Ricciardo edz és szétrúgna néhány segget
https://formula.hu/parc-ferme/36226
Az F1-be a Magyar Nagydíjon visszatérő Daniel Ricciardo elmondása szerint nem számíthatott arra, hogy azonnal tökéletesen alakul minden, miután visszaül az autóba – még akkor sem, ha mindössze fél évet hagyott ki. A Belga Nagydíj után, melyet a 16. helyen zárt, az ausztrál már látta a pozitívumokat: „Kilenc napja még nem is vezettem ezt az autót, szóval mindent figyelembe véve szerintem rendben vagyok, és ha jól tudom, amikor a vége felé néhány kört tiszta levegőben tettünk meg, egészen jó volt a tempónk. Szóval talán nem is rossz a helyzet, visszatértem, belekóstoltam újra, most pedig tenni akarok arról, hogy szét tudjak rúgni néhány segget!”
Az ausztrál tudja, hogy az erőnlétét illetően még bőven vannak hiányosságok: „Egyértelmű, hogy nem vagyok olyan fitt, mint az összes többi versenyző, de annak roppantul örültem az első verseny jután, hogy sokkal jobban éreztem magam, mint azt előre gondoltam volna. Persze mindig lehetnék jobb, szóval a nyári leállást edzésre használom, és persze kicsit élvezném is a szünidőt, de végül is hat hónapon át szünidőn voltam. Edzeni fogok, mert Zandvoort is nagyon kemény fizikai szempontból, a nyakadat terheli, gyors és így tovább. Ha fizikailag formába jövök, akkor szerintem mentálisan és minden egyéb szempontból egyszerűbbek lesznek a versenyhétvégék, mert kevesebb dolognak kell megfelelni.”

Teszteld magad: mennyit tudsz Valentino Rossi pályafutásáról?
https://formula.hu/parc-ferme/25187
Próbáld ki magad új kvízünkben! Mennyit tudsz az olasz motoros karrierjéről? A játék itt indítható, a többi kvízünk pedig itt érhető el.

Négy szám, egy pilóta. Kire gondolhatott a Ferrari?
https://formula.hu/parc-ferme/25185
Egy kis játékra invitál minket a maranellói csapat. Melyik lehet az a pilóta, aki 96 F1-es futamon vett részt, ötször nyert, 24-szer dobogóra állt, és hétszer pole-pozícióból indult?
Uncover the driver #essereFerrari pic.twitter.com/L42Wkor8s2
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) April 22, 2020
Önkéntes mentősnek állt a Ferrari korábbi csapatfőnöke
https://formula.hu/parc-ferme/25186
Hetek óta egy mentőautó sofőrjeként szolgálja hazáját a Ferrari csapatának korábbi vezetője, Maurizio Arrivabene. Bár ő maga ezt nem reklámozta, a járvány kitörése óta ezzel segíti Olaszország küzdemét a koronavírus ellen.
Arrivabene a második személy az F1 világából, akiről kiderült, hogy önkéntesként életeket ment: korábban Mario Isoláról, a Pirelli F1-es főnökéről írtuk meg, hogy rohammentősnek állt.

Fotó: DPPI
Az Eau Rouge és egy ⅃ƎTTƎV felirat alatt alszik Bereznay Dani
https://formula.hu/parc-ferme/25182
Lassan az F1 szimulátoros világának is megvannak a maga sztárjai, így aki ezt követi, érdeklődve kapcsolódott be Bereznay Dániel legutóbbi Instagram-bejelentkezésébe, amelyben a már két év végi virtuális bajnoki dobogóval rendelkező magyar versenyző bemutatta szobáját. Rögtön fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a kamera tükröződve rögzíti a felvételt, ezért lehet furcsa egy négyszeres világbajnok poszterén olvasható név. Ezen kívül bepillanthatunk fiókjába is, amelyből a csapatruházatot húzza elő.
Who caught up with @FormulaDani during his Instagram live takeover on the @veloceesports channel?#F1Esports pic.twitter.com/Paygj5WYaF
— Sauber Esports (@SauberEsports) April 21, 2020
Van-e a hírnévnek annál magasabb foka, amikor az ember saját magát rakhatja ki puzzle-n?
https://formula.hu/parc-ferme/25183
Ezt osztotta meg ugyanis legutóbb az Instagramján Kimi Raikkönen. Szokás szerint neki - vagy családjának - is az emberalakot sikerült legkönnyebben megtalálni az 1000 darabos kirakósban - szerencsére egész pontosan tudták, hogy hogyan kell kinéznie!

Idén jobb, ha nem számítunk holland F1-es és MotoGP-s futamra
https://formula.hu/parc-ferme/25184
Helyi intézkedések miatt valószínűtlen, hogy nyár végéig bármilyen nyilvános sporteseményt szervezzenek Hollandiában. Zandvoort pályája 1985 óta először adott volna helyet az F1-nek, Assenben pedig a MotoGP szezonnyitóját rendezték volna, ám a világjárvány valószínűleg ezeket a programokat is semmissé tette.
Jan Lammers, Zandvoort sportigazgatója eddig abban bízott, hogy a már korábban elhalasztott F1-es futam - a helyi időjárást is figyelembe véve - maximum őszig új időpontot kap, ám a kormány szeptember elejéig kitolt kijárási korlátozásai miatt az idei Holland Nagydíj egy csapásra az eltörlés határára került. Lammers kijelentette, ők kizárólag a megszokott módon rendeznének futamot, így az egyetlen esélyük innentől az, hogy a kormány engedményt tesz nekik.

Fotó: Red Bull
Otthonába zárkózó F1-es csapatfőnököt és újoncot értünk utol
https://formula.hu/parc-ferme/25173
Március közepén, amikor a koronavírus még nem tombolt világszerte, úgy tűnt, hogy akadálytalanul elkezdődhet a Forma-1 szezonja, az Ausztrál Nagydíjat azonban az utolsó pillanatban visszamondták. Günther Steiner visszaemlékezett, milyen gyorsasággal váltakoztak az események.
A mezőny egyik versenyzőjét is elértük, a Forma-1 újoncát, Nicholas Latifit, aki maga sem tudja, meddig kell elodáznia debütálását. A pilóta Kanadából beszélgetett velünk, ahol a család otthonában várja a nehéz idők végét.
A Red Bull főnöke már a kertjében is Hondát használ
https://formula.hu/parc-ferme/25181
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke osztotta meg az alábbi bejegyzést a közösségi oldalán azzal, hogy ez egy kicsit másfajta Honda, mint amit látni szeretett volna az elmúlt hétvégén esedékes Kínai Nagydíjon.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonDifferent kind of @honda power this weekend than what we were expecting in China for the GP!
Schumacher és Hill nagy csatáját mutatja meg nekünk az F1
https://formula.hu/parc-ferme/25180
1994. november 6-án, Suzukában rendezték a Japán Nagydíjat, ez volt a szezon utolsó előtti futama - a vb-címért Michael Schumacher és Damon Hill vívott öldöklő csatát. Az F1 ezt a futamot "közvetíti" nekünk újra: szerdán 18:00-tól az F1 Facebookján és a YouTube-ján. Ne maradjatok le!

Öccse jobban tudja, melyik Marc Marquez kedvenc pályája?
https://formula.hu/parc-ferme/25179
Egymásnak tettek fel saját magukról kérdéseket a Marquez testvérek – akik idén csapattársak is lesznek a Repsol Hondánál –, s az ifjabbik spanyol úgy gondolta, bizonyára az az austini COTA lesz bátyja kedvenc pályája, ahol tavalyi bukásáig verhetetlen volt (mondjuk ennyi erővel a Sachsenringre is tippelhetett volna az öcs, hiszen ott pedig 2010 óta legyőzhetetlen). Csakhogy a nyolcszoros világbajnok bár szereti a texasi helyszínt, két másik pályát előrébb rangsorolna – a megoldás a videóban:
.@marcmarquez93 siempre dice que su circuito favorito es Aragón… aunque @alexmarquez73 cree que en realidad es Austin
— Estrella Galicia 0,0 (@EG00) April 21, 2020
.@marcmarquez93 always says that his favorite circuit is Aragon ... although @alexmarquez73 believes that it is Austin actually #MarquezVsMarquez pic.twitter.com/yKwxgpj4xI
Melyik F1-es pálya a leglaposabb?
https://formula.hu/parc-ferme/25177
Érdekes összehasonlítást készített egy rajongó a Formula-1-es versenynaptár pályáiról. Az alábbi grafikon azt ábrázolja, melyik pályán mekkora a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb pont között. Mindössze két méteres szintkülönbséggel az Orosz Nagydíj helyszínének lapossága egy tepsiével vetekszik, míg a Belga Nagydíj 102 méterét a legextrémebb hullámvasutak is megirigyelnék. Szeretett pályánk, a Hungaroring szintkülönbségei az átlagosnál 11 méterrel nagyobbak. A mogyoródi pálya legmélyebb pontja egyébként a hármas kanyar után, a legmagasabb pedig a célegyenesben található.

