Montoya „tette tönkre” Horner versenyzői karrierjét
https://formula.hu/parc-ferme/37179
A Red Bull csapatfőnökeként az elmúlt szűk két évtizedben sikert sikerre halmozó Christian Horner maga is versenyzőként kezdte karrierjét, s két szezont a mai F2 elődjében, az F3000-ben is teljesített, de elmondása szerint egyre jobban elhatalmasodtak rajta az önbizalmi problémák: különösen a gyors kanyarokban nem merte annyira odatenni magát, amennyire az igazán sikeres produkcióhoz kellett volna.

Aztán történt valami, ami megpecsételte a karrierjét: egy estorili eseményen testközelből láthatta, hogyan vezet F3000-es autót a későbbi többszörös F1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya: „Egy hatodik fokozatban teljesített kanyarról beszélünk, szóval olyan 160-170 mérföld/órás [kb. 260-275 km/h] sebességről. Kijöttem a bokszutcából, és ahogy a pályára értem, láttam, ahogy Montoya elszáguld mellettem, beveszi ezt a jobbos kanyart, az autó mozog és táncol, a felni pedig megpróbálja kiütni a gumi oldalát, s eközben a jobb lába tövig a gázon van. Ekkor tudtam, hogy ezt nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá.”
„Nem volt meg bennem az önbizalom, a képesség vagy a bátorság, hogy úgy menjek bele abba a kanyarba, ahogy ő tette” – tette hozzá Horner, aki számára saját bevallása szerint ez az eset jelentette a fordulópontot, hiszen ekkor ismerte fel, hogy új megélhetés után kell néznie…

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor
https://formula.hu/parc-ferme/24045
F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.
Polski głos na Węgrzech: „Szokolim Okiem” w wydawanym od 2013 roku podsumowaniu sezonu autorstwa @mesandor. Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát
— Mikołaj Sokół (@SokolimOkiem) December 20, 2019
Głosowanie na najlepszego kierowcę, zespół, debiutanta i wyścig w 2019 oraz przewidywania na 2020 #ElevenF1 pic.twitter.com/xHoV9BEUZu
Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája
https://formula.hu/parc-ferme/24046
A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma... A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.
Almost a clean sweep for K-Mag in 2019#F1 H2H @HaasF1Team pic.twitter.com/nmkWpfU7ZF
— Formula 1 (@F1) December 19, 2019
A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik
https://formula.hu/parc-ferme/24044
Furcsa videóval állt elő a csapat.
Box. Box. Box… We're #AlwaysRacing! pic.twitter.com/dz0HIWI2Or
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) December 20, 2019
Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka
https://formula.hu/parc-ferme/24043
Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.
Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék
https://formula.hu/parc-ferme/24042
Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:
Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái
https://formula.hu/parc-ferme/24041
Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése
https://formula.hu/parc-ferme/24040
A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:
Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás
https://formula.hu/parc-ferme/24039
Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...
A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét
https://formula.hu/parc-ferme/24038
A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:
Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját
https://formula.hu/parc-ferme/24036
Elért egy-két dolgot idén a monacói.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Balesete után kézi irányítású gokarttal kezdett újra versenyezni Bessenyey
https://formula.hu/parc-ferme/24010
Nem olyan rég még az Európa-bajnokság pályáin követtük Bessenyey Zoltánt, de három éve a veszprémi teszten történt súlyos baleset derékba törte raliversenyző pályafutását. Bessenyey azonban nem veszítette el küzdőszellemét. Miközben a lassú felépülésért harcol, újra versenyezni kezdett egy kézi irányítású gokarttal.
A Dakar-főnök szerint Alonso szakaszt fog nyerni
https://formula.hu/parc-ferme/24037
David Castera, a 2020-as Dakar Rali igazgatója azt várja, hogy Fernando Alonso szakaszt fog nyerni a futam során. Castera az Autosportnak azt mondta, hogy szerinte a spanyolnak türelmesnek és visszafogottnak kell lennie, főleg a verseny első felében, de úgy gondolja, hogy a második héten eljöhet az ő különleges pillanata - hangsúlyozta azonban, hogy a kulcs a türelem lesz, ha nem akarja elsietni a dolgokat, akkor jönni fog az eredmény.
A Dakar január ötödikén kezdődik Szaúd-Arábiában.

fotó: dppi
Az F1-es szezon beszólásai - újragondolva
https://formula.hu/parc-ferme/24035
A szokásostól eltérő év végi válogatással állt elő az F1 csapata: a pilóták és a Sky Sports kommentátorának megjegyzéseihez, kiáltásaihoz és fecsegéseihez készített egy animációt.
Marc Marquez végezte el a kezdőrúgást az El Clasicón
https://formula.hu/parc-ferme/24033
Ha Marquez a füvön közlekedik, az általában nem sok jót jelent, elvégre a MotoGP gépei számára nem az az ideális futófelület. Ezúttal viszont nem járt ilyen negatív konnotációkkal a fűre lépés: meghívást kapott a Barcelonától, amely köztudottan a kedvenc futballcsapata, hogy elvégezze a kezdőrúgást a Camp Nouban a Real Madrid ellen. A mérkőzésnek aztán ez is maradt a legkülönlegesebb pillanata, hiszen az El Clasico 0:0-s eredménnyel zárult.
Természetesen nem maradt el az igencsak fotogén pacsi sem a futball Marqueze és a MotoGP Messije, vagyis Lionel Messi és Marc Marquez között. És mint kiderült, létezik olyan sztár, akitől még egy nyolcszoros világbajnoknak is elakad a szava:
"Sohasem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat! Kezdőrúgás az El Clasicón, és ölelkezés Messivel, aki az egyik példaképem!" - írta a spanyol Twitteren.
— LaLiga (@LaLigaEN) December 18, 2019
Six-time @MotoGP champion @marcmarquez93 took the ceremonial kick-off at the Camp Nou! #ElClasico pic.twitter.com/s66SLGDjaR



Ezek voltak az év legnagyobb drámái
https://formula.hu/parc-ferme/24034
Ütközések, kicsúszások, elbukott eredmények. Sebastian Vettel kifejezetten sűrűn felbukkan az F1 válogatásában.
Gamer zoknit mutatott be a Puma
https://formula.hu/parc-ferme/24032
A szimulátorosoknak eddig fogalmuk sem volt, mi hiányzik az életükből: a speciálisan vezetéshez kifejlesztett zokni! Ezek az új Pumák ránézésre már-már cipőre hajaznak, merev a talpuk, és elvileg tökéletes tapadást biztosítanak a pedálokon. Egy pár ára 100 dollár, vagyis körülbelül 30 ezer forint. Már csak egy kérdésünk van: vajon hány tizedet jelentenek körönként?
Egy nagydíjon több álma is megvalósult két Williams-rajongónak
https://formula.hu/parc-ferme/24031
Az idei Francia Nagydíj a negyvenedik F1-es versenyhétvégéje volt egy brit apukának és fiának, akik kőkemény Williams-szurkolók. A csapat erről tudomást szerzett, és egy komoly meglepetést szervezett számukra. Az ajándéktárgyak eltörpültek amellett, hogy bemehettek az istálló garázsába, és találkozhattak a két pilótával.
Nothing better than a lad and Dad trip to a GP?
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) December 19, 2019
Well, maybe only if you get invited into the paddock to meet your favourite team pic.twitter.com/XxIIan5Q36
Koreai fiúbanda lett a Formula-E nagykövete
https://formula.hu/parc-ferme/24030
Első hallásra nehéz hova tenni, hogy az elektromos formulaautós versenysorozat és a világszerte nagy népszerűségnek örvendő héttagú dél-koreai együttes, a BTS egyesítik erőiket. A közös cél az elektromos mobilitás népszerűsítése és a klímaváltozás elleni harc.
A Formula-E azonban mindenképpen sokat nyer azzal, hogy a K-pop jeles képviselője a széria globális nagykövetévé válik: a BTS különböző közösségi felületeken összesítve 90 millió követővel rendelkezik, így új tömegek ismerhetik meg az elektromos versenyzést – a széria első dél-koreai versenye előtt, melyet május 3-án rendeznek Szöulban.

Micheliszt beválasztották a világ ötven legjobb aktív autóversenyzője közé
https://formula.hu/parc-ferme/24029
A WTCR-ben szerzett bajnoki címével egy F1-es pilótát is maga mögé utasított Michelisz Norbert az Autosport.com évről évre megjelenő listáján, amelyen a szakértők az ötven legjobb autóversenyzőt igyekeznek rangsorolni. A túraautós idei teljesítményét az F3 és a Super GT bajnokáétól is jobbnak tartják. A lista 21-50. helyezettje itt megtekinthető, a legjobb 20-at a következő napokban fedik fel.

Videó: Raikkönen megváratja a feleségét, majd elsüt egy poént
https://formula.hu/parc-ferme/24028
Még egy mosoly is belefért 2007 F1-es világbajnokától az Alfa Romeo reklámfilmjében.