DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 4. péntek

Még 7-8 évig nem lesz női pilóta az F1-ben?

A hétből hat forduló után a hölgyversenyzőknek kiírt nevelőszériát, az F1 Academyt toronymagasan vezető Marta Garciát a Marca többek között arról kérdezte, hogy a közeljövőben lehet-e reális esély arra, hogy egy nő eljusson a királykategóriáig. Garcia csak nagyon óvatosan optimista: „Még jó pár évnek el kell telnie hozzá. Az F1 Academyvel megtettünk egy lépést, de az FIA-nak is van dolga. Az autók üléseit férfiakra tervezték, így mi nehezebben érjük el a pedálokat. Szerintem egyre nagyobb a szándék arra, hogy jelen legyünk, de így sem hiszem, hogy hét-nyolc éven belül látunk majd egy női versenyzőt az F1-ben. Persze remélem, hogy kevesebb időbe telik majd…”

marta-garcia

Garcia egyébként azt is elárulta, hogy annak ellenére, hogy spanyol, Lewis Hamilton közelebb áll hozzá, mint honfitársa, Fernando Alonso: „Gyerekként Alonsónak szurkoltam, hiszen végül is egy spanyol versenyző volt nyerésben. Ahogy idősebb lettem, és jobban magába szippantott a motorsport világa, nagyon megszerettem Hamiltont, és ez nem is változott. Úgy érzem, hogy a pályán és azon kívül is hatott rám, hogy küzdjek a céljaimért. Jobban tudok vele azonosulni, az elmúlt években hozzá mértem magam.”

Hamilton mindent megtesz: a szimulátorban dolgozott

Többször is panaszkodott már a 2023-as autó tervezési filozófiájára a hétszeres világbajnok, aki nem is tud azonosulni a W14-essel. Hamilton az eddig két futam alatt húsz pontot gyűjtött, amivel a világbajnoki tabella ötödik helyén áll, s jelenleg kijelenthető, hogy a Red Bull és az Aston Martin mögött, csak a harmadik helyért viaskodnak a Ferrarival. A brit mindent megtesz, hogy ebből a helyzetből is kihozza a maximumot, hiszen a Mercedes osztotta meg a Facebookon Hamilton Insta-sztoriját, melyen a szimulátorban gyakorol.

 

Nevezz meg három pilótát öt másodperc alatt - nem mindenkinek ment

Az öt másodperces kihívás elé állították a Formula-1-es mezőny tagjait, aminek az volt a lényege, hogy öt másodpercen belül meg kellett nevezniük három bizonyos dolgot vagy személyt. A vége természetesen nevetés lett. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

NASCAR: Raikkönen és Button is csak a mezőny második felében

Tyler Reddick diktálta a tempót a NASCAR Cup Series első szabadedzésén Austinban. A23XI Racing versenyzője 1:32,016-os köridejével bizonyult a leggyorsabbnak, az ezen a hétvégén beugró Kimi Raikkönen és Jensosn Button pedig csak a mezőny második felébe fértek be egyelőre. A 2009-es világbajnok a 28. helyen zárta a gyakorlást, 1,770 másodperces hátrányban, míg a finn már két másodperces lemaradásban zárt, a 32. pozícióban. További F1-es érdekelsége a hétvégének, hogy a Haas Formula-1-es csapatfőnöke, Günther Steiner vasárnap csatlakozik a kommentátorálláshoz.

A Red Bullnak hamarosan el kell gondolkodnia Franz Tost pótlásán?

Az F1 második leghosszabb ideje szolgáló csapatfőnökét tisztelhetjük az AlphaTauri vezetőjében, Franz Tostban, az osztrák szakember ugyanis egészen a Minardi felvásárlása óta, tehát 17 éve irányítja a korábban Toro Rosso néven versenyző faenzai alakulatot. A munkamániás Tost azonban januárban immár 67. születésnapját ünnepelte, így ő is tisztában van vele, hogy már nincs sok ideje a királykategóriában.

„Nem tudok pontos dátummal szolgálni, de az teljesen biztos, hogy 70 évesen már nem fogok a bokszfalon üldögélni, ezt elárulhatom. Mielőtt betöltöm a 70-et, minden véget ér. Azután elmegyek Ausztriába, hogy végre ismét síelhessek egy jót. Már három éve nem volt erre lehetőségem, mert nincs rá időm. Mikor a legjobb síelni? Februárban és márciusban, de akkor én mindig elfoglalt vagyok az új autóval, a tesztekkel, valamint a bahreini, dzsiddai és melbourne-i futamokkal” – magyarázta Tost a holland Formule 1 magazinnak.

Kérdés, hogy a rutinos osztrák szakember közelgő visszavonulása milyen hatással lesz az AlphaTauri jövőjére, az utóbbi hetekben ugyanis többször is felröppentek az istálló eladásáról, vagy Angliába költöztetéséről szóló pletykák, ezeket azonban egyelőre cáfolták az érintettek.

Ne maradj le: Itt a szombati program

Szombat (március 25.)  
11:10-11:40 MotoGP, Szabadedzés (tv: Match4, élő)
11:25-12:15 Formula-E, 2. szabadedzés  
11:50-12:30 MotoGP, Időmérő (tv: Match4, élő)
13:40-14:55 Formula-E, Időmérő (eurosport.hu, előfizetéssel)
16:00 MotoGP, Sprint (NET4+, előfizetéssel)
18:00 Formula-E, Futam (eurosport.hu, előfizetéssel)
19:30 NASCAR Truck Series, Futam (tv: Match4, élő)
23:00 NASCAR Xfinity Series, Futam (tv: Match4, élő)

Nincs harc: Csapatutasítást alkalmaz a Haas

A Speed Weeknek nyilatkozva Kevin Magnussen elmondta, hogy a Haas istálló szigorú szabályokat alkalmaz annak érdekében, hogy két versenyzője ne akadályozza egymást, horribile dictu össze ne ütközzenek egymással – ezért csak az első körben szabad a csata közte és Hülkenberg között:

„Nem akarunk egymás útjába kerülni az első kört követően” – mondta a dán. „Egyelőre arról szól minden, hogy melyikünk a gyorsabb, és van egy olyan szabályunk, hogy nem harcolunk egymással. Persze nyomhatom a gázt, hogy megpróbáljam magam mögött tartani, de nem csukhatom be az ajtót előtte, vagy ilyesmi. A lényeg, hogy rendesen viselkedjünk egymással, és hogy a csapatért dolgozzunk, ne pedig önmagunkért.”

magnussen-hulkenberg

Nem aratott osztatlan sikert az F1 múzeum egyik bögréje

A frissen megnyitott madridi F1 kiállításon számos különleges tárgyi emléket megcsodálhatnak a látogatók, többek között Romain Grosjean sisakját, mely a bahreini horrorbaleset során megvédte a versenyzőt, vagy Pierre Gasly 2020-as futamgyőztes AlphaTauriját. Az ajándékboltban kapható termékek egyike azonban sokakban visszatetszést váltott ki, aminek hangot is adtak a közösségi médiában: egy bögrén a 2021-es Abu Dhabi Nagydíjon Toto Wolfftól elhangzó „No, Michael, no!” mondat olvasható.

A kritikus hangok szerint nem méltó a kiállítás szellemiségéhez e botrányos eset felidézése ily módon – különösen nem az, hogy ebből pénzt csinálnak.

pf-nomichael

Marko beszólt a főnökének a 7–0 után?

„Senki ne aggódjon, mindig azt fogom mondani, amit gondolok” – így reagált Helmut Marko arra felvetésre, hogy a Red Bull új vezetése meg akarja fékezni a csapat rendkívül szókimondó véleményvezérét.

Az osztrák ORF csatorna dobta be azt az értesülést a köztudatba, hogy a dzsiddai F1-es futamot követően Marko „büntetésből” nem vehetett részt a verseny utáni médiatevékenységben, miután Oliver Mintzlaff Red Bull-vezér kárára tréfálkozott a cég érdekeltségébe tartozó RB Leipzig megsemmisítő veresége kapcsán: „Szerintem Mintzlaff Manchester után most eléggé elfoglalt…”

Ahogy a futballt is követő olvasóink bizonyosan tudják, a három magyart is foglalkoztató lipcsei csapat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében 7–0-ra kapott ki a Manchester City otthonában, többek korábbi Red Bull-növendék Erling Haaland történelmi mesterötösének köszönhetően. Marko leszögezte, hogy a történetet eltúlozta a sajtó, és elmondta: „A kapcsolatom Mintzlaff-fal teljesen rendben van, rendszeresen folytatunk eszmecseréket. Persze ahogy mindig, most is független akarok maradni.”

marko-2023

Jordan választott: Hamilton vagy Schumacher?

Az OLBG-nek adott interjújában Eddie Jordan sokat beszélt Lewis Hamiltonról többek között annak kapcsán, hogy véleménye szerint a Mercedes nem elég jó a hétszeres világbajnok számára. A népszerű F1-es személyiség lehet, hogy nyilatkozata egy másik része miatt egy kicsit kevésbé lesz népszerű Michael Schumacher szurkolói körében, a német legenda F1-es bemutatkozásánál bábáskodó egykori csapatfőnök ugyanis a következőt mondta a hétszeres bajnokok összehasonlításában:

„Hamilton és Schumacher két különböző korszakban voltak a csúcson, és nem szívesen látnám őket harcolni, mert abból igazi tűzijáték lenne. Schumacher jobban kitenné a könyökét, Hamilton kicsit jobban kontrollálná a helyzetet. Ha hat versenyt futnának, szerintem 3–3 lenne a vége. Megkockáztatom, és azt mondom, hogy Hamilton éppenhogy, de legyőzné Schumachert, ha azonos autókat vezetnének.”

schumacher-hamilton

Megütötte a gerincét és tüdőzúzódást szenvedett, de neurológiailag rendben van Espargaro

Hatalmas esést hozott a MotoGP portugáliai évadnyitójának második edzése: a már a tréning első perceiben is eleső Pol Espargaro bukott nagyot a 10-es kanyarban, ahol a sóderágyban átcsúszva a falnak ütközött, nyomában a motorjával. A Gas Gas Tech3 versenyzőjét hosszú percekig a baleset helyszínén ápolták, majd később háti- és mellkasi sérülésekkel a közeli Faróban található kórházba szállították. Dr. Angel Charte, a MotoGP orvosa a második edzés után részletesen is beszélt Espargaro sérüléseiről: elmondása szerint főleg a tüdejét ért ütésen van a fókusz, viszont neurológiailag rendben van a spanyol.

„Nagy energiájú bukást szenvedett el, amelynek révén nagy ütést kapott az egész háti gerince, az ágyéka és a keresztcsontja. A farói kórházban elvégzendő vizsgálatok után láthatjuk majd a pontos kiterjedést. Nyaki szempontból teljesen rendben van, és neurológiailag is jól van, egy pillanatra sem veszítette el az eszméletét. Nem kellett intubálnunk, végig megfelelően lélegzett, de tény, hogy komoly tüdőzúzódást szenvedett. Magánál és tudatánál van, egy kicsit benyugtatózva, de a neurológiai vizsgálatok teljesen normális eredményeket hoztak” – fogalmazott Charte, akit az Autosport idézett. Hozzátette: Espargaro a végtagjait is tudta mozgatni, így főleg a tüdőzúzódásának súlyossága a kérdés.

motogp-pol-espargaro

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen tízből tíz versenyt nyert zsinórban – egy Ferrarival

Max Verstappen a dzsiddai második helye után a virtuális térben folytatta a versenyzést, méghozzá nem is akárhogy: a Team Redline színeiben az IMSA iRacing Seriesben állt rajthoz, ahol csapattársa a 2021-es IndyCar-bajnok és McLaren-tesztpilóta Alex Palou volt. A számos aktív pilóta és szimulátorjátékos elleni harcba egy Ferrari 488 GT3 Evóval indultak Verstappenék, a holland pedig megállíthatatlannak bizonyult: tízből tíz futamot nyert – az egyiket ráadásul 20 másodperces előnnyel, ami igencsak szokatlannak számít az online versenyzés világában.

A kétszeres F1-es világbajnok kapcsán elképzelhető, hogy a hétvégi virtuális sebringi 12 óráson is rajthoz áll. Érdekesség, hogy néhány héttel korábban Verstappen körül komoly balhé alakult ki a Virtuális Le Mans-on, amikor szerverhibák miatt kiesett a csapata, s a holland igen keményen kritikával illette a szervezőket.

f1-verstappen-redbull

Abu Dhabit idézte fel Wolffban az Alonso dobogója körüli kavarodás

A Szaúd-arábiai Nagydíj után az egyik fő beszédtémát Fernando Alonso utólagos, majd később visszavont büntetése szolgáltatta, amely során eleinte elvették tőle a harmadik helyet, majd mégis visszakapta a dobogót. Arról, hogy mi és miért történt, itt írtunk részletesen, mindenesetre az egy ideig dobogós George Russell mercedeses főnöke, Toto Wolff szerint ez egy újabb példa volt arra, hogy inkább legyen megfontolt és helyes egy ítélet, semmint elkapkodott – ahogy azt ők a saját bőrükön tapasztalták a 2021-es évadzáró Abu Dhabi Nagydíj botrányos végjátékában, ahol Michael Masi versenyigazgató rossz döntésének is köszönhetően bukta el a vb-címet Lewis Hamilton Max Verstappen ellen:

„Először is, a büntetés rendkívül szigorú volt, mert nyers vezetési teljesítmény szempontjából Fernando és az Aston Martin érdemelte meg a dobogót” – nyilatkozta Wolff a Channel 4 kameráinak. „Meg kell néznünk a szabályokat, hogy változtathatunk-e rajta valamit, mert nem volt hatással a versenyére. Inkább hozzon helyes döntést az FIA, semmint túl gyorsat és emiatt hibázzon valamiben. Mi ennek voltunk az áldozatai 2021-ben, amikor a szórakoztatási szempont miatt gyorsan döntöttek, s ez megfosztotta a legnagyobb versenyzőt egy bajnoki címtől. Szóval ilyen tekintetben inkább nem megyek fel a dobogóra, de legyen korrekt az eredmény utána.”

f1-wolff-dzsidda-2023

fotó: DPPI

Jordan szerint Perez csak egy megállapodás miatt győzhetett

Felettébb érdekes gondolatokat fogalmazott meg Eddie Jordan, aki az egykori Jordan Grand Prix alapítója volt. Az 1991-től 2005-ig csapatvezetőként és tulajdonosként tevékenykedő Jordan nemrégiben az Expressnek beszélt arról, hogy véleménye szerint Sergio Perez csak azért nyerhetett, mert valószínűleg volt egy előzetes megállapodása a Red Bull csapatával. „Kicsit aggódom, mert normális körülmények között Max Verstappen nyerte volna a szaúdi versenyt. Szerintem volt egy megállapodás, hogy Sergio Perez nyerheti meg a futamot, ha megszerezte a pole-t és végig vezetett” – fejtette ki 74 éves üzletember, aki úgy gondolja utalt erre néhány jel a leintés felé haladva, amikor Verstappen már a második pozícióban haladt.

A holland ugyanis a féltengely felőli vibrációkra panaszkodott, a rádión keresztül viszont a csapat igyekezett megnyugtatni őt. „Meglepett, hogy Verstappen a féltengelyre panaszkodott? Nem. Ha 15 kör van hátra, és probléma van a féltengellyel, akkor az nagy valószínűséggel el fog törni, de hallhattátok, hogy a mérnökök azt üzenték neki, az autó rendben van és kontroll alatt tartják a dolgokat. Szerintem volt ott egy üzenet” – tette hozzá Jordan.

Raikkönen más szériákból is kapott ajánlatokat

Ahogyan tavaly, úgy idén is hatalmas az érdeklődés Kimi Raikkönen szereplése iránt a NASCAR legmagasabb kategóriájában. A 2007-es F1-es világbajnok élvezi, hogy a világszerte ismert amerikai szériában indulhat, a hétvégén következő futamon Austinban ráadásul egy korábbi ellenfele, a 2009-ben vb-címet szerző Jenson Button is a mezőnyben lesz. A jégember jelenleg a Trackhouse Racing csapatával működik együtt, amelynek egyik tulajdonosa, Justin Marks elárulta, Raikkönent folyamatosan keresik a különböző versenysorozatokból, de még az egyik riválisuk is érdeklődött a finn pilóta iránt.

„Kimi már a családunk részévé vált azzal, hogy nálunk indult. Nagyon izgatott a visszatérése miatt, ráadásul most olyan pályán versenyezhet, ahol már korábban is járt. Az utolsó F1-es győzelmét is itt szerezte meg a Ferrari színeiben, a tehetsége alapján pedig a legfelső 1%-ban van, és tényleg ezt szeretné most csinálni. Folyamatosan keresik a Le Mans, a WEC miatt, de hívták őt a Formula-E-ből is. Azzal is tisztában vagyok, hogy egy másik csapat is megkereste a NASCAR-ból, de úgy határozott, ha versenyezni fog idén, akkor azt a Trackhouse csapatánál teszi meg. Szerintem otthon érzi magát nálunk” – mesélte Marks a SiriusXM NASCAR Radio adásában.

Madrid még mindig F1-es futamot szeretne

A spanyol főváros részéről már tavaly is egyértelművé tették, hogy boldogok lennének, ha megkapnák az esélyt és saját Formula-1-es futamot rendezhetnének. Akkor az autonóm közösség egyik minisztere, Enrique Lopez egy nyilvános levelet intézett a sportág vezérigazgatója, Stefano Domenicali felé. Utóbbi most a Marca nevű spanyol lapnak nyilatkozott arról, hogy a madridiak továbbra is érdeklődnek.

„Azon dolgoznak, hogy legyen egy versenyük, és az F1 örül, hogy ennyi jelentkező van. A Formula-1 világszerte egyre népszerűbb és tudjuk, hogy milyen szenvedély van Spanyolországban. Dolgoztam már együtt Fernando Alonsóval, jól ismerem őt. Öröm látni, hogy az érdeklődés tovább nő Spanyolországban, ami Carlos Sainznak is köszönhető. Tudunk az érdeklődésről Madridból, de nyilván Barcelonából is, ami nagyszerű, az életben pedig soha nem mondhatod azt, hogy soha. Két futam Spanyolországban természetesen nagyon nehéz lenne, így örülünk Barcelonának. Velük továbbra is szerződésünk van és egy szoros kapcsolatunk, de Madrid is futamot akar, szóval majd meglátjuk” – jegyezte meg a vezető, aki a városban megnyíló F1-es kiállítás kapcsán volt jelen.

Olaszország meg akarja tartani mindkét nagydíját

Mióta a Covid miatt felforgatott 2020-as versenynaptárba bekerült az imolai futam, Olaszország a „régi szép időkhöz” hasonlóan két nagydíjon is vendégül látja a királykategória mezőnyét, s ez így is marad 2025-ig – s az olaszok igyekszenek is mindent megtenni azért, hogy megfeleljenek a követelményeknek, ahogy Angelo Sticchi Damiani, az olasz szövetség elnöke is hangsúlyozta nemrég:

„Fejlődnünk kell, hogy tartani tudjuk a lépést az F1-gyel. A 2025 utáni időszak nagy kihívást jelent, de meg kell tennünk mindent, amit tudunk” – mondta Monzáról Damiani, aki azt is tudja, hogy nincsenek garanciák arra, hogy országa mindkét versenyét hosszú távon is megtarthassa: „Csodát tettünk azzal, hogy 2025-ig két versenyünk lesz, de nagyon optimistának kell lenni, hogy azt gondoljuk, hogy ezt követően is így marad. Meg kell győznünk Stefano Domenicalit és az F1-et a szándékaink komolyságáról, de nem könnyű tárgyalni, hiszen a világ minden tájáról jönnek érdeklődők a nagydíjrendezés iránt.”

