DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Jogi eljárást indít az Andretti ellen Grosjean

Romain Grosjean 2022-ben csatlakozott az Andretti Autosporthoz az IndyCarban, ahol az első idénye küszködősre sikerült, az idei szezont viszont remek tempóval és dobogós helyezésekkel kezdte. Amelyet azonban felváltottak az autótörések, aztán a mezőnybe is beleszürkült a francia. Emiatt egyre valószínűbbnek tűnt, hogy a francia nem folytathatja Andrettiéknél, akik eközben sorra tettek versenyzői bejelentéseket például Marcus Ericsson leigazolásával és Kyle Kirkwood hosszabbításával. Grosjean jövője kapcsán azonban nagy volt a csend, legalábbis hivatalos szinten, hiszen a megnyilvánulások árulkodók voltak és a távozása irányába mutattak – most viszont megtört ez a csend, ugyanis az ex-F1-es pilóta a Twitteren tett közzé egy közleményt, amelyben arról ír, hogy jogi eljárást indít az alakulat ellen:

„Élveztem a munkát az Andretti Autosport IndyCar-csapatával, és büszke vagyok a két szezon során elért sikereinkre. Hálás vagyok az amerikai formulaautózás legmagasabb szintjén szövődött barátságoknak. Arra számítottam, a következő években is az Andretti kedves embereivel versenyezhetek. Csalódott vagyok, hogy ez nem jöhet össze, és a legjobbakat kívánom az Andretti tagjainak. Más lehetőségeket keresek, hogy folytathassam az IndyCar-karrieremet. Választottbírósági eljárást indítottam Indianában az Andretti Autosport ellen a jogaim védelme érdekében. John Maley és Mark Owens fognak képviselni engem” – írta Grosjean. Az említett két ügyvéd egyébként Alex Palou tavalyi eseténél is tevékenykedett.

Grosjean útja a sajtóhírek szerint a Dale Coyne irányába vezethet, amely csapatnál 2021-ben debütált az IndyCarban.

indycar-grosjean-andretti

Gyorshír: Vizsgálják Verstappent az újraindítás miatt

A VSC alatti szabálysértésért vizsgálat alá vették Max Verstappent a sportfelügyelők, minden bizonnyal azért, mert még az újraindítás előtt bement Oscar Piastri mellé. A sajtótájékozatón a holland maga is elismerte, hogy necces volt a helyzet az ausztrállal, míg Christian Horner úgy nyilatkozott, hogy szerintük minden rendben volt. Amint lesz friss információ, jelezni fogjuk.

verstappen-interlagos-2

Vettel elmondta, kire tippel Verstappen és Norris vb-harcában

Bár még mindig 47 pontos előnnyel rendelkezik Max Verstappen Lando Norrisszal szemben, a McLaren erős tempóját és a Red Bull botladozását látva nem tűnik ledolgozhatatlannak ez a különbség. De vajon kit tart esélyesebbnek a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel? A visszavonult német a Sky Germanynek ismertette az álláspontját Brazíliában:

„Amennyire szeretném, hogy mindannyiunk számára izgalmas versenyt lássunk a végéig, szerintem Max annyira kemény, annyira magabiztos a vezetését illetően… ritkán látunk hibát tőle. Még ha az autója talán már nem is olyan erős, mint volt az év elején, továbbra is őt tartom favoritnak. Szerintem még mindig elég erős ahhoz, hogy elégséges pontot szerezzen. Lando pedig már nincs abban a helyzetben, hogy minden futamot olyan könnyen megnyerjen. Szóval azt mondanám, a favorit szerepe egyértelmű, és az Maxé. De persze független nézőként én is remélem, hogy még szorosabb lesz.”

f1-verstappen-norris-2_2

A McLaren nem gátolja meg, hogy Bortoleto másik csapatnál versenyezzen az F1-ben

Bár hetekkel ezelőtt úgy tűnt, már eldőlt, hogy Valtteri Bottas megtarthatja az ülését a Saubernél 2025-re is az odaigazoló Nico Hülkenberg oldalán, de az aláírásra és a bejelentésre még mindig nem került sor. Vélhetően azért, mert az Audivá váló hinwili alakulat továbbra is mérlegeli, hogy esetleg inkább egy fiatalnak szavazzon bizalmat – főleg az újoncok és beugrók utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt.

Ebben az esetben pedig a Williams által hozzájuk és a Red Bull kötelékeibe is beajánlott Franco Colapinto mellett a Formula-2-es bajnoki éllovast, Gabriel Bortoletót szoktál legfőbb esélyesként emlegetni. Csakhogy a brazil a McLaren neveltje, és a wokingiak korábban jelezték, hogy szeretnék valamilyen módon házon belül tartani őt. Most viszont Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke arra a kérdésre, hogy elengednék-e, ha lenne érdeklődés Bortoleto iránt, így felelt az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj pénteki csapatvezetői sajtótájékoztatóján:

„Szeretném kihasználni az alkalmat, hogy Gabrielről beszélhetek, hogy ismét elmondjam, milyen jó munkát végez a junior kategóriákban: megnyerte az F3-ban, most pedig vezeti az F2-t az első szezonjában. És ez vezet a tényhez, hogy szerintem nagyon is normális és természetes, hogy a Formula-1-es csapatok érdeklődnek Gabriel iránt versenyzőként. Ami a McLarent illeti, a McLaren nem fogja megakadályozni a lehetőséget, hogy Gabriel a Formula-1-ben versenyezzen. Szóval zajlanak az egyeztetések, és meglátjuk, mi lesz a helyzet a jövőt illetően.”

f1-bortoleto-1

Leclerc-t is elmeszelték a trágárságért – de másképp, mint Verstappent

Charles Leclerc a múlt vasárnapi Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj utáni sajtótájékoztatón ejtett el egy trágárkodást, amikor a futam végi nagy hibájáról és mentéséről kérdezték: „Volt egy túlkormányzottságom, azt megfogtam, majd egy a másik oldalról is, és úgy éreztem, hogy ’b*ssza meg’. Ó, bocsánat! Ó, ne, ó, ne, nem akarok Maxhoz csatlakozni!” – kapott észbe egyből a Ferrari pilótája, hogy néhány hete Max Verstappent nagy vitákat és a Red Bull-os részéről bojkottot is kiváltva közhasznú munkára ítélték a szingapúri sajtóeseményen való káromkodásért.

Sokáig a levegőben lógott, hogy a monacói is hasonló sorsra jut-e: Verstappen az interlagosi médianapon oda is szúrt, hogy szemlátomást csak nála probléma a trágárkodás. Pénteken azonban az FIA vizsgálni kezdte az ügyet, és Leclerc-t is beidézték magukhoz a felügyelők a sprintidőmérő után. A büntetés aztán ezúttal sem maradt el, de más jellegű volt, mint a címvédőé: Leclerc-t csak megbírságolták 10 ezer euróra, amelyből ráadásul 5000 eurót 12 hónapra felfüggesztettek.

A stewardok az indoklásukban kiemelték, hogy az FIA szabályai szerint egy társadalmilag elfogadott színvonalat kell tartani a nyilvános megszólalások során, és ezt Leclerc megsértette vasárnap. Enyhítő körülménynek vették viszont, hogy a ferrarist konkrétan arról kérdezték, „mit mondott magának” az említett hiba során, a pilóta pedig csak felidézte azt – ráadásul egyből elnézést kért a szavaiért. Ezt Leclerc a felügyelőkkel való beszélgetés során is megtette, elismerve a szerepét, hogy sokan példaképként tekintenek rá. Emiatt a stewardok úgy ítélték meg, a monacói kihágása kevésbé volt súlyos, „mint a legutóbbi eset”, utalva Verstappen szingapúri káromkodására.

A felügyelők amúgy Pierre Gaslyt is vizsgálták pénteken, amiért nem jelent meg időben a versenyzői megbeszélésén. Itt azonban futni hagyták a versenyzőt, mivel az Alpine bizonyította, hogy problémájuk volt a WiFi-vel, ezért nem tudott csatlakozni a francia a videohíváshoz.

f1-leclerc-ferrari-2_1

Leclerc nem úszta meg: beidézték a mexikói káromkodásért

Charles Leclerc a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj utáni sajtótájékoztatón ejtett el egy trágárkodást, amikor a futam végi nagy hibájáról és mentéséről kérdezték: „Volt egy túlkormányzottságom, azt megfogtam, majd egy a másik oldalról is, és úgy éreztem, hogy ’b*ssza meg’. Ó, bocsánat! Ó, ne, ó, ne, nem akarom Maxhoz csatlakozni!” – kapott észbe egyből a Ferrari pilótája, hogy néhány hete Max Verstappent közhasznú munkára ítélték a szingapúri sajtóeseményen való káromkodásért.

