DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Fedélzeti kamerát szereltek Hamilton kutyájára

A hétszeres világbajnok öreg bulldogja, Roscoe a Brit Nagydíjon újra a Formula-1-es paddockban járt, ráadásul gazdája gondolt egyet, és felszerelt egy kamerát az eb hátára. Így sajátos szemszögből láthatjuk, amint a kutya éppen Hamilton vagy Angela Cullen nyomában baktat, simit kap a Mercedes-csapattagoktól, az istálló bokszának zugait fedezi fel… vagy éppen beül a mérnökök közé egy fejhallgatóval.

Csavar: Mégsem rúgta ki a Red Bull Jüri Vipset

Az elmúlt hetek egyik rasszista balhéja a Red Bull utánpótlásához tartozó Formula-2-es versenyző, Jüri Vips körül összpontosult, aki egy online streamelt játékban elejtett szitokszó miatt került bajba. A Red Bull közleményt adott ki előbb arról, hogy felfüggesztik az akadémiához tartozó Vipset, majd arról, hogy kirúgják a Red Bull tartalékosi posztjáról – ezt a helyet Liam Lawson kapta meg. Az észt pilótát Formula-2-es csapata, a Hitech megtartotta, velük versenyzett Silverstone-ban, habár maga a széria hivatalos állásfoglalást adott ki arról, nem ért egyet a döntéssel.

A korábbi bejelentést a közvélemény úgy értelmezte, hogy a Red Bull minden kapcsolatát megszakította Vipsszel. Egy szerdán megjelent közlemény azonban tisztázta: a kirúgás csupán a Red Bull Racingnél betöltött szerepere (a tartalékpilóta posztra) vonatkozott, Vips változatlanul az utánpótlásnevelő program tagja marad.

„Jüri szerződését teszt- és tartalékversenyzőként megszüntette az Oracle Red Bull Racing az általa tett megjegyzések miatt. A Red Bull azonban megtartja őt juniorversenyző programja részeként. Támogatásunkat élvezi az Oracle Red Bull Racingnél betöltött szerep megszűnését követő átállás során” – fogalmazott a juniorcsapat mai közleménye.

Csak a nyári szünetben kezd el egyeztetni Alonso és az Alpine a folytatásról

Fernando Alonso kétéves szerződése a jelenlegi szezon végén lejár, s mivel néhány héten belül már 41 éves lesz, nagy kérdés, hogy marad-e még tovább a Formula-1-ben. A formája és a nyilatkozatai alapján feltétlenül ez a szándéka, ám mint azt Silverstone-ban megerősítette: egyelőre még igazából el sem kezdődtek az egyeztetések a folytatásról az Alpine-nal:

„Egyelőre nem igazán kezdtünk tárgyalásokba. A célom, ahogy azt már elmondtam, hogy folytassam. De a nyári szünetig ezekre a júliusi futamokra szeretnék koncentrálni. Van még három versenyünk addig, és pontokat kell gyűjtenem, mert az első kilenc forduló kissé pechesen alakult számomra” – idézi a RacingNews365.com szaklap Alonsót, akihez hasonlóan nyilatkozott Otmar Szafnauer csapatfőnök is: „Még nem igazán kezdtünk el a részletekről beszélni Fernandóval, de biztos vagyok benne, hogy a szünet után meg fogjuk ezt tenni.”

A várakozások szerint Alonso valóban maradni fog az Alpine-nál, amely úgy fogja megoldani, hogy az idén tartalékosi szerepkört betöltő Oscar Piastri is végre üléshez jusson az F1-ben, hogy az ausztrál a Williamsnél köthet ki Nicholas Latifi helyén.

alonso-dppi-2022-f1

fotó: DPPI

Ütközések a rajtnál, Leclerc vs. Perez vs. Hamilton – a legjobb silverstone-i onboard videók

A címben említett két jelenet viszi a prímet a Brit Nagydíjról készült fedélzeti kamerás válogatásban, de több újraindítás utáni csata is bekerült az összeállításba, sőt olyan nem látott párharcot is megtekinthetünk, mint ami Stroll és Latifi között zajlott. A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

silverstone-onboard-video-f1

Ezzel a körrel szerezte meg tavaly Verstappen az ausztriai pole-t

Videón a tavalyi pole-pozíciós kör, amely a képre kattintva tekinthető meg!

