Lehűtötte a kedélyeket az FIA az F1-es Madridi Nagydíj kapcsán
https://formula.hu/parc-ferme/37129
Mint arról Mészáros Sándor utazó tudósítónk is beszélt az Abu Dhabi Nagydíjat követő Formula Podcastban, illetve a napokban több más sajtótermék is beszámolt róla, a küszöbön lehet a bejelentés, hogy 2026-tól egy új utcai helyszínen – amely annak a komplexumnak a környezetében lenne kialakítva, ahol idén az F1 hivatalos kiállítását is tartották – rendezhetnek futamot Madridban. Most azonban az FIA szenátusának az elnöke Carmelo Sanz de Barros – aki egyúttal a Spanyol Automobil Szövetségnek is a feje – lehűtötte a kedélyeket, szerinte ugyanis még nagyon fontos és kezdeti lépések is hiányoznak a projekt megvalósulásához:
„A spanyol szövetségnél indul a folyamat, mert amikor egy új versenyt akarnak rendezni az országban, hozzájuk kell menni” – idézi szavait a Motorsport.com. „Szóval megkapta-e a spanyol szövetség mostanáig, hogy elemezze és tanulmányozza ezt a projektet? Nem, nem látták eddig, ezt a konkrét lépést még nem tették meg. Aztán ha a spanyol szövetség érvényesnek találja a projektet, hova küldik tovább? Az FIA-nak, mivel nekik kell homologizálniuk. Ha egy félig városi pályáról beszélünk, először homologizálni és hitelesíteni kell. Szóval ha a spanyol szövetség még nem kapott semmit, ezért nem is küldhettek semmit az FIA-nak, így ők nem is kaptak még semmit. Szóval az FIA-n belül még senki sem dolgozik azon a projekten, amiről a sajtóban szó esett a napokban.”
Carmelo Sanz de Barros hozzátette: a madridi tervek kiszivárgása mögött politikai manőverezések is állhatnak, főleg a Barcelonával való szembenállás miatt (amelynek a futamát kitúrhatná az F1-es naptárból a fővárosban rendezendő verseny). „Remélem, nem ez a helyzet, mert szeretnék egy versenyt Madridban. De ez az egyetlen projekt, amiről hallottam az F1 madridi érkezése kapcsán? Nem, legalább még két másik van.”

Így szólt a csapatrádió Interlagosban
https://formula.hu/parc-ferme/23756
A Formula-1 szokásos válogatása a Brazil Nagydíj rádióüzeneteiből ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!
Így vágott át a mezőnyön és lett dobogós a 20. helyről Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/23753
Egyáltalán nem csak a szerencsének köszönheti interlagosi bravúreredményét a McLaren spanyolja - igen, kellettek hozzá az élcsapatok betlijei is, de ettől még szenzációs, ahogy átgázolt a komplett mezőnyön, több szép előzést bemutatva. Itt visszanézhetjük mindezt:
Take it away, @Carlossainz55! #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/ocJhfJmkLu
— Formula 1 (@F1) November 18, 2019
Női mérnök vette át a konstruktőri trófeát a dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/23752
A Red Bull egy hölgymunkatársat küldött a díjátadóra Max Verstappen társaságában a Brazil Nagydíjon, akinek kiléte még sokat látott kommentátorokon is kifogott. A konstruktőri trófeát átvevő nő a csapat senior stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz volt: ő számolta ki, hogy Verstappen bokszkiállása az 52. körben optimális választás lenne. Ebből kifolyólag a csapat megszerezte a győzelmet.
„Minden elismerést megérdemel Hannah ezen a napon. Ő javasolta a stratégiát. Vakmerő választás volt, hiszen tudtuk, hogy Hamilton az ellenkezőjét fogja tenni. Az agresszív manőver azonban végül kifizetődött. Ezért küldtük őt a dobogóra. Dolgozó anyuka, aki nevetségesen sok órát vezet, hogy munkába érjen, mindent belead. Erről szól a csapatmunka” – beszélt a stratégáról Christian Horner csapatfőnök.

Szabó Krisztián és Bessenyey Zoltán ellen versenyezhet Billy Monger
https://formula.hu/parc-ferme/23755
Az elektromos terepralinak megfelelő Extreme-E nevű sorozat több ismert nevet is közzétett, akik versenyzési szándékukat jelezték a széria felé, a listán pedig két magyart is találhatunk: Szabó Krisztián, mint nemzetközi ralikrossz-sztár, Bessenyey Zoltán pedig mint korábbi rali Európa-bajnok. Rajtuk kívül itt versenyezhet a lábamputációja után már visszatérő Billy Monger, de olyanok is jelezték részvételi szándékukat, mint Sebastien Ogier, Karun Chandhok, Timmy Hansen, Timo Scheider, Lucas di Grassi, Nelson Piquet Jr., Andre Lotterer, Bruno Senna, Jerome D'Ambrosio, Daniel Abt, Oliver Turvey, Chris Ingram, vagy Jamie Chadwick. A sorozatban induló csapatok közülük választhatnak majd pilótákat.
Az Extreme-E-ben elektromos SUV-k fognak versenyezni és a cél az, hogy a klímaváltozás ellen harcoljanak - olyan terepekre viszik az autóversenyt, ahol ez már erősen érezteti a hatását.

Új frizurát villantott Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/23754
Az F1-es világbajnok egy olyan képet töltött fel az Instagramjára, amelyhez hasonlót eddig nem sokat láttunk, legalábbis ami a frizuráját illeti.

Így válogattak a csapatok gumikat a szezonzáróra
https://formula.hu/parc-ferme/23751
Nem jellemzi nagy változatosság az Abu Dhabi Nagydíj gumiválasztásait: 1-2 kemény, 2-4 közepes és 8-9 lágy keveréket táraztak be a csapatok. Egyforma stratégián van Hamilton és Leclerc (2-3-8), valamint Vettel és Bottas (1-4-8). A két Red Bull-pilóta eggyel több szuperlágyat választott (1-3-9).

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót
https://formula.hu/parc-ferme/23749
Tartalom:
- Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője
- Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról
Ken Block egy közel 1000 lóerős szörnyeteggel ment neki Kína egyik legveszélyesebb útjának
https://formula.hu/parc-ferme/23748
A showman a 914 lóerős Ford F-150 Hoonitruckkal vágott neki a világ egyik legveszélyesebb útjának Kínában, íme a Climbkhana 2:
F1-es rekordott döntött az interlagosi dobogó
https://formula.hu/parc-ferme/23747
23 év, 8 hónap és 23 nap - ennyi volt az átlagéletkora a Brazil Nagydíj három dobogós helyezettjének, ami új rekordot jelent a Formula-1 történetében. Az eddigi csúcsot a 2008-as monzai pódium tartotta, amikor Sebastian Vettel első győzelmét arra Heikki Kovalainen és Robert Kubica előtt. Érdekesség, hogy az F1-es történelem harmadik legfiatalabb dobogójára is idén került sor: Ausztriában Max Verstappen, Charles Leclerc és Valtteri Bottas alkotta a top hármat.

fotó: dppi
Verstappen könyörtelen volt a dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/23746
A szokásos "pezsgővideó" megmutatja, hogy Max Verstappen bőséggel "megkínálta", akit csak tudott.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?
https://formula.hu/parc-ferme/23745
A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata
https://formula.hu/parc-ferme/23744
A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.
A Red Bull Brazíliában ismét megdöntött egy világrekordot
https://formula.hu/parc-ferme/23743
1,82 másodperc. Mindössze ennyi idő volt a világ leggyorsabb Formula-1-es bokszkiállása, amit a Red Bull szerelőcsapatának sikerült összehozni a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán. Az idei tabella első öt helyezését egyébként az energiaitalos csapat birtokolja, mindegyik eredményük 2 másodperc alatti.
Sosem láttunk ennyi érzelmet (Ro)Bottastól
https://formula.hu/parc-ferme/23742
Valtteri Bottas a Brazil Nagydíjon sem hazudtolta meg a visszafogottságáráról elhírestül finneket: miután kiesett a versenyből, a paddockban nézte végig a két Ferrari összeütközését, és egy hosszú másodpercig úgy tűnt, arcára semmilyen érzelem nem fog kiülni. De aztán:
Lemaradtál valamelyik makaói WTCR-futamról? Pótold be percek alatt!
https://formula.hu/parc-ferme/23741
Háromból kétszer a tizenkettedik pozícióból rajtolt Michelisz Norbert, mégis megőrizte összetettbeli előnyét. Így zajlott a hétvégi WTCR-forduló Makaóban:
Videó: A Brazil Nagydíj összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/23738
Ezt látni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer... Értitek, ugye?
Vagy mi maradtunk le valamiről, vagy Gaslyék tényleg úgy örültek, mintha vb-t nyertek volna
https://formula.hu/parc-ferme/23736
Pierre Gasly megtartotta második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben az utolsó gyorsulási versenyen a célegyenesben, az idén pedig óriási érzelmi hullámvasúton ülő Pierre Gasly pedig úgy örült a dobogós helyezésnek, mintha megnyerte volna a világbajnoki címet.
Relive the moment! That was an outstanding drive @PierreGASLY
— Toro Rosso (@ToroRosso) November 17, 2019
Soak it up! #F1 #BrazilGP pic.twitter.com/NBCwVgZ0JH
Kínos baki a Moto-E futamgyőztesének ünneplése közben
https://formula.hu/parc-ferme/23735
Eric Granado az év utolsó pillanatában mutatta be a Moto-E szezonjának legcikibb pillanatát. Sokkal többet ehhez nem is fűznénk hozzá, helyettünk beszéljenek inkább a képsorok:
Well @ericgranado may have won the race but he's made a mistake on the cool down lap!
— MotoGP™ (@MotoGP) November 17, 2019
Despite that, Granado doubles up to round out the season in fantastic style! #MotoE | #ValenciaGP pic.twitter.com/8ZNlnAGczb
Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"
https://formula.hu/parc-ferme/23740
2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:
Super Carlos, Super Carlos! pic.twitter.com/cE5bAmZtsK
— McLaren (@McLarenF1) November 17, 2019
Beidézte az FIA Vettelt és Leclerc-t, de nincs büntetés
https://formula.hu/parc-ferme/23739
Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t is beidézte a versenyfelügyelőség a Brazil Nagydíj leintését követően a kettejük között történt ütközés miatt, melynek következtében mindkét ferraris kiállni kényszerült a versenyből. A hivatalos álláspont szerint mindkettejüknek egyformán meg lett volna a lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, így nem jelenthető ki egyértelműen valamelyikük felelőssége.
