Háromnapos rajongói fesztivált szervez 2027. február 18-tól 20-ig az új évad felvezetéseként és indításaként a Formula-1 Milánóban, az első estén pedig a tavalyi londonihoz hasonló show keretein belül gyűlik össze a teljes mezőny.
Előzetesen vegyes fogadtatásban részesült az F1 75 névre keresztelt szezonindító rendezvény, de végül óriási sikernek bizonyult a zenés műsorral egybekötött közös autóbemutató a 2025-ös idényt megelőzően az O2 Arénában. Bár idén az új szabályrendszer miatti sűrű tesztidőszak okán elmaradt az ismétlés, jövőre feléleszti a hagyományt az F1, sőt ezúttal meg is toldja azt!
A bejelentés értelmében ugyanis háromnapos rajongói idényindító fesztivállal várják majd a szurkolókat Milánóban február közepén: a pontos részletekről később adnak tájékoztatást, de a közlemény szerint igazi F1-es fesztivállá válik a – Monzától egyébként nem messze fekvő – város erre az időszakra.

Az eseményen belül kerül majd sor az első estén, február 18-án az F1 The Show című kiegészítő rendezvényre, amely emlékeztetni fog a londoni show-ra, hiszen mind a 11 csapat és az összes versenyző és csapatfőnök tiszteletét teszi majd rajta, természetesen szintén zenei és egyéb produkciókkal kiegészülve.
„Mindig nagyban gondolkodunk és feszegetjük a határokat, az F1 Live Milan pedig egy hihetetlen élmény lesz, amelyet úgy hoztunk létre, hogy annak középpontjában a rajongóink álljanak” – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója.
„Azt szeretnénk, hogy úgy érezzék, nem csupán a sportot nézik, hanem valóban elmerülnek benne. Fontos része ez annak a folyamatos törekvésünknek, hogy a Formula-1-et közelebb hozzuk a rajongókhoz, mint valaha, lehetőséget adva nekik arra, hogy testközelből láthassák hőseiket, és megtapasztalhassák azt az energiát, innovációt és érzelmeket, amelyek oly egyedivé teszik az F1-et.”
A launch like never before, F1 Live Milan is coming 18-20 February 2027
— Formula 1 (@F1) September 4, 2026
The Milan Fan Festival takes over the city for three days, immersing fans deep into the world of F1.
And on February 18, it's F1 The Show. One night only bringing together F1’s biggest stars, music,… pic.twitter.com/22Z428o9lk
„Ahogy az F1 folyamatosan új közönséget ér el világszerte, a versenyzés fogja mindig a lelkünket jelenteni – de felejthetetlen élményeket is szeretnénk teremteni, amelyek még nagyobb léptékben keltik életre a Formula-1 izgalmát, és továbbra vizsgáljuk, mi lehetséges.
„A londoni F1 75 rendkívüli sikerére építve az F1 Live Milan három felejthetetlen napra Formula-1-es fesztivállá alakítja a várost, összehozva az embereket a világ minden tájáról, hogy megünnepeljék mindazt, amit szeretnek a sportágunkban. Tudom, hogy olasz honfitársaim fantasztikus fogadtatásban részesítik majd az F1 Live Milanra utazó rajongókat, és alig várom, hogy lássam, ahogy a város életre kel a Forma-1 energiájával, és olyan emlékeket teremt, amelyek egy életre szólnak.”
A milánói fesztivál és show vélhetően nagyjából egy héttel előzi meg a sajtóhírek szerint február utolsó hetére tervezett bahreini tesztidőszakot – igaz, ez utóbbit a versenynaptár elejéhez hasonlóan befolyásolhatja még az iráni háborús konfliktus alakulása.
A szezonindító show-k tekintetében egyébként a MotoGP is követte az F1 példáját az elmúlt években, jövőre pedig február 21-én, a brazíliai Rio de Janeiróban kerül sor a motoros királykategória hasonló eseményére.