Jelenleg csak Olaszország és az Egyesült Államok rendez egynél több futamot egy szezonban.

imola-2022

Vegas után Atlantic City is F1-es pályát épít

Igazi megaprojektbe kezd az amerikai keleti part „szórakoztatóközpontja”, Atlantic City, melynek keretében a 2006-ban megszüntetett Bader Field repülőteret egy vadonatúj luxuskomplexummá alakítják, melynek központi eleme egy 2,4 mérföld, azaz szűk négy kilométer hosszúságú, az F1 minden követelményének megfelelő versenypálya lesz.

A 2,7 milliárd dollár, azaz közel 1000 milliárd forint összköltségű projekt időtartamát 6–9 évre becsülik – arról egyelőre nincs információ, hogy mikorra készülhet el a versenypálya – és persze az is kérdéses, nyitott lenne-e a sportág egy negyedik amerikai versenyre, és ha igen, akkor milyen érdeklődőkkel kell megküzdenie Atlantic Citynek a helyért a naptárban.

atlantic

Osztály, vigyázz: elkészült a MotoGP-sek év eleji csoportképe

A hétvégén a portimaói Portugál Nagydíjjal startol a MotoGP 2023-as idénye, amely 21 fordulójával minden idők leghosszabbja lesz – ráadásul újításként érkeznek a szombati sprintek is, azaz tulajdonképpen 42 versenyt rendeznek majd idén. A hagyományoknak megfelelően a célegyenesben gyűltek össze a királykategória motorosai és versenygépei, hogy elkészítsék a szokásos évad eleji csoportfotót – amelyen a széria történetében először az összes résztvevő nagydíjgyőztesnek (természetesen az összes géposztályt figyelembe véve) mondhatja magát. Íme:

motogp-2023-mezony

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Verstappen betegsége miatt volt „nyúzott” Dzsiddában

A dzsiddai versenyt követő napokban sokat lehetett hallani a Max Verstappen és csapata (illetve csapattársa) közötti esetleges ellentétről, aminek alátámasztására többek között azt is felhozták, hogy a holland versenyző az időmérőről való – technikai hiba miatti – kiesését követően még a briefing előtt elhagyta a paddockot. Helmut Marko, a csapat véleményvezére az osztrák OE24-nek nyilatkozva igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba ezzel kapcsolatban:

„Max épphogy kigyógyult egy kemény influenzából. Nem látták, hogy nézett ki, amikor kiszállt az autóból? Nagyon nem érezte jól magát. A lehető leghamarabb ágyba akart kerülni” – mondta az osztrák szakember, aki a leggyorsabb kör vitát kiváltó kérdésére is kitért:

„Öt körrel a vége előtt megmondtuk nekik, hogy bármilyen gyorsan vezethetnek. Perez barátunk is nagy taktikus, ő is ráment a leggyorsabb körre, de az első szektorban hibázott egy kicsit, és ennyi volt.”

verstappen-dzsidda

Egy katasztrofális hétvége segítette az Aston Martint

Egyetlen év alatt teljesen megfordult a világ az Aston Martinnal, mely nagyon úgy tűnik, hogy a második erőként várhatja az Ausztrál Nagydíjat, mely futam egy évvel ezelőtt a csapat történetének abszolút mélypontját jelentette összesen négy balesettel és borzalmas tempóval. A csapatot nem sokkal korábban átvevő csapatfőnök, Mike Krack most felidézte azt a keserű hétvégét:

„Nagyon nehéz pillanat volt, de csapatként ez volt a legjobb ami történhetett velünk!” – mondta a csapatvezető a Speedcafének. „A történtek után után együtt leültünk, és sikerült összetartanunk, pedig nagyon könnyen széteshetett volna a csapat. Együtt arra jutottuk, hogy meg kell találnunk a kivezető utat ebből a helyzetből, szóval számomra ez volt a tavalyi szezon fénypontja!”

És hogy milyen ez a csapat jelenleg? Talán semmi nem mutatja meg annyira hitelesen, mint az alábbi videó, mely azokban a percekben készült, amikor Fernando Alonso visszakapta dzsiddai harmadik helyezését: