DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 10. hétfő

A Moto2-ben is világbajnok lett a KTM 19 éves sztártehetsége

Pedro Acosta 2021-ben valósággal berobbant a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyébe, amikor újoncként egyből a második versenyét megnyerte a Moto3-ban, majd további győzelmekkel a vb-címet is rögtön behúzta 17 évesen. Tavaly fellépett a Moto2-be, ahol a tanulóév után idén már abszolút favoritnak számított, a hétvégi Malajziai GP-re pedig úgy érkezett meg, hogy komoly esélye volt, hogy már két fordulóval a vége előtt bebiztosítsa újabb titulusát.

Ezt pedig meg is tette: a Repsol Honda ülésével is szóba hozott Fermin Aldeguer nyert Sepangban, Acosta viszont simán második lett, így pedig a versenyen bajba is kerülő – Ai Ogurával és Aron Canettel keveredett kontaktba – Tony Arbolinónak már nem maradt esélye ellene matematikailag sem. Acosta így 19 évesen már kétszeres világbajnoknak mondhatja magát, 2024-ben pedig immár a MotoGP-ben húzza majd a gázt: a KTM tehetsége a Gas Gas Tech3 alakulatánál debütál korábbi kollégája, Augusto Fernandez oldalán.

moto2-acosta

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu