DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

„Ha kivesszük Maxot a képletből, a Red Bull csak a negyedik legjobb csapat”

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy Sergio Perez rátalálna korábbi formájára: bár az F1-es USA Nagydíjon jobban szerepelt, mint a megelőző suzukai és katari fordulókon, így is tetemes volt a hátránya a sprintet és a futamot megnyerő Max Verstappenhez képest. Bár Christian Hornerék a gyengébb produkció ellenére is kitartanak 2024-re a mexikói mellett, Jenson Button úgy véli, ha az idény végéig sem javul Perez teljesítménye, lépniük kell az energiaitalosoknak:

„A Red Bull nem engedheti meg magának, hogy egy utast cipeljen magával a következő évre, mivel a többi csapat érkezik meg rájuk” – vélekedett a 2009-es világbajnok a Sky Sports F1 műsorában. „Pontosan ugyanazt akarják, mint Sergio: hogy megtalálja a formáját. Szerintem mindannyian ezt szeretnénk. Úgy gondolom, ha ez a hátralévő futamokon nem történik meg, a Red Bullnak döntést kell hoznia a következő évre. Ha nem tudja megmutatni, hogy visszanyerte a lendületét, akkor mit tennénk egy Premier League-edző vagy egy F1-es csapatfőnök helyében? Azt mondanánk, hogy ’oké, ez így rendben lesz’?”

Button arra is rámutatott, hogy Perez eredményei alapján a Red Bullnál jelenleg a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is ütőképesebbnek tűnik: „Ha kivesszük Maxot a képletből, a Red Bull csak a negyedik legjobb csapat. És így kell ezt nézni. Max jelenti a különbséget, és óriási a differencia közöttük.”

f1-verstappen-perez-redbull_2

Privát tesztlehetőséget kap egy amerikai az F1-ben

A Formula-2 egyik versenyzője, Juan Manuel Correa életében először kóstolhat bele az F1 ízébe. A 20 éves versenyző az Alfa Romeótól kapja ezt a lehetőséget, attól a csapattól, amelynél év eleje óta fejlesztőpilótaként dolgozik. Az ecuadori születésű amerikai állampolgár a Paul Ricardon a Sauber utolsó V8-as motorral szerelt típusával, a C32-essel közel egy egész versenytávot fog teljesíteni. Eközben megtapasztalja az autó kezelésén túl azt is, hogy milyen menet közben együtt dolgozni a csapattal.

correa-alfa-20191

Correa annak a nevelőprogramnak a tagja, amely sorai között jegyzi az egykori F1-es Marcus Ericssont és az F2 női pilótáját, Tatiana Calderónt is.

Felolvadás: Egy asztalnál Kimi Raikkönennel

A Magyar Nagydíj hétvégéjén összeültünk egy könnyed beszélgetésre a 2007-es világbajnokkal, amely során kifejezetten közlékeny kedvében találtuk a finnt, akivel így nem szokványos témákat is boncolgattunk. Hogy mik voltak ezek és hogy hogyan reagált a Jégember, az az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számából kiderül!

afm1

A NASCAR-ban tudják, milyen az igazi stadionhangulat

Hétvégén egy igazi kuriózum vár az amerikai széria kedvelőire, a mezőny most a Bristol Motor Speedwayre látogat el, ahol a kolosszeumra hajazó pályán éjszakai futamot fognak rendezni. Hangulatfokozónak nézzük, mi történt a tavalyi versenyen.

Egy téglatestből rajzolt buszt a graffitis

Elképesztően realisztikus buszt festett az alábbi graffiti-művész egy épület belterében.

68618859_10159215975283973_2208961045370765312_o

Szeptemberben jön Hamilton legújabb ruhakollekciója

Szeptember másodikán érkezik Lewis Hamilton és Tommy Hilfiger közös projektje, a TommyXLewis harmadik kollekciója. A Twitteren már megtekinthető róla egy-két kép, Hamilton pedig saját közösségi oldalán posztolt róla - szerinte messze ez az eddigi legjobb kollekciója, amely az egység erejét képviseli. Áldottnak érzi magát, hogy minden nap tanulhat és fejlődhet kreatív tervezőként. Hálás mindenkinek, hogy ezt megcsinálhatta és már nagyon fel van tüzelve, hogy megoszthassa a kollekciót a nagyközönséggel.