Eddig a levegőben lógott, hogy a monacói is hasonló sorsra jut-e: Verstappen az interlagosi médianapon oda is szúrt, hogy szemlátomást csak nála probléma a trágárkodás. Péntekre azonban az FIA úgy ítélte meg, hogy vizsgálják az esetet: Leclerc-t beidézték a sprintidőmérő után a sajtótájékoztatón használt nyelvezet miatt. Úgy tűnik, lehet, hogy mégis csatlakozni fog majd a vb-éllovashoz…

f1-leclerc

Karosszériát cserélt Pereznek a Red Bull

Katasztrofális hazai hétvégét teljesített néhány napja Sergio Perez az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, aki válaszokat keresve az utóbbi időszak szenvedéseire, azt kérte a Red Bulltól, hogy cseréljék ki a karosszériát az RB20-asnál. Paul Monaghan, az energiaitalosok vezető mérnöke ezt Interlagosban megerősítette, hogy megtörtént: „Visszaálltunk nála egy másik karosszériához, amit megtehetünk. Megkérdezte, hogy meg tudjuk-e ezt csinálni, és azt mondtuk, rendben. A srácoknak volt egy kis munkájuk, de nem bánták” – fogalmazott a szakember a Formula.hu jelenlétében, egyértelműsítve, hogy egy korábban már használt vázról van szó.

Perez amúgy azt is elárulta, hogy másik, korábbi fejlesztésű padlólemez-specifikációt használ, mint vb-éllovas csapattársa, Max Verstappen, s reményei szerint Las Vegasban már azonos változattal mehetnek. Monaghan szerint azonban nem jelentős a két verzió között a differencia: „Checo más specifikációjú padlólemezszélt használt. Kicsi a különbség. Annak a mértéke nem okoz nagy különbséget Maxhoz képest. Pusztán azért döntöttünk így, mert így tudjuk megfelelően és fair módon tartalék alkatrészekkel ellátni a két autót.”

f1-perez-redbull-brazil-day1

Bagnaia fél tizeddel az elcsúszó Martin előtt, a Yamahák a top 10-ben

A második távol-keleti tripla forduló utolsó állomásaként Malajziában versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a pénteki menü. A délelőtti gyakorláson Francesco Bagnaia nagy fölénnyel végzett az élen, a lényeg azonban a délutáni egyórás tréning volt, amelynek végén eldőlt, hogy melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati időmérő második szakaszába.

Itt pedig már sokkal szorosabb volt a két vb-esélyes csatája: Bagnaia 1:57,679-es körével fél tizeddel előzte csupán az éllovas Jorge Martint – aki az utolsó percekben egy elcsúszást is bemutatott. Enea Bastianini végzett a harmadik helyen, mögötte Maverick Vinales törte meg a Ducatik uralmát az Apriliával. A két Marquez és Morbidelli jutott még be a bolognaiak versenyzői közül a Q2-be, de ennél nagyobb szenzációt keltett, hogy a két Yamaha is így tett: Fabio Quartararo a hatodik, Alex Rins a nyolcadik lett. A top 10-be még Jack Miller fért be, kiszorult viszont onnan például Pedro Acosta. A Fabio di Giannantonio helyetteseként a MotoGP-be öt év után visszatérő Andrea Iannone 21. lett.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Francesco Bagnaia Ducati 1'57.679  
2. Jorge Martín Pramac Ducati 1'57.729 0.050
3. Enea Bastianini Ducati 1'57.877 0.198
4. Maverick Viñales Aprilia 1'58.141 0.462
5. Álex Márquez Gresini Ducati 1'58.296 0.617
6. Fabio Quartararo Yamaha 1'58.303 0.624
7. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'58.310 0.631
8. Alex Rins Yamaha 1'58.336 0.657
9. Jack Miller KTM 1'58.360 0.681
10. Marc Márquez Gresini Ducati 1'58.362 0.683
11. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'58.438 0.759
12. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'58.460 0.781
13. Johann Zarco LCR Honda 1'58.625 0.946
14. Brad Binder KTM 1'58.649 0.970
15. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'59.000 1.321
16. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'59.107 1.428
17. Aleix Espargaró Aprilia 1'59.188 1.509
18. Luca Marini Repsol Honda 1'59.375 1.696
19. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'59.402 1.723
20. Joan Mir Repsol Honda 1'59.535 1.856
21. Andrea Iannone VR46 Ducati 1'59.618 1.939
22. Lorenzo Savadori Trackhouse Aprilia 2'00.108 2.429

motogp-bagnaia-ducati_1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ne maradj le semmiről, este jön az F1-es sprintkvalifikáció: program

Interlagosban is sprintformátum szerint rendezik a programokat ezen a hétvégén, így ma 15:30-tól 16:30-ig bonyolítják le az egyetlen F1-es szabadedzést, este 19:30-kor pedig már a holnapi sprintfutam időmérőjét nézhetjük, vagyis tétre megy a játék.

A sprintfutamot szombaton 15:00-kor rajtoltatják el, szintén szombaton este 19:00-kor pedig már a nagydíj kvalifikációját rendezik.

Maga a nagydíj pedig vasárnap 18 órakor kezdődik magyar idő szerint.

A teljes hétvégi program ezen a linken található, beharangozó videónk pedig megtekinthető YouTube-csatornánkon:

Visszatérne a jövőben a Ferrarihoz Sainz

Négy futama maradt Carlos Sainznak a Ferrari színeiben, mielőtt az év végén távozna a Williams csapatához. A maranellóiak pilótája elmondása szerint hatalmas nyomást helyezett magára, mert mindenképpen akart még egy futamgyőzelmet szerezni a legendás alakulattal. A spanyol versenyző a Formula.hu jelenlétében arra a kérdésre is válaszolt, hogy benne van-e a pakliban, hogy Lewis Hamilton visszavonulása után visszatér az olasz csapathoz.

„Természetesen igen, az ajtó mindig nyitva lesz előttem a Ferrarihoz. Viszont a rövid és közép távon ez nem változtat a Williamshez és a projektjükhöz való hozzáállásomon. Mindig is az volt a célom, hogy a lehető legjobbamat nyújtsam az utolsó futamaimon a Ferrarival. Ez elég nehéz feladat, mert tudod, hogy az év végén távozni fogsz a csapattól, és én az a fajta ember vagyok, aki szeret a közép és hosszú távú projektekre koncentrálni. Az, hogy nincs valami, amit várhatok itt a jövőben, elég nagy kihívást jelent nekem” – mondta Sainz, ezután még egyszer hozzátette: „Viszont soha ne mondd, hogy soha (az eredeti kérdésre visszatérve – a szerk.).”

Marko elárulta, mikor hoznak döntést Perezről és a többiekről

Folyamatos a találgatás arról, hogy Sergio Perez megtarthatja-e 2025-re is az ülését a Red Bullnál vagy sem – annak ellenére, hogy szerződést hosszabbítottak vele még hónapokkal ezelőtt. A katasztrofálisra sikerült hazai nagydíja után még az is felmerült pletykaként, hogy a mexikói akár már az idei szezon közben repülhet, ám ezt előbb Christian Horner nevezte „nagyon-nagyon valószínűtlennek”, most pedig Helmut Marko nyilatkozta azt a Kleine Zeitung hasábjain, hogy csak a szezonzáró után döntenek:

„Jelenleg mindent vizsgálunk. Döntéseket csak Abu Dhabi után fogunk hozni” – fogalmazott a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója, aki hozzátette: várhatóan új karosszériát is kap majd Perez, „hogy megnyugodjon”.

Marko a cikkben beszélt még többek között a Perez helyére esélyes Liam Lawson és Yuki Tsunoda mellett a Formula-2-ben bajnokesélyes juniorjukról, Isack Hadjarról is, aki az Abu Dhabi Nagydíj vezethet a szabadedzésen: „Ez kritikus fontosságú lesz a jövője szempontjából. Aztán lesz egy teszt is kedden Abu Dhabiban, ahol számos olyan pilóta lesz, akit számításba vehetünk a jövő évre” – utalt például a már megerősített Red Bull-os Tsunoda-tesztre a szakember. Arra a kérdésre, hogy szerinte Hadjar készen áll-e az F1-re, így felelt Marko: „Igen, abszolút. Minden juniorkategóriában gyorsabb volt Franco Colapintónál.”

f1-perez-marko-redbull_1

Verstappen „még nem hallott semmit” a motorcserés büntetéséről

Mint arról többször is írtunk már a napokban, minden valószínűség szerint Max Verstappen rajtbüntetéssel kezdheti meg a vasárnapi Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíját, mivel autójába beszerelik az idei hatodik belsőégésű motort is. Ezért a szabályok értelmében öthelyes hátrasorolás jár – ahogy azt láthattuk is korábban Spában a címvédő esetében.

Helmut Marko, a Red Bull F1-es sportszakmai tanácsadója a minap a SpeedWeek portálon vezetett rovatában kvázi megerősítette a motorcsere és a büntetés tényét azzal, hogy azt írta, hogy „elkerülhetetlen”, hogy mindez megtörténjen Interlagosban. Maga Verstappen azonban egyelőre úgy nyilatkozott csütörtökön, hogy nem tud biztosat: „Nem hallottam még semmit erről. Nem beszéltük meg, de tudom, hogy egy ponton be kell vállalnom egyet. Szóval meglátjuk.”

Arra a felvetésre, hogy sokak szerint a brazil pálya a legalkalmasabb helyszín egy ilyen motorcserére, mivel könnyű előzni és felzárkózni, így reagált a vb-összetettet 47 pontos előnnyel vezető pilóta: „Ezt sosem tudhatjuk. Gondolhatod, hogy egy konkrét pálya a legjobb helyszín arra, hogy bevállalj egy motorcserés vagy bármilyen büntetést, de ez sosem garantált, csak lehetséges.”

f1-verstappen-redbull-brazil-day0-2

„Rossz csapatfőnök lennék, ha nem vizsgálnám meg, elérhető-e” – Horner Colapintóról

Franco Colapinto a Formula-1-es Olasz Nagydíj óta váltotta le Logan Sargeantot a Williamsnél, a beugró újonc pedig azonnal letette a névjegyét, már pontokat is szerzett az első futamain. Ennek ellenére 2025-ben biztosan nem lesz helye a grove-i alakulatnál, hiszen oda Carlos Sainz érkezik Alexander Albon mellé. Viszont James Vowles, a Williams főnöke többször jelezte már, hogy szívesen látnák egy riválisuknál is a mezőnyben az argentint. Eleinte úgy tűnt, csak a 2026-tól Audivá váló Sauber ülése lehet opció Colapintónak, de az utóbbi időben az is felröppent, hogy akár a Red Bull kötelékeibe is kerülhet, amennyiben Sergio Perez nem maradhat az anyacsapatnál, és oda Liam Lawsont – vagy Yuki Tsunodát – léptetik elő a Visa Cash App RB-től, ahol így megüresedne egy ülés.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig el is ismerte, hogy akár opció lehet náluk Colapinto: „Colapinto egy érdekes versenyző. Mindenki számára, meglepően jobb annál, mint amit a Formula-2 alapján gondolhattunk. Rossz csapatfőnök lennék, ha nem vizsgálnám meg, hogy elérhető-e” – nyilatkozta az Auto Motor und Sport hasábjain. Ami viszont eltántoríthatja az energiaitalosokat, hogy a Williams is szeretné a kötelékeiben tartani az ifjú argentint – márpedig Helmut Marko, a Red Bull F1-es szakmai tanácsadója szerint ez nem járható út: „Vagy teljes mértékben akarjuk Colapintót, vagy sehogy” – jelentette ki határozottan.

f1-colapinto-williams_1

Közel-keleti befektetők állapodtak meg a McLarennel – az autórészleget teljesen átvennék

A McLaren Csoport már most is közel-keleti tulajdonosok érdekeltségében van: március óta már teljes tulajdonjoggal rendelkezik a bahreini állami tulajdonban levő befektetése alap, a Mumtalakat, amely 2007 óta fokozatosan növelte érdekeltségét.

A bahreiniek azonban máris túladnának a csoport egy jelentős hányadán: az Abu Dhabi székhelyű CYVN Holdings az érdeklődő befektető, amely átvenné az autóipari részleg részvényeinek száz százalékát, valamint a teljes csoport – amelyhez a Formula-1, IndyCar és Formula-E versenycsapatai is tartoznak – kisebbségi tulajdonrészét. A felek nem kötelező érvényű megállapodást kötöttek, és a potenciális partnerség lehetőségeit vizsgálják.

Az Abu Dhabi székhelyű holding kifejezetten a járműiparban érdekelt, legutóbb a kínai elektromos autógyártóba, a Nióba fektettek be, de a portfólióba tartozik a Gordon Murray Technologies is – melynek alapítója másfél évtizeden át a McLaren tervezője volt, először az F1-es csapatnál, majd az említett közúti részlegen.

Fotó: McLaren

Alonsónak bélfertőzése van, kihagyja a médianapot Brazíliában

Az Aston Martin Aramco Formula One Team bejelentette, hogy Fernando Alonso kihagyja a brazíliai médianapot. A spanyol a Mxikóvárosi Nagydíj előtt bélfertőzéssel küzdött. 

Visszatért Európába, hogy további kezelést kapjon egy specialistától. A plusz egy napos kezelés miatt késik a brazíliai utazása, de a hétvégi versenyre biztosan készen áll majd.

f1-alonso-aston

fotó: Aston Martin Aramco F1 Team

„Nem Checo a legnagyobb problémánk” – Verstappen

Újabb katasztrofális hétvégét teljesített Sergio Perez az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, ahol a Q1-es kiesés, a rajthelyre való rossz beállásáért kapott büntetés, valamint a Liam Lawson elleni csata során megsérült autóval az utolsó helyen ért célba hazai közönsége előtt. Emiatt egyre kevésbé tűnik türelmesnek a pilótával a Red Bull vezetősége – ám amikor a csapattárs és jelenleg is vb-éllovas Max Verstappent kérdezték Perez küszködéséről, a holland inkább az autóval kapcsolatos gondokra hívta fel a figyelmet:

„Jelen pillanatban nem ez a legnagyobb problémánk. Javítanunk kell az autón, mert ha jobb az autó, akkor természetes módon Checo is javulni fog” – mutatott rá Verstappen a Sky Sports F1-nek nyilatkozva. „De nem gondolkodom ezeken a helyzeteken, csak arra fókuszálok, hogyan lehetek gyorsabb az autóval. Austin biztató volt, de Mexikóban nagyon messze voltunk, és csak remélem, hogy Brazíliában újra versenyképesebbek leszünk.”

f1-perez-verstappen_1

Tragikus áradások Valenciában, kérdéses lehet a MotoGP-szezonzáró és a Formula-E tesztje

Tragikus hírek érkeztek szerda reggel a valenciai régióból, ahol a keddi heves esőzések – amelyek mennyisége a spanyol meteorológiai jelentések szerint az éves csapadéknak felelt meg – villámárvizeket okoztak, amelyben már több mint 50 ember meghalt. A természeti katasztrófa pedig a Ricardo Tormo Circuit főbejáratához vezető utat is alaposan megrongálta (a lenti Insta-videón látszik is mindez), a The Race információi szerint pedig a mellette fekvő minimotopályát is teljesen tönkretették az áradások.

Emiatt nem kizárt, hogy a MotoGP két és fél hét múlva, november 15-17-én esedékes valenciai fináléja is veszélybe kerülhet: pár hónapja a Dorna a Kazah GP-t is hivatalosan amiatt halasztotta el, mert nem akart extra terhet róni a sportesemény megszervezésével a tragédiával küzdő helyi hatóságokra. Ez most Valencia esetén is megismétlődhet, és mindez Jorge Martin és Francesco Bagnaia vb-harcára is kritikus befolyással lehet – hiszen ha nem tudják megrendezni az utolsó fordulót, akkor extrém esetben a most hétvégi sepangi futam is előléphet finálévá. A The Race arról ír, hogy biztosan zajlanak egyeztetések, de az idő rövidsége ellenére nem lehet kizárni, hogy egy másik ibériai helyszín esetleg be tudna ugrani szükség esetén.

A Dorna a GPOne szaklapnak jelezte: maga a pálya „100 százalékig rendben van” és szerencsére ott nem is történt sérülés, viszont az utak megrongálódtak, de már tervet készítenek, hogy egy hét alatt rendbe hozzák őket. Hangsúlyozták: jelenleg nem időszerű a versenyről beszélni, de elkötelezettek annak megrendezése kapcsán. A valenciai pályán amúgy már jövő héten is rendeznének autósportos eseményt a Formula-E hivatalos szezon előtti tesztje révén: az elektromos világbajnokság közleményében az együttérzés kifejezése mellett szintén arról ír, hogy a pályán nem látszanak károk, és zajlik az alternatív útvonalak keresése a létesítményhez.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Motorsports Spain (@motorsports_spain) által megosztott bejegyzés

Ezért esett ki a 400. F1-es nagydíjáról Alonso

Elképesztő mérföldkőhöz ért Fernando Alonso múlt hétvégén Mexikóvárosban, hiszen a 400. versenyhétvégéjét teljesítette a Formula-1-ben. Az ünneplés azonban magán a futamon nem tartott sokáig a 13. helyről induló és a rajtbaleset után némileg előrelépő spanyolnak, ugyanis a 15. körben ki kellett állnia végleg a bokszba az Aston Martinjával – a kétszeres F1-es világbajnok szerint törmelék vagy sisakfólia vezetett mindehhez:

„A startom rendben volt. Nyilván sok akció történt előttünk, úgyhogy ezt ki tudtuk használni, de aztán szemlátomást némi törmelék került az első fékcsatornába, a hőmérsékletek pedig az egekbe szöktek. Próbáltuk ezt enyhíteni például a fékegyensúly hátrafelé állításával és egyebekkel, de így sem tudtuk kontroll alatt tartani, ezért sajnos ki kellett állnunk az autóval.”

Alonso számára amúgy nem alakulnak jól a jubileumi futamok, hiszen a 200. és a 300. nagydíjhétvégéjén is kiesett. A 43 éves versenyző szerint azonban nem számít, hogy mennyinél jár épp a számláló, minden kiesés ugyanannyira fájdalmas – igaz, kevésbé frusztráló, ha egy gyengébb hétvégén történik, és Alonso szerint is valószínűtlen volt, hogy pontokat szerezzenek Mexikóban.

f1-alonso-aston-mexiko-400

Itt a Senna-sorozat teljes előzetese – videó!

Pontosan egy hónap múlva, november 29-én debütál a Netflixen az egyszerűen csak Senna címre keresztelt hatrészes sorozat, amely a 30 éve elhunyt brazil legenda életét mutatja be. Ayrton Sennát Gabriel Leone alakítja a sorozatban, amelyben a gokartos kezdetektől követhetjük végig a háromszoros F1-es világbajnok karrierjét, és amelyben természetesen olyan más pilóták is feltűnnek, mint Alain Prost vagy Niki Lauda. A Netflix most közzétette a sorozat teljes előzetesét – mutatjuk:

Senna előtt tiszteleg a dobogós sapkákkal és a pole-díjjal a Pirelli az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon

Idén van a 30. évfordulója Ayrton Senna halálának: a Formula-1-es mezőny már a szezon korábbi állomásain is megemlékezett a brazil legendáról, így például a tragédia helyszínén, Imolában is, míg egykori csapata, a McLaren Monacóban használt egyedi, a brazil zászló színeit ötvöző festést az autóin. Az előttünk álló hétvégén aztán Senna szülőhazájába látogat a száguldó cirkusz, ennek apropóján pedig a Pirelli is tisztelet a háromszoros világbajnok előtt: a dobogón a versenyzők által felvett sapka, valamint a pole-pozíciósnak járó abroncs is a brazil zászló színeit és a Senna-logót viseli.

f1-brazil-sapka-pirelli

f1-brazil-pole-dij

Verstappen felkerült a leggazdagabb hollandok listájára

Max Verstappen felkerült a leggazdagabb hollandok listájára a Quote 500 éves jelentésében.

A háromszoros F1-es világbajnok a 322. helyet szerezte meg a listán, miközben ő a legfiatalabb, aki szerepel rajta.

Verstappen pozíciója a 210 millió euróra becsült vagyonának köszönhető, a holland csak tavaly 64 millió eurót kapott a Red Bulltól. 

Ez fedezte az éves alapfizetését és az F1-es bónuszokat, amiért megnyerte a pilóták bajnoki címét és 20 nagydíjat is közben.

f1-verstappen-redbull