DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek

Jogi eljárást indít az Andretti ellen Grosjean

Romain Grosjean 2022-ben csatlakozott az Andretti Autosporthoz az IndyCarban, ahol az első idénye küszködősre sikerült, az idei szezont viszont remek tempóval és dobogós helyezésekkel kezdte. Amelyet azonban felváltottak az autótörések, aztán a mezőnybe is beleszürkült a francia. Emiatt egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a francia nem folytathatja Andrettiéknél, akik eközben sorra tettek versenyzői bejelentéseket például Marcus Ericsson leigazolásával és Kyle Kirkwood hosszabbításával. Grosjean jövője kapcsán azonban nagy volt a csend, legalábbis hivatalos szinten, hiszen a megnyilvánulások árulkodók voltak és a távozása irányába mutattak – most viszont megtört ez a csend, ugyanis az ex-F1-es pilóta a Twitteren tett közzé egy közleményt, amelyben arról ír, hogy jogi eljárást indít az alakulat ellen:

„Élveztem a munkát az Andretti Autosport IndyCar-csapatával, és büszke vagyok a két szezon során elért sikereinkre. Hálás vagyok az amerikai formulaautózás legmagasabb szintjén szövődött barátságoknak. Arra számítottam, a következő években is az Andretti kedves embereivel versenyezhetek. Csalódott vagyok, hogy ez nem jöhet össze, és a legjobbakat kívánom az Andretti tagjainak. Más lehetőségeket keresek, hogy folytathassam az IndyCar-karrieremet. Választottbírósági eljárást indítottam Indianában az Andretti Autosport ellen a jogaim védelme érdekében. John Maley és Mark Owens fognak képviselni engem” – írta Grosjean. Az említett két ügyvéd egyébként Alex Palou tavalyi eseténél is tevékenykedett.

Grosjean útja a sajtóhírek szerint a Dale Coyne irányába vezethet, amely csapatnál 2021-ben debütált az IndyCarban.

indycar-grosjean-andretti

„Tévedtem Colapintóval kapcsolatban” – Szafnauer

Otmar Szafnauer nemrégiben a High Performance podcast vendége volt, ahol többek között az F1-es debütálását Monzában megejtő Franco Colapinto is szóba került.

A korábbi F1-es csapatfőnöke elmondta, hogy nagyon meglepte őt a fiatal argentin versenyző teljesítménye, akitől nem várta az azonnali versenyképes teljesítményt: „Az első gondolatom az volt, hogy bárkit ültetnek Logan Sargeant helyére, minimum három-négy vagy öt verseny kell ahhoz, hogy az új srác felvegye a tempót.”

„Tévedtem vele kapcsolatban, Colapinto szinte azonnal versenyképes teljesítményt tudott nyújtani” – tette hozzá Szafnauer.

 

Kétszáz néző hatolt be a pályára, súlyos pénzbírságot kaptak az USA Nagydíj szervezői

Az incidens a célegyenesben történt a futam leintését követő pillanatokban: mikor az autók még levezető köreiket teljesítették, a bokszutcával szemben található lelátókról számos – az FIA becslései szerint körülbelül 200 – ember jutott be a pályára. A nézők átmásztak egy kerítést, ahonnan kétméteres mélységbe ereszkedtek le (a fotón jól látható szervizútra), majd átbújtak a pályától elválasztó hálós kerítés alatt és átjutottak a szalagkorláton.

A pályára történő behatolás az FIA biztonsági előírásainak komoly megsértését jelenti, ezért az ilyen esetek mindig a stewardok elé kerülnek. Az USA Nagydíj promóterére 500 ezer dolláros pénzbírságot szabtak ki – ebből azonban 350 ezer dollárt felfüggesztettek 2026. december 31-ig azzal a feltétellel, hogy hasonló behatolás nem történhet egyetlen FIA-eseményen sem a COTA-n. A pályán korábban sosem volt hasonló probléma: ez is oka, hogy a büntetés nagyobb része felfüggesztett. A szervezőket emellett év végig arra kötelezték, hogy a pálya többi, bejutásra alkalmas pontját is vizsgálják ki, és megfelelő intézkedéseket hozzanak.

Az elmúlt években a korábbiaknál sűrűbbé vált, hogy nézők juthassanak a pályára, amikor nem szabadna: idén Kanadában, tavaly Ausztráliában és Brazíliában volt erre példa, de azokban az esetekben pénzbüntetést nem szabtak ki.

Fotó: Red Bull Content Pool

Hamilton beáldozná a futamát Russellért

A falban ért véget George Russell számára az USA Nagydíj szombati időmérője. A Mercedes pilótája a Q3 vége felé csúszott ki nagy sebességgel a 19-es kanyarban, a becsapódás következtében pedig rendesen tönkretette az új fejlesztésekkel telerakott autóját. Russell egy interjúban elárulta: csapattársa, a Q1-ben kieső Lewis Hamilton felajánlotta neki, hogy átadja az ő autójáról az új alkatrészeket.

„Jelenleg csak az alkatrészek miatt aggódunk” – idézi Russell szavait a Motorsport. „Vissza kell vennünk a fejlesztésekből. Lewis nagylelkűen felajánlotta az övéit, de nem fogunk cserélni. Szóval nem tudom, mi fog most történni, de ez a legnagyobb gondunk jelenleg.”

A vártnál gyengébben sikerült időmérő rengeteg kérdőjelet hagyott Russellben, egyelőre azonban nem találja a választ arra, miért estek vissza péntekhez képest.

„Egész szezonban jól ment az autó, pole-pozíciókért és futamgyőzelmekért harcoltunk. Tegnap mindketten versenyben voltunk a pole-ért, ma pedig majdnem mindketten kiestünk a Q1-ben.”

„Nem tudjuk a választ, miért találjuk magunkat mindig ebben a helyzetben. Így reagál az autó a gumikra, a hőmérsékletre, a szélre, az apró változásokra. De az egész idényben ez volt a történet, a régi fejlesztésekkel, az új fejlesztésekkel… Vagy ott vagyunk az élmezőnyben, vagy fél másodperccel, hat tizeddel lemaradva” – foglalta össze a brit.

Red Bull-tesztet és -ülést harcolna ki a Honda Tsunodának

Karrierje legjobb szezonját futja a Formula-1-ben Yuki Tsunoda, ennek ellenére eddig egyszer sem merült fel igazán komoly lehetőségként a neve a Red Bullnál, sokkal inkább tűnt esélyesebbnek Sergio Perez leváltására korábban Daniel Ricciardo, jelenleg pedig Liam Lawson – jóllehet, Helmut Marko nemrég utalt rá, hogy a japán is jelölt, és egyfajta szétlövés jön az utolsó 2024-es futamokon közte és az új-zélandi között. Mindenesetre a Tsunodát hosszú ideje támogató Honda, amely jelenleg még a Red Bull motorprogramjának partnere, szeretné elérni, hogy legalább egy tesztet biztosítsanak a Visa RB versenyzőjének az anyacsapatnál:

„Tsunodát illetően az a célunk, hogy keményen dolgozzunk és ülést biztosítsunk neki a Red Bull Racingnél” – nyilatkozta Koji Watanabe, a HRC elnöke a Motorsport.com szakportálnak. „Hisszük, hogy tehetséges. Természetesen a pilótadöntések végső soron a csapaton múlnak, de partnerként erősen kértük azt, hogy adjanak lehetőséget Tsunodának, hogy vezethessen és tesztelhessen egy Red Bull-autót. Szeretnénk legalább lehetőséget adni neki, hogy megmutassa a képességeit. Közvetlenül Christiannal beszéltem erről, nem zárta ki mindezt. Még semmi sincs eldöntve, de úgy gondolom, alaposan kell haladnunk.”

Watanabe annak ellenére is a Red Bull irányába terelné Tsunodát, hogy 2026-tól már szakítanak az energiaitalosokkal, s helyettük az Aston Martin teljes gyári partnerei lesznek: „Ha minden jól megy és Tsunoda képességeit elismerik, akkor hisszük, hogy 2026 után is a Red Bullnál maradhat és bajnokságokért harcolhat. Ideális lenne Tsunoda számára, ha Red Bull-pilóta lenne. Nem arról van szó, hogy örökre szakítana akkor a Hondával. Jelenleg arra kell koncentrálnia, hogy megszerezze a Red Bull-ülést, és ha ez a célja, hajtania kell érte.”

f1-tsunoda-visarb-austin

Norris „tökéletesen védekezett”, Leclerc nem számított rá

Lando Norris az austini F1-es sprint utolsó körében kemény manőverrel tartotta maga mögött Charles Leclerc-t, melyet a sportfelügyelők végül nem minősítettek szabálytalannak. A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur így értékelte a történteket: „Lando egy kicsit megmozdult a féktáv alatt. Nem tudom, hogy volt-e kontakt vagy sem, de nagyon közel volt, és egy kicsit veszélyes is volt.”

pf-lec-nor-1 (1)

A kitérő manőverre kényszerülő Leclerc hirtelen roppant dühös lett, viszont mire kiszállt az autóból, kissé lehiggadt: „Nem számítottam rá, hogy ezt teszi. Talán a pillanat hevében úgy gondoltam, hogy a fékezés alatt bemozdult. Vissza kell néznem. Úgy tűnik, hogy a határon volt azzal, ahogy azt a kanyart vette, de végül is versenyzünk. Meg akarta tartani a pozícióját. Megpróbáltam, és nagyon necces volt, majdnem összeütköztünk, de végül megúsztuk.”

A Sky szakértője, a 2009-es világbajnok Jenson Button megvédte honfitársát: „Ez volt a tökéletes védekezés, nincs ezzel semmi baj. Fékezés közben fordult, de ott mindig ezt csinálod. Nem csinált semmi rosszat, így kell védekezni abban a kanyarban. Csak épp Charles nem számított rá, mert addig senki nem védekezett ott. Szerintem Lando pont jól csinálta, ezt az ívet autózod ott, amikor védekezel.”

pf-lec-nor-2

Norrist vizsgálták a felügyelők a Leclerc elleni védekezés miatt

Nem elég, hogy az utolsó kör elején elbukta a Formula-1-es USA Nagydíj sprintjének második helyét, még a harmadik pozíciója is veszélybe került Lando Norrisnak. A pálya utolsó szektorában ugyanis már a másik ferraris, Charles Leclerc támadta a McLaren-pilótát, aki azonban keményen behúzta elé az autóját, ami miatt a monacóinak korrigálnia is kellett. A leintés után az FIA aztán jelezte, hogy beidézték Norrist: Leclerc arra panaszkodott a rádión, hogy a brit a féktávon mozgott be.

Maga Norris a dobogósoknak tartott FIA-sajtótájékoztatón azzal védte meg a manőverét, hogy a pálya azon szekciójában eleve fékezés közben kell kanyarodni: „Nem tudom, hol… ó, ahol végig kanyarodnod és fékezned kell? Úgy értem, a kanyarodás közben fékezel… Szóval szerintem van ennek így értelme” – reagált a vb-összetettben második pilóta a vizsgálatra vonatkozó kérdésre.

A felügyelők hamar ítéletet hoztak: a rendelkezésre álló felvételek áttanulmányozása után arra jutottak, hogy nem került sor jelentős irányváltásra féktávon, a Norris által bemutatott manőver egy legitim védekezési megmozdulás volt, így a stewardok szerint nem volt szó kiszámíthatatlan vezetésről, ezért nem járt büntetés a britnek, aki maradt a harmadik helyen.

f1-norris-austin-mclaren-1

Még idén bejelenti új motorpartnerét az Alpine

Az Alpine idén kinevezett csapatfőnöke, Oliver Oakes az austini F1-es hétvégén arról beszélt, hogy jelenleg is zajlik a folyamat, mely során kiválasztják a franciák motorpartnerét a 2026-os szezontól kezdődő új érára: „A cégcsoport szintjén világossá tettük, hogy a lehető legjobb motort akarjuk az autóban, és ez a folyamat most is zajlik. Vizsgáljuk a lehetőségeket, és szerintem tájékoztatással leszünk, ha lesznek híreink.”

oakes-alpine

Amikor megkérdezték, hogy ez mikorra várható, Oakes így felelt: „Még az év vége előtt. Rendben van ez így?” – mondta tréfásan, majd arra is kitért, hogy milyen elvárásai vannak a szezon hátralévő részére: „Inkább arról van most szó, hogy alaposan áttekintjük, hogyan dolgozik együtt a csapat a nehéz szezonkezdet után.”

„Úgy gondolom, hogy nagyon összeszedték magukat, hogy kemény munkával javítsanak a teljesítményen az év utolsó néhány versenyére. Mi pedig csak azt nézzük, hogyan tudunk fejlődni mostantól a jövő év elejéig.”

gasly-cota

Leclerc nem akar érdemtelenül bajnok lenni

Az austini sprintet megelőzően Lando Norris lemaradása 52 pont Max Verstappennel szemben, ami azt jelenti, hogy a brit versenyzőnek reális esélye van a világbajnoki címre, s matematikailag még Charles Leclerc is beleszólhat a küzdelembe, hiszen Norris mögött további 34 egység a lemaradása.

leclerc-cota-3

A monacói versenyző úgy érzi, csak akkor nyerhet, ha mindkét éllovasnak komoly balszerencséje lesz – de ő nem akar így nyerni, és szerinte nem is érdemelnék meg idén a végső győzelmet:  „A lehető legjobban kell befejeznünk ezt a szezont, mielőtt elkezdenénk a következővel foglalkozni. De a versenyzői bajnok cím nagyon nehéz lenne. Ha megnyerjük, az azért lesz, mert az utolsó hat futam alatt nagyon szerencsések voltunk, ellentétben Maxszal és Landóval.”

„És én nem kívánom ezt nekik. Nekünk ki kell érdemelni a győzelmet, és idén még nem érdemeljük meg. De dolgozunk rajta” – mondta Leclerc a belga RTBF-nek. „Közelebb vagyunk a konstruktőri címhez, de ahhoz sincs meg a legjobb autónk. Jelenleg a McLarennek van a legjobb autója, megelőzve a Red Bullt és a Ferrarit, de keményen dolgozunk, hogy megfordítsuk a tendenciát.”

leclerc-cota-2

Marko nem érzi úgy, hogy megsértette volna Norrist

Zak Brown az austini F1-es hétvége pénteki napján kritikával illette Helmut Markót, miután a Red Bull tanácsadója úgy nyilatkozott, hogy Lando Norris mentális gyengeségei miatt maradhat alul a világbajnoki küzdelemben Max Verstappennel szemben. A McLaren első embere úgy fogalmazott, hogy Marko megszólalása ízléstelen volt, és 10-20 évvel korábbi időket idéz fel.

marko-doktor-2024

Az osztrák veterán a Motorsport Magazin hasábjain védte meg magát: „Megkérdezték, hogy ki nyeri a világbajnokságot, mire én úgy feleltem, hogy Max lesz az, mert ő a legerősebb mentálisan, s ő a leggyorsabb versenyző. Ha megnézzük, hogy a rajtnál Max hányszor nyer pozíciót, illetve védi meg a pozícióját, s ugyanez hányszor sikerül Landónak, szerintem egyértelmű.”

Az eset külön pikantériája, hogy az F1-es versenyzők közül épp Norris beszél a legtöbbet nyíltan a mentális nehézségeiről, legutóbb a mentális egészség világnapján üzent a témával kapcsolatban.

norris-silverstone-3

Colapinto csalódott az SQ3-as szereplés ellenére

Bejutott az USA Nagydíj sprintidőmérőjének harmadik szakaszába az első F1-es szezonját teljesítő Franco Colapinto, a williamses pilóta erős bemutatkozása így Austinban is folytatódik. A 21 éves versenyző csapattársát, a megforgó Alexander Albont is jócskán megverte, a brit-thai SQ1-es búcsúzásával szemben Colapinto a tizedik helyről rajtolhat majd a sprintfutamon. A szép eredmény ellenére így sem elégedett a Williams tehetsége.

„Egy kicsit bosszús vagyok, mert jó helyzetben voltam, és úgy nézett ki, hogy meg tudjuk verni, vagy legalábbis tudunk harcolni a körülöttünk lévő autókkal. Elkövettem egy hibát a körömben az első kanyarban, csúszkáltam az első és a hetedik kanyarban. Próbáltam visszahozni az elvesztett időt, de egyszerűen nem sikerült” – értékelt az F1 kameráinak az argentin.

Lawson mellett Zhou is rajtbüntetést kap vasárnapra

Nem a VCARB-ba ülő új-zélandi lesz az egyetlen, akinek rajtbüntetéssel kell számolnia Austinban. A Sauber/Stake kicserélte Guanyu Zhou hajtásláncában az energiatároló komponensét. Ebből az egységből a szezon során kettő megengedett, de a #24-es számú autó már négynél jár – ez öt rajhelyes hátrasorolást jelent, amely a szabályok értelmében a szombati sprinten még nem, csak a vasárnapi nagydíjon lép érvénybe.

Az említett Liam Lawson Daniel Ricciardótól megörökölt autójában az erőforrás összes komponensét cserélik, egy elem kivételével a limitet átlépve: ez számszerűsítve 60 rajthelyes hátrasorolást jelent, azaz egymáshoz viszonyított kvalifikációs eredményüktől függetlenül Zhou biztosan Lawson elől indul a rajtrács végén az USA Nagydíjon.

„Nagyon szomorú ez a francia motorsport számára” – Ocon

Az Alpine-tól szezon végén távozó Esteban Ocont a Renault F1-es motorprogramjának leállításáról kérdezték, melyre meglehetősen bánatos módon reagált a 28 éves francia.

„A csapat versenyzőjeként nehéz ezt kommentálni” – mondta Ocon.

„Franciaként rajongói szemmel és versenyzőként is szomorú ez a történet. Ez minden, amit mondani tudok. Nagyon szomorú ez a francia motorsport számára, de ennél többet nem tudok mondani” – tette hozzá az egyszeres futamgyőztes versenyző.

Az Alpine 2026-tól nagy valószínűség szerint a Mercedes erőforrásait használja majd az F1-ben.

 

Megerősítették: Lawson a mezőny végéről startol az F1-es USA Nagydíjon

Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója már nem sokkal a Daniel Ricciardo–Liam Lawson csere bejelentése után elhintette, hogy a Visa Cash App RB-nél visszatérő pilótára rajtrácsbüntetés vár motorcsere miatt a Formula-1-es USA Nagydíjon – igaz, a szakember vélhetően tévedésből úgy fogalmazott, hogy a sprintre kapja ezt a hátrasorolást az új-zélandi.

Az FIA az austini hétvége péntekjén megerősítette, hogy Lawson – pontosabban a Visa RB az ő autójával – átlépte a megengedett mennyiséget belsőégésű motorból, turbófeltöltőből, MGU-H-ból, MGU-K-ból, akkumulátorból és vezérlő-elektronikából egyaránt, mindez pedig összesítve azt eredményezi, hogy a versenyző csak a rajtrács legvégéről indulhat majd a vasárnapi futamon a COTA-n.

f1-lawson-visarb-austin-1

Hamilton: Nincs elég idejük a csapatoknak a sprinthétvégéken

Egy sprinthétvégével tér vissza az F1 pár hetes kihagyás után Austinban. Az USA Nagydíj pénteki napján a sprinteknél megszokott formátum szerint csak egy szabadedzés áll a csapatok rendelkezésére, hogy tökéletes állapotba hozzák az autókat, hiszen utána három órával – magyar idő szerint pénteken késő este – már jön is a sprintidőmérő. Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája azt kifogásolta, hogy nincs elég idejük az istállóknak a sprinthétvégéken megtalálni a megfelelő beállításokat.

„Eléggé lehetetlen, hacsak nem működik az autó már az elejétől. Tavaly nem kellett túl sok dolgon változtatnunk, az autó egyensúlya az elejétől kezdve jó volt, de tízből kilencszer-kilenc és félszer nem ez a helyzet.”

„Nehéz, de mindenkinek ugyanazok a körülmények, ez nagy jelentőséget ad a szimulációknak. Az elmúlt évben nem voltak túl jók a szimulációink, de folyamatosan dolgozunk rajtuk. Mások kimennek a pályára és rögtön jól működik az autójuk – reméljük, most mi is ilyenek leszünk. Egyértelműen elkövettünk pár hibát, de remélhetőleg tanultunk belőlük, és most már jobb alapokról tudunk kezdeni” – idézi Hamilton szavait a racingnews365.com.

Nagy kérdőjel a Red Bull számára az új fejlesztési csomag

Fejlesztésekkel érkezik a Red Bull a rövid őszi szünet utáni első versenyhétvégére, az USA Nagydíj helyszínéül szolgáló Austinba. Fontos lenne az energiaitalosoknak, hogy beváljon az új fejlesztési csomag, hiszen Max Verstappenre egyre inkább közeledik Lando Norris a bajnoki összetettben. A holland pilóta viszont úgy nyilatkozott, hogy még ők sem tudják pontosan, mit várjanak az új, austini elképzeléstől.

„Nem próbáltam ki a szimulátorban, úgyhogy meglátjuk. Nem volt túl sok időnk arra, hogy mindent leteszteljünk. Őszintén szólva jelenleg nem tudom megmondani, mit fog hozzáadni (a fejlesztés a teljesítményünkhöz – a szerk.). Csak annyit tudok, hogy amikor beülök az autóba, akkor igyekszem a legjobbamat nyújtani, ha pedig az autó képes a jó eredményekre, akkor én azokat fogom szállítani. Ha nem képes rá, akkor egy picit nehezebb lesz” – idézi a racingnews365.com a regnáló világbajnokot.

Verstappen csapattársa, Sergio Perez hasonlóan nyilatkozott az új fejlesztésekről a hétvégét megelőzően. 

Jeges futam, utcai pálya, 10 hónapos szezon – felforgatták a WRX 2025-ös naptárát

A jelenlegihez és előző évekhez képest egy hosszában és helyszíneiben is jelentősen eltérő versenynaptárt fogadott el a WMSC a Ralikrossz-világbajnokság számára. A 2025-ös szezon már januárban elkezdődik, méghozzá Kanadában, a WRX történetének első jeges versenyén. Az évad november végéig tart majd, az utolsó forduló szintén egy újdonság lesz, a sorozat első versenye Ausztráliában – azaz a teljes szezon 10 hónapot ölel fel, míg a júliusban kezdődött 2024-es évad mindössze öt hónapon át tart.

Ugyancsak változás, hogy újra lesz utcai pálya a WRX-ben, az Egyesült Királyságban alakítanak ki egyet. Változik a portugál helyszín, amely Montalegréből Lousadába kerül át, míg Finnország négy év kihagyás után nem a megszokott Kouvalával, hanem a Kymiringgel tér vissza.

Mindössze három fix pont lesz a naptárban, köztük az egyik Nyirád, a magyar vb-fordulóra április 11-13-án kerül sor. Svédország és Höljes, valamint Törökország és az Istanbul Park tartotta még meg helyét (utóbbi helyszínen tartják az idei szezonzárót Kína helyett) – így a 2024-es öt helyett nyolc helyszínből áll a WRX naptára.

1. Kanada

Trois-Rivières

január 23-25.

2. Magyarország

Nyirád

április 11-13.

3. Portugália

Lousada

május 2-4.

4. Nagy-Britannia

 

május 30. – június 1.

5. Finnország

Kymiring

június 13-15.

6. Svédország

Höljes

július 4-6.

7. Törökország

Istanbul Park

július 25-27.

8. Ausztrália

 

november 21-23.

 

Fotó: Red Bull Content Pool

Marquezé a péntek Phillip Islanden, Martin bukással is Bagnaia előtt

Kissé zaklatottan indult a MotoGP Ausztrál Nagydíjának hétvégéje péntek délelőtt, ugyanis az első szabadedzést csaknem kétórás halasztgatás-tologatás után törölni kellett a heves esőzés miatt. A délutáni tréningre aztán már felszáradt a pálya, ekkor viszont a már jól ismert Phillip Island-i vadvilág okozott fennakadást: a pályára tévedő tyúkludak miatt a piros zászlók is előkerültek néhány percre.

Az edzésen Marc Marquez diktálta a tempót, a Gresini Ducati nyolcszoros világbajnoka húzta be az elsőséget. Öccse és csapattársa, Alex Marquez került hozzá a legközelebb, a legvégén beelőzve Marco Bezzecchit. Mögöttük jött a két vb-aspiráns: Jorge Martin úgy is előzte Francesco Bagnaiát, hogy a gyakorlás elején bukott, a hajrában pedig egy nyuszi zavarta meg a gyorskörét. A top 10-be – és ezáltal a Q2-be – még két ducatis jutott Fabio di Giannantonio és Franco Morbidelli révén, de ott volt egy Aprilia Maverick Vinalesszel, egy KTM Brad Binderrel és némi meglepetésre egy Yamaha is Alex Rinsszel. Ráadásul utóbbi kollégája, Fabio Quartararo is épp csak kiszorult onnan, a francia még a két eleső KTM-est, Jack Millert és Pedro Acostát, valamint a gyári ducatis Enea Bastianinit is megelőzte.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Gresini Ducati 1'27.770  
2. Álex Márquez Gresini Ducati 1'27.872 0.102
3. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'27.958 0.188
4. Jorge Martín Pramac Ducati 1'27.967 0.197
5. Francesco Bagnaia Ducati 1'28.013 0.243
6. Maverick Viñales Aprilia 1'28.160 0.390
7. Brad Binder KTM 1'28.265 0.495
8. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'28.312 0.542
9. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'28.320 0.550
10. Alex Rins Yamaha 1'28.428 0.658
11. Fabio Quartararo Yamaha 1'28.443 0.673
12. Jack Miller KTM 1'28.469 0.699
13. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'28.528 0.758
14. Johann Zarco LCR Honda 1'28.576 0.806
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'28.628 0.858
16. Enea Bastianini Ducati 1'28.759 0.989
17. Joan Mir Repsol Honda 1'28.773 1.003
18. Aleix Espargaró Aprilia 1'28.782 1.012
19. Luca Marini Repsol Honda 1'28.820 1.050
20. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'29.293 1.523
21. Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia 1'29.869 2.099
22. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'30.058 2.288

motogp-marquez-phillipisland-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

„Senna a példaképem, bár csak videón láttam őt versenyezni” – Antonelli

A rá legnagyobb hatást gyakorló személyekről beszélt a Mercedes 2025-ös versenyzője, Andrea Kimi Antonelli. Mikor példaképe került szóba, Ayrton Senna nevét mondta: a válasz azért meglepő, mert a fiatal versenyzők többnyire olyan bajnokokra néznek fel, akiket gyerekként, mikor még távolinak és elérhetetlennek tűnt az F1, versenyezni láttak, Antonelli viszont 2006-ban született, 12 évvel Senna halála után.

„Ő a példaképem. Nem láttam őt saját szememmel, életem során versenyezni, de láttam a videókat, és azokon keresztül fel tudtam fogni, mennyire különleges volt. Ezért ő a szerepmodell számomra. Mindig a legtöbbet hozta ki abból, amit csinált, én pedig a videókon keresztül igyekeztem a legtöbbet tanulni tőle. Így vált inspirációmmá” – magyarázta az F2 hivatalos oldalának Antonelli. Négy pillanatot is kiragadt Senna pályafutásából:

„Eszembe jut Donington 1993-ból, amikor az esőben nyert futamot, és szinte mindenkit lekörözött, aztán a monacói köre, vagy Jerez, ahol két autót kellett kikerülnie, mégis pole-t szerzett. Spa is, ahol kiugrott az autóból, hogy leállítsa a másik versenyző motorját, mivel látta, hogy nincs magánál” – sorolta az archív videókból összeszedett emlékeket Antonelli.

„Nem csupán jó versenyző, de jó ember is volt, empátiával. Az az álmom, hogy ha eljutottam az F1-be, legalább egy kis részét elérjem annak, ami neki sikerült. Ő volt az első, aki hatást gyakorolt rám és inspirált.”

Fotó: Ollé Iván

„Csak egyetlen csapat cserélget év közben” – Button szerint nincs rendben a Red Bull módszere

Daniel Ricciardo szezon vége előtti menesztése és Liam Lawson VCARB-ba ültetése kapcsán tört pálcát Jenson Button: a 2009-es világbajnok rávilágított, pályafutása során egyetlen csapattól sem látta, hogy úgy cserélné versenyzőit, mint a Red Bull és fiókcsapata.

„Ez vicces, mert egyetlen csapat van, amelyik szezon közben hoz és tesz ki versenyzőket, három, hat futam után, ez a csapat pedig a Red Bull. Szokatlan, egész pályafutásom során nem tapasztaltam ilyet, hacsak nem tette valaki az autót minden futamon a falba, és nem mondták azt neki, hogy ezt már nem engedhetjük meg” – vázolta a Sky Sports podcastjében Button, aki érezhetően nem ért egyet a Red Bull szemléletével: egy versenyző több időt érdemel a bizonyításra.

„Furcsa, és sosem éreztem úgy, hogy rendben van, mindig úgy éreztem, hogy egy versenyző megérdemel egy szezont, amely során megmutathatja, mire képes. Egy bajnokságban az számít, mennyi futamot szerzel a szezon során, nem az, hogy a felénél mennyi van. De ők mindig a saját módjukon csinálták.”

Fotó: Red Bull Content Pool

Német szupercsapat: Vettel és Schumacher újra egy párost alkot

Egy hete jelentették be, hogy a kimaradt 2024-es verseny után 2025-ban újra megrendezik a Race of Championst: a Bajnokok Tornájának Ausztrália, Sydney ad otthont, a 2000-es olimpia helyszínével, az Accor Stadiummal március 7-8-án, egy héttel az Ausztrál Nagydíj előtt.

Most pedig az első pilótapárosról adtak ki közleményt: Németországot az utoljára épp 2023-as RoC-on versenyző Sebastian Vettel és Mick Schumacher képviseli, a negyedszer összeálló „szupercsapat” (ahogy a szervezők fogalmaznak), amely 2019-es ezüstérmes lett a Nemzetek Kupájában. A Vettel–Schumacher összeállítás múltja jóval messzebbre nyúlik, az édesapa, Michael Schumacher és az akkor még ifjú Vettel hatszor győztek párosban, utóbbi 2015-ben egyénileg lett a bajnokok bajnoka.

A szervezők már a helyszín bejelentésekor közölték, a hétszeres bajnok Supercars-legenda Jamie Whincup lesz hazájának egyik képviselője az eseményen, így egyelőre három indulók ismerünk – a következő hetekben számos további nagy név részvételének nyilvánosságra hozatalát ígérik.