DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 4. szerda

Jövő hónapban jelenthetik be az új csapato(ka)t

Az elmúlt fél év egyik legfontosabb témája a királykategóriában a mezőny 2025/26-tól esedékes potenciális bővítése, amelynek kapcsán erős nézetkülönbség alakult ki az FIA, az F1, illetve a csapatok között. Az F1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali tegnap arról beszélt, hogy már közel a döntés: „Az FIA a lehetőségeik adta keretek között, megkezdte a folyamatot, a végső következtetéseikre várunk. De ahogy ebben a folyamatban mindig, most is együtt fogunk megállapodásra jutni, mivel a csapatok és az egész üzlet értéke jelenleg nagyon erős. A döntés pedig nagyon-nagyon hamar, azt mondanám, hogy szeptember hónap során megérkezik.” 

Ahogy arról többször beszámoltunk, a pályázati folyamat egyik favoritja, az Andretti eközben gőzerővel készól a bemutatkozásra, s az is valószínűsíthető, hogy a tavaly a licenszpontrendszeren fennakadó Colton Hertát próbálnák meg az egyik autóba ültetni. Ezt látszik megerősíteni Michael Andretti azon nyilatkozata, amiben versenyzőjét, valamint az IndyCart jelenleg uraló Alex Palout méltatta:

herta-indy

„Semmi kétségem azt illetően, hogy készen állnak az F1-re, mindketten roppant tehetségesek, azonnal beültetném őket egy F1-es autóba, mert garantáltan megállnák a helyüket. Lando Norris egyszer Colton csapattársa volt, és azonos szinten teljesítettek. Ha megnézzük, Lando most mit csinál az F1-ben, akkor tudjuk, hogy Colton is mit érhetne el” – nyilatkozta az amerikai csapatvezető.

Az ő munkáját nem tudjuk irigyelni

Legalábbis nem nagyon - igaz, hogy közelről nézhet autóversenyt, de hogy minden elhaladó autó után újra kell igazítania azt a táblát...

 

Mi történik? Egy hétvége alatt három R5-ös Volkswagen Polo gyulladt ki

Furcsa hétvégét zárt a Volkswagen Motorsport: a gyártó R5-ös Polo GTI versenyautói közül három is kigyulladt, ebből kettő a Portugál Ralin, egy pedig egy svájci bajnoki futamon - látszólag semmi kapcsolódási pont nincs az esetek között, de meglehetősen furcsa, hogy ilyen történik. A VW tavaly mutatta be a Polo GTI R5-öt, de egyelőre nem hozza a várt eredményt, van, aki már vissza is váltott róla a jól bevált Skoda Fabiára - az év elején a kormánymű hibásodott meg több autóban is, a hétvégi hárommal pedig összesen már öt darab égett ki az elkészített harmincból. 

A VW már vizsgálja az eseteket, hiszen ez azért nem tréfadolog, de mint mondták, mivel sok minden megsemmisült a tűzben, így elég nehéz rájönni, hogy mi is okzota őket - tűzszakértőkkel dolgoznak együtt, hogy megfejtsék a problémát, ötleteik már vannak, de biztosra nem mondják.

A többszörös magyar bajnok Herczig Norbert is egy Polo R5-tel versenyez idén a rali-Eb-n, neki is volt már technikai gondja, szerencsére ki még nem gyulladt az autó.

vw

fotó: dppi

Remekeltek a magyar ralikrosszosok Ausztriában

Az ausztriai Fuglau pályán folytatódott az FIA Rallycross Közép-Európa Zóna Kupa, mely versenyhétvégének két magyar indulója is volt. Az S1600-ban Lukács Kornél Csucsu RX bejutott a döntőbe, a második helyen intették le.

Az STC+2000-es kategóriában Koncseg Zoltán nemcsak a döntőig menetelt, meg is nyerte azt!

Eredmények a Chronomoto Team oldalán:

https://www.chronomoto.hu/livetiming/pdf/?eventid=20190601_02_rc_ac_fuglau&fbclid=IwAR2Hv4wnMyw3kKFhNJb7sUAbME__CY8wdS9F-_I6osKQkiA9Us1LK_NNrAM

rx

Fotó: Walter Handl

Raikkönen, a bébiszitter

Szokott tömörségével a „bébiszitterkedés” címet adta az alábbi Instagram-fotónak Kimi Raikkönen – ezúttal neki kellett foglalkozni a két gyerekkel, Robinnal és Riannával.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Babysitting.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Stoffel Vandoorne rekordot döntött Le Mans-ban

A 2019-es Le Mans-i 24 órás vasárnapi hivatalos tesztnapján új sebességrekordot állított fel az SMP Racing belga pilótája, aki csupán Spa óta a mezőny tagja: a WEC történetében elsőként lépte át a 350 km/h sebességet – 350,1-et mértek. A korábbi rekord 345,6 km/h volt Lucas di Grassitól 2015-ben.

35 éve: Az egész világ megismerte Ayrton Senna nevét

A háromszoros világbajnok brazil pilóta ezen 35 évvel ezelőtt ezen a napon futotta pályafutása egyik legnagyszerűbb versenyét, 1984-ben, Monacóban: mindössze karrierje ötödik futamán, szakadó esőben oktatta az élmezőnyt, és meg is nyerhette volna a nagydíjat, ha azt nem intik le idő előtt. Végül második helyen rangsorolták későbbi nemezise, Alain Prost mögött.

A verseny összefoglalója:

Kijött a Ford és a Ferrari versengését feldolgozó film előzetese

Az angolul Ford v Ferrari, magyarul Az aszfalt királyai című, novemberben érkező filmben Matt Damon játssza Carroll Shelbyt, Christian Bale pedig Ken Miles-t. A filmben mellékszerepben az autóversenyzés olyan legendás alakjait is megformálják, mint Henry Ford II, Enzo Ferrari, Bruce McLaren és Dan Gurney (akit saját fia alakít).

Fokvárosban fánkozott a Red Bull és Coulthard

Ismerős vendégek a MotoGP mugellói hétvégéjén

A Monacói és Kanadai Nagydíjak közötti kéthetes szünetben Charles Leclerc, a Ferrari F1-es pilótája, valamint a csapat első embere, Mattia Binotto látogatott ki a kétkerekűek versenyeire.

Marco Andrettié a hétvége köre

Az amerikai versenyző az IndyCar detroiti hétvégéjének első futamán bátor húzásra szánta el magát: a szinte teljesen vizes aszfalton száraz abroncsokkal tapogatózott végig, de sikeresen pályán tartotta autóját. Igaz, nem sokat ért vele, hiszen végül 16. helyen zárta a versenyt.

IndyCar: Newgarden elorozta a pole-t Rossi elől

Tovább tart a Newgarden-Rossi dominancia a Belle Isle-on: a második detroiti futam előtt a 2017-es bajnok szerezte meg a pole-t, több mint három tizeddel jobb gyorsabb kört autózva honfitársánál. Mögöttük kissé felkavarodott a mezőny, hiszen a szombaton kicsúszó Zach Veach várhatja a rajtot a harmadik helyről, őt Colton Herta, James Hinchcliffe és Scott Dixon követik az élbolyban.

Az IndyCar detroiti hétvégéjének második versenye közép-európai idő szerint 21 órakor kezdődik.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 1m14.8607s
2 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 0.3218s
3 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 0.4018s
4 Colton Herta Harding Racing Dallara/Honda 0.7871s
5 James Hinchcliffe Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 0.5786s
6 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 0.9395s
7 Felix Rosenqvist Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 0.6351s
8 Patricio O'Ward Carlin Dallara/Chevrolet 1.0656s
9 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 0.7302s
10 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 1.1131s
11 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 0.8338s
12 Marcus Ericsson Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 1.2672s
13 Ed Jones Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 0.8511s
14 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 1.3583s
15 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 0.8601s
16 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 1.3706s
17 Santino Ferrucci Dale Coyne Racing Dallara/Honda 1.2240s
18 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 1.7241s
19 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 1.2497s
20 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 2.4004s
21 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 2.0945s
22 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 2.5091s

Petrucci nem bírt érzelmeivel első MotoGP-győzelme után

Az olasz motoros hazai pályán, Mugellóban, titáni csata után múlta felül Marc Marquezt és Andrea Doviziosót első MotoGP-győzelméért - Danilo Petrucci könnyei már a levezető körön utat találtak maguknak, a dobogó legfelső fokán pedig ismét eltört az a bizonyos mécses. Hét évet várt erre, na!

Sehol nem lehet olyan közel kerülni F1-es autókhoz, mint Monacóban

Remekül példázza ezt az F1 hivatalos YouTube-csatornájának összeállítása a hercegségben egy héttel ezelőtt futott versenyről.

A videó a Megtekintés a YouTube-on opcióra kattintva nézhető meg.

Itt az idő, hogy az F1 leváltsa Hermann Tilkét?

Húsz éve, 1999-ben mutatkozott be az első Tilke-pálya az F1-es naptárban Sepang révén, az idei, huszonegy helyszínt tartalmazó versenynaptárból pedig 10 pálya viseli a német szakember keze nyomát. Amint azt alábbi videó remekül és részletekbe menően bemutatja, kis túlzással minden Tilke által megálmodott helyszín egy kaptafára készül, egyúttal feldobja a labdát a száguldó cirkusz vezetésének, hogy talán érdemes lenne elgondolkodni egy másik tervezőirodával kötött szerződésen.

Mindig is tudni szeretted volna, hogyan áll össze a mezőny egy ilyen fotóra?

Miközben zajlik a gyakorlás a június 15-16-i Le Mans-i 24 órásra, a szervezők egy két és fél perces timelapse-videóban megmutatták, hogyan töltik meg a pálya célegyenesét 62 autóval: (Fotó: Alexis Goure/ACO)

Sonomában parádézott a Mercedes

A fejlesztőpilótai pozícióban dolgozó Esteban Gutierrez a csapat 2016-ban világbajnoki címeket szerzett W07-esét vitte körbe a kaliforniai pályán, a Sonoma Speed Festival keretein belül.

A mexikói egyébként 1:17-es körrel nem hivatalos pályacsúcsot futott Sonomában - egy hónappal ezelőtt a Ferrari F2004-ese négy másodperccel lassabban teljesítette a 4,06 kilométeres aszfaltcsíkot.

Észbontó fűnyírás centikre az ároktól

Tud valamit a srác!

Motoron is jól mutat a BL-döntőt megzavaró szőkeség

A Liverpool 2-0-s győzelmével végződő, szombat esti Bajnokok Ligája-döntőt még a legelvakultabb futballrajongók sem fogják örökre az emlékezetükbe vésni - na jó, talán a Pool drukkerei igen -, Kinsey Wolanskit azonban annál inkább. Ő volt az a hölgy, aki fürdőruhában a pályára szaladt a madridi Metropolitano stadionban, némi pezsgést hozva a laposan csordogáló meccsbe. Ahogyan az egy influenszer-modell-youtuberhez illik, Wolanski élete minden pillanatát megosztja követőivel: itt például egy motor nyergében ül Balin.

Megható videóval emlékezik a McLaren a csapat alapítójára

Bruce McLaren 49 évvel ezelőtt, Goodwoodban veszítette életét egy McLaren-sportautó tesztelése közben.

Melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-párosa?

A Ferrari utoljára 2007-ben hódította el az egyéni, 2008-ban pedig a konstruktőri bajnoki címet, és nagyot kellene dobbantaniuk, ha idén végre meg szeretnék szakítani a negatív sorozatot. Sokan úgy vélik, hogy Charles Leclerc érkezése nagyot dobott a Ferrarin - többek között Sebastian Vettel is -, de vajon a jelenlegi páros lesz az, amely újra dicsőséget szerez a Scuderiának? Szavazz, és döntsd el te, melyik volt az elmúlt tíz év legjobb Ferrari-duója!