DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 8. vasárnap

Már csak egy hely kiadó: itt a 2024-es F1-es mezőny

Az Alpha Tauri magyar idő szerint hajnali 2 körül erősítette meg, hogy 2024-ben is náluk versenyez Yuki Tsunoda, a másik ülést pedig a csuklótöréséből épp felépülő Daniel Ricciardo kapja meg. Ezzel eldőlt, hogy hivatalosan már csak egyetlen kiadó hely maradt a jövő évi rajtrácson: Logan Sargeant ülése a Williamsnél. Az amerikai pilóta folyamatosan csak töri az autót, Alexander Albontól pedig rendre alaposan elmarad, ráadásul a szezon közben lecserélt Nyck de Vries és az idén mindössze két futamot teljesítő Daniel Ricciardo mellett az egyetlen pilóta, aki idén még nem szerzett pontot. Vajon ki kapja meg az utolsó 2024-es versenyzői ülést az F1-ben?

Máris motoros ruhába bújtatta újszülött kislányát Vinales

Alig egy hete született meg Maverick Vinales kislánya, Nina, akinek a neve fel is került a spanyol Yamahájára a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon. A többszörös nagydíjgyőztes a mugellói és barcelonai versenyek között hazaugrott a kisbabához, akit máris belebújtatott a motoros ruhájába:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maverick Viñales (@maverick12official) által megosztott bejegyzés

Sajtó: Sennáról készít sorozatot a Netflix

Sajtóértesülések szerint a háromszoros világbajnok Aytron Sennáról készít minisorozatot a Drive to Survive-ról is ismert Netflix. Az amerikai tartalomszolgáltató a brazil pilóta életét dolgozza fel dráma műfajban, némi fikcióval színesítve. A Netflixjunkie.com azt írja, az egyelőre név nélkül futó projekt 2022-ben válik elérhetővé.

ayrton-senna-1985 (1)

Fotó: DPPI

Jófiú vagy „kíméletlen gyilkos”? – így tör utat magának a vb-cím felé George Russell

A sportág egyik legígéretesebb fiataljának tartják a Mercedeshez kötődő Williams-pilótát, de vajon mi rejlik a kedvesnek tűnő álarc mögött? Az Autósport és Formula Magazin minap megjelent legfrissebb számában többek között is ezzel foglalkoztunk.

afm-russell

PCR-teszt az edzés előtt, golfozás a legendás apával – Sainz egy napja Madridban

Carlos Sainz már-már youtuberi magasságokba emelkedett legújabb videójában, amelyben egy napját kísérhetjük végig: a Ferrari spanyolja számára nem maradhatott ki az edzés, de aztán meglátogatta egy barátja cukrászdáját, végül pedig apjával, idősebb Carlos Sainzcal golfozott egyet.

Legendák egymás közt: Mika Hakkinen és „The Michael”

Az elmúlt negyedszázad legmeghatóbb F1-es jeleneteinek sorában megemlítettük a kétszeres világbajnok monzai zokogását, melynek kapcsán felidéztük nagy párharcukat is Schumacherrel, akit a finn klasszis egyszerűen csak „The Michael” néven emleget.

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Tsunodának még a sajtónap is megterhelő volt, de lassan kezd hozzászokni az F1-hez

A parádés bahreini debütálás óta esik-kel Yuki Tsunoda, a japán újoncot rendszeresen ostorozza is dr. Helmut Marko a Red Bull részéről, de nem úgy tűnik, hogy Tsunodát ez különösebben zavarná. Az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt beszélt egy-két dologról, ami a problémáit okozta az utóbbi időben.

"Technikailag még mindig nehéz a dolog, a beállításokkal szenvedek, de ez talán még normális és sokat tanulok az autóról. A hozzáállásom rendben van, szerintem jó formában is vagyok. Egyre jobban hozzászokok a hétvégékhez is, már kevesebb meglepetés ér, jobban irányítom a dolgaimat, mert eleinte még sokszor meglepődtem, például a csütörtöki médiaaktivitáson. Az elég sok erőmet felemésztette, de most már hozzászoktam..." - áll az AlphaTauri közleményében.

tsu_1

fotó: dppi

Generációk csatája az Indy 500-on

Bár legújabb podcastünk témája egy F1-es toplista volt, természetesen nem mehettünk el szó nélkül a világ egyik legfontosabb autóversenyének 2021-es kiadása mellett, ahol az újhullám felett végül a negyvenesek diadalmaskodtak. Legutóbbi podcast-adásunk ide vonatkozó része (1:23:51-nél) alább meghallgatható.

