DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 27. hétfő

Sargeant szerint a teljesítménye „nem volt mindig olyan rossz”

A szezon közben kiakolbólított Nyck de Vries, a „családi csapatnál” szenvedő Lance Stroll, valamint a világbajnok által gyakorlatilag megsemmisített Sergio Perez mellett Logan Sargeant nyújtott kimondottan gyenge teljesítményt a 2023-as F1-es szezonban, ennek ellenére a mezőnyből utolsóként az amerikai versenyző szerződését is meghosszabbította csapata.

sargeant-2023

Bár Sargeant csak egyetlen pontot szerzett idén (azt is két kizárásnak köszönhetően), a Williamsnek így is sikerült megszereznie a konstruktőri bajnokság 7. helyét, ami elmondása szerint nagyon sokat jelent a számára. „Mindent tőlem telhetőt megtettem, hogy megtartsuk ezt a helyet, de Alex egész évben fenomenális munkát végzett, így ezt elsősorban neki köszönhetjük. Szerintem idén kiemelkedően teljesített, az autónkkal nem mindig volt könnyű pontokat szerezni, de Alex mindig rátett egy kicsit, hogy biztosítsa a pontszerzést.”

Amikor pedig a saját teljesítményéről kérdezték, Sargeant így nyilatkozott: „Szerintem nem volt mindig olyan rossz volt, mint amilyennek látszott, különösen a nyári szünet óta. Büszke vagyok rá, hogy végigküzdöttem az évet. Jó volt látni az év során elért fejlődést, remélhetőleg a jövőben többet tudok majd hozzátenni.”

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es című szezonösszefoglaló album, valamint falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel vásárolhatóak meg!

sargeant-baku

Amikor egy magyar raliversenyző szerepelhet az Eb-n

Az AFM Ralihíradó stúdiójában Csomós Miklós járt, aki itthon a Peugeot Kupa megnyeréséért küzd, de augusztusban Csehországban is versenyzett, a Barum Ralin bemutatkozott az Európa-bajnokság mezőnyében. Eddigi legmagasabb szintű versenyén szerzett friss élményeit osztotta meg a műsor nézőivel.

A szóban forgó Barum Ralin ez történt:

Így néztek ki az F1-esek gyerekkorukban

Hat jelenleg is aktív Formula-1-es pilóta gyermekkori képe került erre a montázsra. Daniel Ricciardo mintha semmit sem változott volna az utóbbi 25 évben, míg a kamasz Nico Hülkenberg mellett mi könnyedén elsétálnánk az utcán. Max Verstappenről pedig körülbelül 5 éve készülhetett az alábbi fotó...

pilotak-gyerekkor

Videó: ez volt Vettel vigaszdíja hétvégén

A Belga Nagydíj hajrájában megkapta a friss szett lágy gumit Sebastian Vettel, a német ferraris a leggyorsabb körért járó bónuszponttal gazdagodhatott annak ellenére, hogy a versenytempója most elmaradt a riválisokétól. Max Verstappen három, Pierre Gasly, Charles Leclerc, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton és most már Sebastian Vettel pedig két-két alkalommal futott leggyorsabb kört idén.

Vettel köre:

 

Az F3-as pilóta lemásolta Mika Hakkinen legendás előzését

Juri Vips éppen úgy előzött az Eau Rouge után, ahogy anno Mika Hakkinen: a lekörözött mellett elzúgott a jobb oldalon és beszúrt az előtte haladó rivális mellé. Az F1-ben is láttunk hasonlót, de ott az előzés végül nem jött össze.

 

Az egykori Lando Norris nem hinné el, hogy a mai Lando Norris már egy éve McLaren-versenyző

A McLaren pilótája egy évvel ezelőtti posztját osztotta meg újra: tavaly szeptember elején jelentette be a csapat, hogy az ifjú brit lesz egyik 2019-es versenyzője. Akkor Norris egy gyerekkori gokartos videót tett közzé a következő leírással: „Ha visszamennék és elmondanám ennek a srácnak, hogy 2019-ben a McLaren F1-es versenyzője lesz, nem hinne nekem. Csodálatos lehetőség. Valóra vált álom.”

A posztot ma egy hasonló szöveggel osztotta újra – érződik szavaiban, még mindig érzi, óriási lehetőséget kapott: „Ha visszamennék és elmondanám ennek a srácnak, hogy már egy év eltelt, mióta bejelentették, hogy a McLaren F1-es versenyzője lesz, nem hinne nekem. Ez még mindig valóra vált álom. Köszönök minden tweetet, mémet és támogatást.” 

Így jött fel 17.-ről az 5. helyre első Red Bull-os versenyén Albon

Emlékezetesre sikerült a szezon közben csapatot váltó újonc bemutatkozása a Red Bullnál. Spában a 17. rajthelyről indult, az 1. kör végén 13., a 32. körben 10., a 37. körben 7. volt, és a legutolsó körre is tartogatott egy előzést, a leglátványosabbat Perez ellen.

A Formula-1 egy rövidebb és egy hosszabb videót is készített a felzárkózásról:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

P17 to P5 = a Red Bull debut to remember for Alex Albon . #F1 #Formula1 #BelgianGP #Spa #AlexAlbon #RedBullRacing @alex_albon @redbullracing @circuit_spa_francorchamps

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Ezeket a gumikeverékeket használja a mezőny a szezon végéig

A Pirelli a szabályok értelmében európai versenyek esetében 8 héttel, nem európai versenyeknél 14 héttel előre nyilvánosságra hozza, az öt különböző gumikeverékből (a legkeményebb C1-től a legpuhább C5-ig) melyik hármat használhatják az adott hétvégén. A határidő miatt már azt is ismert, hogy a három hónap múlva esedékes szezonzárón, Abu Dhabiban mely keverékek állnak majd a mezőny rendelkezésére – a táblázatban a szezon mind a 21 versenyének elérhető gumijai láthatók:

Ezek voltak a Belga Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Belga Nagydíj legjobb rádióbeszélgetései ezen a linken, vagy a Youtube-ra kattintva meghallgathatók!

Videó: egy életet megmentett a halo a hétvégi halálos F2-es balesetben

Anthoine Hubert tragikus balesetében többen is érintettek voltak a hétvégén Spában és ma előkerült egy videó, amelyen az látszik, hogy Sean Gelael a halo miatt nem sérült meg. A fiatal pilótát kis híján fejen találta egy repülő alkatrész, amelynek alighanem nagyon súlyos következményei lettek volna, a fejvédő eszköz azonban megvédte ettől.

 

Az egyértelműsítés kedvéért: itt látszik, hogy a fejvédőről pattant le az alkatrész.

Őrült professzorként teremti meg Tarquini a Hyundai elektromos versenyautóját

Gabriele Tarquini játssza a főszerepet a Hyundai Motorsport legújabb beharangozó videójában.

„Mindig azt mondta, a Hyundai i30 N TCR olyan, mintha a gyermeke lenne. Most pedig egy szörnyet teremtett!” – olvasható a leírásban. A kisfilm humoros oldalról közelíti meg a Hyundai első elektromos versenygépének megteremtését, kulcsszerepet adva a 2018-as WTCR-bajnoknak. Az autó szeptember 10-én, a frankfurti motorshow-n mutatkozik be.

Komoly autós esemény lesz a kápolnai nyárbúcsúztatón

Veterán autós fesztivállal búcsúztatja a nyarat Kápolna települése. A Heves megyei község szeptember hetedikén többek között Kiss Norbival, Fehérvári Csaba futamgyőztes Toyotájával és közel száz veteránautóval zárja le a mögöttünk álló szezont. 

kapolna-autos

Az első kanyarban versenyt nyerni nem lehet, de veszíteni igen

Bemutatja a ralikrossz-világbajnokság hétvégi, Lohéacban rendezett fordulójának döntőjében az első két helyről induló Andreas Bakkerud és Niclas Grönholm, akik kakaskodásuk miatt egészen kisodródtak, és mind a négy mögöttük startoló ellenfél elment mellettük. Ennek köszönhetően Timmy Hansen harmadik rajthelyről lett első, Anton Marklund ötödikről második, Kevin Hansen hatodikról harmadik – ő a rajton kívül a jokertaktikával is nyert egy pozíciót.

A két Hansen remeklése ellenére – az idősebb harmadik győzelmét szerezte 2019-ben, miközben senki más nem duplázott még – Bakkerud átvette a vezetést a pontversenyben, a peugeot-s testvérpár két tagja viszont mindössze két ponttal van lemaradva: eközben a szezonból már csak két forduló maradt.

Erős magyar eredmények születtek a francia hétvégén, 75 ezres közönség előtt az Európa-bajnokság mezőnyében: a Supercar kategóriában Kárai Tamás harmadik helyen végzett – korábban csak egyszer, még 2015-ben volt dobogós –, a Super 1600-ban Marton Gergely ötödik lett, miután defektes autóval is sokáig tartotta a második helyet. A vb mezőnyében Szabó Krisztián 11. pozíciót ért el Franciaországban, az elődöntőig jutott a hétvége során.

A WRX lohéaci döntője:

A Renault legszomorúbb fotós összefoglalója

A csapat Twitter-csatornáján, ahogy minden versenyhétvégét követően, a Belga Nagydíj után is egy perces, fotókból álló összefoglalót tett közzé. A hétvége elején még mosolyogtak a pilóták, az események azonban tragikusra fordultak, és az utolsó képek a csapat fiatal pilótája, Anthoine Hubert megemlékezésen készültek…

A Williams egy területen továbbra is kiemelkedő

Ha bokszkiállásokról van szó, a Williams F1-es csapatát az élmezőnyben kell keresni. Így volt ez a legutóbbi, belgiumi hétvégén is, amelyen az istálló ismét elnyerte a leggyorsabb szervizért járó dicsőséget.

Albon Spában megmutatta, milyen fából faragták

Alig, hogy beültették az RB15-ösbe, Alex Albon már szárnyalt is. A Belga Nagydíj első felében még óvatos volt az élmezőnybe felhozott pilóta, de hamar ráérzett az autó finomságaira, és a futam második felében két emlékezeteset is előzött. Íme:

Hosszú rehabilitáció vár a spái baleset túlélőjére

Még egy napig tartják intenzív osztályon Juan Manuel Correát, a Formula-2-ben múlt hétvégén megsérült autóversenyzőt. Correa a sorozat belgiumi hétvégéjének szombati napján, a második körben került szörnyű balesetbe. Önhibáján kívül, szinte lassulás nélkül csapódott az előtte keresztbe álló Anthoine Hubert autójába, aki sajnos nem élte túl az óriási ütközést.

correa-portre-alfa-2019

Correa állapotát stabilizálták, majd helikopterrel egy közeli kórházba szállították, ahol mindkét lábában törést, valamint enyhe gerincsérülést állapítottak meg nála. A pilótát azóta megműtötték, csapata ezt követően a közösségi médiában adott tájékoztatást az amerikai állapotáról. Eszerint a versenyző "egy hosszú műtét után megkezdte a gyógyulási folyamatot". Holnapig tartják intenzíven, aztán amint készen áll az utazásra, hazaszállítják az Egyesült Államokba, ahol várhatóan hosszú rehabilitációs folyamat elé néz.

Négy óra három percbe sűrítve: ez történt a WEC silverstone-i nyitányán

A hivatalos összefoglaló az esővel tarkított, a Toyota által megnyert silverstone-i 4 órás versenyről:

 

Honda-motoros autók voltak a leggyorsabbak

A három legmagasabb végsebességet elérő autót egyaránt a Honda erőforrása hajtotta ezen a hétvégén Spában, ami meglepő, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a végsebesség nem minden. Ennek ellenére nem számítottunk rá, hogy a legjobb Ferrari-motoros autó csak a hatodik legnagyobb végsebességet éri majd el, Sebastian Vettel révén.

Ezt nem tudjuk hova tenni: az F1 szerint Jacky Ickx F1-es világbajnok

Az ország legsikeresebb Formula-1-es versenyzője, Jacky Ickx is megjelent a Belga Nagydíj hétvégéjén, s a rajtrácson is járt-kelt és fényképezkedett, miközben a csapatok az utolsó simitásokat végezték az autókon. Az egész teljesen megszokott jelenség egy F1-es hírességtől, és mi sem találtunk benne semmi szokatlant egészen addig, amíg rá nem nagyítottunk a nyakában lógó belépőkártyára. Azon ugyanis a következő szöveg áll: "F1 World Champion, Jacky Ickx".

Nos, Ickx szerteágazó autósportos karrierje során nyert Formula-2-es bajnokságot, Dakar Ralit és hat Le Mans-i 24 órást, valamint második helyen zárta az F1-es szezont 1969-ben és 1970-ben, de Formula-1-es világbajnok, amit a belépőkártya állít, történetesen sohasem volt.

Úgy tűnik, a kártyákat kiállító FIA és FOM embereinek is van még mit tanulniuk a saját bajnokságuk történetéről...

JackyIckx

Ickx pass