Április elejére kerülhet át az F1-es Japán Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/35903
Az F1 vezetésének évek óta célkitűzése, hogy észszerűsítse a Formula-1-es versenynaptárt az utazások szempontjából, amely eddig nemigen sikerült, hiszen például idén is bekerült a menetrendbe egy Baku–Miami dupla, a szezont pedig egy Las Vegas–Abu Dhabi párosítás zárja. Van olyan pontja a naptárnak, amin nem is lehet változtatni, múlt héten például a kanadai szervezők jelentették ki, hogy elsősorban az időjárás miatt nekik csak nyári időpont megfelelő, így aligha tudják párba állítani Montrealt Miamival.
Máshol viszont megtörténhet az átszervezés: a RaceFans.net arról ír, hogy a Japán Nagydíj a megszokott őszi időpont helyett tavaszi dátumot kaphat 2024-ben. Egy helyi politikus, Keiji Furuya ugyanis azt írta a közösségi oldalán, hogy jövőre a suzukai futamot egy héttel a Formula-E tokiói fordulója után rendezik majd – márpedig az elektromos széria frissen bejelentett menetrendje szerint a Tokió ePrix-re március 30-án kerül sor, így alighanem a Japán Nagydíj április 7-i időpontot kaphat. Az F1 részéről nem kommentálták ezt a megszólalást és értesülést.
Mindenesetre Suzuka áthelyezése időjárási szempontból is indokolt lehet, hiszen áprilisban rendszerint kevesebb a csapadék, mint szeptember-októberben – igaz, hűvösebb is van. Viszont az új időpont lehetővé teheti, hogy más távol-keleti futamokkal együtt bonyolítsák le a Japán Nagydíjat, amely a visszatérést tervező Kínával vagy Ausztráliával is párba állhat így. A 2024-es évad elejének összerakását amúgy a ramadán nehezíti, mivel Bahrein és Szaúd-Arábia is szeretné elkerülni a március 10-től április 9-ig tartó böjtidőszakot a versenyével – a híresztelések szerint amúgy Dzsidda kapja majd a szezonnyitó szerepét március 3-i időponttal.

Egy különleges vendége is volt Micheliszék közönségtalálkozós gokartozásának
https://formula.hu/parc-ferme/22997
László Attila, a tavaly a Hungaroringen súlyosan megsérülő sportbíró is ott volt a M1RA által életre hívott rendezvényen, amely egy közönségtalálkozóval egybekötött gokartozás volt.
Szakácsruhára cserélte szokásos szerelését Michelisz
https://formula.hu/parc-ferme/22996
A korábbi műrepülő Besenyei Péter, a motorosok között a 125 köbcentis kategória világbajnoka, Talmácsi Gábor, valamint a túraautó-világkupa magyar ásza, Michelisz Norbert a Costes Downtown konyhájában tüsténkedtek a poszt tanúsága szerint.
Kevés menőbb kép van a lángcsóvás IndyCar-rajtnál
https://formula.hu/parc-ferme/22994
Így indult a Bommarito 500 a gatewayi pályán szombatról vasárnapra virradóra:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nagyon elveri George Russell Robert Kubicát, de...
https://formula.hu/parc-ferme/22993
...de pontja csak a lengyelnek van, még ha az nyilván szerencsés körülmények között is született. Egyébként az időmérőkön Russell 12-0-ra vezet, és a futamokon is jobb, 10-2 arányban.
How the Williams drivers compare midway through the season...#F1 pic.twitter.com/XXL7suzQSj
— Formula 1 (@F1) August 25, 2019
Majdnem a legvégén tette tönkre Newgarden versenyét Ferrucci
https://formula.hu/parc-ferme/22992
A bajnoki címre hajtó Penske-versenyző azt nehezményezte, hogy Ferrucci hibája után rögtön visszarántotta autóját az ideális ívre, ezzel okozve veszélyt. Newgarden egyébként meg is forgott az eset következtében, de végül be tudott gurulni a célvonalon.
"What he did was, in my opinion, dangerous." @JosefNewgarden was not happy with @SantinoFerrucci's late move at @WWTRaceway #Bommarito500 // #INDYCAR pic.twitter.com/9i6twIXbSy
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) August 25, 2019
Az eddigi öt legváratlanabb teljesítmény az idei F1-es szezonban
https://formula.hu/parc-ferme/22990
- Alex Albon a bokszutcából szerez pontot Kínában, újoncként, a Toro Rossóval
- Carlos Sainz nagy futama a Hungaroringen
- George Russell időmérője, szintén a Hungaroringen
- Lando Norris első F1-es pontjai Bahreinben
- Danyiil Kvjat németországi dobogója
Az erről készült videós összeállítás ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Itt maximum úszóversenyt lehetett volna rendezni, nem időmérőt...
https://formula.hu/parc-ferme/22991
Lengyel Ádámék tapasztalták meg a Toyota Gazoo Trophy szlovákiai állomásán az özönvizet.
Hamilton beszélt az új ruhakollekciójáról
https://formula.hu/parc-ferme/22985
"Az új kollekcióm hamarosan bemutatásra kerül. Ami őrület ebben az egészben, hogy nagyon korán kell megtervezni a dolgokat, ami nehéz, mert nagyjából tizenkét hónappal előre tudni, hogy mit fognak kedvelni az emberek, az nem könnyű, mert a trendek változhatnak. De ez volt a legélvezetesebb és őszintén úgy érzem, hogy a legjobb kollekcióm mindazzal, amit megtanultam. Alig várom, hogy az emberek ezeket viseljék" - írta közösségi oldalán Lewis Hamilton a hamarosan megérkező, Tommy Hilfigerrel közösen tervezett TommyXLewis harmadik ruhakollekciójáról. Azt is hozzátette, hogy minden ruha és táska mű/vegán alapanyagokból készült.

Az F1 történetének tíz különös mérnöki megoldása
https://formula.hu/parc-ferme/22986
A különböző szárnymegoldásoktól kezdve az innovatív diffúzorokon át az F-csatornáig - az F1 történetének tíz "érdekes" fejlesztését gyűjtötte össze egy videóban a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Új tanulmányautóval jelentkezik az Audi
https://formula.hu/parc-ferme/22977
Az Audi új tanulmányautóval jelentkezik az idei Frankfurti Autókiállításon, egy elektromos hajtású off-road autó bemutatásával. Ez az újdonság a negyedik változat a négykarikás márka jövőbe mutató tanulmányautó sorozatában, mely 2017-ben indult az Audi Aicon ugyancsak Frankfurtban történt kiállításával. A sajtónapokkal szeptember 10-én nyitó Frankfurti Autókiállításon mind a négy tanulmányautó látható lesz a 3-as pavilonban lévő Audi standon.

Ennyivel jobb eddig Giovinazzinál Raikkönen
https://formula.hu/parc-ferme/22989
Az Alfa Romeo két pilótájának összehasonlítása a 2019-es szezonra vonatkozóan - főleg a szerzett pontoknál óriási a különbség 2007 világbajnokának javára.

Ők a szezon legjobbjai a szurkolók szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22987
A Formula-1 hivatalos weboldalán előbb közétették a "házi" szakértők szerint összeállított erősorrendet a pilóták idei teljesítményére vonatkozóan, most pedig megszavaztatták a szurkolókkal is, hogy kit hogyan értékelnek. Összességében nagy meglepetés nincs: az első három helyen ugyanazok a nevek szerepelnek ugyanabban a sorrendben, mint a szakértői listán és óriási változás egyébként sem tapasztalható - Kimi Raikkönent a népszerűsége jelentősen felhúzta a szurkolóknál, de ezt leszámítva hasonló a helyzet.
A szurkolói F1-es erősorrend (zárójelben a szakértői listán elért helyezés):
1. Max Verstappen (1.)
2. Lewis Hamilton (2.)
3. Carlos Sainz (3.)
4. Kimi Raikkönen (8.)
5. Lando Norris (4.)
6. Charles Leclerc (5.)
7. Alexander Albon (6-7.)
8. Danyiil Kvjat (10.)
9. Valtteri Bottas (6-7.)
10. George Russell (9.)

fotó: dppi
Ma 16 éve aratta első F1-es győzelmét Fernando Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/22988
A Renault spanyol versenyzője 22 éves korában, a 2003-as Magyar Nagydíjon állhatott fel először a dobogó legfelső fokára - a pole-ból rajtolva végül közel húsz másodperces fórral győzött Kimi Raikkönen előtt, a címvédő Michael Schumachernek pedig kört adott. Egy hosszabb videó a futamról:
A Ronaldo-Messi csata olyan, mint a Senna-Prost volt?
https://formula.hu/parc-ferme/22982
Legalábbis Cristiano Ronaldo erről beszélt: a Daily Starnak adott interjújában a két F1-es legenda párharcához hasonlította az ő és Lionel Messi csatáját. "Kétségkívül jobb futballistává tesz engem és ugyanezt teszem vele. Ez nem véletlen és nem csak a futballban fellelhető: olyan, mint kosárlabdázni Michael Jordannel, vagy a Formula-1-es harc Senna és Prost között" - mondta erről a Juventus aranylabdás sztárja.

fotó: dppi
Belsőkamerás videó Alonso Dakar-tesztjéről
https://formula.hu/parc-ferme/22984
Beülhetünk a spanyol pilóta mellé/mögé a dűnéken:
Hihetetlen: kizuhant egy néző a száguldó raliautó elé
https://formula.hu/parc-ferme/22981
Mads Ostberg szerencsére el tudta kerülni, így nem történt tragédia. Videón a vérfagyasztó jelenet:
Videón Bereznay Dániel óriási csatája a csapattársával
https://formula.hu/parc-ferme/22983
Az Alfa Romeo magyar F1-es e-sport versenyzője a csapattársával küzdött hatalmasat a virtuális Kínai Nagydíjon - Sauber Esports azzal posztolta a videót, hogy "Nincs csapatutasítás a szimulátoros versenyzésben! Vagyis még nem..."
No team orders in sim-racing! At least not yet...
— Sauber Esports (@SauberEsports) August 23, 2019
Incredible battle between @Veloce_Jaaames and @FormulaDani in the ORL Chinese Grand Prix this week! #F12019 pic.twitter.com/5vLFIcvebC
Nagykövet lett Kimi Raikkönen felesége
https://formula.hu/parc-ferme/22980
Minttu Raikkönen sikeres nő, aki nem a férje pénzéből él - ezúttal azt jelentette be Instagramon, hogy a Nescafé Kulta márkanagykövete lett.
Sör, haverok, motor, vízi sportok: Carlos Sainz nyara egy percben
https://formula.hu/parc-ferme/22979
Rövid videót osztott meg nyári szünetéről a McLaren F1-es pilótája.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon#carlo55ainz @estrellagalicia00 @jmrecasens @thecrowncreators
Erre érdemes figyelni szombaton: program
https://formula.hu/parc-ferme/22978
A DTM és a MotoGP kerül terítékre a szombati motorsport-kínálatban - ezek mellett itthon az Ózd Rali, illetve a rali szerelmesei számára a német vb-futam jelenthet még programot.
Szombat
10:25-10:45 DTM, első időmérő
10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
13:30-14:40 DTM, első futam
14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 2)
15:10-15:50 MotoGP, időmérő (Spíler 2)

fotó: dppi