A Twitteren a TommyXLewis hashtaget érdemes követni, ha valaki kíváncsi a kollekcióra, ezen a linken pedig még az előző, második szériát lehet megnézni.

tommyxlewis

Sainz talán elirigyelte Leclerc rap albumát

Charles Leclerc nemrég egy olyan képet posztolt az Instagramján, amelyhez azt kommentelte, hogy "a rap albumunk borítója már kész van" - nos, talán ezt irigyelte el Carlos Sainz, aki akkora nyaklánccal pózolt, amelyet leggyakrabban éppen rappereken szoktunk látni...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lil Chili ft. Chiquiliquatre in da house!

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Tanuljunk életbölcsességet Alonsótól

"Hisszük, hogy ha valami megrémít, de ugyanakkor boldoggá tesz, akkor azt meg kell ragadni. Ez a lényege a kalandnak, az élet pedig egy nagy kaland" - posztolta az alábbi képhez Fernando Alonso a közösségi oldalán.

kimoa_2

Te milyen gyorsan tudnál elrajtolni?

A Renault egy Twitter-posztban "méri" a reakcióidőnket a piros lámpák kialvása után.

 

Di Grassi szerint elektromos autóval valósítható meg a tökéletes fánk

A Formula-E 2016/17-es bajnoka, az elektromos autózás szószólója „ez a világ legtökéletesebb fánkja?” címmel osztotta meg az alább videót: így driftel egy helyben egy négy elektromotorral felszerelt, összesen 1280 lóerő teljesítményre képest autó, a Schaeffler 4e Performance névre hallgató koncepciója.

A megosztott videó egyébként nem új, hanem egy évvel ezelőtti: a volán mögött Di Grassi Formula-E-s csapattársa, Daniel Abt ült.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Is this the World most perfect

Harminc éve hunyt el, de valamennyi ferraris szívében tovább él

Enzo Ferrari emlékezik a Scuderia. A legendás alapító 90 éves korában, 1988. augusztus 14-én hunyt el.

Vettel és Leclerc egymást interjúvolták meg

A Volán mögött elnevezésű videósorozat második részét osztotta meg a Ferrari a Twitteren, melyből kiderül, hogy Vettel igazából elég jól beszél olaszul, csak titkolja, de az is, melyikük próbálta már ki az F2004-est, Schumacher utolsó világbajnok autóját.

 

AFM ralihíradó: Finn Rali

A Finn Ralival tért vissza a nyári szünetről a Rali-világbajnokság mezőnye, és úgy fest, hogy a pihenő alatt semmi sem változott: ahogy az egész szezonban, úgy most is Ott Tanak száguldott a leggyorsabban, és ezúttal a technika sem köpött bele a levesébe.

Bottas raliautót tesztelt Németországban

Valtteri Bottas tesztelhette a minap az M-Sport Ford Fiesta WRC-járművét, mellyel jól elszórakozott, miközben megcsúszások és egyéb hibák is tarkították a finn Formula-1-es pilóta szárnypróbálgatásait.

Így tegyünk tönkre egy gyönyörű tájképet

Bemutatja: Lando Norris.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hi there, just ruining a nice pic...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Minimum tekintélyt parancsoló az IndyCar háromszög-pályája belső kamerából nézve

James Hinchcliffe autójába ülhetünk be Poconóban az IndyCar Twitter-bejegyzésében. Tavaly egyébként itt szenvedett súlyos balesetet Hinchcliffe csapattársa, Robert Wickens.

 

Robert Wickens műtétje után visszatért a rehabilitációhoz, és továbbra is lenyűgöző, amit művel

Azok után, hogy egy fertőzés miatt egy hónapja újra műteni kellett a tavaly Poconóban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai IndyCar-versenyzőt, a baleset után lábadozó versenyző visszatért a rehabilitációhoz, most először végigcsinálva legutóbbi műtétje után a 30 perces munkát az AlterG nevű eszközzel, és jó látni, hogy egyre magabiztosabban tud járni.

 

Ha már balkezesek világnapja van... melyik a legmenőbb balos kanyar az F1-es versenynaptárban?

Az F1 Twitterén a török nyolcas kanyar, illetve Suzukából a 130R merült fel két opciónak. Ezek közül lenne valamelyik?

Esetleg a belgiumi Pouhon vagy az orosz hármas kanyar lenne az?

 

George Russell még a nyári szünetben is gyötri magát

A Williams újonc F1-es pilótája annyit írt az alábbi videójához, hogy "Reggel"...

 

Videó: Hamilton kosarazással kapcsol ki

Az F1-es címvédő egyik haverjával kosarazott a nyári szünetben, amiről közzé is tett egy videót:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Summer jam @fencer #hypeman

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Korábbi holland futballsztárral golfozik, teniszezik, kosárlabdázik Max Verstappen

Legalábbis az alábbi reklámvideóban, ahol Ruud Gullittal csapnak össze: