Formula-3: Káosz és elvett Prema-pole az időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/35961
Közel egy hónapos kihagyás után tértek vissza a juniorkategóriák a pályára, a Formula-3-asok spielbergi időmérőjét a bajnoki összetettet vezető Gabriel Bortoleto várhatta a legjobb helyzetből, miután a délelőtti szabadedzésen is ő bizonyult a leggyorsabbnak a Tridentben.
Jól is kezdett a brazil, a Prema-pilóták azonban még inkább elkapták a fonalat már a kvalifikáció elején, az első gyorskörök után Dino Beganovic és Paul Aron vezették a sort. Az elmúlt versenyeken remeklő Josep María „Pepe” Martí is erős körrel kezdett, a negyedik helyen állt az első 15 perc után Gabriele Minit megelőzve. A legnagyobb kihívást a helyezkedés jelentette a mezőnynek, folyamatosan ment a csata a lehető legjobb pozíciókért a pályán, emellett a pályahatárok betartásával is meggyűlt a baja a fiataloknak.
Az utolsó gyorskörökre a Prema tovább gyorsult, Aron tovább javított idején az élen, pole-pozíciót érő körét azonban pályaelhagyás miatt törölték, így csak a negyedik lett, rajtelsőségét Grégoire Saucy örökölte meg az ART-ben. Beganovic mindössze négy ezreddel maradt el a svájcitól a második helyen, míg Bortoleto be kellett érje a harmadik pozícióval. A spanyol tini tehetség, Martí csak a 12. lett, a fordított rajtrácsos sprintfutamot azonban így az élről kezdheti, mögötte pedig Mini sorakozhat fel szombaton.
.jpg)
Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|