DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 4. péntek

A Marquez által kitúrt motoros veheti át a helyét a Repsol Hondánál?

Azok után, hogy eldőlt, hogy Marc Marquez a 2023-as évad végén szerződést bont a Repsol Hondával és a Gresini Ducatinál folytatja jövőre, a legfontosabb kérdéssé az vált a MotoGP-s pilótakeringő kapcsán, hogy ki veheti át a nyolcszoros világbajnok helyét. Az elmúlt néhány hétben jó pár név felröppent, de közülük sokan már le is kerültek az esélyesek listáról: Johann Zarco például maga mondta el, hogy nem lép előre a gyári csapathoz, amely csak egyéves kontraktusra lett volna maximum nyitott, így inkább kitölti a kétéves szerződését az LCR Hondánál. Rajta kívül a Honda a híresztelések szerint a négyből három Aprilia-versenyzőt is megkeresett, ám állítólag Maverick Vinales és Aleix Espargaro nem is bonyolódott komoly egyeztetésekbe a japánokkal.

Az RNF Apriliánál szereplő Miguel Oliveirával már más a helyzet a pletykák szerint, ami nem is meglepő annak fényében, hogy nemrég még ellent is mondtak egymásnak csapatfőnökével, Razlan Razalival annak kapcsán, hogy van-e a szerződésében kilépési záradék gyári érdeklődés esetére. Mindenesetre a SpeedWeek most arról ír, hogy a portugál átigazolása is egyre kevésbé valószínű, mivel Oliveira hároméves szerződést kért volna a Repsoltól, amely azonban csak 2024-re ajánlott volna ülést – értelemszerűen azért, hogy a tömegével lejáró megállapodások miatt nyitva hagyják maguknak az opciókat 2025-re. Oliveira maga egyébként a Thaiföldi Nagydíj csütörtökjén azt is cáfolta, hogy bármilyen egyeztetést zajlott volna a Hondával.

Mindezek után az értesülések szerint az a Fabio di Giannantonio léphetett elő fő jelöltté, akinek a helyét Marquez átveszi jövőre a Gresini Ducatinál. Az olasz eddig sem tagadta, hogy érdekelné a Repsol Honda ülése, hiszen számára gyakorlatilag ez az egyetlen esély a MotoGP-ben maradásra. Ráadásul a legjobb időzítéssel nyújt javuló formát, hiszen Indonéziában negyedik lett, Ausztráliában pedig megszerezte első királykategóriás dobogóját is. Az említett SpeedWeek.com szerint a kérdés akár már a hétvégén eldőlhet Buriramban, Di Giannantonio menedzsere és a Honda ugyanis mélyebb tárgyalásokat folytathat egymással a Thaiföldi GP során. Ezzel gyakorlatilag Di Giannantonio és Marquez helyet cserélne, és ha ez megvalósul, azzal a 2024-es mezőny is teljessé válna.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Szélmalomharc volt, ahogy bukása után életet próbált lehelni motorjába Marc Marquez

A vb-címvédő Marc Marqueznek most a futamon ütött be a krach, és az általában a gyakorlásokon eső spanyol most a futamon feküdt el motorjával Austinban. Ezek után szinte hősies küzdelmet folytatott, hogy valahogy beindítsa a nyilvánvalóan nem tökéletes állapotban lévő Hondát. Nem sikerült neki. A MotoGP Twitterén most kétféle kameraállásból is megnézhetjük a szélmalomharcot.

 

Izgalmas túraautó-koncepciót mutattak be a sanghaji autókiállításon

Az eredeti formájában már megszűnt  MG egy érdekes túraautó-koncepciót mutatott be Sanghajban, amely az MG6 XPower TCR fantázianevet kapta. Az MG, mint márkanév eredeti formájában egy ideje már megszűnt, a névhasználatot jelenleg a SAIC Motors birtokolja, az ő munkájuk ez a versenyautó-terv, és az ő döntésük lesz az autó további sorsa is. Az autó teljesítménye az információk szerint 450 Nm és nagyságrendileg 320 lóerő. 