Schumacherek, Fittipaldik, Villeneuve-ök: Több testvérpár szerepelt a Formula-1-ben, mint gondolnánk
https://formula.hu/parc-ferme/25175
Családi kötelékről készített háttéranyagot a Formula-1 YouTube-csatornája: a királykategóriába nem csupán apák és fiúk, hanem testvérek is eljutottak szép számmal, és versenyeztek általában egyidejűleg. Michael és Ralf Schumacher, Emerson és Wilson Fittipaldi, Gilles és Jacques Villeneuve és a többiek:
Egyre jobban zavarba ejt a sok virtuális verseny? Segítünk kiigazodni az e-sport-körképpel
https://formula.hu/parc-ferme/25172
A világjárvány megbénította az autósportot, a versenyek szünetelésének azonban van egy nyertese: az e-sport profitált a pilóták otthonmaradásából. A figyelem a profik részvételével zajló virtuális futamokra irányult, amelyek száma egyre szaporodik. E-sport-körkép az AFM Motorsporhíradóban.
Már az Autósport Játékok második kiadását is elhalasztották – pedig októberben lett volna
https://formula.hu/parc-ferme/25178
Újabb rendezvény esett a koronavírus-járvány áldozatául: az FIA bejelentette, hogy az eredetileg október végére kiírt Autósport Játékok (amely a tavaly életre hívott torna második kiadása lett volna) elhalasztotta 2021-re. A 2019-es változatnál több kategóriát felvonultató esemény közleményében kiemelte, hogy az egészségügyi helyzet és az általa okozott gazdasági válság mellett a döntésben szerepet játszott az is, hogy több versenyszéria kénytelen a járvány miatt átalakítani a versenynaptárát, így várhatóan jóval több bajnokság fog még az Autósport Játékok tervezett időpontjában is futni, mint eredetileg.

Fotó: Megújult a Hungaroring főbejáratának felirata
https://formula.hu/parc-ferme/25176
Befejeződtek a munkálatok a mogyoródi F1-es pálya bejáratánál, mutatunk is egy előtte-utána összehasonlítást (felül az új, alul a régi változat) – már csak az a kérdés, áthalad-e alatta idén a mezőny…


Leclerc győzelme, Russell majdnem-dobogója, Sainz balesete - ez volt a Virtuális Kínai Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/25170
Vasárnap este tartották az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi futamát, amit az elmaradt Kínai Nagydíj helyett rendeztek a szervezők. A futamon több parázs csatának is szemtanúja lehetünk, ezeket nézheted vissza az alábbi összefoglalóban.
Így kell teljesíteni egy kört a virtuális Hungaroringen – bemutatja: Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/25167
A WTCR bajnoka az általa indított Hungaroring E-sport Bajnokság nyitánya előtt látta el tanácsokkal a jelentkezni vágyókat:
Visszanézhető az áprilisi Motorsporthíradó, benne e-sport és F1-es megszólalók
https://formula.hu/parc-ferme/25171
Tartalom:
- Egyre nagyobb figyelmet kap a virtuális versenyzés
- Forma-1-es csapatfőnököt és pilótát szólaltatunk meg
- Három verseny lement a rali-világbajnokságon a kényszerpihenő előtt
Nem volt hely, de Leclerc csinált magának - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25169
Vasárnap este lezajlott az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi fordulója, amelyen Charles Leclerc ismét óriásit ment. A futamgyőzelemért Alex Albonnal csapott össze, aki derekasan védekezett, de Leclerc buldózerre hajazó megérkezésével nem tudott mit kezdeni. A manővert szabályosnak ítélték, így a monacói behúzta a győzelmet.
Rubbin' is racin'!
— Formula 1 (@F1) April 19, 2020
The moment @Charles_Leclerc stormed past @alex_albon, for what would turn out to be the lead of the race #F1Esports #VirtualGP pic.twitter.com/9tfXdDWD5z
Burgertortával ünnepelte születésnapját a karanténban a MotoGP legifjabb üdvöskéje
https://formula.hu/parc-ferme/25168
Fabio Quartararo tavaly robbant be a királykategóriába: újoncként hat pole-t és hét dobogós helyezést szerzett, s nem egyszer a győzelem is karnyújtásnyira volt tőle. Idén sokan már a vb-esélyesek között tartották számon, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta igazolni. Mindenesetre a Petronas Yamaha SRT franciája a karantén ellenére is különleges „tortával” ünnepli 21. születésnapját – plusz dicséret a különleges hajszínért!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon