Már csak egy hely kiadó: itt a 2024-es F1-es mezőny
https://formula.hu/parc-ferme/36563
Az Alpha Tauri magyar idő szerint hajnali 2 körül erősítette meg, hogy 2024-ben is náluk versenyez Yuki Tsunoda, a másik ülést pedig a csuklótöréséből épp felépülő Daniel Ricciardo kapja meg. Ezzel eldőlt, hogy hivatalosan már csak egyetlen kiadó hely maradt a jövő évi rajtrácson: Logan Sargeant ülése a Williamsnél. Az amerikai pilóta folyamatosan csak töri az autót, Alexander Albontól pedig rendre alaposan elmarad, ráadásul a szezon közben lecserélt Nyck de Vries és az idén mindössze két futamot teljesítő Daniel Ricciardo mellett az egyetlen pilóta, aki idén még nem szerzett pontot. Vajon ki kapja meg az utolsó 2024-es versenyzői ülést az F1-ben?

Mai grafikákkal alkották újra az 1950-es Brit Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/25399
Civil kezek által készített videó, az ötlet komolyságát azonban jelzi, hogy az F1TV kommentátora, Alex Jacques vállalta a kommentátori feladatokat, amikor elkészült az első Formula-1-es nagydíj újradolgozása modern köntösben. Íme az 1950-es Brit Nagydíj mai köntösbe csomagolva:
Unalmában elkezdte lerajzolni versenyzőtársait az IndyCar címvédője
https://formula.hu/parc-ferme/25400
Egészen kiváló versenyzői tehetsége mellé Josef Newgardenbe némi képzőművészeti érzék is szorult (még ha nem is ugyanannyi), amit ezekben az eseménytelen hetekben meg is csillogtat, méghozzá riválisain köszörülve a ceruzáját. Az IndyCar 2017-es és 2019-es bajnoka előszeretettel osztja meg közösségi oldalán, milyen portrét alkotott kollégáinak sajátos élethelyzetben készült fotói alapján.
Will Power a fogorvosnál:
Okay, here is my good buddy and teammate @12WillPower. Came out great. pic.twitter.com/dAIqbcAaZh
— Josef Newgarden (@josefnewgarden) May 11, 2020
James Hinchcliffe és a bekapott palacsinta (a feleségéről készült rajzot pedig Newgarden felesége készítette):
My wife Ashley and I are now drawing couples portraits. Here are @Hinchtown and @beckyjhinch. So proud of these. #PortraitsByJosef #ChallengeAccepted pic.twitter.com/55B64rd8p0
— Josef Newgarden (@josefnewgarden) May 11, 2020
Conor Daly és az elveszett borotva:
I had time for one new portrait tonight. This was my latest request. @ConorDaly22 #PortraitsByJosef pic.twitter.com/DoUJSzJaog
— Josef Newgarden (@josefnewgarden) May 14, 2020
Ryan Blaney NASCAR-versenyző és az ő félrehúzott szája:
Per @nascarcasm request. @Blaney portrait came out splendid. #PortraitsByJosef pic.twitter.com/xeqW8BW0jM
— Josef Newgarden (@josefnewgarden) May 11, 2020
Ferrari szerint is Sainz érkezik Vettel helyére
https://formula.hu/parc-ferme/25401
Egyesek már kész tényként kezelik azt, hogy Carlos Sainz váltja Sebastian Vettelt a Ferrarinál 2021-től és Piero Ferrari szavai is erre engednek következtetni. Enzo Ferrari fia ugyanis azt mondta az olasz ANSA ügynökségnek, hogy minden bizonnyal egy fiatal, de már több éve az F1-ben lévő pilótát fog igazolni a Scuderia - a még mindig csak 25 éves Carlos Sainz éppen ezért reálisabb választás, mint a már 30-at is betöltő Daniel Ricciardo.

fotó: dppi
Egyetlen évtizedet sem uralt még úgy le három versenyző, mint ezt a mostanit
https://formula.hu/parc-ferme/25398
A 70. születésnap apropóján a Formula-1 hivatalos oldalának alábbi lapozható Instagram-grafikái bemutatják, hogyan oszlottak el a győzelmek a három legeredményesebb pilóta és a többiek között az egyes tízéves periódusok során.
1950-es évek: Fangio (az összes győzelem 29%-át szerezte ebben az időszakban)
1960-as évek: Clark (25%)
1970-es évek: Lauda (12%)
1980-as évek: Prost (25%)
1990-es évek: Schumacher (22%)
2000-es évek: Schumacher (32%)
2010-es évek: Hamilton (37%)
Látható, hogy az egy főre eső győzelmek aránya a 2010 és 2019 közötti időszakban volt a legmagasabb Hamilton révén, és a legsikeresebb hármas is magasan kiemelkedik a többiek közül a korábbi évtizedekhez képest: Vettel 24%-át, Rosberg 12%-át szerezte a győzelmeknek, míg mindenki másnak a torta fennmaradó 27%-os szelete jutott. Pedig ez a szám, a legjobb hármason kívüli "többiek" aránya az előző két évtizedben még 46% és 51% volt, az 1970-es években pedig a "többiek" voltak kétharmados többségben, 67%-os részesedéssel a győzelmekből.
A háttérben a Ferrari kifejlesztett egy lélegeztetőgépet
https://formula.hu/parc-ferme/25396
Elkészült az FI5 lélegeztetőgép prototípusa: a projektről eddig nem lehetett hallani, de az elmúlt időszakban a Ferrari és a genovai központú Istituto Italiana di Tecnologia (IIT) közös erővel dolgozott a gépen, melynek nevében a két betű a két közreműködőre utal, a szám pedig arra, hogy öt hétig tartott a fejlesztés.

Az FI5 „megbízható, sokoldalú, könnyen használható és összeszerelhető”. Tervrajzai és szoftvere nyílt forráskódó, jelenleg folyik a hitelesítési folyamat. A tervek szerint a lélegeztetőgépet Olaszországban, Mexikóban és az Egyesült Államokban használják majd kórházakban.
A járvány által legsúlyosabban érintett országok közé tartozó Olaszországban működő cég egy másik projektjéről már korábban beszámoltunk: kórházi felszerelést, légzőkészülékek szelepjeit és védőmaszkok tartozékait – apró, de fontos alkatrészeket – gyártott háromdimenziós nyomtatással. A többi csapat ugyancsak kivette részét a küzdelemből, a legszélesebb körben alkalmazott fejlesztésnek a Mercedes CPAP nevű légzőkészüléke bizonyult.

Az hagyján, hogy 70 éves az F1, de nézzétek, minek van még az évfordulója!
https://formula.hu/parc-ferme/25397
"Május 13.: Nem csak az első F1-es világbajnoki futam miatt emlékezetes" - írja sokat sejtetően a Williams, mellékelve a 2012-es Spanyol Nagydíj videós összefoglalóját. Aki látta, biztosan soha nem feledi, aki pedig nem látta élőben, talán már visszanézte azt a futamot, amely nem is volt kaotikus, mégis olyan futamgyőztest hozott, amit a közvélemény nem nagyon tudott hova tenni. A Williams megtáltosodott, Pastor Maldonado pedig ihletett formában versenyzett, a pole-ból indulva legyőzve Fernando Alonsót az első helyért folyó versenyfutásban. Ez volt a venezuelai pilóta egyetlen győzelme, a Williams számára pedig máig az utolsó.
Egyébként ezen a barcelonai futamon és az 1950-es silverstone-in kívül még hat másik F1-es futamot is rendeztek ezen a napon, legutóbb a 2018-as Spanyol Nagydíjat.
: Not just memorable for the first-ever world championship @F1 race #OnThisDay #WeAreWilliams pic.twitter.com/5JSBfPVFtx
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) May 13, 2020
Őrült Brit Nagydíj ismétlésével ünnepli jubileumát a Formula-1
https://formula.hu/parc-ferme/25394
Szerda van, így szokás szerint este egy klasszikus futamot tűz műsorára a száguldó cirkusz YouTube-csatornája. Ezúttal a nézők három silverstone-i viadal közül választhattak, s végül a 2003-as lett a befutó, amely leginkább a pályára berohanó skótszoknyás férfiról maradt emlékezetes, de ezen kívül is igencsak eseménydús volt a verseny. A stream este 20 órakor kezdődik az alábbi videóban, amely átkattintás után indul majd:
Mozgóképes összefoglaló a legelső F1-es világbajnoki futamról
https://formula.hu/parc-ferme/25395
Mint azt már több posztban is jeleztük, ma ünnepli 70. születésnapját a Formula-1, ennek apropóján pedig egy rövid videós részlet is felkerült korabeli tudósítással az 1950. május 13-án rendezett Brit Nagydíjról, amely a legelső világbajnoki verseny volt (a videó átkattintás után indul!):
Megható videóval mond köszönetet a szurkolóknak a 70 éves F1
https://formula.hu/parc-ferme/25393
Ehhez nem is kell kommentár: jelenlegi és egykori versenyzők köszönik meg a 70 éves jubileum kapcsán, hogy a rajongók az első versenytől kezdve kitartottak a sportág mellett – ha esett, ha sütött a nap, lelátókon vagy a tv-képernyők előtt ülve, kora hajnalban vagy késő éjszaka (a videó YouTube-ra átkattintás után indul!):
Az F1 70. születésnapját ünneplik a csapatok
https://formula.hu/parc-ferme/25391
1950. május 13. Ezen a napon rajtolt el egy brit repülőtéren a sorozat, amiért manapság emberek tízmilliói rajonganak. Öröm és szomorúság, siker és kudarc végtelen forrása a Formula-1, és pontosan ezért szeretjük annyira.
Since the very first season back in 1950 we keep writing history together with our drivers, our champions and our tifosi. #essereFerrari @F1 #F1 #F170 pic.twitter.com/x0VoKPGR1U
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) May 13, 2020
70 years on from the very first Formula 1 Grand Prix.
— Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracing) May 13, 2020
Happy birthday, @F1! Here's to the next 70! pic.twitter.com/wKZeAf7cR3
Seven decades of Formula 1 racing and passion. Seven decades of innovation. We’re proud to have been part of this incredible story.
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) May 13, 2020
Happy 70th Birthday, @F1 !#RSspirit pic.twitter.com/FGkWHEDuET
Ezek voltak Vettel legjobb futamai a Ferrarival
https://formula.hu/parc-ferme/25390
Sebastian Vettel a távozása bejelentéséig 101 nagydíjat versenyzett a Ferrarival, 54 alkalommal állt dobogóra, ezek közül 14-szer futamot nyert. Az F1 ebből a listából választotta ki a német legjobb versenyeit.
Mi lesz Vettel sorsa? És vajon kit igazol a helyére a Ferrari? Kitárgyaltuk!
https://formula.hu/parc-ferme/25392
Mi sem hagyhattuk szó nélkül a keddi bombabejelentést, így rendkívüli podcastadásban tárgyaltuk ki, mi is vezethetett Sebastian Vettel és a Ferrari szakításáig, valamint azt, hogy mi várhat a két félre ezek után: összesen kilenc utódjelöltet és öt potenciális csapatot is kitárgyaltunk. Hallgassatok belénk!
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
A Jégember és a csodálatos Lotus E20
https://formula.hu/parc-ferme/25383
Legutóbbi, rendkívüli podcastadásunkban végigvettük az olvasóink által megszavazott top 10-es rangsort a jelenlegi Formula-1-es pilóták kapcsán, amelyre nem meglepő módon felkerült Kimi Raikkönen is. A vonatkozó rész (meg persze az egész adás) az alábbiakban hallgatható meg:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Verstappen élvezi, hogy naponta maximum egyszer hívják
https://formula.hu/parc-ferme/25385
A Red Bull pilótája saját otthonából jelentkezett be, ahol olyan kérdésekre adott választ, mint hogy milyen sorozatot néz szabadidejében, mit szeretne a járvány elvonulása után először csinálni, és melyik a kedvenc napszaka.
Checking in with @Max33Verstappen at home @TAGHeuer with the lockdown lowdown pic.twitter.com/RXSipNAI7m
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) May 12, 2020
Valaki sokat kaszálhat, ha Martin Brundle jóslataira fogad
https://formula.hu/parc-ferme/25386
Merész jóslatokba bocsátkozott az egykori pilóta, jelenleg televíziós szakértőként tevékenykedő Martin Brundle. Sebastian Vettel Ferraritól való távozására reagálva arról írt Twitteren, hogy szerinte:
- Carlos Sainz igazol a helyére,
- Daniel Ricciardo aláír a McLarennel,
- Fernando Alonso vagy Vettel pedig a Renault-hoz csatlakozik.
Ez drámaibb lenne, mint a 2018-as átigazolási időszak.
I’ll take a punt on this. Sainz to Ferrari. Ricciardo to McLaren. Vettel or Alonso to Renault. I’ll miss Seb if he retires, quality guy, quality driver. A champion and an adult.
— Martin Brundle (@MBrundleF1) May 12, 2020
Kattints és megtudod, ki lesz Vettel utódja
https://formula.hu/parc-ferme/25384
A WTF1 közreműködésével megjósolhatod, ki lesz Charles Leclerc csapattársa a Ferrarinál 2021-ben.
Who's going to Ferrari in 2021? Screenshot to find out. pic.twitter.com/I37PJBFA80
— WTF1 (@wtf1official) May 12, 2020
A Salgó Ralival kezdődhet az idei raliszezon
https://formula.hu/parc-ferme/25389
A magyar ralis szakág vezetés új naptártervezetet terjesztett az MNASZ elé - derült ki a szerdai sajtóközleményükből. Eszerint a szezon július második felében kezdődhetne a Salgó Ralival, és decemberben végződne a Mikulás Ralival. A teljes közlemény és a tervezett menetrend itt olvasható:

Szavazz! Kit igazolnál le a Ferrari helyében 2021-re?
https://formula.hu/parc-ferme/25388
A következő szezonban Sebastian Vettel távozása révén megüresedik a mezőny egyik legértékesebb ülése. A sajtóhírek szerint a renault-s Daniel Ricciardo és mclarenes Carlos Sainz a két favorit, de ne felejtsük el, Lewis Hamilton még nem hosszabbította meg szerződését a Mercedesnél, Fernando Alonso pedig épp egy ilyen bombalehetőség kedvéért térne vissza az F1-be. És ha a Ferrari nem akar kockáztatni, Kimi Raikkönen hosszú éveken át bizonyította, mennyire passzol a csapatba – őt mint opciót kevésbé érezzük reálisnak, de nem mertük kihagyni.
Már júliusban autóversenyt rendezhetnek a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/25387
Bár a Formula-1 az eredeti naptár szerint csak augusztus elején látogatna el Mogyoródra, s alternatív dátumként csak annál későbbi időpont jöhet szóba az esetleges átvariálások során, mégis már júliusban autóversenynek adhat otthont a magyar pálya. A GT Cup Open Europe ugyanis ma kiadta a legfrissebb naptártervezetét, amely szerint összesen öt állomásból fog állni a szezon – ez eggyel kevesebb az eredeti tervekhez képest –, és ami a legfontosabb, hogy a szeptemberre kiírt Red Bull Ring-i forduló helyett július 11-12-én a Hungaroring látná vendégül a mezőnyt. Természetesen a kormány rendelkezései alapján az eseményre zárt kapuk mögött kerülne sor, de mindenképp biztató jel az F1-es Magyar Nagydíj szempontjából, hogy már ekkor versenyt rendezhet a pálya.

Grazie ragazzi - Vettel összes ünneplése a ferraris győzelmek után
https://formula.hu/parc-ferme/25382
A négyszeres világbajnok rádióüzenetei a Ferrarival aratott győzelmei után:









