DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Michelisz vezet, de már csak egyetlen ponttal – így áll a TCR World Tour két fordulóval a vége előtt

A Sydney Motorsport Parkban rendezett három futam után továbbra is az egy-egy nyolcadik, negyedik és második helyet begyűjtő Michelisz Norbert vezeti a TCR Világsorozat összetettjét, előnye azonban már csak egyetlen pont az élen. A fő üldöző személye viszont változott, a roppant erős hétvégét teljesítő – a harmadik futamot meg is nyerő – Rob Huff jött fel másodiknak az Audival, átlépve a 21 ponttal leszakadó Yann Ehrlacher-t (Lynk & Co) és Michelisz csapattársát, a már 39 egységnyi hátrányban lévő Mikel Azconát. Huffnak viszont nem indul majd jól a következő hétvégéje, egyhelyes rajtbüntetést kap ugyanis az éppen Norbival történt ütközése miatt (Thed Björk hasonló okból kap három rajthelyes hátrasorolást majd Bathurstben).

A bajnoki címért reálisan ők négyen vannak harcban (bár elképzelhető, hogy Azconát a Hyundai beállítja Michelisz mögé, a sydney-i harmadik futamon is parádésan védekezett Ehrlacher ellen a spanyol), mivel Frederic Vervisch lemaradása már 70 pont a magyar mögött két fordulóval – jövő hétvégén Bathurst, utána pedig Makaó látja vendégül a mezőnyt – és összesen öt futammal az évad vége előtt. Kiemelendő még az is, hogy a TCR Australia menője, Will Brown egyetlen – két győzelmet és még egy dobogót hozó – hétvége alatt felugrott a kilenc full szezonos World Tour-szereplő mögé a tizedik pozícióba, megelőzve a TCR Europe-ban bajnoki címig is jutó Tom Coronelt, aki három állomáson volt ott a mezőnyben.

A TCR Világsorozat pontversenyének állása Sydney után:

1. Michelisz Norbert Hyundai 327
2. Rob Huff Audi 326
3. Yann Ehrlacher Lynk & Co 306
4. Mikel Azcona Hyundai 289
5. Frederic Vervisch Audi 257
6. Nestor Girolami Honda 240
7. Ma Qing Hua Lynk & Co 218
8. Thed Björk Lynk & Co 217
9. Santiago Urrutia Lynk & Co 194
10. Will Brown Audi 92

tcr-michelisz-huff

21. rajthelyről az élre: parádés felzárkózás a WTCR bajnoki döntőjén

Miközben természetesen főként Michelisz Norbert drámai világkupagyőzelmével voltunk elfoglalva a WTCR múlt vasárnapi utolsó futamán, Johann Kristoffersson kisebbfajta varázslatot hajtott végre. Míg Esteban Guerrieri a második sepangi versenyen tört az élre a kilencedik kockából startolva, a korábbi kétszeres ralikrossz-világbajnok a vizes pályán a 21. helyről indulva tudott nyerni – különösen az első köre volt döbbenetes, hiszen már akkor feljött a harmadik pozícióba, többek között Norbit is megelőzve! A svéd parádés mutatványáról a Volkswagen tette közzé a fedélzeti kamerás felvételt:

 

Látványos infografikán a 2019-es F1-es konstruktőri vb-csata alakulása

Nagy divatja van manapság az ehhez hasonló, adatokat az idő függvényében feldolgozó videóknak, és természetesen a Formula-1-et is utolérte ez. Íme, a csapatok közti harc idei alakulása:

 

„Lengyel, magyar – két jó barát” – írja a Száguldás és cirkuszban is szereplő varsói kommentátor

F1-es évösszefoglaló kötetünk, a Száguldás és cirkusz 2019-2020 újításként idén nemzetközi vizekre evezett, és a Formula-1-es paddockban ténykedő újságírók véleményét is kikérte a mögöttünk hagyott és az előttünk álló szezonnal kapcsolatban. A lengyel F1-es kommentátor és újságíró, Mikolaj Sokol a jól ismert lengyel-magyar mondóka magyar verziójával köszönte meg a lehetőséget és ajánlotta a Twitter népének figyelmébe szerkesztőségünk könyvét.

Grosjeané az idei szezon legcsúnyább statisztikája

A Haas idei házi csatáját Kevin Magnussen határozottan megnyerte, Romain Grosjean egyetlen mutatóban tudot többet produkálni csapattársánál, ez pedig a kiesések száma...  A mezőnyben egyébként övé a legmagasabb érték ebben a statisztikában, egyedül Lando Norris közelítette meg, ő hat alkalommal nem jutott el a kockás zászlóig.

A Mercedes szerelőgárdája karácsonykor sem nyugszik

Furcsa videóval állt elő a csapat.

Videó: Zandvoortban decemberben is zajlik a munka

Drónfelvételen látható a Holland Nagydíj helyszínének év végi állapota. A pálya döntő többségét már friss aszfalt borítja, és sok helyen már a rázóköveket is lefektették, a két döntött kanyarral azonban még van munka, és a célegyenes végén is egy óriási szakadék tátong a paddockba vezető alagút miatt. A zandvoorti a 2020-as F1-es versenynaptár harmadik, május eleji futama lesz.

Idén mindent vittek a WRX-ben Hansenék

Timmy Hansen lett a ralikrossz 2019-es világbajnoka, a Team Hansen – ahol Timmy csapattársa testvére, Kevin Hansen, főnöke pedig apja, Kenneth Hansen volt – a csapatbajnoki címet söpörte be. Összefoglaló Hansenék szezonjáról:

Hamilton vs. Verstappen és a többiek: ezek voltak 2019 legnagyobb F1-es csatái

Az év top10 pályán zajló csatáját gyűjtötte egy videóba a Formula-1 - mindez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kétperces videón a Mercedes bajnoki ünneplése

A bajnokcsapat két bázisa, Brackley és Brixworth is megkapta a maga ünneplését - íme a Mercedes összefoglalója:

Raikkönennek főzőedényt hozott az F1-es Mikulás

Közel tízperces videót tett közzé a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája - minden pilóta kapott valamit a Mikulástól...

A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Onboard felvételen, ahogy Hamilton meghajtja Rossi motorját, Rossi pedig Hamilton Mercedesét

A két gigász szerepcseréjéről jelent meg már összefoglaló, most viszont előkerült egy olyan, amely Rossi autózását és egy olyan is, amely Hamilton motorozását mutatja be fedélzeti kamerán:

Egy kép, amely összefoglalja Leclerc első ferraris szezonját

Elért egy-két dolgot idén a monacói.

 

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

It was a hugely impressive debut year at @scuderiaferrari for @charles_leclerc - and 2020 promises to be even more successful . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Balesete után kézi irányítású gokarttal kezdett újra versenyezni Bessenyey

Nem olyan rég még az Európa-bajnokság pályáin követtük Bessenyey Zoltánt, de három éve a veszprémi teszten történt súlyos baleset derékba törte raliversenyző pályafutását. Bessenyey azonban nem veszítette el küzdőszellemét. Miközben a lassú felépülésért harcol, újra versenyezni kezdett egy kézi irányítású gokarttal.

A Dakar-főnök szerint Alonso szakaszt fog nyerni

David Castera, a 2020-as Dakar Rali igazgatója azt várja, hogy Fernando Alonso szakaszt fog nyerni a futam során. Castera az Autosportnak azt mondta, hogy szerinte a spanyolnak türelmesnek és visszafogottnak kell lennie, főleg a verseny első felében, de úgy gondolja, hogy a második héten eljöhet az ő különleges pillanata - hangsúlyozta azonban, hogy a kulcs a türelem lesz, ha nem akarja elsietni a dolgokat, akkor jönni fog az eredmény.

A Dakar január ötödikén kezdődik Szaúd-Arábiában.

alodak

fotó: dppi

Az F1-es szezon beszólásai - újragondolva

A szokásostól eltérő év végi válogatással állt elő az F1 csapata: a pilóták és a Sky Sports kommentátorának megjegyzéseihez, kiáltásaihoz és fecsegéseihez készített egy animációt.

Marc Marquez végezte el a kezdőrúgást az El Clasicón

Ha Marquez a füvön közlekedik, az általában nem sok jót jelent, elvégre a MotoGP gépei számára nem az az ideális futófelület. Ezúttal viszont nem járt ilyen negatív konnotációkkal a fűre lépés: meghívást kapott a Barcelonától, amely köztudottan a kedvenc futballcsapata, hogy elvégezze a kezdőrúgást a Camp Nouban a Real Madrid ellen. A mérkőzésnek aztán ez is maradt a legkülönlegesebb pillanata, hiszen az El Clasico 0:0-s eredménnyel zárult.

Természetesen nem maradt el az igencsak fotogén pacsi sem a futball Marqueze és a MotoGP Messije, vagyis Lionel Messi és Marc Marquez között. És mint kiderült, létezik olyan sztár, akitől még egy nyolcszoros világbajnoknak is elakad a szava:

"Sohasem fogom elfelejteni ezeket a pillanatokat! Kezdőrúgás az El Clasicón, és ölelkezés Messivel, aki az egyik példaképem!" - írta a spanyol Twitteren.

EMJJW-HXsAAHTpc

EMJJW-IX0AApnjN

EMJJW9tX0AA5uKk

Ezek voltak az év legnagyobb drámái

Ütközések, kicsúszások, elbukott eredmények. Sebastian Vettel kifejezetten sűrűn felbukkan az F1 válogatásában.

Gamer zoknit mutatott be a Puma

A szimulátorosoknak eddig fogalmuk sem volt, mi hiányzik az életükből: a speciálisan vezetéshez kifejlesztett zokni! Ezek az új Pumák ránézésre már-már cipőre hajaznak, merev a talpuk, és elvileg tökéletes tapadást biztosítanak a pedálokon. Egy pár ára 100 dollár, vagyis körülbelül 30 ezer forint. Már csak egy kérdésünk van: vajon hány tizedet jelentenek körönként?

Egy nagydíjon több álma is megvalósult két Williams-rajongónak

Az idei Francia Nagydíj a negyvenedik F1-es versenyhétvégéje volt egy brit apukának és fiának, akik kőkemény Williams-szurkolók. A csapat erről tudomást szerzett, és egy komoly meglepetést szervezett számukra. Az ajándéktárgyak eltörpültek amellett, hogy bemehettek az istálló garázsába, és találkozhattak a két pilótával.

Koreai fiúbanda lett a Formula-E nagykövete

Első hallásra nehéz hova tenni, hogy az elektromos formulaautós versenysorozat és a világszerte nagy népszerűségnek örvendő héttagú dél-koreai együttes, a BTS egyesítik erőiket. A közös cél az elektromos mobilitás népszerűsítése és a klímaváltozás elleni harc.

A Formula-E azonban mindenképpen sokat nyer azzal, hogy a K-pop jeles képviselője a széria globális nagykövetévé válik: a BTS különböző közösségi felületeken összesítve 90 millió követővel rendelkezik, így új tömegek ismerhetik meg az elektromos versenyzést – a széria első dél-koreai versenye előtt, melyet május 3-án rendeznek Szöulban.