DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Magnussen is Perezt kritizálja: „Elkeseredett megmozdulás volt”

Négy büntetőpontot is magával visz rövid, de egészen kaotikus Japán Nagydíjáról Sergio Perez, melyek közül kettőt a Kevin Magnussennel 12. körben történt ütközésért kapott.

„Egyszerűen eltalálta a hátsó gumimat. Elég elkeseredett megmozdulás volt, de ez történt. Megforogtam, aztán ki kellett állnunk” – mondta az esetről Magnussen, akinek tervezett kétkiállásos stratégiája is meghiúsult az ütközés miatt. „Túl korán volt még a két kiálláshoz az autónk gumikopása miatt. Sokkal rosszabb helyzetbe kerültem, mert már azon a ponton ki kellett állnom. Gyakorlatilag itt véget ért a versenyem, és természetesen az övé is.”

Perez, aki az ütközés következtében állt ki, elismerte felelősségét a balesetért. „Sokat küszködtem az elsők megfékezésével, megpróbáltam bevetődni, de nem tudtam időben megállni. Az én hibám volt” – mondta a balesetről a mexikói, akivel szemben nem csupán Magnussen volt kritikus: Lando Norris is majdnem összeütközött a Red Bull-lal a VSC-fázis végén, ráadásul fel is tartotta őt Perez.

WEC: Az Alpine-é a sebringi pole, a Toyoták csak a 4. és 7. helyen

Csütörtök este rendezték az Endurance-vb szezonnyitójának, a Sebringi 1000 mérföldes versenynek a kvalifikációját. Az időmérőn visszaigazolódott az edzéseken látott forma: Nicolas Lapierre 1:47,407-es ideje révén az Alpine zsebelte be a rajtelsőséget. Ezzel több mint egy másodperccel múlta felül a francia a #708-as Glickenhaust. A Toyota ellenben nem szerepelt túl jól: a Brendon Hartley által vezetett #8-as hiperautó elé még az LMP2-kategória legjobbja, az AF Corse Oreca is megelőzte Nicklas Nielsennel a volánnál, így csak a negyedik rajthelyet kaparintották meg, míg a vb-címvédő testvérautó, a #7-es csak a hetedik pozícióból indulhat Jose Maria Lopezzel.

A GTE Pro kategóriában a Porschék taroltak, a pole a Michael Christensen, Kevin Estre fémjelezte duóé lett, míg a GTE Amban a #98-as Aston Martin volt a leggyorsabb. A sebringi futam magyar idő szerint pénteken 17 órakor startol, s az Eurosport 1 teljes hosszában élőben közvetíti.

alpine-wec-pole

A Chrome-logó tényleg megjelent a McLaren kerekein

A korábbi híreknek megfelelően a McLaren szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy több évre szóló partneri szerződést kötött a Google cégével. Ennek értelmében a keresőóriás termékeit is hirdetni fogják, így például a Chrome névre hallgató böngészőt, melynek ikonikus emblémája a csapat által először közzétett képen az MCL36-es kerékborításain tűnt fel. A wokingiak nemrégiben már egy valódi fotót is posztoltak erről a közösségi médiában, melyhez az alábbiakat fűzték hozzá: „Hé Google! Mutasd meg nekem a Chrome kerekeket egy F1-es autón” – írták viccesen a bejegyzés alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Így dobolja el az F1 főcímdalát egy magyar fiú

Kedves olvasóink olykor nagyon különleges dolgokat küldenek el részünkre, melyeket természetesen igyekszünk megosztani mindenkivel. Ezúttal egy tehetséges dobos, a 10 esztendős Bakacsi Bence videója kerül bemutatásra, melyben a Formula-1 főcímzenéjére játszik. Bence a világhírű olasz dobos, Andrea Vadrucci feldolgozását adja elő, és édesanyja szerint a fiatalember nagy vágya, hogy mindezt a Magyar Nagydíj előtt vagy a sportághoz köthető egyik promóciós eseményen is megtegye. A felvétel a képre kattintva tekinthető meg.

 

Onboard felvétel: ilyen egy kör a felújított spái pályán

Az utóbbi hónapokban több átalakítást is végrehajtottak a Formula-1-es Belga Nagydíjnak is otthont adó ikonikus helyszínén, hogy az biztonsági szempontból alkalmas legyen akár motorversenyek megrendezésére is (júniusban a kétkerekűek Endurance-világbajnoksága fut ott 24 órás versenyt). Emiatt több bukótérbe visszakerült a sóderágy, de egyéb változtatásokat is kiszúrhatunk a spái pálya által feltöltött onboard felvétel során:

Videó: íme, az F1 megújult intrója

Amióta a Liberty Media átvette a Formula-1 irányítását, minden szezonra átesett néhány változtatáson a közvetítések elején bejátszott intro. Idén sincs ez másként – ismerős dallamok, átalakuló mezőny és az új 2022-es autó az eddiginél némileg hosszabb főcímben:

Életük versenye: A 2022-es mezőny tagjainak legjobb eredménye

Minden 2022-es F1-es versenyző legjobb eredménye – ezt a címet viseli a Formula-1 YouTube-válogatása. Yuki Tsunoda Abu Dhabiban elért negyedik helye, Mick Schumacher hungaroringi 12. pozíciója, Esteban Ocon és Pierre Gasly egyetlen győzelme tűnik fel többek közt a válogatásban. Lewis Hamilton 103 vagy Sebastian Vettel 53 győzelme azért nem szerepel egyesével, az ilyen esetekben mindig a legutolsó siker jelenik meg. A videó ide vagy a fotóra kattintva indul el:

A tervezett 23 helyett 24 verseny is lehet idén

A Formula Podcast legutóbbi adásában 13+1 kérdés mentén fogalmaztunk meg jóslatokat a 2022-es szezonra vonatkozólag, melyek között egy-két merész vállalás akadt, mint például az, mely szerint a háború miatt kieső Szocsit nem egy, hanem rögtön két helyszín pótolja majd – hogy mi vezethet ehhez, meghallgathatod 01:09:55-től, persze nagyon erősen ajánljuk az egész adás elfogyasztását is!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Videó: Már pályán a WEC mezőnye

A sebringi 1000 mérföldes versennyel veszi kezdetét a napokban az Endurance-világbajnokság 2022-es idénye. Szerdán már szabadedzéseket rendeztek a mezőny számára: az első tréningen a Glickenhaus, a másodikon az Alpine volt a leggyorsabb a Hypercar kategóriában. Az időmérőt csütörtök éjszaka, magát a versenyt pedig magyar idő szerint pénteken 17 órától rendezik – hangolódásképp néhány mozgóképes felvétel a szerdai edzésekről:

Három szakaszon nyílhat a DRS Bahreinben

A hétvégén végre megkezdődik a Formula-1 2022-es idénye, melynek első állomása Bahrein lesz. A csapatok már az előző héten is itt tartózkodtak a szezonnyitó előtti utolsó háromnapos teszt miatt, ahol természetesen a DRS hatását is volt lehetőségük elemezni az új szabályok szerint épült autókon, ám élesben csak most használhatják először. Az F1 hivatalos oldalának információi szerint a korábbiakhoz hasonlóan idén is három DRS-zóna lesz érvényben, ami ezen a pályán már lassan megszokottá válik. Ennek megfelelően ezúttal is a célegyenesben, a 3-as és a 4-es, valamint a 10-es és a 11-es kanyarok között nyitjatják a hátsó szárnyat a pilóták.

Jakarta utcáin tartott bemutatót a MotoGP

25 esztendő után tér vissza Indonéziába a MotoGP, ennek apropóján pedig a szervezők igyekeznek minél jobban kiszolgálni a rajongókat. A mezőny tagjai szerdán az ország fővárosának utcáin motoroztak végig, a helyi szurkolók legnagyobb örömére, az eseményről pedig több fotó és egy rövidebb videó is kikerült a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos Instagram-oldalára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A 2000-es évek festései az idei autókon is jól mutatnak

A rajongók és a népszerű dizájnerek néha egészen különleges alkotásokat adnak ki a kezükből. A közösségi médiában ennek köszönhetően az utóbbi néhány évben rengeteg koncepciót láttunk a 2022-es autókkal kapcsolatban, most pedig itt egy újabb látványos elképzelés. Ezúttal az autósportos körökben jól művész, Sean Bull mutatta meg, hogyan mutatna a Williams, az Arrows, a BAR-Honda, és a Benetton egykori festése az idei versenygépeken.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sean Bull Design (@seanbulldesign) által megosztott bejegyzés

1-től 77-ig: Kis rajtszámhatározó

Bár manapság valószínűleg kevesen azonosítják az F1-es versenyzőket rajtszámuk alapján futam közben, azért nem árt tisztában lenni az egyes versenyzők választott számával. Az F1 Twittere össze is gyűjtötte őket egy csokorba a Max Verstappen által felvett 1-estől Valtteri Bottas 77-eséig, ügyelve a csapatonként eltérő dizájnra is.

Perez továbbra is esélytelen a vb-címre?

A tavalyi szezon során Sergio Perez egyértelműen másodhegedűs volt a Red Bullnál, hiszen feleannyi pontot gyűjtött, mint csapattársa, s mindössze az Azerbajdzsáni Nagydíjon tudott győzelmet aratni. Martin Brundle úgy véli, hogy a mexikói pilóta a 2022-es évadban sem fogja tudni tartani a lépést nemcsak Max Verstappennel, de Lewis Hamiltonnal sem. Egyébként a Sky Sports szakértője úgy véli, jelenleg senki sem képes a két élmenővel mit kezdeni: „Ha megnézed Sergio pontszámait Maxhoz képest, és Valtteri pontjait Lewishoz viszonyítva öt szezon alatt, az önmagáért beszél, nem igaz? Ezek a srácok egy más szintet képviselnek” – idézi a Motorsport-Total.com a korábbi versenyzőt, aki szerint a kérdés az, hogy vajon George Russell vagy esetleg a Ferrari pilótái képesek-e felvenni a versenyt az említett két sztárral.

Az új szabályváltozások kapcsán egyelőre nagy reményeket fűznek sokan ahhoz, hogy az élmezőnyben többen vívhatnak majd késhegyre menő küzdelmet egymással. Brundle is arra vár, hogy akár négy vagy öt csapat is esélyes legyen, de szerinte ilyenről csak akkor lehet beszélni, ha valaki tényleg bizonyítja, hogy a két élmenőn kívül labdába tud rúgni egy egész szezonon át.

perez-redbull

Írta: Varga Dávid; Fotó: Red Bull Content Pool

Egy francia és egy brazil tehetség az Alfa Romeo akadémiájában

Bejelentette tagjainak névsorát a Sauber Akadémia, az Alfa Romeo csapathoz tartozó utánpótlásosztály. Nem meglepetés, hogy a 18 éves Theo Pourchaire negyedik szezonjára is marad az akadémia kötelekében: az ifjú francia révén a Sauber egy csiszolatlan gyémántot tudhat magáénak, Pourchaire 2021-ben két futamot nyert és összetett ötödikként végzett Formula-2-es újoncként, idén pedig a kategória egyik bajnokesélyeseként tartják számon az ART-vel. Tavaly a Hungaroringen Pourchaire Formula-1-es tesztbemutatkozásán is átesett egy kétéves Alfa Romeóval.

Mellé a brazil Roberto Faria csatlakozott. A szintén 18 éves fiatal 2021-ben a brit GB3 szériában szerzett egy futamgyőzelmet, és ebben a bajnokságban folytatja pályafutását a Carlin csapattagjaként.

Papíron akár F1-es futamot is rendezhetne a Nordschleife

Sok versenyző a Nordschleifét tartja a világ legnehezebb és legveszélyesebb versenypályájának: nem véletlen, hogy a Zöld Pokolként szoktak rá hivatkozni. A biztonsági aggályok ellenére a Nürburgring legendás 21 kilométeres nyomvonala most mégis megkapta az FIA-tól a legmagasabb, Grade 1-es besorolást – ami azt jelenti, hogy papíron a pálya akár Formula-1-es nagydíjnak is otthont adhatna. Persze nem valószínű, hogy 1976 után újra F1-es futamot rendeznének a Nordschleifén – pedig Sebastian Vettel szívesen menne oda az elmaradó Orosz Nagydíj helyett –, hiszen egy dolog a besorolás, és egy másik, hogy ténylegesen alkalmas-e a nyomvonal a modernkori F1-es versenyzésre. Az ikonikus német helyszínen természetesen a mai napig tartanak különböző autóversenyeket, például a legendás 24 órást, valamint már évek óta annak betéteseményéül szolgál a WTCR egyik fordulója is.

nordschleife

Nem lesz egyes számú pilóta a Ferrarinál

Egyelőre szoros összhangban dolgozik a Ferrarinál Charles Leclerc és Carlos Sainz, tavaly mindketten kiváló idényt futottak egyénileg, amelynek végén a stabilabb Sainz jött ki győztesen öt és fél pontos előnnyel csapattársa előtt. A nagy kérdés az, hogy milyen lesz a két fiatal viszonya akkor, ha az autó beváltja a hozzáfűzött reményeket és valóban a győzelmekért csatázhatnak majd mindketten - Mattia Binotto csapatfőnök ugyanakkor kijelentette, hogy nincs csapatsorrend, egyforma feltételekkel versenyezhetnek a pilóták.

"Tavaly sem jelöltünk ki egyes és kettes számú versenyzőt, ezt pedig idén sem fogjuk megtenni. Mindketten egyforma lehetőségeket kapnak és remélem, hogy mindkettejüknek remek szezonja lesz" - mondta Binotto a témáról. Ugyan Leclerc a Ferrari saját nevelése, akit pont Binotto érkezésével emeltek az istálló arcává és hosszú évekre magukhoz is kötötték, de a hírek szerint Sainzcal is azt tervezik, hogy még több szezonig marad a csapatnál.

scu

fotó: Scuderia Ferrari

Még gyorsabbá válhat az átalakításokkal a dzsiddai pálya

A 2021-es idény utolsó előtti állomásaként debütált a Formula-1-es versenynaptárban az előzetesen is a világ leggyorsabb utcai pályájaként aposztrofált dzsiddai létesítmény. A várakozások be is igazolódtak, a pilóták ugyanakkor több biztonsági aggályt is felvetettek a nyomvonal kapcsán, mindenekelőtt egyes szakaszok beláthatatlanságát kiemelve.

Emiatt több kanyarban is alakítanak a Szaúd-arábiai Nagydíj helyszínén: a Szaúdi Motorsport Vállalat elnök-vezérigazgatója, Martin Whitaker szerint összesen „12-15 ponton” nyúltak hozzá a pályához, több helyen is hátrébb helyezték például a falakat. Whitaker szerint ettől a pálya karakterisztikája nem változik, sőt a szakember szerint valójában még gyorsabbá is fog válni a nyomvonal, amelyet a pilóták ezúttal a szezon második versenyhétvégéjén fognak majd használni bő egy hét múlva. Hozzátette: a kért változtatások nagy részét elvégezték, bár néhány nagyobb feladat a későbbiekre maradt.

dzsidda-f1-dppi

F1-esek furcsa ruhákban – divatmagazinban szerepeltek Ricciardóék

A bahreini teszt és szezonnyitó közti hírek legfurcsábbika egy képsorozat formájában érkezett: öt Formula-1-es pilóta – Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, George Russell, Lando Norris és Pierre Gasly – a Vanity Fair fotózásán vettek részt, olyan ruhákat magukra öltve, amelyekhez hasonlót eddig inkább csak Lewis Hamiltonon láthattunk.

A képsorozat mellé egy interjú is készült, melyben az ötösfogat olyan kérdésekre válaszolt, mint hogy miért versenyeznek, vagy hogyan kezelik a sporttal járó nyomást.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

WEC: Elkészült a csoportfotó, kezdődhet a szezon

Nem csupán a Formula-1 szezonja veszi kezdetét rövidesen, hanem a Hosszútávú Világbajnokság is elrajtol: a WEC 2022-es hat fordulója közül az elsőt, az 1000 mérföld távú futamot az Egyesült Államokban, Sebringben tartják. Ugyanezen a pályán került sor a hivatalos prológra is, ahol elkészült a 36 fős idei mezőny csoportképe.

A szezonnyitó nem fog ütközni az F1-gyel, mivel magát a versenyt pénteken tartják – a két szabadedzésre pedig már ma, szerdán sor kerül.

A Ferrari és a Red Bull tényleg a Mercedes előtt jár?

Vajon a korábbi évekhez hasonlóan csak altat a Mercedes, vagy valóban hátrányban kezdik a szezont? A paddock közvéleménye arra hajlik, hogy a vörösök és az energiaitalosok előnyével kezdődik majd meg a 2022-es évad, de ne feledjük, hogy láttunk már hasonló tesztszezont az elmúlt években… A három élcsapatról 14:41-től beszélgettünk a Formula Podcast előző adásában.

 

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict