2024-re szánt keveréket is tesztel a Pirelli az F1-es Japán Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/36533
Azt már szokás szerint korábban ismertette a Formula-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli, hogy Suzukába a pálya által jelentett terhelés okán a keményebb C1-es, C2-es és C3-as keverékeket viszi a Japán Nagydíjra (ez csak nevében azonos a tavalyi kiosztással, hiszen a C1-es valójában egy új gumi, ami az immár C0 névre hallgató tavalyi legkeményebb keverék és a C2-es között helyezkedik el).
Mostani előzetes közleményükből pedig az is kiderült, hogy a csapatok egy 2024-re szánt kísérleti gumit is tesztelhetnek majd a két pénteki szabadedzésen: ez a C2-es keveréknek egy új, Mario Isola motorsportfőnök várakozásai szerint nagyobb tapadást biztosító változata lesz, amelyet jövőre vethetnek be éles körülmények között is, ha hozza az elvártakat. Emiatt pénteken a szokott 13 helyett összesen 15 szett abroncsot használhatnak majd az istállók. Isola azt is elárulta: néhány hét múlva pedig a Mexikóvárosi Nagydíjon egy új C4-es keveréket is tesztelnek majd.

fotó: DPPI
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|