Már a gokartban felkarolja a női tehetségeket az F1 Academy
https://formula.hu/parc-ferme/36708
Új kezdeményezést jelentett be a Formula-1 által indított saját női versenysorozat, az F1 Academy, amellyel a céljuk, hogy már gokartos korban felkutassák és támogassák a női pilótákat. Ennek érdekében elindítják a Jövő Bajnokai Akadémiai Program nevű szériát, összefogva a már létező Champions of the Future gokartsorozattal. A tervek szerint három kategóriában versenyeznének itt a fiatalok: Miniben (8-11 éves kor), Juniorban (11-14) és Szeniorban (14-17). A legfontosabb, hogy ez a sorozat és ezek a kategóriák vegyes neműek lennének, viszont mindhárom kategóriában lenne három hölgyversenyző, akit támogatna az F1 Academy – értelemszerűen elsősorban anyagilag, de a gokarton is megjelenne a bajnokság logója. A Szenior kategória három legjobb női indulója pedig lehetőséget kapna az F1 Academy hivatalos tesztjén.
Maga az új gokartszéria egyébként a tervek szerint hat duplafutamos hétvégéből állna, legalább egy Európán kívüli helyszínnel. A szervezők költségkímélő lépéseket is ígértek: limitálnak a nevezési díjakat, valamint sorsolnák a pilóták gokartmotorjait és karosszériáit.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|