„Igazságtalan és veszélyes” volt az Indy 500 vége Ericsson szerint
https://formula.hu/parc-ferme/35690
Bár sokáig viszonylag nyugodt mederben folytak az események az Indianapolisi 500 mérföldesen, az utolsó 16 körben háromszor is meg kellett szakítani a versenyt – utoljára úgy, hogy már csak két kör maradt hátra a futamból. Ez azt jelentette, hogy a versenyt a bokszból kivezető kör után egyből elindították egyetlen körre, amelynek még Marcus Ericsson vágott neki az élen, s ha megőrzi a vezetést, Helio Castroneves évezred eleji produkciója után az első lehetett volna, aki egymás után kétszer megnyeri a legendás viadalt, azonban Josef Newgarden a 3-as kanyar felé menet megelőzte őt, így ő húzta be az első diadalát. A svéd ex-F1-es azonban nagyon nem értett egyet azzal, ahogy véget ért az Indy 500:
„Igazságtalan és veszélyes volt a verseny befejezése. Sosem csináltunk még újraindítást egyből a bokszból kijövet. Nem tudjuk üzemi hőfokra melegíteni a gumikat. Kemény volt szerintem a futam vége, nem értek egyet azzal, ahogy ezt kezelték. Szerintem nem volt elegendő kör hátra ehhez, nem hiszem, hogy biztonságos hideg gumikon a bokszból kiérve újraindítani, úgy gondolom, ez nem fair és megfelelő módja a verseny végének. Nem értek vele egyet. Szerintem nagyszerű utolsó újraindítást csináltam, megleptem vele Josefet, vezettem az első kanyarban, de aztán nem tudtam magam mögött tartani – nem volt elég, szóval nehéz ezt lenyelni” – fogalmazott Ericsson.
Newgarden amúgy a maga részéről örült annak, hogy versennyel ért véget az Indy 500: „Sokféle módon alakulhatott volna ez, és mondhatjuk, hogy ez vagy az fair vagy nem fair. Mindenfélét láttam már, de most csak hálás vagyok, hogy így csinálták” – mondta el az újdonsült győztes. Az utolsó kör:
THE FINAL LAP OF THE 107TH #INDY500.
— INDYCAR on NBC (@IndyCaronNBC) May 28, 2023
JOSEF NEWGARDEN WINS! pic.twitter.com/jgsyatqtFS
Különleges cipőkkel készül hazai futamára Nico Hülkenberg
https://formula.hu/parc-ferme/22698
A Német Nagydíjhoz új cipő dukál a német pilótának:
special kicks for a special grand prix! thx, @alpinestars pic.twitter.com/XBHZvz2FUy
— Nico Hülkenberg (@HulkHulkenberg) July 24, 2019
Kifehéredtek az Ezüst Nyilak: Íme a Mercedes hétvégi festése
https://formula.hu/parc-ferme/22701
Különleges fényezéssel szerepel a Mercedes hazai futamán, a Német Nagydíjon: az apropó a márka motorsporttörténetének 125. évfordulója. A világ első autóversenyén, a Párizs–Rouen viadalon 1894-ben Daimler-motor hajtotta a győztes autómobilt. A Mercedes eddig csak részleteket mutogatott az autóból, először csütörtökön prezentálták teljes egészében az alkalmi külsőt.


Some more of the special Mercedes livery. #AMuS pic.twitter.com/nCNbyJlqsh
— Tobi Grüner (@tgruener) July 25, 2019
Megszületett Jenson Button kisfia
https://formula.hu/parc-ferme/22699
A 2009-es világbajnok és párja, Brittny Ward is közzétették Instagramon a gólyahírt: „Itt van, egészséges, és szívünk nem is lehetne ennél jobban boldogsággal tele” – olvasható a közösségi médiában. A posztból kiderül, hogy a jövevény fiú.
Gratulálunk Buttonéknak!

Különleges hétvége lesz ez Charles Leclerc számára
https://formula.hu/parc-ferme/22696
Ugyanis a Ferrari F1-es pilótájának öccse, a 18 esztendős Arthur Leclerc is rajthoz áll a Hockenheimringen, a Formula-4-es mezőny tagjaként - először fordul elő, hogy a Leclerc testvérek ugyanazon a hétvégén, ugyanazon a pályán versenyeznek. Leclerc az alábbi képet posztolta kettejükről azzal, hogy egy kicsit megnőttek azóta...

Sebastian Vettel mutatja be nekünk a német F1-es pályát
https://formula.hu/parc-ferme/22694
A Ferrari németje beszélt az F1 szokásos, futam előtti felvezetőjében - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Vettel még a vizet se csak egy egyszerű palackból issza
https://formula.hu/parc-ferme/22693
Az ESPN vette észre, hogy a német olyan italosüveggel jár-kel a paddockban, amelyen a Ferrari-csapattagok nevei vannak feltűntetve.

Hajápolási tanácsok Lewis Hamiltontól
https://formula.hu/parc-ferme/22692
„Korábban akár napi háromszor is hajat mostam: reggel, edzés után és este, ezért mindig kiszáradt volt. Szinte bármit rákentem, a hotelek szörnyű termékeit is minden további nélkül használtam, anélkül, hogy odafigyeltem volna rá. A hajam állapota egy idő után romlani kezdett, elvékonyodott. Megkerestem egy specialistát, aki azt mondta, hogy ha nem foglalkozok a hajammal rendesen, rövid időn belül búcsút inthetek neki. A tanácsainak köszönhetően immár jó termékeket használok, és fontosnak érzem, hogy egészséges állapotban tartsam. Szeretem ezt a hosszú, őrült hajat, nem is akarom levágatni. A hajápolással kapcsolatos ismeretek egész eddigi életemből kimaradtak, ezért javaslom a szülőknek, hogy mutassák meg a gyerekeiknek a hajápolás trükkjeit” – osztotta meg élettapasztalatát közösségi oldalán Hamilton puszta jószándékból, bármiféle termék reklámozása nélkül.
Amikor Gasly célfotóval ért fel a dobogóra, és aztán mégse
https://formula.hu/parc-ferme/22691
Bár a napokban bemutatott, 2 és 3 ezredmásodperces különbségekhez képest ez a három százados különbség már-már óriásinak hat, és nem is a győzelemről, csak a pódium alsó fokáról döntött, azért érdemes megemlékezni Pierre Gasly alábbi, utolsó métereken véghez vitt előzéséről a GP2 2016-os hockenheimi első futamán, amit Raffaele Marciello ellen mutatott be. Már csak azon furcsaság miatt is, mert a végeredmény szempontjából semmit sem számított, hiszen a franciát utólag kizárták, amiért autójának tűzoltó-berendezése magától kiürült a futam alatt, így szabálytalanná téve a versenygépet.
Define: 'Photo finish'
— Formula 2 (@FIA_F2) July 24, 2019
No #GermanGP action for us this weekend, but it's got us thinking about our most recent visit to Hockenheim...
How about THAT finish for @PierreGASLY #F2 #RoadToF1 pic.twitter.com/5T6Uk9mbD1
Ha Piquet és Salazar bunyója régi videójáték lett volna
https://formula.hu/parc-ferme/22690
A Formula-1 közösségi médiás csapatának tagjai unatkoztak, és összedobták ezt az Instagram-videót, amely Nelson Piquet és Eliseo Salazar 1982-es hockenheimi ütközésének következményét értelmezte újra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Címlapra került Wéber Gábor
https://formula.hu/parc-ferme/22689
A Szujó Zoltán távozása után vezető kommentátorrá előléptetett Wéber Gábor a TVR-Hét címoldalára került: a borítóról kiderül, hogy az első, 1986-os Magyar Nagydíjat még családjával nézte végig. Úgy tűnik, a magyar F1-es kommentátorok sorsa az, hogy előbb-utóbb tévéújság elejére kerüljenek…

Fiával együtt áll rajthoz WRC-futamon Petter Solberg
https://formula.hu/parc-ferme/22688
Ugyan bejelentette már visszavonulását a korábban a WRC-ben és a WRX-ben is világbajnoki címet szerző Petter Solberg, a norvég közönségkedvenc idén még egyszer rajthoz áll egy rali-vilábajnoki futamon, méghozzá a Wales Ralin. A dolog pikantériáját az adja, hogy szárnyait bontogató fia, a 17 éves Oliver Solberg is rajthoz áll ezen a versenyen, számára ez lesz a debütálás a WRC-ben - az ERC-ben már megmutatta oroszlánkörmeit és futamot tudott nyerni, úgyhogy kiléphet az igazán nagy porondra. További érdekesség, hogy apa és fia ugyanolyan autóval, egy Volkswagen Polo GTI R5-tel fog versenyezni - egymás ellen...

Ilyen Verstappen erőnléti felkészülése tizenöt másodpercbe sűrítve
https://formula.hu/parc-ferme/22687
A Red Bull holland F1-es pilótája tett közzé egy felgyorsított felvételt arról, hogy hogyan készült a Német Nagydíj előtt:
Final prep before heading off Germany #GermanGP pic.twitter.com/88U6RBWaj7
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) July 23, 2019
Videó: így gokartozik Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/22686
A McLaren spanyol F1-es pilótája osztott meg egy videót arról, ahogy egy gokartot nyüstöl.
Different track, same Sunday driver!
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) July 23, 2019
Tag your karting mates! //
Otro circuito, mismo dominguero!
Etiqueta a tus compis de karting!#carlo55ainz @McLarenF1 @EG00 @F1 pic.twitter.com/t9zrNivmKl
Ez a Vettel-kör ért tavaly pole-t Németországban
https://formula.hu/parc-ferme/22685
A 2018-as Német Nagydíj időmérőjén Sebastian Vettel két tizedmásodpercet osztott ki Valtteri Bottasnak, hármat Kimi Raikkönennek, ezzel övé lett a pole-pozíció - az első rajtkockát érő kör ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Fennállása 100. évét ünnepli a Citroen
https://formula.hu/parc-ferme/22684
Idén mérföldkőhöz érkezett a nagy francia autógyár, André-Gustave Citroen ugyanis 1919 márciusában alapította meg és nevezte el saját magáról a márkát. Az év eleje óta zajlanak az ezzel kapcsolatos megemlékezések, elsősorban Franciaországban és környékén, amelyek során főként a veteránautók kerülnek előtérbe.
A Citroen az autóversenyzés történetében is megírta a maga fejezeteit. A '90-es években négyszer nyert a Dakar Ralin, ebben az évezredben pedig legnagyobb sikerei a WRC-ben főként Sebastien Loebhöz, a WTCC-ben pedig Jose Maria Lopezhez köthetők. Társvállalata, a DS révén az elektromos versenyzésben is jelen van, ahol éppen idén ért fel a csúcsra, hiszen az egyéni és a csapatbajnoki címet is megnyerte Jean-Eric Vergne-nyel és a Techeetah-val.


A magyar nézők 55%-a a Ferrarinak drukkol egy felmérés szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22683
Baranyi Balázs pár hónapja az egyetemi szakdolgozatához kapcsolódóan készített egy online Formula-1-es közvélemény-kutatást, aminek terjesztésében mi is segédkeztünk. Végül 2587 kitöltött, értékelhető kérdőív futott be hozzá, amit a készítő Magyarország eddigi legnagyobb mintán végzett F1-es felmérésének tart. A számos szempontra kiterjedő kérdések a világbajnokság követésének módjáról, a szabályokkal kapcsolatos véleményekről és a pilótapreferenciákról is kifaggaták a kitöltőket.
Alább közlünk néhány érdekesebb eredményt. Az adatfelvétel idén március 3. és 7. között zajlott, azaz még a 2019-es szezon kezdete előtt.
- A megkérdezettek 51,4%-a 4-15 éve követi a Formula 1-et, 42,4% pedig már több mint 15 éve. Nagyjából 6%-nyian vannak, akik az elmúlt három évben szerettek bele.
- 34% nem nézné tovább, ha kilépne a Ferrari, 66% viszont igen.
- 58,3% nem elégedett a mostani autók hangzásával, 41,7% viszont igen.
- Vettel a magyarok legnagyobb kedvence (687 szavazat, több válaszlehetőség is megadható volt), de Raikkönen ott van a nyomában (650). Hamilton ugyan be tudott jönni harmadiknak (234), de hamarosan komoly veszélyt jelenthet rá az a Charles Leclerc, aki az adatfelvétel idejében még egy futamot sem tudott le a Ferrarival - és így is negyedik lett (181).
- A Ferrari-kötődésű versenyzők mellett a konstruktőrök között is mindent visz az olasz márka. 1429-en jelölték meg kedvenc csapatuknak a Ferrarit, míg mögötte óriási lemaradással jön a Mercedes (253), a Red Bull (175), az Alfa Romeo (145) és a McLaren (140). Az egykoron nagy Williamsre mindössze 12 szavazat érkezett.
- Spa a magyarok kedvenc versenyhelyszíne (683 szavazat), mögötte a Hungaroring (613), Monaco (320), Monza (273) és Montreal (101) következik, a viszonylag új bakui utcai pálya pedig hamar fellőtte magát a hatodik helyre (100).

Az igazi Hockenheim-életérzés összetevői: régi vonalvezetés + Michael Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/22682
Aki már a 2002-es átépítés előtt is követte a Formula-1-et, alighanem hátborzongás és összeszorult torok elegyével nézi vissza azokat a videókat, amelyeken még a hosszú, korábbi vonalvezetésen száguldanak a világ leggyorsabb versenyautói. Németország Monzája, Baden-Württemberg Zöld Pokla, a pilóták és a rajongók netovábbja, ahonnan minden egyes felvétel izgalmas. Alább Michael Schumacher nyomja padlóig a gázt, hogy a későbbi Parabolika helyett még a hosszú egyeneseket összekötő három sikánt abszolválja az 1997-es Német Nagydíj időmérőjén.
1997 One lap with Michael in old Hockenheim.
— Michael Schumacher (@4everMSC) July 23, 2019
The charm of the old track in Black Forest. Two long straights in the wood
with Clark and Senna chicane#KeepFightingMichael #KeepFighting pic.twitter.com/H86TSke9O8
Rosberg annyira élvezi az ibizai nyaralást, hogy már azt se tudja, melyik irányból videózza magát
https://formula.hu/parc-ferme/22681
A Rosberg család éppen Ibizán nyaral, ám a 2016-os F1-es világbajnok onnan is igyekszik szórakoztatni követőit, így az alábbi videóban beszámol arról, hogyan is néz ki a kikapcsolódás egy sportos háztartásban. A nap Nico Rosberg és felesége számára is edzéssel kezdődik - a családapa elmodása szerint nehezen viselte, hogy a versenyzéstől való visszavonulása után percenként 10 ütéssel gyorsult a szívverése nyugalmi állapotban, ennek leszorítása érdekében továbbra is intenzíven sportol - most éppen a hőségben futott fel a hegyre. Ezt követően wakeboardozott egyet a tengeren, végül pedig bemutatta a saját fagyizójukat, amit abból az indíttatásból nyitott meg felesége évekkel egyelőtt, hogy egyszerűen nem találtak jó fagyizót a szigeten.
Vettel drámája, Hamilton kétes győzelme - ez történt tavaly Németországban
https://formula.hu/parc-ferme/22680
Sebastian Vettel egy félig megnyert futamot dobott el az esőben, Lewis Hamilton szabálytalan volt, de nem büntették érte, Valtteri Bottast nem engedték támadni - a tavalyi Német Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!
Pályaszéli verekedés, Fernando is faster than you és a többiek - öt emlékezetes pillanat a Német Nagydíjak történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/22679
Az F1 szedett össze öt drámai jelenetet a futam történetéből - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!