 

Kínai gokartos tehetséget igazolt a Mercedes F1-es pilótaakadémiája

13 éves versenyzővel bővült a Mercedes Fiatal Pilóták Programja. Yuanpu Cui 2008-ban született Kínában, először 6 évesen vezetett gokartot, amivel előbb helyi, később nemzetközi versenyeket is sikerrel teljesített. Rajthoz állt számos gokartbajnokságban, többek között Floridában, Európában és a Közel-Keleten is. A Mercedes tavaly figyelt fel rá. Az alábbi bemutatkozóvideójában Yuanpu háláját fejezte ki a Mercedesnek, és elmondta, hogy a lehető legjobb eredményekre törekszik. Egy napon természetesen szeretne F1-es pilótává válni, de tudja, ez nem könnyű feladat.

Raikkönen kesztyűje és kormánya, Ricciardo előzése: öt emlékezetes pillanat Bakuból - videó

A Formula-1 bakui ráhangolódó videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Hangolódjunk a bakui hétvégére Bottas 2019-es pályacsúcsával!

2016 óta látogat el a mezőny az azeri utcai pályára, az eddigi legjobb köridő pedig Valtteri Bottas nevéhez fűződik, aki az utolsó, 2019-es ottani nagydíj kvalifikációján futott 1:40,495-öt, amellyel természetesen a pole-t is megszerezte – íme, a szóban forgó kör fedélzeti kamerából (a videó átkattintás után indul!):

Hamilton kiállt a mentális problémák és a sajtótájékoztatók kihagyása miatt visszalépő teniszezőnő mellett

Vasárnap rajtolt el a teniszezők egyik Grand Slam-versenye, a Roland Garros, ahol eddig az egyik legfontosabb történés a női világranglistán második helyen álló Naomi Osaka visszalépése. A négy GS-címmel büszkélkedő japán sportoló már a verseny kezdete előtt bejelentette, hogy kihagyja a mérkőzések utáni sajtótájékoztatókat, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a mentális nehézségekkel küzdőkre (amelyben elmondása szerint szerepet játszanak az újságírók által a vesztes meccsek után feltett kérdések is). Sokan egyetértettek vele, de több teniszezőtársa is úgy vélte, hogy az is a munkájuk része, hogy a média rendelkezésére álljanak a tornák során.

osaka-garros-dppi-1

Osaka aztán az első körös győzelme után valóban nem jelent meg a sajtótájékoztatón, amelyért pénzbüntetést kapott, majd a négy Grand Slam-torna közös közleményben jelezte, hogy ha a továbbiakban is folytatja ezt a gyakorlatot, kizárhatják a versenyről és akár jövőbeni tornákról is. A japán ezek után jelentette be hétfőn, hogy visszalép a Garrostól: mint írta, nem akarta, hogy idáig jussanak a dolgok, de ő maga is többször szenvedett depressziótól a US Open 2018-as megnyerése óta.

Minderre reagált aztán a hétszeres Formula-1-es világbajnok Lewis Hamilton (aki tavaly egy pólóra írt üzenettel is hasonló véleményre helyezkedett, mint a teniszsztár), aki Instagram-sztoriban közzétett posztban állt ki Osaka mellett: „Mind emberek vagyunk. A mentális egészség nem vicc, nagyon is valós és komoly probléma. Nagy bátorságot igényel ezt megtenni. Biztosítsuk mindannyian arról Naomit, hogy nincs egyedül. A mai nap egy jó alkalom arra, hogy megkérdezzétek a barátaitokat és szeretteiteket, hogy hogyan vannak, és tudassátok velük, hogy nincsenek egyedül. Egy egyszerű üzenet is sokat jelenthet.”

hamilton-osaka-instagram-1

Nyitókép: DPPI

Nyolc év szünet után megjött a McLaren-nagyfőnök kedve a GT-versenyzéshez

A McLaren Racing vezérigazgatója, Zak Brown nem csupán sikeres üzletember, hanem tipikusan az úrvezető kategóriába eső autóversenyzői pályafutás is áll mögötte: utoljára 2013-ban szerepelt a brit GT-bajnokságban Alvaro Parente társaként egy McLarennel, azóta csak historic futamokon indult, elősorban vállalkozásaira koncentrált.