Egy videó az autó bemutatójáról:

 

Magabiztosan várja a szezon kezdetét a magyar ralikrosszos

A 2019-ben a ralikrossz-Európa-bajnokság Super 1600-as kategóriájában induló Marton Gergely önbizalomtól telve várja a hamarosan időszerű szezonkezdést, erről tanúskodik legutóbbi Facebook-bejegyzése is, amelyben reméli, új korszak kezdődik, méghozzá olyan, amit az ő neve fémjelez majd.

 

Embert próbáló körülmények között nyerte Ayrton Senna élete első F1-es versenyét

Özönvíz-szerű eső, tocsogó pálya Estorilban, pörgő-forgó-törő autók, benne a sokszor csak tehetetlen utas versenyzőkkel - ez volt az 1985-ös Portugál Nagydíj, benne egy brazil fiatalemberrel, bizonyos Ayrton Sennával, akin semmilyen körülmény nem fogott ki, és pályafutása során először pezsgőzhetett a dobogó tetején. Mindenkit agyonverve.

 

Az F1-eseknek is jár a kikapcsolódás húsvétkor - Leclerc például egy igazi sztárral bulizott

Bob Sinclar a house műfajának egyik legnagyobb sztárja - húsvét hétvégéjén az ő buliján tette tiszteletét a Ferrari üdvöskéje, Charles Leclerc.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Music ? On point. @bobsinclar

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

 

A 12. helyről érkezett a futamgyőztes a Super Formula szezonnyitóján

Japánban is megkezdődött a formaautós szezon, a Super Formula első versenyét Suzukában rendezték. Az élről Tadasuke Makino rajtolhatott, az első sorba még Alex Palou kvalifikált. Egy Safety Car-periódus nagyon jól jött ki Nick Cassidynek, aki pont azelőtt járt kint a bokszban, hogy a biztonsági autót beküldték volna, és mivel folyamatosan álltak ki előle, de már úgy, hogy az SC miatt eltűnt az előny, egyre feljebb kapaszkodott a listán, majd az élre is állt, amit onnantól már nem is engedett át másnak. Egy ideig még az ex F1-es Kamui Kobayashi is vezetett, de kiállásáig nem tudott akkora előnyt összeszorgoskodni, hogy a 10. helynél előrébbre térjen vissza a bokszból. A második helyen a tavalyi bajnok Naoki Yamamoto zárt, a dobogóra mégKenta Yamashita állhatott fel.

superformula

 

A Mercedes dupla bokszkiállásának ideje 30 éve még csak egy autó kiszolgálására volt elég

Egészen elképesztő, hová fejlődött a technika és hová fejlődtek a boksziállások is a száguldó cirkuszban: amíg 2019 F1-ében a Mercedes adott idő alatt elvégez minden szükséges munkát Lewis Hamilton és Valtteri Bottas autóján is, addig ugyanez az adott idő 1989-ben még csak egyetlen McLaren kiszolgálására volt elég.

 

Ennél durvább gyorsulási versenyt ma már nem látsz

Ha a komoly autósport előszobája a gokart, akkor ez alighanem a gokart előszobája. Pedálos gyorsulási verseny, gyerekekkel. A videó természetesen Oroszországból származik.

 

A Red Bull már be is járatta autóját Vietnámban

2020-tól ellátogat majd a száguldó cirkusz Vietnámba is, a Red Bull-osok pedig már adtak is nekünk egy kis ízelítőt abból, milyen is lesz Hanoi utcáin versenyezni.

 

Kitaláljátok, melyik napon készült ez a kép?

Egyetlen fotó alapján meg tudjátok mondani, hol és mikor készült ez a fotó, illetve azt is, hogy mi volt az eredmény?

 

Albon: A bokszutcától a pontszerzésig

Alexander Albon csúnyán összetörte a Toro Rosso-Hondát a harmadik szabadedzés utolsó perceiben a Kínai Nagydíjon, azonban végül fantasztikus versenyzéssel megszerezte első F1-es pontjait. Nézzétek:

 

Vandoorne veszi át Jenson Button helyét

"Rendkívül élveztem a versenyzést az SMP csapatával, és örömmel tölt el, hogy a dobogóra állhattunk, de úgy érzem, hogy most sokkal inkább a gyermeket váró menyasszonyommal kell töltenem az időt, mintsem hogy két hetet töltsek Le Mans-ban. A döntésemet még inkább megkönnyítette, hogy a Toyota jelenleg legyőzhetetlennek tűnik" - közölte Jenson Button, akinek a helyét a belga Stoffel Vandoorne veszi át a WEC szezonjának hátralévő részében.

F1-evolúció: Így fejlődtek a Mercedes autói

Az 1954-es versenygépet követően nagy szünet következett – csak 2010-ben beszélhettünk újra gyári Mercedesről.

Visszatérhet a sepangi pálya a versenynaptárba

A Malajziai Nagydíjat 2017-ben tartották meg utoljára: a kormányzat anyagi okok miatt szállt ki a verseny mögül. Azóta viszont politikai fordulat történt az országban: visszatért a korábbi miniszterelnök, a 93 éves Mahathir Mohamad, aki 1999-ben is kormányfő volt, mikor az első sepangi versenyt megrendezték.

A sepangi pálya főnöke, Razlan Razali elmondta, a miniszterelnök szeretné, ha a Formula-1 újra ellátogatna Malajziába, ők azonban tartanák magunkat eredeti tervükhöz, azaz legalább öt évig F1-es versenyrendezés nélkül működni. Ebben az esetben 2022-ben kerülhetnek vissza a naptárba. Razali hozzátette, egy akadály lehet, hogy a Liberty Media az utcai pályákat preferálja az új versenyek esetében.

Húsvéti családi idill Wolfféknál

A képen Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, felesége, Susie Wolff, a Formula-E-ben szereplő Venturi vezetője, valamint gyermekük, Jack.

„Csodálatos húsvétot mindenkinek” – írta a kép mellé Susie Wolff.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Have a lovely Easter weekend everyone

Nem a méret a lényeg, Minikkel is lehet hatalmasat csatázni

A briteket nem kell bemutatni, ha autóversenyzésről van szó. Vérükben van minden négykerekű imádata, és ezt jól példázza az, hogy az 1960-es években ilyen Miniket küldtek csatába olyan szörnyetegek ellen, mint például a Ford Mustang. Goodwoodban a mai napig versenyeztetik ezeket az apró csodákat.

DTM: Az Audi tűnik favoritnak a teszt alapján

A héten a Lausitzringen tartották a DTM idei utolsó, kollektív tesztjét, amelyen az Audi RS5 DTM tarolt. Az ingolstadti márka vett részt legnagyobb erőkkel a gyakorláson: nyolc autóval, míg a BMW hárommal, az Aston Martin kettővel. A három márka összesítve 3921 kört tett meg a pályán.

A legjobb köridőt Robin Frijns érte el a mezőny 18 versenyzője közül, és a következő négy helyen is audisok végeztek, Jamie Green, Loic Duval, Rene Rast és Jonathan Aberdein. Figyelemreméltó, hogy Frijns két másodperccel volt a 2018-as leggyorsabb kvalifikációs köridő alatt: ennyi különbséget jelentenek a 100 lóerővel izmosabb, újonnan bevezetett négyhengeres turbómotorok. A BMW leggyorsabb pilótája, Joel Ericsson hatodik, az Aston Martin legjobbja, Jake Dennis 14. lett az összesítésben. Az új márka – amely a késői csatlakozás miatt engedményt kapott: a szezon közben is tesztelhet – 1,2 másodperccel lassabb az Audinál.

A teszt közben jelentették be a mezőny utolsó pilótáját: a WRT Audi a Haas tartalékversenyzőjét, Pietro Fittipaldit igazolta le 2019-re, miután meggyőzően teljesített a csapattól kapott két napon.

A leglátványosabb első körös F1-es balesetek (videó)

A Formula-1 Youtube-csatornáján a sorozat legdrámaibb rajtjai közül szemezgettek, és állítottak össze egy top 10-es listát. A Ferrari rajongóinak külön szólunk, az első klip megrázó felvételeket tartalmaz a 2017-es Szingapúri Nagydíjról.

 

Szebbé tesszük Vettel ellendrukkereinek napját: íme egy válogatás a megpördüléseiből

Összefoglaló videó Sebastian Vettel megforgásaiból:

Így változtak a Williams F1-es autói a történelem során

Nektek melyik volt a kedvencetek?