 

Így hajtotta meg Vettel Mansell Williamsét

A Brit Nagydíj hétvégéjén Sebastian Vettel Nigel Mansell 1992-es világbajnok Williams FW14B-jével tett meg néhány kört, mindezt fenntartható üzemanyagot használva. Az F1 osztott meg egy videót az eseményről. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Megmutatta speciális spielbergi sisakfestését Max Verstappen

A Red Bull hazai versenye az Osztrák Nagydíj, ahova rendre rengeteg holland szurkoló is kilátogat a regnáló világbajnok miatt, ezért már megszokhattuk, hogy Verstappen mindig különleges bukósisakkal készül erre a hétvégére. Íme, az idei verzió a megszokott színekkel, de felfrissített dizájnnal:

Ittasan szenvedett autóbalesetet a Ducati MotoGP-s futamgyőztese

Kellemetlen incidens révén került a címlapokra a MotoGP nyári szünetében Francesco Bagnaia: spanyol lapértesülések szerint Ibizán szenvedett autóbalesetet, amely után az alkoholszonda a megengedettnél magasabb értéket mutatott ki. Ezt aztán az olasz motoros is megerősítette Instagram-posztjában, amelyben így írt:

„Előző este a barátaimmal Ibizán partiztunk, közösen ünnepeltük a Holland TT-n aratott győzelmemet. Miután hajnali 3-kor távoztam a diszkóból, egy körforgalomhoz értem, ahol az első kerekemmel árokba hajtottam. Más jármű vagy ember nem volt érintett a balesetben. Ugyanakkor az alkoholteszt magasabb értéket mutatott ki a véremben, mint amit a spanyol törvények megengednek. Sajnálom, ami történt, gyakorlatilag soha nem iszom, és súlyos felelőtlenség volt ez, aminek nem kellett volna megtörténnie. Elnézést kérek mindenkitől, és biztosíthatlak titeket, hogy megtanultam a leckét. Soha ne üljetek volán mögé, ha alkoholt ittatok. Köszönöm.”

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

MiniDrivers: Hová lett Zhou?

A rendkívül eseménydús Brit Nagydíj szokásos összefoglalója mellett ezúttal Zhou hatalmas balesetéről is készült egy rövidebb epizód, amit alighanem különösen a Stranger Things-rajongók fognak értékelni.

Videó: Ez történt tavaly Ausztriában (másodjára)

Ahogyan 2020-ban, úgy 2021-ben is két versenyt rendeztek Spielbergben. Előbb a Stájer, majd egy héttel később az Osztrák Nagydíjnak adott otthont a Red Bull Ring, most ez utóbbi történéseit elevenítjük fel az idei Osztrák Nagydíj hetén. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Verstappen problémái, utasítások a Ferrarinál – így szólt a rádió Silverstone-ban

A Brit Nagydíj csapatrádiós válogatásában főszerepet kaptak a két vb-címért küzdő csapat mellett természetesen a rajtbalesetben érintett versenyzők, valamint az első pontjait ünneplő Schumacher is – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-silverstone-f1-video

„Ne várjuk meg, amíg valakit megölnek”

Nem Guanyu Zhou volt az egyetlen, akinek életét a halo mentette meg a silverstone-i hétvégén, az F2-ben Roy Nissanynak és Dennis Haugernek volt hatalmas balesete, amelynél csodával határos módon egyikük sem sérült meg. A két hátborzongató jelenet után azonban sokak szerint tovább kellene szigorítani a biztonsági intézkedéseket: ehhez a táborhoz csatlakozott Abbie Eaton W Series-pilóta.

"Mikor fognak tanulni az emberek? Biztonságosabb módon kell betartanunk a pályahatárokat. A halo az egyik legjobb biztonsági rendszer, amit bemutattak, haladjunk tovább a pályahatárok betartatását illetően is ezen az úton. Ne várjuk meg, amíg valakit megölnek" - írta közösségi oldalán Eaton, aki tavaly a hátában szenvedett törést egy baleset során.

nissany-hauger-f2

fotó: dppi

Újra Hamilton nyerte a fiatalon elhunyt világbajnokról elnevezett emlékdíjat

A Brit Nagydíjon adták át a Hawthorn Trophyt, melyet az 1958-ban világbajnoki címet szerzett, a következő év januárjában pedig közúti balesetben elhunyt Mike Hawthorn emlékére osztanak ki 1960 óta az előző szezon legeredményesebb versenyzőjének az 56 országból, az egykori Brit Birodalom tagjaiból álló Nemzetközösségből.

A trófeát 2021 alapján is Lewis Hamilton érdemelte ki, zsinórban kilencedik alkalommal: mióta bemutatkozott a Formula-1-ben, csupán négy évben nem ő kapta, Jenson Button és Mark Webber két-két alkalommal vehette át az időszakban. 11 sikerrel ő az emlékdíj legeredményesebbje, Nigel Mansell hétszer, David Coulthard és Jenson Button pedig öt-öt évben érdemelte ki.

A bajnokság jelenlegi állása alapján új versenyző kapná a Hawthorn Trophyt, hiszen a tabella ötödik helyezettje, George Russell áll legjobban a Nemzetközösség pilótái közül.

Súlyos balesetbe keveredett a hazaúton a Zengő Motorsport

Amennyire jól alakult a Zengő Motorsport számára a WTCR Vila Real-i fordulója Rob Huff győzelme révén, annyira problémás volt a hazaútjuk Portugáliából. Az egész azzal kezdődött, hogy Portóból Kölnbe megérkezve egy sztrájk fogadta őket a repülőtéren: „A kölni biztonsági ellenőrzésre a repülőtéren közel egy kilométeres sor várakozott” – írta Facebookon a csapat. „Így esélytelen volt elérni a gépet, ami nem is várta meg a csapatunk húsz tagját. Ezután megoldást kellett találni, hogy hazajussanak. Kölnből Frankfurtba taxival tudtak csak átmenni, majd a HERTZ magyarországi munkatársainak a segítségével sikerült autót bérelni. Indulás után néhány kilométerrel az öt autónkból négy szerencsésen megúszott egy balesetet, de az ötödik autónkba egy telefonáló autós belerohant.”

További részletekről maga Zengő Zoltán csapatfőnök számolt be videós bejelentkezésében:

Ekkora „büntetősúlyt” vitt magával Verstappen a versenyen

A holland az első rajtnál, majd később az újraindítás utáni körökben is átvette a vezető pozíciót Carlos Sainztól, végül azonban nem küzdhetett az első helyért a Brit Nagydíjon: egy törmelék zúzta szét padlólemezének bal oldalát, és szorult az autó alá. A rengeteg leszorítóerőt veszítő holland nem adta fel a futamot, és végül hetedik helyezéssel pontokat mentett Silverstone-ban.

A verseny után piszkálták ki a Red Bull alá ragadt „ballasztot”, melyről a közösségi médiába is felkerült egy fotó: a karosszériadarab éppen a testvércsapat, az AlphaTauri egyik autójáról szakadt le.

Frank Williams emléke előtt tisztelegtek

A Brit Nagydíj utáni hétfőn tartottak Londonban, a Westminster Apátságban szertartást, amit Frank Williams emlékének szenteltek. Az eseményen több, mint 600 vendég vett részt, a Williams csapat korábbi pilótái közül ott volt Nigel Mansell, Damon Hill, Jenson Button, Valtteri Bottas, Nick Heidfeld, Martin Brundle, Antonio Pizzonia és Jonathan Palmer. Természetesen más csapatok jelenlegi és korábbi versenyzői is részt vettek, mint például Mika Hakkinen. A Formula-1 szervezetet Stefano Domenicali és Ross Brawn képviselték, utóbbi 1976-ban a csapatnál kezdte a pályafutását. Természetesen jelen volt több korábbi vagy jelenlegi csapatvezető, mint Ron Dennis, Eddie Jordan, David Richards, Christian Horner, Andreas Seidl, Otmar Szafnauer és Jost Capito.

Nem hiányoztak a Williams csapat mostani vagy régebbi tagjai, például Sir Patrick Head és Adrian Newey. Head felolvasott egy rövid beszédet: „Frank utálta volna a gyászbeszédeket” – ezért ragaszkodott hozzá, hogy méltatást írt. Felidézte, hogy Williams hozta vissza őt 1976-ban az autóversenyzéshez, mert már feladta terveit és hajókat kezdett építeni. Így jellemezte: „Ölyan volt, mint a Tigris a Micimackóban. Tele energiával, de a dolgait nem mindig tudta jól irányítani. A végtelen energiája ragályos volt, lelkesítette az egész csapatot. Bárhol is van a lelke, remélem még mindig hallja a versenymotorok hangját!”

Szót kapott még Jamie Berry, Williams sógora, majd Ron Dennis és Peter Windsor újságíró. A szertartást követően a megemlékezés a Királyi Automobil Klubban folytatódott, ahol kiállították Clay Regazzoni FW07-es versenyautóját, amivel Williams első győzelmét szerezte 1979-ben, Silverstone-ban.

Fotó: Adam Cooper

Így ünnepelte Carlos Sainz első sikerét a Ferrari

Hosszabb idő után ismét futamot nyert a Ferrari, ám ezúttal Carlos Sainz révén, aki ezzel pályafutása első győzelmét szerezte a Formula-1-ben. Természetesen a verseny utáni ünneplés sem maradt el, valamint az ilyenkor szokásos közös fotók a csapattal, a spanyol versenyző pedig a rajongókat sem felejtette el a nap végén.

A halo már több életet is megmentett a közelmúltban

Az elmúlt évek során már nem először láttunk olyan balesetet az F1-ben, amikor az autókon lévő fejvédő elemnek hatalmas szerepe volt abban, hogy nem történt tragédia. A Brit Nagydíjon látott óriási bukás után az ESPN összeszedte azokat az alkalmakat, amikor óriási baj történhetett volna, amennyiben az autókon nincs ott a glória. 2018-ban Charles Leclerc, 2020-ban Romain Grosjean, tavaly Lewis Hamilton, idén pedig Guanyu Zhou köszönhetett sokat az eszköznek.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

ESPN F1 (@espnf1) által megosztott bejegyzés

F2: A felügyelők Nissanyt találták bűnösnek a Haugerrel történő balesetért

Bár Guanyu Zhou hatalmas bukása a Brit GP rajtjánál némileg háttérbe szorította, az F2 főversenyén is volt ok aggodalomra a hétvégén, hiszen Dennis Hauger levegőbe emelkedő Premája épp a halónál találta el Roy Nissany autóját, a Jules Bianchi halálos balesete miatt bevezetett szerkezet azonban megvédte a DAMS izraeli versenyzőjének életét, így mindketten sértetlenül távoztak a baleset helyszínéről.

Az ijesztő eseményekért a versenyirányítás teljes mértékben Nissany-t tette felelőssé, aki a hivatalos indoklás szerint kiszámíthatatlan és veszélyes módon védte pozícióját a Stowe és a Vale-sikán közötti szakaszon, amely ütközéshez, végső soron pedig balesethez vezetett. A felügyelők ezért öt rajthelyes büntetéssel sújtották az izraelit a spielbergi sprintfutamra, valamint három büntetőpontot is kapott a licenszére, amivel hat egységre került az automatikus eltiltást jelentő 12 ponthoz.

Tyler Reddick a NASCAR Cup Series legújabb futamgyőztese

A NASCAR királykategóriájának alapszakaszából még nyolc verseny hátra van, de a vasárnapi Road Americán rendezett futammal együtt már 13 különböző futamgyőztest avattak az idei szezonban, közülük pedig öten az első diadalukat ünnepelhették. A széria legújabb győztese Tyler Reddick lett, aki a verseny utolsó szakaszában hatalmas csatát vívott a 2020-as bajnok Chase Elliott ellen. Utóbbi általában kiválóan teljesít az épített pályás futamokon, és ezúttal is csak kevéssel kapott ki. Bár a Hendrick Motosports pilótája egyik szakaszt sem tudta megnyerni, a futam 62 köréből 36-ot vezetett, ám a nagyszerű tempó, és a csapat nyerőnek tűnő stratégiája sem volt elegendő ezúttal. Elliott általában mindig az etapok végén jött ki, így az elsőt Chase Briscoe, míg a másodikat Ryan Blaney vitte el. A verseny második felében Reddick folyamatosan üldözte ellenfelét, majd 17 körrel a vége előtt sikerült megelőznie, Eliott pedig sokáig hősiesen próbálta visszavenni a pozícióját, de végül a Richard Childress Racing versenyzőjét intették le elsőként. Mögöttük a címvédő Kyle Larson, Ross Chastain, és Daniel Suarez zártak még a legjobb ötben.