DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

NASCAR: Allmendinger sikerével és egy kigyulladt autóval ért véget a rájátszás második köre

A Charlotte Motor Speedway rovalján zárult le a NASCAR Cup Series rájátszásának legutóbbi köre, amelyet követően már csak nyolcan reménykedhetnek abban, hogy a szezon végén megkaparinthatják a bajnoki címet. További négy pilóta ugyanis minden esélyét elveszítette erre ezen a különleges vonalvezetésen. Itt Tyler Reddick szerezte meg a pole-pozíciót, aki az első szakaszt is behúzta, ám eközben mögötte jó néhányan úgy határoztak, hogy lemondanak az ekkor megszerezhető bónuszpontokról, így kiállásukat a pitben még a szakasz leintése előtt letudták.

Többek között ennek köszönhetően került az élre Chase Elliott, aki megnyerte a második etapot, ám ezzel aligha lett igazán boldog. A 9-es autó pilótája ugyanis kettő körrel a szakasz vége előtt teljesítette volna következő kiállását, így a folytatásban ismét az élre kerülhetett volna, ekkor azonban Corey LaJoie és Josh Bilicki ütközött egymással, ami egy sárga zászlót eredményezett. Mivel ilyenkor a pitet rögtön lezárják, kénytelen volt a pályán maradni, ezzel viszont elbukta előnyét, később pedig egy defektet is összeszedett, tehát kisebb csoda, hogy végül a kilencedik helyen ért célba, amivel viszont a tulajdonosi pontversenyben továbbjutott az általa vezetett 9-es.

A futam jelentős részében Brad Keselowski, Ross Chastain, Bubba Wallace és Kyle Busch próbáltak menekülni rájátszásból való kiesés elől, de mint az utóbb kiderült, sikertelenül. Közülük az utolsó szakaszban Busch rendelkezett a legjobb esélyekkel, aki viszont már csak egy győzelemmel juthatott volna tovább, a futamot pedig rövid ideig vezette is a harmadik szakasz elején, de a kiváló tempót autózó AJ Allmendingerrel ő sem tudott mit kezdeni. A 16-os autó versenyzője a hatodik pozícióból startolt, az utolsó etapban azonban úgy is az élen tudott maradni a végéig, hogy elég sűrűn jöttek a sárga zászlók ebben az időszakban. Ebből az egyik esetnél veszítette el minden reményét Wallace is, miután Daniel Suarez és Austin Cindric találkozásakor őt is kitették a pályáról, az ezt követő és egyben utolsó sárga viszont a verseny legijesztőbb jelentét eredményezte, amikor Ricky Stenhouse Jr. autója hirtelen kigyulladt. A pilóta szerencsére hamar kipattant a versenygépből, így sértetlenül megúszta az esetet.

Emiatt maradtak még izgalmak az utolsó körökre is, előbb Busch csatázott William Byron ellen, majd utóbbi közeledett egyre jobban az élen állóra, AJ Allmendinger ellen azonban nem volt ellenszer, így végül a Kaulig Racing versenyzője ünnepelhetett a roválon. A folytatás október 16-án következik a Las Vegas Motor Speedwayen.

Már Bundesliga-frizurájú suhancként köze volt a Renault-hoz Oconnak

Néhány fotót osztott meg frissen leigazolt 2020-as versenyzője, Esteban Ocon múltjából a Renault. Bár a franciát az elmúlt években a Mercedes pártfogoltjaként tartottak számon, a Renault-hoz sokkal régebb óta kapcsolódik. Már 2010-ben bekerült a Gravity Sports kötelékébe, amely gyakorlatilag a Lotus (a jelenlegi Renault jogelődje) utánpótlásprogramja volt. 2012-ben kezdődő formulaautós pályafutása a Formula Renault-ban indult, 2014-ben a Lotus F1-es gépét tesztelte először, 2016-ban pedig a gyári formában visszatérő Renault tartalékpilótájaként ténykedett.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

Raikkönen miatt kell az Alfának Ericsson?

Nagy port kavart ma reggel az az információ, mely szerint Marcus Ericsson a hétvégi IndyCar-futama helyett Spába utazott az Alfa Romeo F1-es csapata miatt, mert versenyezni fog. Mértékadó F1-es forrás tagadta azt, hogy valóban szükség lenne Ericsson szolgálataira ezen a hétvégén, a csapat is a Raikkönen-Giovinazzi párossal számol a saját anyagaiban, ám az tagadhatatlan, hogy Ericsson ott van a helyszínen.

A spái paddockban az a pletyka terjed, hogy az Alfa Romeo F1-es csapata nem véletlenül rendelte magához Marcus Ericssont: Kimi Raikkönen ugyanis nincs 100%-os állapotban, egyes források szerint betegséggel bajlódik, ezért lehet szükség Ericsson esetleges beugrására. A svéd pilóta maga azt írta közösségi oldalán, hogy az Alfa kérésének tett eleget.

pf8_11

Albon megkapja az új Honda-motort, Verstappen nem

A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy a spái F1-es hétvégén beveti a Spec 4 névre hallgató új motorját, de nem minden versenyző kapja majd meg. A hír szerint a Red Bullnál Alex Albon, a Toro Rossónál pedig Danyiil Kvjat autójába szerelik majd be, ez az jelenti, hogy ők ketten a rajtrács végéről rajtolnak majd, míg Max Verstappen és Pierre Gasly marad az eddigi verziónál és így nem kap büntetést.

v

fotó: dppi

Verstappen vezet végig minket Spa kanyarjain

Spa-Francorchamps nehézségeiről a Red Bull holland pilótája beszél. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!

Alonso két óriási balesetben is benne volt már Spában

Úgy tűnik, hogy F1-es autóval több ilyenben már nem lesz része, mindenesetre a 2012-es és a 2018-as között elég sok volt a hasonlóság...

 

Schumacher, de Vries, Hubert: ez történt eddig az idei F2-es szezonban

Mick Schumachert sokan követik a Formula-2 idei szezonjában, de más is történt az idény során - nézzük, hogy mi! (A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!)

Esős pálya, slick gumi: Raikkönen nem bírt vele

Már több mint tíz éve, 2008-ban történt Spában: Kimi Raikkönen nem jutott el a bokszutcáig a Ferrarival.

 

Verstappen kifutón sétál, kaviárt reklámoz, mellszobrot és szárnyakat kap

A Red Bull-pilóta ruhakollekciója, a MAXRAW harmadik szezonjához érkezett (igen, nem csupán Lewis Hamiltonnak van ilyen!) – és egészen szórakoztató reklámvideót kapott. Kötelező darab!

Belépett a 30-asok klubjába Valtteri Bottas

A Mercedes finnje maga mögött hagyta 20-as éveit, és szerdán betöltötte a 30-at. Kimi Raikkönen, Robert Kubica, Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo után ő már a mezőny nyolcadik tagja a harmadik X-ben.

A Mercedes rövid videót állított össze pilótájának, amely idei melbourne-i és bakui győzelmeire összpontosít. Vajon az igazi ajándékot – a 2020-as szerződést – holnapra tartogatják, megfelelően a sajtóhíreknek?

Felismeritek a Magyar Nagydíjra látogató világsztárt?

Bár már Spára készülünk, a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban érdekes háttérinfóra bukkantunk: a hónap elején a Paloznaki Jazzpikniken koncertező Rick Astley átruccant a Hungaroringre is, mivel a két eseményt egy időben tartották. Ha így sem ugrik be, kiről van szó, megmutatjuk Astley 595 millió megtekintésnél járó slágerét a 80-as évekből:

Hogy mi? Hullámvasút egy F1-es pálya felett?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szaúd-Arábia egy vadonatúj, minden létezőnél modernebb Formula-1-es pályát tervez felhúzni Qiddiyában. Egyelőre az a város sem létezik, ahová a helyszínt tervezik, az arabok fantáziája azonban már szárnyal: elképzelésük szerint a pálya felett hullámvasút húzódhatna, így a bátrabbak egy eddig soha nem látott szemszögből is megtapasztalhatnának egy F1-es futamot.

Meghallgatása lesz egy F2-es pilótának a Williamsnél

A Belga Nagydíj első szabadedzésén a Williams autójába ülhet a csapat tesztpilótája, a jelenleg Formula-2-ben versenyző Nicholas Latifi. A 24 éves pilótának idén ez lesz harmadik beugrása, az istálló pedig nagyon kíváncsi arra, hogy Latifinek mik a benyomásai az utóbbi hetek fejlesztéseiről. 

Hogy Robert Kubica vagy George Russell helyére ül-e a tesztpilóta, arról egyelőre nincs információnk.

latifi-f2-2

Melyik McLaren-tortába harapnál egy nagyot?

A csapat Twitter-oldalán posztolt egy ínycsiklandozó válogatást McLaren-témájú cukrászművekből. Aryton Senna és Lewis Hamilton ikonikus autói mellett még az idei MCL34-et is megformálták marcipánból.

Vettel és a Ferrari lenyomta Hamiltont: ez történt tavaly Spában

Esős körülmények között a brit mercedeses legyőzte az erőfölénnyel rendelkező Ferrarikat az időmérőn, a futamon aztán fordult a kocka. A tavalyi Belga Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Felkerült a 23-as szám a Red Bull RB15-re

Átmatricázta a Red Bull versenygépét: Pierre Gasly 10-es rajtszáma helyett már Alexander Albon 23-asa szerepel az orron és motorborításon. A hétvégi Belga Nagydíjon az is kiderül, a számmal együtt az eredmény is változik-e...

Eb-debütáns és Michelisz új pilótája az AFM tévéműsorban

Az Autósport és Formula Magazin szeptemberi műsorának két stúdióvendégével friss élményeikről beszélgettünk: Csomós Miklós a Barum Ralin túlesett Európa-bajnoki bemutatkozásán, míg Szabó Zsolt Oscherslebenben pattant a M1RA autójába a TCR Europe-ban – a fiatal túraautós felelevenítette, hogyan pörögtek fel az események, amikor napokkal a futam előtt, késő este csörgött telefonja, és Michelisz Norbert volt a vonal végén.

Az AFM Ralihíradó Csomós Miklóssal szeptember 1-jén, 13 órakor lesz megtekinthető a FIX TV-n, az AFM Motorsporthíradó premieradása Szabó Zsolttal szeptember 8-án, ugyancsak 13 órakor a FIX TV-n.

Hogy mire számíthatnak a riválisok Hamiltontól? Ezek alapján nem sok jóra

Lewis Hamilton nyílegyenesen halad hatodik Formula-1-es világbajnoki címe felé, már most is jelentős a pontelőnye a tabellán. Ha viszont megnézzük, hogy a nyári szünetek után milyen formában szokott lenni, végképp elkönyvelhetjük, hogy csak idő kérdése az újabb vb-címe. Az elmúlt két évben így szerepelt a nyári szünetek utáni első öt versenyen:

2017: P1, P1, P1, P2, P1

2018: P2, P1, P1, P1, P1

ham_1

Verstappen külön utakon jár a többiekhez képest Monzában

A Pirelli közzétette az Olasz Nagydíj gumiválasztásait, vagyis hogy melyik pilóta melyik keverékből hány szettet rendelt. Ami rögtön szemet szúr, az az, hogy Max Verstappen a C4-es, jelen esetben leglágyabb keverékből tízet kért, míg a Mercedes és a Ferrari pilótái egyformán csak nyolcat-nyolcat.

unnamed_18

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich