DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

Tizenöt sárga, valamint egy piros zászló után történelmet írtak a NASCAR leghosszabb futamán

Ryan Blaney győzött a Cup Series idei leghosszabb, 600 mérföldes futamán a Charlotte Motor Speedwayen. A 29 éves pilóta 400 körből 163 alkalommal állt az élen. Ha valaki csak erre pillantana rá a NASCAR koronaékszerének számító, Coca-Cola 600 nevű versenyével kapcsolatban, akkor maximum annyi lenne furcsa, hogy hétfőn rendezték, ám a történet korántsem csak ennyiből áll. A versenyt hagyományosan ugyanazon a napon rendezték volna meg, amikor az F1-es Monacói Nagydíj, valamint az Indy 500 is lebonyolításra kerül, erre azonban nem volt lehetőség a rengeteg csapadék miatt, így csak hétfőn indulhatott meg a száguldás. A nyitó szakaszt az élről rajtoló William Byron nyerte, míg a másodikat már Chris Buscher, de mire ideáig eljutottunk elég sok idő eltelt. Ennek legfőbb oka megint az égi áldás volt, ami rendesen eláztatta a pályát, ám később az eső már nem zavart be, helyette történt sok más, ami témát ad még a következő napokra.

A kivételes hosszúsága miatt nem három, hanem négy szakaszra lebontott futamon ugyanis rengeteg balesetet történt, főként a végjátékban, de még a másodikban volt látható a legrémisztőbb eset. Ekkor Denny Hamlin frontálisan csapódott a falba, miután összeért Chase Elliott autójával, és vélhetően nem véletlenül. Hamlin eléggé a falhoz szorította ellenfelét, a 2020-as bajnok pedig előbb az autója jobb oldalát intézte el, majd a felvételek alapján szándékosan ment neki a Joe Gibbs Racing pilótájának, hatalmas ütközést okozva ezzel. Elliott nem ismerte el felelősségét, így az esetet még vizsgálni fogják, bőven benne van, hogy eltiltják a NASCAR egyik legnépszerűbb pilótáját.

A folytatásban sem nyugodtak le aztán kedélyek, ahogy haladtunk előre, egyre több incidens miatt kellett tehát meglengetni a sárga zászlót, összesen tizenöt alkalommal. A harmadik szakaszt már Blaney nyerte, ekkor kezdett kirajzolódni, hogy rajta kívül Byron, Kyle Busch, Tyler Reddick, esetleg Kyle Larson vagy Brad Keselowski lesznek esélyesek a győzelemre. Utóbbi kettő aztán belekeveredett valamibe, ráadásul az utolsó körökre Blaney már a sárgák ellenére is megállíthatatlannak bizonyult. Győzelmével a Team Penske duplázott, hiszen az Indy 500 után a Coca-Cola 600 trófeája is náluk landolt egyazon esztendőben, ami történetük során először fordult elő. Említésre méltó még, hogy a futamon jelen volt a részidősként visszatérő Jimmie Johnson is, ám a hétszeres bajnoknak ezúttal sem volt szerencséje. Bár a futam elején nagyszerű tempóval kezdett el felzárkózni a mezőny végéről, kétszer is ütközött, így a versenyt annak ellenére sem tudta befejezni, hogy a szerelői még a piros zászló előtt helyrehozták az autóját.

Íme, Sebastian Vettel győztes stratégiája

A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel a mozzanat, mely eldöntötte a Szingapúri Nagydíjat. Leclerc ugyan mondta a csapatnak, hogy nem fog belemenni semmi őrültségbe, de alighanem ennek ellenére is megtiltották neki, hogy megtámadja csapattársát.

Vettel, avagy Szingapúr oroszlánja

Ezt mondta neki versenymérnöke a leintést követően, miután Vettel ötödször nyert a városállamban, az ötös autóval.

Megbüntették Antonio Giovinazzit

Tízmásodperces időbüntetést kapott Antonio Giovinazzi, mivel az egyik safety car-fázis alatt túl közel autózott az éppen mentést végző daruhoz, illetve a törmelékeket takarító pályabírókhoz. A pilótákat külön megkérték, hogy jobbra tartsanak a mentés helyszínén, azonban Giovinazzi ennek nem tett eleget. A büntetéssel együtt is megtarthatja azonban 10. helyét az olasz, mivel Grosjean 17 másodperccel ért célba mögötte.

A Szingapúri Nagydíj összefoglalója

Már fel is került az F1 hivatalos YouTube-csatornájára a verseny összefoglalója, így a legizgalmasabb pillanatokat máris átélhetitek újbúl!

Nagy rekordoknak vetett véget a Ferrari és Vettel

A német Sebastian Vettel azzal, hogy megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, 392 nap után állhatott fel ismét a dobogó legtetejére. Akkor Belgiumban tudott győzni a négyszeres világbajnok, 2018. augusztus 26-án. Ezen túlmenően ez volt az első alkalom, hogy egy csapat kettős győzelmet ünnepelhetett Szingapúrban, amely 2008 óta a versenynaptár része, és amely évet írtuk akkor, mikor a Ferrari utoljára képes volt három egymást követő futamon győzelmet aratni. Akkor egészen pontosan négy futamon nyertek zsinórban, méghozzá a szezon második és ötödik nagydíja között érték el a sikereket, így Malajziában, Bahreinben, Spanyolországban és Törökországban, Raikkönen-Massa-Raikkönen-Massa sormintában.

Íme Leclerc rekordot érő időmérős köre

Idei ötödik rajtelsőségét szerezte meg Charles Leclerc Szingapúrban, így jelenleg a fiatal monacói az időmérők királya a 2019-es szezonban. Az alábbi körnek köszönheti a diadalt:

Az megvan, hogy Leclerc már a Mercedes párosánál is erősebb az időmérőkön?

Bahrein, Ausztria, Belgium, Olaszország, Szingapúr. Megszerzett pole-pozíciók számában a jelenlegi állás szerint Charles Leclerc 2019 legeredményesebb pilótája, eggyel többel rendelkezik, mint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. Erre ki mert volna fogadni a szezon elején?

Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program

Íme a vasárnapi motorsport-program:

09:40-10:00 – MotoGP, Warm-up

12:30-12:55 – TCR Europe, 2. verseny

13:00-13:45 – MotoGP, Aragóniai Nagydíj

14:10-16:10 – Formula-1, Szingapúri Nagydíj

21:10-23:45 – IndyCar, verseny

motogp-silverstone

Ricciardót kizárhatják az időmérőről

Autójának hibrid rendszere a megengedettnél nagyobb energiát adott le, ezért kizárhatják a Szingapúri Nagydíj időmérőjéről Daniel Ricciardót. Az ausztrál MGU-K-ja meghaladta a maximálisan megengedett 120 kW-os teljesítményt, ezért az FIA vizsgálatot indított.

ric-action-szin-20191

Ha szabálytalannak minősítik a Renault-t, akkor a csapat kérvényt nyújthat be, hogy a rajtrács végéről a kizárás ellenére elindulhasson az ausztrál.

Egy büntetettje már biztosan van a Szingapúri Nagydíjnak

Sergio Perez autójában sebességváltót kellett cserélni, ezért a mexikóit öt hellyel sorolják hátrébb az időmérőn elért helyezéséhez képest. A Racing Point pilótája a harmadik szabadedzésen eltalálta a falat jobb hátsó kerekével, ami a felnin kívül a váltót is megrongálta.

fi-szin-fp3-tores

Rajta kívül Danyiil Kvjat autójához is hozzá kellett nyúlni, nála olajszivárgás miatt kicserélték az erőforrást, de a Toro Rosso büntetlenül beszerelhetett egy másik egységet.

Ricciardo és Verstappen bevallják, hiányoznak egymásnak

Közel három szezonon át versenyezett csapattársként a Red Bullnál Max Verstappen és Daniel Ricciardo, ahol győzelmeken és dobogókon osztoztak, egymáshoz hasonló teljesítményük révén pedig kialakult közöttük a kölcsönös tisztelet, ám ugyanakkor a pályán kívül is nagyon jól működött közöttük az összhang. Az ausztrál idénre a Renault-hoz igazolt, a Sky Sports műsorában azonban most egy képernyőre került a két pilóta, ahol le is zavartak egy összeborulást a maguk sajátos stílusában.

Verstappen: Hiányzom?
Ricciardo: Én kérdeztem előbb!
Verstappen: Igen, néha hiányoznak azok az idők. Amikor egy időmérőre készültünk és kihoztuk egymásból a legjobbat.
Ricciardo: Na meg látni a fejem a szoba másik végén…
Verstappen: Igen, az is, egy párszor közös szobán osztoztunk.
Anthony Davidson: Oké, ebbe most nem megyünk bele.

Ja semmi, csak a Red Bull-pilóták csirkelábakat fogdosnak

Max Verstappen nemcsak a garázsban, de a Red Bull PR-részlege által kiagyalt őrült játékokhoz is új csapattársat kapott Alexander Albon személyében. Szingapúrban a párosnak tapintás alapján kellett felismernie a városhoz köthető különféle ételeket és tárgyakat, és persze ez sem ment röhögés nélkül!

A hollandra néhányszor rá is jött a hányinger, ami előhozta benne a pár évvel ezelőtti emlékeket ugyanerről a versenyhelyszínről, és egyik alkalommal félve kérdezte is, hogy ugye nem ismét a kellemetlen ízű és szagú duriánnal van dolga. 

Hamilton esete a rollerrel és a kilökött telefonnal

Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén nem a pályán, hanem paddockban szenvedte el első balesetét, amelyben nyomozóknak is nehéz lenne eldönteni, hogy ki volt a hibás.

A brit rollerével gurult a Mercedes garázsa felé, előtte pedig éppen egy személy készített fotót barátjáról és Paul di Restáról. A brit behajtott közéjük, majd az ütközést elkerülendő lehúzta a fejét, ám válla mégis hozzáért a fényképező személy könyökéhez, amelyből így kiesett a telefon. Hamilton ezt már nem látta, így tovahaladt, a telefon állapotáról pedig nincsenek információk.

A baleset alighanem a hétvége legvitatottabb pályán kívüli incidense lesz. Ki volt a hibás? Hamilton, akinek nem kellett volna behajtania a képbe, a rajongók, mert nem illik az F1-es játéktér kellős közepén fényképezkedni, vagy csak egy szerencsétlen "versenybaleset" történt, amelyben egyik félt sem terheli a felelősség?  

Előbányászta utolsó közös dobogós képét új csapattársával Vandoorne

„Egyikünk megnőtt, mióta én és Nyck utoljára együtt voltunk a dobogón” – posztolta Stoffel Vandoorne, aki Nyck de Vries csapattársa lesz a Formula-E 2019/20-as szezonjában. A fotó a Formula Renault 2.0-ban töltött időszakban készült – De Vries későn érő típus volt. A belga és holland között három év a korkülönbség.

Ne maradj le semmiről - íme a szombati program

Íme a szombati motorsport-program:

09:55-10:40 – MotoGP, 3. szabadedzés

11:40-12:15 – TCR Europe, időmérő

12:00-13:00 – Formula-1, 3. szabadedzés

13:30-14:00 – MotoGP, 4. szabadedzés

14:10-14:50 – MotoGP, időmérő

15:00-16:00 – Formula-1, időmérő

17:45-18:10 – TCR Europe, 1. verseny

19:00-19:45 – IndyCar, 3. szabadedzés

22:30-23:40 – IndyCar, időmérő

AP-21MPF85GD1W11_news

 

Perez megrovást kapott, mert majdnem palacsintát csinált Magnussenből

Megrovásban részesítette a versenybíróság Sergio Perezt a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén elkövetett tettéért. A Racing Point pilótája egy gyorskörre készülve - vélhetően figyelmetlenségből - a falhoz préselte a mellé érkező Kevin Magnussent, aki szintén egy új kört készített volna elő. A stewardok közleményéből kiderült, Perez mozgása félreérthető volt Magnussen számára, aki azt gondolhatta, a mexikói a bokszba készül, ezért gyorsított mellé. A Racing Point pilótája ezzel szemben a pályán maradt, és kissé kifelé húzódott, így szögezte falhoz a Haast. Mivel szándékosság nem feltételezhető Perez részéről, viselkedése azonban potenciálisan balesetveszélyes volt, ezért figyelmeztetést kapott a pilóta.

Törölte minden követését Hamilton az Instagramon

Radikális lépésre szánta el magát Lewis Hamilton a közösségi médiában: az Instagramon a követett fiókok listájából mindenkit eltávolított. A brit profilja most furcsán mutat a képmegosztó oldalon: a követők száma 12,8 millió, a követéseké 0. Szélsőséges döntéséről Szingapúrban a médiának is beszélt.

„Egyfajta tiszta lapot akartam. Megfigyeltem, hogy amikor az ember felkel, az első dolga fellépni Instagramra, és csekkolni, mi történt. Állandóan másokat figyel, én pedig úgy döntöttem, változtatok ezen. Ha most felébredek, olvasok egy kicsit, máshogyan kezdem a napom, mint korábban. Alig vagyok fent, ez pedig nagy változást jelent az életemben” – árulta el az ötszörös világbajnok. Bár másokat nem figyel, ő maga továbbra is posztol az applikáción.

„Néha odajöttek hozzám emberek, és szóltak, hogy én nem követem őt, pedig azt a másik személyt követem. Tessék, most nem követek senkit, nem panaszkodhat senki” – mondta Hamilton, hozzátéve, hogy azért szokta nézegetni a profilokat, különösen versenytársaiét.

Az ilyen drasztikus lépés nem idegen Hamiltontól, volt már ennél merészebb húzása is online: 2018 januárjában egy vitás poszt miatt minden bejegyzését törölte a közösségi médiából.

A versenyautó, ami még a birkanyáj terelésére is alkalmas

"Az önvezető autók mindenre képesek" - hangzik a ténymegállapítás a háttérből, miközben a Roborace egyik idei tesztje során az autó önálló gondolatai nyomán éppen a saját dolgára igyekezett, közben ellátva a szabadságon lévő juhászkutya feladatait is.

Mérföldkő: az első 2000-es években született versenyző, aki F1-es autót tesztelt

És mindez itt történt a Hungaroringen, hiszen a Renault-tól privát tesztlehetőséget kapott a dán Christian Lundgaard, amely során a csapat 2017-es F1-es autóját, az R.S. 17-et próbálhatta ki a magyar pályán e hét csütörtökén. A Renault versenyzői akadémiájába tartozó Lundgaard 18 éves, 2001. július 23-án született, és tudomásunk szerint az első ember a 2000 utáni generációból, aki komoly F1-es vezetési lehetőséget kapott. A dán versenyző idén a nemzetközi Formula-3-as mezőnyt erősíti, a hungaroringi hétvégén futamot is nyert, és az 5. helyen áll a bajnokságban.

Képek a tesztről:

 

lundgaard

Erről a bajnokságról is csak azért hall a világ, mert megjelent benne egy ámokfutó

Kérjük szépen, ez itt a Smart EQ ForTwo e-Cup nevű, olaszországi központú sorozat, vagyis az elektromos Smartok versenye! Leonardo Caglioni azonban nem volt valami "smart" a legutóbbi vallelungai hétvégén, hiszen kipörgette, majd tovább is tolta maga előtt egyik riválisát, Benjamin Carteryt. Előbb a sors szolgáltatott igazságot, hiszen Caglioni egyedül volt részese egy többszörös szaltózásnak. Végül pedig a versenybírók is, akik kizárták a pilótát a versenypályára nem való viselkedése miatt.