Nyolc év elteltével azonban újra GT-autóval fog versenyezni: a GT4 European Series zandvoorti versenyén áll rajthoz saját csapata, a United Autosports színeiben, társtulajdonosával, Richard Deannel. A 49 éves Brown néhányszor már tesztelte a csapat autóját – természetesen egy McLarent, egy 570S GT4-et –, ekkor jött meg a kedve a versenyzéshez is. A hétvége időpontja június 18-20., azaz a Francia Nagydíjat is kihagyja a visszatérés kedvéért.

A páros a csapat extra, harmadik autójával indul a holland versenyen, a szokásos két egység, Bailey Voisin és Charlie Fagg, valamint Gus Bowers és Dean Mcdonald mellett. A népes, 37 állandó indulót számláló GT4-es bajnokságban két fordulót teljesítettek Monzában és Paul Ricardon két-két futammal, melyek alapján a Voisin–Fagg duó második a pontversenyben, a United Autosports pedig vezeti a csapatértékelést a Silver kategóriában.

A Holland Nagydíjat már teltház előtt tartanák meg

A szeptember 5-én esedékes zandvoorti Formula-1-es nagydíjat napi 105 ezer néző előtt rendeznék meg, azaz a pálya teljes kapacitását kihasználva. Hollandiában is lecsengett a vírus harmadik hulláma, a halálesetek száma pár napja 10 alatt van, az átoltottság 15 %-os. Hétvégén feloldják a lezárásokat, a közösségi távolságtartást és a maszkhasználatot pedig várhatóan szeptembertől szüntetik meg.

Erre alapoznak a zandvoorti szervezők is: a nagydíj sportigazgatója, a korábbi F1-es versenyző, Jan Lammers elmondta, a törölt 2020-as versenyre vásárolt jegyek – amelyeket mind elkapkodtak a nagydíj lefújása előtt – érvényesek maradnak, a teltház megvalósításához viszont arra van szükség, hogy a várható szeptemberi enyhítések megtörténjenek. Hozzátette, a jelenlegi Formula-1-es helyzet álomszerű az 1985 óta első Holland Nagydíj számára: egy holland versenyző futamokat nyer és vezeti a világbajnokságot.

Bagnaia és Marquez bukásától Quartararo győzelméig: a mugellói MotoGP-futam legfontosabb pillanatai

Megérkezett a szokásos top 5-ös válogatás a MotoGP legutóbbi versenyéről: szerepel benne Enea Bastianini rajt előtti szokatlan hibája, Marc Marquez és Francesco Bagnaia futam eleji bukása, a Suzukik felemás versenye, a KTM-ek új váznak tulajdonítható támadása, valamint a győzelmét a 19 évesen halálos balesetet szenvedő Jason Dupasquier-nek ajánló Fabio Quartararo újabb sikere (a videó átkattintás után indul!).

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Grosjean Gaslyt is „magával vitte” egy amerikai túrára

Nagyjából ezzel a szöveggel posztolt egy képet egy repülőről Romain Grosjean, de persze nem arról van szó, hogy az IndyCarban szereplő franciával együtt utazott volna az AlphaTauri F1-es pilótája. Grosjean csupán a szabad fordításban A nagyszerű Gasly című könyvet vitte magával, amely elsősorban Pierre Gasly tavalyi monzai győzelmére és az odáig vezető útra fókuszál – úgy tűnik, a versenyző jó olvasmánynak találta a honfitársa sikeréről írt művet a hosszú repülőútra.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

Íme, Michelisz Norberték 2021-es autófestése

A hétvégén a Nordschleifén rajtol el a Túraautó-világkupa 2021-es szezonja, a mezőnyben összesen hat magyar érdekeltségű autóval. Köztük lesz Michelisz Norbert is, aki továbbra is a BRC Racingnél fog versenyezni, viszont immár a Hyundai új típusával, az Elantra N TCR-rel. A hivatalosan BRC Hyundai N LUKOIL Squadra Corse névre hallgató istálló be is mutatta az idei autófestést, amely nagyrészt megegyezik azzal a dizájnnal és színvilággal, amelyet már az előző évben is megszokhattunk:

brc-hyundai-michelisz

Videó: Mi történt a MotoGP-rajt előtt Bastianini és Zarco között?

Már a startot megelőzően is furcsa jelenetek játszódtak le a MotoGP Olasz Nagydíján: a felvezető kör végén, a rajtrácsra visszaérve Enea Bastianini Johann Zarco mögött hatalmasat fékezve orral előre bukott a Ducatijával, eltalálva a francia márkatárs motorjának hátulját is. Az olasz újonc így el sem tudott rajtolni, a verseny után pedig Jason Dupasquier halálhíre miatti koncentrációzavarral és Zarco kemény fékezésével magyarázta a lenti videón látható történéseket:

„Nehéz nap ez számomra, de szerintem minden versenyzőnek is, mert Dupasquier halálhíre után nem hiszem, hogy igazán a versenyre koncentráltunk. Utána a rajtrácsra visszaérve Zarco nagyon furcsán és nagyon keményen fékezett, képtelenség volt elkerülni, hogy nekimenjek. Őrült jelenet volt, csak ennyit tudok mondani” – idézi Bastianinit a Motorsport.com, míg a végül negyedikként befutó Zarco így összegzett:

„Rengeteg dolog történt. Már a rajt előtt eltalált engem Bastianini. Mindannyian kigyorsítva és fékezve jövünk ki az utolsó kanyarból, hogy melegen tartsuk a gumikat és felkészüljünk a rajtra. A legfontosabb, hogy nem sérült meg. De azt gondoltam, ahogy eltalált, hogy a motorom megsérült a versenyre. Ránéztem az ülésemre, láttam, hogy az rendben van, úgyhogy elrajtoltam. Nem sikerült a legjobban a start, de megtartottam a pozíciómat.”

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen hungaroringi porschézéssel hangolt a bakui hétvégére

A Formula-1-es világbajnoki éllovas Instagramjára feltöltött videó tanúsága szerint a holland nemrég Magyarországon járt, a Hungaroringen vezetett ugyanis egy GT-s Porschét személyi edzője, Mark Cox társaságában. Nem először jár „suttyomban” hazánkban a Red Bull pilótája: néhány éve hasonló okokból látogatott el a mogyoródi pályára.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

Két verseny között kiugrott egy repülőből Hamilton: Egyre bonyolultabb mutatványokat hajt végre zuhanás közben

A hétszeres világbajnok Instagramjának legújabb termése egy videó ejtőernyőzés, egészen pontosan szabadesés közben: a videó alapján valahol Dubaj felett ugró Lewis Hamilton egyre komplexebb mozdulatokat hajt végre a zuhanás alatt, bár egyelőre elégedetlen képességeivel, mivel nem tudott sikerült tökéletesen háttal lefelé zuhannia.

„Már pár éve tanulom a szabadesést. Ez az egyik kedvenc szabadidős elfogaltságom. Itt éppen először próbálok a hátamon repülni, amiben elég haszontalan voltam. A mostani után a szélcsatornában fogok gyakorolni, és majd posztolom legközelebb, hogyan fejlődtem” – írta a bejegyzés mellé Hamilton, a közeljövőben újabb szabadesős videót ígérve követőinek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Rossi csapatát látogatta meg Mugellóban Toto Wolff

A két Formula-1-es nagydíj közti szünetet kihasználva a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff, valamint felesége, Susie Wolff – aki a Venturi Formula-E-istálló vezetője – a MotoGP Olasz Nagydíjának helyszínén jártak, a Petronas SRT vendégeiként. A csapat két versenyzőjét a rajtrácson is felkeresték: a kilencszeres világbajnok Valentino Rossit, valamint a tavalyi vb-ezüstérmes Franco Morbidellit. A közös kapocs a Petronas, a yamahás csapat és a Mercedes főszponzora.