DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

NASCAR: Kyle Larson jött ki győztesen a darlingtoni drámából

Megkezdődött a NASCAR Cup Series 2023-as rájátszása, melynek első állomását a Darlington Racewayen rendezték. A rajtot a Joe Gibbs Racing két versenyzője, Christopher Bell és Denny Hamlin várhatták az első sorból, a futam jelentős részében pedig úgy tűnt, utóbbi kaparintja majd meg a biztos továbbjutást érő győzelmet. Az első két szakaszban egyszerűen megállíthatatlannak tűnt, mindkettőt nagyon simán húzta be, mégis a 11-es autó pilótája lett a nap egyik vesztese. Hamlin az utolsó etapban egy kiállását követően biztonsági okokból visszatért csapatához, mivel úgy érezte, rosszul rögzítették az egyik kerekét, ám kiderült, minden a helyén volt. Már ekkor is jelentős hátrányba került, később pedig egy balesetben is érintett volt, így csak a 25. helyen ért célba.

Bár a verseny első fele viszonylagos nyugalomban telt el, a versenyirányítás kénytelen volt piros zászlóval megszakítani a körözést a második szakaszban, mivel a 3-as és a 4-es kanyarok belső oldalán egyszerűen elment a világítás. A döntés a biztonságot szem előtt tartva született meg, némi szünetet követően viszont sikerült orvosolni a problémát. A folytatás végül Kyle Larson parádés versenyzéséről szólt, aki csak a 18. helyről rajtolt, de a verseny jelenetős részét az élmezőnyben töltötte, a hajrában pedig már az élen volt. Az utolsó körök izgalmasan alakultak, hiszen Larson a nagy sietségben többször is eltalálta a falat, akárcsak az őt üldöző Tyler Reddick, akinek azonban a legvégén már hátrafelé is figyelnie kellett. Időközben ugyanis Chris Buescher és William Byron is közel került az élen autózó kettőshöz, a kockás zászlóig azonban nem történt pozíciócsere.

Larson ezzel karrierje során először nyerte meg a Cook Out Southern 500 nevű futamot, egyúttal biztosan továbbjutott a legjobb 12 közé, azzal pedig, hogy elsőként haladt át a célvonalon, a Hendrick Motorsports már 299. alkalommal ünnepelhetett győzelmet a szériában. A folytatás a Kansas Speedwayen következik szeptember 10-én.

ERC: Herczigék egy defekt után a 4. helyen zártak

A rali Európa-bajnokság idei második, Kanári-szigeteken rendezett fordulóján három magyar párosnak is szurkolhattunk. A várakozásoknak megfelelően a legjobb eredménynek, egy összetettbeli negyedik helyezésnek a Herczig Norbert, Ferencz Ramón párosa örülhetett, pedig a kettős az utolsó előtti szakaszig még a harmadik helyért küzdött, aminek azonban egy defekt vetett véget. Herczig elmondta, annak ellenére nagyon élvezte a vezetést, hogy ez volt az első aszfaltos futama az autóval, ráadásul négy év után ment újra Michelin-gumikkal.

herczig-erc-kanari

A pénteki napon még a top 10-et is megcsípő ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs a mai menetet egyáltalán nem érezte magáénak, ezért a harmadik szakasznál feladta a versenyt, mielőtt még nagyobb baj történik velük. Az ERC3-ban induló Klausz Kristóf és Farnadi Ágnes az összetettbeli 31., a csoportbeli 11. helyen zárta a hétvégét.

Így zajlott a WEC havas futama - videó

Egészen bizarr időjárásban zajlott a hosszútávú világbajnokság spái 6 órás fordulója. A mezőny szombat délután fél kettőkor még napsütésben rajtolt el, ám alig öt perc kellett ahhoz, hogy minden a feje tetejére álljon. Először csak eső, rövid időn belül azonban már hó is hullott a fagypont közelébe hűlt pályára. A versenyről a szöveges összefoglaló itt olvasható, alább pedig a legérdekesebb mozzanatok hat percben.

Rég mentettek ekkorát bármelyik NASCAR-kategóriában

Ross Chastain autója alól a NASCAR Truck Seriesben egyszer csak eltűnt a tapadás, aztán elindult egyszer... aztán még egyszer keresztbe... de megállt a fal előtt, mielőtt baj lett volna.

 

Így nézett ki néhány centiméteres távolságból az azerbajdzsáni száguldás

Egészen elképesztő látni a sebességet közvetlen közelről.

 

Továbbra is lenyűgöző a Hungaroringen megsérült sportbíró kitartása

A tavalyi hungaroringi DTM-futam után lábamputáción áteső László Attila nemrég egy speciális gokartversenyen vett részt, ahol ráadásul az igen előkelő harmadik helyet is meg tudta szerezni.

 

Keszthelyi Vivien már a Playboy szerkesztőinek is felkeltette a figyelmét

A magyar autóversenyző hölggyel is olvasható egy interjú a legfrissebb lapban.

keszthelyiplayboykeszthelyiplayboy1

A Nürburgringet is hótakaró fedi májusban

Egyelőre nem is alkalmas a pálya semmire, a pályamunkások is kénytelenek várakozó álláspontra helyezkedni.

FB_IMG_1556970335739FB_IMG_1556970318906FB_IMG_1556970330432FB_IMG_1556970330432_1

 

Lecsapott a tél a WEC mezőnyére Belgiumban

Az endurance-világbajnokság mezőnye Spa-Francorchampsban készülődik a hatórásra, azonban ma reggelre a természet gondolt egyet, és fehérbe borította az egész pályát.

IMG_20190504_104641IMG_20190504_104619IMG_20190504_104619IMG_20190504_104634

Romain Grosjean cirkuszi artistának is elmehetne

Nem akármilyen egyensúly (és gömb- ...) érzék, amit a francia bemutat.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Racing driver Professional chef The next circus sensation . How @grosjeanromain spends his down-time, in case you were wondering = Romain's Instagram . #F1 #Formula1 #RomainGrosjean #Juggling #Balance

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mick Schumacher már népszerűbb Németországban, mint Vettel

A német Motorsport-Total fogalmazott úgy, Michael Schumacher fiát „gigantikus” érdeklődés övezi hazájában, „több ember kíváncsi, ha Schumi Jr. pole-pozícióban van a Formula-2-ben, mint amikor Vettel nagydíjat nyer”. Az állítást a Német Nagydíjnak otthont adó Hockenheimring illetékeseitől származó információkkal támasztják alá.

„Akkor vált érzékelhetővé először az általa kiváltott eufória, amikor Mick Schumacher a Formula-3-ban győzött” – mondta a pálya marketingfőnöke, Jorn Teske a lapnak. Elmondta mikor hivatalossá vált, hogy Schumacher idén a Formula-2-ben szerepel, Hockenheim fel is kereste az illetékeseket, hogy bekerülhessen a versenynaptárba.

A költségekre hivatkozva azonban a szervezők nem bővítették a 12 fordulóból álló F2-es menetrendet – annak ellenére, hogy a pálya hajlandó lett volna vállalni a kiadások egy részét. Az ügyvezető, George Seiler elárulta: 8000-rel kevesebb jegyet adtak el, mint tavaly ugyanekkor. Arra azonban továbbra is van esély, hogy Schumacher segítsen lódítani egyet az érdeklődésen: egy opció, hogy hazai közönsége előtt szabadedzésen vezesse a Ferrarit.

Hogy milyen lenne az elektromos raliautó hangja? Jaj...

A Rallye Dream Blog tette közzé az alábbi videót, ahol a Nagy Futamon parádézó R5-ös raliautók látványához a Formula-E hangja párosul:

Ne maradj le semmiről szombat-vasárnap, íme a motorsport-program

Szombat 

09:55-10:40 MotoGP, 3. szabadedzés (Spíler1)

10:30-10:50 DTM, első időmérő

11:55-12:20 W Series, időmérő

13:30-14:30 DTM, első futam

13:30-14:00 MotoGP, 4. szabadedzés (Spíler 2)

13:30-19:30 WEC, Spái 6 órás (13:15-14:45 Eurosport 2; 18:30-19:30 Eurosport 1)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 2)

16:15-16:50 W Series, futam

 

Vasárnap 

10:45-11:05 DTM, második időmérő

13:30-14:30 DTM, második futam

14:00 MotoGP, futam (Spíler 2)

8_3

fotó: dppi

 

 

Herczigék hatodikak az ERC-futam első napja után

A Kanári-szigeteken rendezik az idei rali Európa-bajnokság második futamát, ahol három magyar páros is rajthoz áll. A kétnapos viadal első napja után (a várakozásoknak megfelelően) Herczig Norbert és Ferenc Ramón áll a legjobban, aki végig az élmezőnyben harcolt eddig és nyolc szakaszt követően az abszolút hatodik helyet foglalja el - az utolsó pályán csúszott vissza ide az ötödikről, de a harmadik-hetedik pozíció között még bármi lehet, alig tíz másodperc választja el ezeket a versenyzőket.

Ifj. Érdi Tibor és Kovács Szabolcs is ott volt egy ideig a legjobb tízben, ám ők pórul jártak, a hatodik gyorsaságin kaptak egy defektet, amit a pályán kellett kicserélniük, itt pedig több percet veszítettek, így az abszolútban elúszott a jó eredményük - igaz, részsikereket még így is gyűjthetnek. Klausz Kristóf és Farnadi Ágnes az ERC3-as kategóriában versenyez az R2-es Peugeot-val és a nap végén a 16 fős kategória 14. helyét foglalja el.

mol_1

fotó: MOL Racing Team

Kobayashiék legyőzték Alonsóékat a spái időmérőn

A #7-es Toyota nagyjából fél másodperces előnnyel behúzta a spái WEC-forduló időmérő edzését a bajnokságot vezető #8-as testvérautó előtt - Mike Conway és Kamui Kobayashi kombinált ideje ennyivel bizonyult jobbnak Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima idejénél. Az edzés végét egy piros zászló és némi eső is megzavarta, ezért sem tudott már igazán válaszolni a #8-as, úgyhogy Kobayashiék megszerezték a pole-pozíciót a holnapi futamra.

A "nem Toyoták" között az SMP Racing #17-es autója lett az első (és így összességében harmadik) Szergej Szirotkin és Egor Orudzsev irányításával, az LMP2-ben a G-Drive (Jean-Eric Vergne és Roman Ruszinov) örülhetett, a GTE Próban a Ford, a GTE Amateurben pedig az Aston Martin szerezte meg a pole-t.

conway

DTM: Az Audinak áll a zászló a szezonnyitó hétvégéjén

Elkezdődött a Német Túraautó Bajnokság idei első versenyhétvégéje, a turbónak köszönhetően nagyobb motorerejű, de kisebb leszorítóerővel rendelkező új generációs versenygépekkel. Ahogy a közös tesztelés során, úgy a hétvége első eseményén, a 45 perces pénteki első szabadedzésen is az Audi remekelt: az első négy helyezést a márka pilótái szerezték meg Nico Müller vezetésével.

A legjobb BMW-s az ötödik Marco Wittmann lett 0,7 másodperc hátrányban. A 18 fős mezőnyben érdekelt új gyártó az Aston Martin négy autóval: lemaradása 1,7 másodperc, a 14. helyezett Daniel Juncadella tudott csak egyetlen BMW-t maga mögé utasítani.

A mi bajnokunk: Hamilton őrültprofesszor-frizurával rázza a fejét

„A mi bajnokunk” – adta meg a leírásban a videót posztoló Mercedes.

Hamilton képes megállítani a repülőt a levegőben

2017-ben már bemutatott egy hasonlóan nagyszabású "varázslatot" a brit, amikor megakadályozta, hogy elüsse saját magát, most pedig ismét visszatért televíziós reklámblokkokba a karóráját nyomogató Lewis Hamilton, hogy ezúttal egy repülőszerencsétlenséget ússzon meg, amikor a versenypályához túl közel ereszkedik egy Silver Spitfire. A szlogen pedig mit sem változott: 

"Én meg tudom állítani az időt, de engem semmi nem állít meg."

Indul hétvégén a W Series, Facebookon nézheted a történelmi első versenyt

Nagy hírveréssel indul a női formulaautós széria, számos országban televízió adja a hétvégi, hockenheimi első versenyt. Amelyik régióban nem – így Magyarországon – ott a W Series Facebookján és Twitterjén is élő streamet találunk.

A hétvégi menetrend:

Péntek
10:00-10:45 első szabadedzés
15:30-16:15 második szabadedzés

Szombat
11:55-12:20 időmérő
16:15-16:50 futam

Hétvégén Autósport és Formula Magazin Nagy Dániellel stúdióvendégként

A hét elején Nagy Dániel, a TCR Europe hétvégi dobogósa járt az AFM stúdiójában: a vele készült beszélgetést a Motorsporthíradóban láthatjátok a FIX TV-n május 5-én, vasárnap 13 órakor.

A másik stúdióvendég Német László, a Miskolc Rali dobogós helyezettje volt, aki a Ralihíradóban szerepel a FIX TV-n május 12-én, vasárnap 13 órakor.

Perez korrektségéért dicséri Verstappent

„Ezt nevezem kemény, de korrekt versenyzésnek!” – kommentálta az alábbi videót Twitterén Sergio Perez.