DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Puzsér: A Mercedes női versenyzőkkel is nyerne

Az elmúlt hónapokban látott új kezdeményezések hatására ismét forró téma lett az autósportban a női pilóták helyzete. De ki gondolta volna, hogy annyira, hogy arról még az ismert publicista, Puzsér Róbert is megosztja véleményét.

Puzsér egy frissen megjelent riportfilm, a Porkoláb Bence rendezésével készült Hölgyek és gyorsak című félórás videó egyik interjúalanya volt, amely a nők különleges helyzetét vizsgálta a motorsportok világában.

Az elkészítési időt figyelembe véve talán csak véletlen, hogy nemzetközi szinten éppen mostanság került ismét előtérbe a téma több újszerű projektnek köszönhetően, amelyek a hölgyek elismertségének növelését hivatottak segíteni ebben a koedukált, így érthetően a férfiak által dominált sportágban. A Formula-E szaúd-arábiai hétvégéjén női pilóták invitálásával rendeztek tesztet, a napokban pedig éppen elkezdődik Ausztriában a W Series, a frissen megalapított női F3-as sorozat válogatója, ahol különféle feladatokban nyújtott teljesítményük kiértékelése után jelölik ki azt a 18 hölgyet, akik részt vehetnek a pénzdíjazásért zajló bajnokság első szezonjában.

DujSFGKX4AAWdvW



A riportfilm készítői magyar versenyzők mellett egy pszichológust és újságírókat is megszólaltattak a témában. Így került a képbe Puzsér, aki szokás szerint ebben a témában is sarkalatos, karakán véleményt fogalmazott meg. Budapest főpolgármester-jelöltjének meglátása szerint ugyan a férfiak és a nők biológiai felépítése miatt nincs semmi meglepő a nemek közötti általános teljesítménykülönbségben, mégis azt látná szívesen, ha több sportban is együtt versenyezhetnének a két nem tagjai. Viszont nem ezt, sokkal inkább ellentétes irányú folyamatot tart valószínűnek: „Ha kritikus mennyiségű nő lesz az autósportokban, akkor majd szét lesz ugyanúgy választva, mint az összes többi sport. Akkor majd lesz egy női mezőny, egy női Dakar, meg lesz egy férfi.”

Úgy gondolja azonban, hogy az autósportban, így a Formula-1-ben is jórészt eltűnteti a technika jelenléte a fizikális különbségeket, ezért a legjobb autóval a hölgyek is könnyedén győzhetnének.

„A Formula-1-ben olyan 10%-ot tesz hozzá az autóversenyző. A további 90% pedig megoszlik a kaszni, a motor, a gumi meg az olaj között. És ezt tudjuk! Ha egy férfiversenyző 10%-ot tesz hozzá, akkor lehet, hogy egy női versenyző hozzátesz 9,6%-ot” – kezdett sajátos fejtegetésbe az említett kisfilmben.

„Most a Mercedesek a leggyorsabbak. Ha abba a két Mercedesbe beülteted a két leggyorsabb autóversenyzőnőt, akkor is meg fogja nyerni a Formula-1-et. Mert a Mercedes annyival gyorsabb, mint a mezőny, hogy nyugodtan beültethetsz nőt, és bőven leveri az egész mezőnyt. Ezzel megszerezhető az az élmény, hogy a nők gyorsabbak, pedig tudjuk, hogy nem, mert a Mercedes a gyorsabb.”

puzsér

Puzsér szerint ha lennének külön autós bajnokságok azonos autókkal nőknek és férfiaknak, a nézőket akkor is a férfiak versenye érdekelné jobban, mivel látni fogják, hogy „itt a leggyorsabb kör 1,4 másodperccel gyorsabb, mint ott.” Ettől viszont szerinte „egy női verseny ugyanolyan szórakoztatóértékkel fog bírni, mint egy férfiverseny”.

Azt, hogy az autósportban elért eredményekben mekkora szerepe van a technikának és az embernek, sokan próbálták már százalékos arányban megbecsülni vagy kutatni. Konkrét, mindenkire érvényes számokat egész biztosan soha nem kaphatunk, de az kijelenthető, hogy Puzsér a legpesszimistábbak között van azzal a véleményével, hogy a siker összetevőinek csupán egytizedét teszik ki a versenyzői kvalitások.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: