DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Michelisz: Kiegyensúlyozottabb és jobb voltam, mint 2019-ben

Michelisz Norbert vasárnap Makaóban megnyerte a TCR World Tour bajnoki címét, ezzel 2019-es WTCR-diadala után ismét feljutott a nemzetközi túraautózás csúcsára. A BRC Hyundai pilótája friss blogbejegyzésében arról írt, hogy a saját teljesítményét még jobbra is értékeli a 2023-as idényben: „Könnyebb semmiképpen sem volt idén bajnokságot nyerni, mint 2019-ben. Borzasztó nehéz év volt ez, csak ketten voltunk Hyundai-versenyzők a teljes idényben, a rivális, több autós felállású csapatok előnyben voltak. És ez nemcsak pusztán mennyiségi előny volt, mert erős pilótákkal és technikai háttérrel dolgoztak. Legalább annyira meg kellett küzdenünk a bajnoki címért, mint 2019-ben, de ha a személyes teljesítményemet nézem, akkor kiegyensúlyozottabb és jobb voltam, mint az első bajnoki cím évében. Erre hihetetlenül büszke vagyok” – írta Michelisz.

„Jól kezdtem az évet, rögtön az első futamon nyertem Portugáliában, de később voltak mélypontok is. Az egyetlen futam, amelyen idén nem szereztem pontot, épp a Hungaroringen történt, ahol a rajt után kilöktek. Dél-Amerikában kemény csatákba kerültem, többször ütköztek velem, és voltak olyan pillanatok, amikor nehezemre esett nem felhúzni magam. Próbára tette a türelmemet ez a szezon, de tudtam, hogy a saját érdekemben csak egy dolgot tehetek, ha nyugodt és összeszedett maradok. Nagy dolognak tartom, hogy ezt a legvégéig sikerült megtennem.”

A magyar versenyző szerint a makaói szezonzárón a siker kulcsa az időmérős és az első futamon aratott győzelem voltak, amellyel így nagyobb pontelőnyt szerzett a második versenyre. „Ott még mindig apróságokon is elúszhatott volna a bajnoki cím, de fel voltunk készülve az összes forgatókönyvre, és jó érzés volt úgy versenyezni, hogy kontroll alatt tartottuk az eseményeket. Amikor kilencedik voltam, és úgy tűnt, hogy Huffnak esélye nyílhat nyerni, akkor sem estünk kétségbe, mert volt annyi tartalékunk tempóban, hogy képes lettem volna önerőből is a szükséges egy helyet előrébb jönni. Végig azt éreztem, hogy a riválisoktól függetlenül elég jók vagyunk hozzá, hogy meglegyen a bajnoki cím” – fogalmazott Norbi, aki arról is írt, mennyire jól estek neki a támogató üzenetek és mennyire nehéz volt hetekre távol lennie a kislányaitól az ausztráliai-makaói évadhajrában. A teljes bejegyzés ide kattintva olvasható.

tcr-michelisz-hyundai-makao

Drámai első kör után Vandoorne a Formula-E virtuális bajnoka

Hiába vette át a vezetést a pontversenyben Pascal Wehrlein a mindent eldöntő vasárnapi megmérettetés előtt az elektromos sorozat szimulátoros bajnokságában, az utolsó futamon hamar megpecsételődött a sorsa. Ő és riválisa, Stoffel Vandoorne ugyanis incidensbe keveredtek az első körben, a mahindrás pedig megforgott és hátraesett. Wehlrein végül kilencedik lett, így bár a versenyt Oliver Rowland nyerte a virtuális berlini Tempelhof reptéren, Vandoorne számára a második hely is elegendőnek bizonyult a fordításhoz, így ő lett az online bajnok. Az alábbiakban a teljes utolsó versenyt visszanézheted:

 

Furcsa nevű nagydíjak egy rég várt versenynaptárban

Múlt héten megérkezett az F1-es versenynaptár első, európai szakasza, amelyben a spielbergi és silverstone-i duplák révén két igen fura nagydíjelnevezés is feltűnt. Podcastunk legfrissebb adásában ezeket is kiveséztük, hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort is):

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

 

Verstappen jet-skizéssel hangol a szezonra

Sokan őt tartják az első futamok egyik nagy esélyesének - igyekszik jó formában lenni:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@louisvanbaar

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés,

Tavaly kivonult, idén visszatérne a WTCR-be az Alfa Romeo csapata

Hátraarcot fújt a Romeo Ferraris túraautós istállója - közölte a Motorsport. A gárda tavaly decemberben jelentette be kivonulását a Túraautó-világkupából arra hivatkozva, hogy elérték az autójuk fejlesztési határait. A széria idei, kizárólag európai helyszíneket felvonultató versenynaptárát meglátva azonban 180 fokos fordulatot vettek, és nyilvánosságra hozták nevezési szándékukat. Michela Cerruti műveleti vezető elárulta, a döntés azt követően született meg, hogy nem sikerült eladni a garázsukban álló két Giuliettát, amelyekkel az utóbbi két szezonban versenyeztek. A csapat már el is kezdett pilóták után kutatni. Ezzel kapcsolatban közölték, sajnos a gazdasági krízisből fakadóan olyan versenyzőket keresnek, aki némi tőkét is magukkal tudnak vinni az alakulathoz.

A Romeo Ferraris eddigi legjobb eredménye két futamgyőzelem: 2018-ban Kevin Ceccon, tavaly Ma Qing Hua nyert az Alfa Romeóval.

ma-alfa-wtcr

Fotó: DPPI

Marc Marquez a krosszmotorral is jól bánik - videó

A MotoGP uralkodója osztotta meg az alábbi videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Honda CR 250

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés,

A McLaren egyik korábbi szakemberét igazolta le a Williams

Nagy mozgolódás ért véget a Williams vezetőségében, miután a csapat Simon Roberts személyében új ügyvezető igazgatóra talált. Claire Williams helyettes csapatfőnök közölte, a McLaren korábbi tagjának érkezésével véget ér az istálló belső átszervezése. Roberts lesz az összekötő kapocs a gárda fejlesztői és egyéb részlegei között.

A Williams néhány hónapja a Red Bulltól és a Renault-tól is igazolt szakembert. Az átszervezéssel kapcsolatban nagy reményeket fogalmaztak meg: abban bíznak, ez segít visszaterelni a csapatot a siker útjára.

williams-2020-teszt1

Fotó: DPPI

Az IndyCar megerősítette: jöhet a Ferrari

Korábban már mi is írtunk arról, hogy felmerült a Ferrari IndyCarhoz való csatlakozása, most pedig a sorozat tulajdonosa, Roger Penske is megerősítette mindezt. Penske egy podcastben beszélt arról, hogy szeretnének új gyártókat bevonzani, valóban beszélgettek már erről a Ferrarival és 2022-ben akár csatlakozhat is a gyártó, hiszen akkor új motorszabályok lépnek életbe. Természetesen nagy fogás lenne a maranellóiak érkezése a sorozat számára.

00120001_332

fotó: dppi

Magnussen nagyon szeretne maradni a Haasnál, szerinte a csapat számára is logikus lenne az ő megtartása

Kevin Magnussen egy dán lapnak beszélt arról, hogy "nagyon szeretne" a Haas F1-es csapatánál maradni. Mint mondta, a szerződésében opció van 2021-re, amit szeretne, ha lehívna a csapat - szerinte jó az autó, megoldották a tavalyi gondokat és a következő években jó hely lehet a Haas. Továbbá a csapat szemszögéből szerinte azért lenne logikus döntés őt megtartani, mert az autók nem nagyon fognak változni 2021-re, majd csak 2022-re, így logikus, hogy ha a 2020-as pilóták maradnak 2021-re is.

kmag_4

fotó: dppi

Melyik shoey volt a legjobb?

Az F1 fontos kérdést tett fel...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Who did it best? . Or have you got someone else in mind?! Let us know . #F1 #Formula1 @danielricciardo @sirpatstew @aussiegrit @redbullracing @gerardbutler @lance_stroll

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Alonso agyonverte a mezőnyt Monacóban, majd az utolsó helyről lett dobogós

Továbbra is nagyon megy a virtuális versenyzés Fernando Alonsónak: a spanyol pilóta sorozatban ötödik győzelmét is megszerezte a Legends Trophy sorozatban. A mezőnynek ezúttal a régi Brabhamekkel kellett körözni Monacóban, ahol Alonso nagy előnnyel szerezte meg a pole-t, majd tíz kör alatt tíz másodpercet osztott ki a mezőnynek és simán nyert, ezzel zsinórban ötödször győzött és folytatta sikersorozatát. A második futamon fordított sorrendben rajtoltak, így Alonso az utolsó helyről vághatott neki a versenynek, de itt is feljött a harmadik pozícióig - volt egy megforgása és egy kérdéses előzése is, amikor kipörgette Helio Castroneveset. A versenyt Andy Priaulx nyerte.

EZ2M7KoWoAYmMiG

Matekfeladvány a WTCR-től Michelisz Norbi szereplésével

Az autó, a sisak, a trófea és egy kis számolgatás:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Up to you...

FIA WTCR (@fia_wtcr) által megosztott bejegyzés,

Az első idei valós IndyCar-hétvége bukásai

Pörgés-forgás-falnak csapódás:

Bottas győzelme és Ricciardo visszapillantója: Ez történt tavaly Bakuban

Ma délután rendeznék az Azerbajdzsáni Nagydíjat, a szezon hetedik versenyét egy ideális világban. Ennek apropóján elhoztuk az egy évvel ezelőtti verseny összefoglalóját (átkattintás után indul):

Wehrlein átvette a vezetést a virtuális Formula-E-ben a döntő előtt

A valódi bajnokság mintájára a Formula-E virtuális sorozata, a „Versenyezz otthon kihívás” is dupla versennyel zárul: hétvégén szombatra és vasárnapra is kiírtak egy önálló fordulót. Szombaton a New York-i pályán Pascal Wehrlein domináns győzelmet aratott a pole-pozícióból, miközben fő vetélytársa, Stoffel Vandoorne csak negyedik lett.

Ezzel az eredménnyel Wehrlein – aki a mostani széria előtt nem versenyzett virtuálisan – átvette a vezetést a belgától a bajnoki táblázatban: 130 pontja van Vandoorne 118 egységével szemben. A nyolc fordulóból álló bajnokság vasárnapi zárófutamán kettőzött egységeket osztanak.

Olivier Rowland lett a második a szombati futamon, nagy csatában harmadik helyre szorítva azt a Kelvin van der Lindét, akit a legutóbb fordulón elkövetett csalása miatt kiebrudalt Daniel Abt helyére ültetett az Audi.

10 verseny, melyen F1-es sztárok születtek

Ezúttal nagy áttörésekről készített válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája: azaz a nagydíjakról, melyeken a világ megismerte a nagy versenyzők nevét. Ayrton Senna nagy napja 1984-ben Monacóban volt, Sebastian Vettelé 2008-ban Monzában, Max Verstappené 2016-ban Barcelonában – ezek és a többi emlékezetes megvillanás láthatók a videóban, amely a YouTube-ra átkattintás után indul el:

Eladta F40-ét az ex-ferraris, hogy fia a Formula-2-ben versenyezhessen

A Ferrari színeiben 1991 és 1995 között versenyző Jean Alesi fia, Giuliano a formulaautózás piramisán lépdel felfelé: tavaly a Trident színeiben bemutatkozott az F2-es lépcsőfokon, idén pedig a HWA-nál folytatja a kategóriában. Azt gondolnánk, hogy egy világszerte népszerű egykori F1-es versenyző fiának nincsen gondja azzal, hogy a költségvetés biztosított legyen: Jean Alesinek mégis el kellett adnia a garázsban álló Ferrari F40-et, hogy fia versenyezhessen.

„Sokat beszélünk a költséglimitről, de a Formula-2-ben mi sem történt, semminek nem változott az ára vagy díja. Biztos vagyok benne, hogy sok versenyző nem tudja befejezni a szezont, katasztrofális év lesz ez a Formula-2-ben és Formula-3-ban” – mondta a Sky Sportsnak Alesi, aki hiányolja a Formula-1-ben gazdasági helyzet miatt alkalmazott költségenyhítő intézkedéseket az alacsonyabb szinteken. „Nagyon szomorú, hogy volt Formula-1-es versenyzőként, úgy, hogy sok kapcsolattal rendelkezem, el kellett adnom a Ferrari F40-emet, hogy a fiamnak meglegyen a büdzséje a Formula-2-höz. Miért? Mert szinte lehetetlen küldetés szponzort találni.”

A használtautó-piacon egy Ferrari F40 ára nagyjából egymillió font (közel 400 millió forint), egy Formula-2-es szezon költségvetése pedig elérheti az 1,8 millió fontot (közel 700 millió forint) a The Race szerint. A közúti Ferrarit még eredeti szerződése értelmében kapta a maranellói gárdától, mellyel egyetlen nagydíjgyőzelmét szerezte.

„Inkább versenyezzen ő, ami pedig az F40-et illeti, már túl öreg vagyok hozzá” – mondta zárszóként Alesi.

Ilyen böszmeséget még versenyző nem csinált! Daniel Abt balladája

Legutóbbi, elsősorban az F1-es fotóslét rejtelmeit kiveséző podcastunkban természetesen nem mentünk el szó nélkül az eddigi legnagyobb szimulátoros botrány mellett sem, amelyet Daniel Abt váltott ki azzal, hogy egy profi e-sportolót indított maga helyett, aminek az audis ülése látta kárát. A vonatkozó részt (meg persze a teljes adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

 

Felfedezed a hét különbséget a két kép között?

Romain Grosjean feladványa:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Can you find the 7 differences between the two pics? #F1 #HaasF1 #Formula1 #Motorsport #Racing

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Dél előtt 5 perccel kapcsoljatok a Spíler 1-re

11:55-kor kezdődik az Autósport és Formula Magazin júniusi adása, amelyben végre igazi autóversenyről számolunk be, a Gokart Országos Bajnokság kecskeméti szezonnyitójáról. De szerepet kapnak a hibrid ralikrosszautók, Nagy Norbert új csapata és a magyar motorsport kiválóságai is.

Állati felvétel készült Magnussen gyakorlásáról

A Haas dán pilótája a mezőny szerencsésebb tagjai közé tartozik, hiszen a lakóhelyén érvényes egyre enyhébb korlátozásoknak köszönhetően visszatérhetett a versenypályára. A júliusi szezonrajtra egy gokarttal kezdte a felkészülést, amiről vagány drónfelvétel készült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Getting back into race mode in the Kart. This video was filmed by @danefpv who is amazing at flying drones. He followed me around the lap with ease!

Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés,