EjnZ6n7f2S pic.twitter.com/tK5v7W9HMv
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) April 8, 2019
A mérce: így nézett ki Vettel tavalyi pole-köre Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21670
2018-ban a Ferrarinak feküdt igazán a kínai pálya, a pole-pozíciót Sebastian Vettel szerezte meg az alábbi körrel - a videó a Youtube-on megtekinthető:
Idei második nemzetközi sikerét aratta a magyar pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/21671
A nemzetközi Mitropa Kupa idei második raliversenyét is megnyerte a Korda Racing párosa, Kristóf Klausz és Farnadi Ágnes, ezzel vezetik a bajnokságot. A Lavanttal Ralin több magyar páros is rajthoz állt. A Mitropa értékelésében Fogasy Gergely és Berendi Dávod a harmadik lett. A 4-es kategóriában a Ifj Kanyik Antal - Nyirfás Julianna páros állhatott a dobogó tetejére. A Mitropa Historicban a Merencsics Árpád - Laboncz László kettős a harmadik helyen végzett.
A verseny végeredménye és további magyar eredmények az alábbi oldalon:

Fotó: https://www.ir7.at
Bemutatta Alonso Indy500-as autóját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/21672
Ezzel a géppel vág neki az idei Indy500-nek Fernando Alonso:
Baleset a ralikrossz-vb-n: Ellenfele autójának tetejére ugratott a lett pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/21669
Az első elődöntőben részt vevő Reinis Nitiss a Hyundai i20-szal az első kanyar rázókövét találta el olyan szerencsétlen szögben, hogy levegőbe repült, majd Anton Marklund Renault-jának tetejére érkezett meg. A hétvégén kiváló magyar eredmény született Szabó Krisztián – Nitiss tavalyi ellenfele a Supercar Európa-bajnokságon – révén.
Milyen antik autót vezetett Toto Wolff Silverstone-ban?
https://formula.hu/parc-ferme/21666
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a W196-ban, a Mercedes 1954-es F1-es autójában. A márka a motorsportban való részvétel 125. évfordulóját ünnepelte Silverstone-ban.

Ugyanezen az eseményen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is részt vett, egykori és modern Ezüstnyilakat, valamint DTM-autókat is kipróbálva.




Áprilisi Ralihíradó Herczig Norberttel
https://formula.hu/parc-ferme/21665
Tartalom:
- Beszámoló az Azori-szigeteki ERC-nyitófutamról
- Stúdióvendég: Herczig Norbertet a rali-eb szezonnyitójáról kérdeztük
- Tudósítás az ORB idei első versenyéről, az Eger Raliról
Különdíjjal jutalmazták a gokartos srácot
https://formula.hu/parc-ferme/21664
A Rotax Max Challenge szervezői kiemelkedő bátorságáért különdíjjal jutalmazták Szécsényi Tóbiást, aki tavalyi, súlyos balesetéből felépülve ismét gokartba ült, hogy álmait kergesse. A Facebook-bejegyzés itt olvasható.

Az amerikaiaknál nincs őrültebb nemzet, ha versenyzésről van szó
https://formula.hu/parc-ferme/21663
Autós nép lévén az amerikaiak minden elképzelhető formában pályára viszik négykerekűiket. Erre egy extrém példa az alábbi széria, amelyben a pályák nyomvonala nemes egyszerűséggel keresztezni önmagát, így garantálva a káoszt.
Ezt mutasd meg a gyereknek, ha rá akarod szoktatni az F1-re
https://formula.hu/parc-ferme/21660
Az autóversenyzést nem lehet elég korán kezdeni, tartja a mondás. Nos, szerintünk az F1 követését sem, szóval ha van a családban olyan gyerek, akivel később osztozni akarsz a sportág örömein, akkor ezt a csalit érdemes bedobnod. A Disney "Mickey és az autóversenyzők" című animációs sorozatával biztosan rá fog kapni az ízére. A legutóbbi epizódban nem más, mint Mario Andretti szólaltatta meg az egyik karaktert.
Racing legend @MarioAndretti discusses voicing the role of Mario Mousedretti in the new episode of #MickeyRacers premiering April 5 at 10:00 a.m. ET/PT on #DisneyChannel and #DisneyNOW. pic.twitter.com/daYYdqMxRX
— Disney Channel PR (@DisneyChannelPR) April 4, 2019
Ezen a pályán versenyez ma éjjel az IndyCar mezőnye (videó)
https://formula.hu/parc-ferme/21662
A Barber Motorsports Parknál állomásozik az IndyCar éprilis első hétvégéjén, ahol Takuma Sato várja a pole-pozícióból a 22:00-kor rajtoló futamot. A lámpák elalvásáig nézzük meg, hogyan néz ki a helyszín szó szerint a versenyző szemszögéből.
You ready?
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) April 7, 2019
4PM ET
@NBCSN: https://t.co/8Gbdd67Fbu
@IndyCarRadio
INDYCAR Mobile powered by NTT DATA#INDYCAR // #HIGPA pic.twitter.com/fDj7OUghlU
Minden egyes baleset és megpördülés a Bahreini Nagydíjról (videó)
https://formula.hu/parc-ferme/21659
Aki még nem telt volna be a múlt heti Formula-1-es futammal, annak íme a versenyhétvége összes hibája három és fél percbe sűrítve:
Versenypályán versenyautót láttunk már felborulni, na de munkagépet?
https://formula.hu/parc-ferme/21658
Márpedig pontosan ez történt a hétvégén IndyCarnak helyet adó Barber Motorsport Parkban, ahol a sorozat egyik szabadedzését követően az egyik takarítójármű vezetője valószínűleg maga is formulaautóban érezte magát, és a kelleténél kicsit nagyobb gázt adott a sóderágyból kifelé jövet. Teljesen megértjük, és reméljük, hogy nem érte semmilyen sérülés.
In other news... the sweeper race at @BarberMotorPark ended a bit prematurely... pic.twitter.com/9XjZK39Czv
— Anders Krohn (@AndersKrohn) April 6, 2019
Michelisz egy hellyel előrébb léphet a mai első futamon
https://formula.hu/parc-ferme/21661
Gordon Sheddent sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt öthelyes rajtbüntetéssel súlyották a WTCR mai első futamára. Az Audi pilótája a tizenkettedik helyről így a tizenhetedikre csúszik vissza, Michelisz Norbert pedig a tizenötödikről léphet egyet előrébb. A büntetés a második futam rajtrácsát nem befolyásolja.

Kiderült, melyik Hamilton kedvenc tv-sorozata
https://formula.hu/parc-ferme/21657
A brit F1-es világbajnok az egyik amerikai streamingszolgáltatás új alkotásáról, a tavalyi Formula-1-es idényt részben feldolgozó Drive To Survive-ról nyilatkozott, amikor egy rövid megjegyzésben elejtette, azok közé tartozik, akik rajonganak az utóbbi időszak egyik legnépszerűbb sorozatáért. "Nem igazán követek sorozatokat, az egyetlen, amit megnéztem, az a Stranger Things. Alig várom, hogy kijöjjön a harmadik évad" - árulta el Lewis Hamilton, akit egyébként arról faggattak, mi a véleménye a Netflix F1-es alkotásáról.

"Azt nem láttam" - vallotta be. "Vegyes véleményeket hallottam róla, de a pozitívak többségben voltak. Amennyire én látom, jót tett a sportnak. Akik nem értik, hogy miért követik az emberek a Formula-1-et, azok megnézheti Netflixen. Én hiába nem néztem meg, de várom a második évadát, remélem, hogy a tovább folytatják."
A Drive To Survive első évada megosztotta a Formula-1 közönségét: sok laikusnak elnyerte a tetszését, ám a vérbeli rajongóknak már nem volt ennyire pozitív a véleménye róla. A Racefans szerint a készítők a drámaibb hatás kedvéért bizonyos tényeken is ferdítettek.
Hogyan tudod kiidegelni a versenyzőidet? Kérd meg őket, hogy építsenek anyacsavartornyot pálcikával!
https://formula.hu/parc-ferme/21639
Az IndyCar médiatartalomért felelős munkatársának volt ilyen mazochista ötlete, amivel a mezőny tagjai csak nehezen tudtak megbirkózni. Sebastien Bourdais például csalással próbálkozott, de elég gyorsan lebukott.
Nice try, @BourdaisOnTrack. Still disqualified #INDYCAR // @IndyCaronNBC pic.twitter.com/UnRYAQrCCT
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) April 2, 2019
WTCR: Audi a pole-ban, magyarok a top 10-en kívül
https://formula.hu/parc-ferme/21656
Lezajlott a WTCR szezonnyitójának második időmérő edzése Marokkóban, amelyen az első rajthelyet az audis Frederic Vervisch szerezte meg Yvan Muller előtt, akit Thed Björk, Tiago Monteiro és az újonc Mikel Azcona követett. A mezőny tegnaphoz képest semmivel sem lett szellősebb, erről egy elképesztő számadat, hogy a Q1-ben az első 24 autó egy másodpercen belüli időt autózott.
A magyarok számára hamar véget ért az időmérő, Michelisz Norbert a 15., Tassi Attila pedig a 22. helyre kvalifikált. Legjobb körükön egyikük sem követett el látványos hibát, viszont annyira szoros a mezőny, hogy helyenként ezredmásodpercek döntöttek a pozíciókról. A legjobb 12 versenyzőt tömörítő Q2 végén az első és az ötödik helyezett között 0,265, míg a második és a tizedik között is mindössze 0,276 ezredmásodperc volt.
Az időmérő végeredménye (Q3):
Az időmérő végeredménye (Q2):
Akik nem jutottak tovább a Q1-ből:
Jön az 1000. nagydíj: Melyik pályákon tartották a legtöbbet?
https://formula.hu/parc-ferme/21652
Monza és Monaco egyértelműen vezet (a Formula-1 70 szezonjának csaknem mindegyikében rendeztek a két pályán versenyt), Silverstone és Spa lépte még át a bűvös 50-est. Bár nincs a listán, hozzátennénk, hogy 33 nagydíjrendezéssel a Hungaroring is figyelemreméltóan kivette már a részét az eddigi 999 versenyből.

Kilökték, mégsem dühös Michelisz
https://formula.hu/parc-ferme/21655
A tegnapi WTCR-szezonnyitó során Michelisz Norbertet a tizedik helyről egy előzési kísérlet végeredményeként kilökte a mezőny egyik újonca, Mikel Azcona, ám a magyar annak ellenére nem dühös ellenfelére, hogy a manőver következtében három pozíciót veszített. Azconát az esetért öt másodpercre büntették.
"Ez számomra a tavalyinál jobb kezdés" - értékelt Norbi a TouringCarTimes-nak. "Mikel bocsánatot kért tőlem. Megértem, hogy teljesíteni akart. Részemről nincsenek rossz érzések, ha valaki egy hibát követően elnézést kér. Nem a futamgyőzelemért mentem, a nyolcadik helyen végezhettem volna."

A Hyundai visszafogott végsebessége miatt nehéz versenye volt a magyarnak, aki vasárnap szeretne a top tízben végezni. "Az egyenes második felében sebezhetők voltunk. Az ilyen futamokon egyszerűen csak ki kell tartanunk, így örülök, hogy célba értem. Vasárnap arra számítok, hogy még szorosabb lesz a mezőny. A bajnoki címért küzdünk, szóval valahogy pontokat kell szereznünk, és az első tízben végeznünk."
A tegnapi futam összefoglalója itt, a mai program pedig itt olvasható.
IndyCar: Takuma Satóé a pole-pozíció Birminghamben
https://formula.hu/parc-ferme/21654
Nyolcadik rajtelsőségét szerezte meg az IndyCar alabamai fordulóján a Formula-1-et is megjárt Takuma Sato. A japán csapattársa, Graham Rahal előtt vezeti a sort a ma esti, Barber Motorsport Parkban rendezett futamon, mögöttük a második sorban Scott Dixon és James Hinchcliffe sorakozik majd fel. A top hatot tömörítő Firestone Fast Sixbe Sébastian Bourdais és Spencer Pigot fért még be.
Az eddigi két futamon pole-pozíciót szerző Will Power egy hibát követően a hetedik helyet szerezte meg, az előző futamon diadalmaskodó újonc, Colton Herta pedig a kilencedik pozícióból várja a rajtot.