F2: Vesti győzelmét még a piros zászló sem vehette el
https://formula.hu/parc-ferme/35682
Folytatódott a Formula-2 hétvégéje is Monacóban vasárnap. Szombaton Ayumu Iwasa szerezte meg harmadik győzelmét, a japán pedig ezzel a pontversenyben is átvette a vezetést, de mindösszesen kettő pont volt az előnye Theo Pourchaire előtt, valamint négy egység Frederik Vestivel szemben. Ebből a hármasból Vesti várhatta a legjobb helyről a lámpák kialvását, hiszen a pole-pozícióból indulhatott, mellőle Victor Martins várta a rajtot, Pourchaire a harmadikról startolt Jack Doohan mellől, míg a bajnoki éllovas a kilencedik pozíciót foglalhatta el.
A rajtnál gond nélkül eljött a mezőny, Vesti megtartotta a vezetést, Pourchaire pedig jól indult ugyan, de Martinst nem tudta megelőzni. Az elején nem volt túl sok izgalom, tíz kör után viszont megkezdődtek a kerékcserék, egyúttal folytatódott Arthur Leclerc balszerencséje. Charles Leclerc öccse az időmérőn összetörte az autóját, így kvázi az egész hétvégéjét tönkretette, hiszen szombaton sem tudott túl sokat javítani, ma pedig fékhiba miatt volt kénytelen kiállni. Bár nem sokkal később Enzo Fittipaldi elfüstölő autója miatt volt egy VSC-fázis a 20. körben, az igazi őrület majd három körrel később követezett. Az élmezőny tagjai még ekkor sem tudták le kötelező kiállásukat, Jack Doohan balesete után viszont jöhetett a biztonsági autó, mivel a versenygép rossz helyen állt meg, illetőleg kigyulladt. Ez jó esélyt kínált azoknak, akik még nem voltak kint friss abroncsokért, Pourchaire számára pedig ez volt a mázli, hiszen jelentős időt bukott volna azok után, hogy a kerékcseréje során leejtették az autóját.
LAP 22/42
— Formula 2 (@Formula2) May 28, 2023
JACK DOOHAN IS OUT OF THE RACE!
He's safely out of the car #MonacoGP #F2 pic.twitter.com/q2BMhrUYAc
Ezt követően a versenyirányítás a piros zászló mellett döntött, mivel a korlát is sérült, így elég sokáig állt a verseny, ami 15 körrel a leintés előtt folytatódhatott, ám végül ezt nem tudták lefutni, miután átlépte volna az időlimitet. Az újraindítás után mindenesetre Vesti elég hamar elnyúlt az üldözőktől megfogni pedig már nem tudták, így átvette a vezetést tabellán. Mögötte Pourchair zárt a második helyen, aki egy jó meccset vívhatott volna Martins ellen, erre azonban nem volt szükség. Csapattársa kapott egy áthajtásos büntetést, mivel jelentős sebességgel haladt el sportbírók mellett a dupla sárga alatt, ezáltal jó néhány pozíciót elbukva. A dobogóra még Zane Malonay fért fel, mögötte pedig Vesrschoor, Hauger, Maini, Stanek, Martint, Crawford és Iwasa zárt még a legjobb tízben.
LAP 22/42
— Formula 2 (@Formula2) May 28, 2023
JACK DOOHAN IS OUT OF THE RACE!
He's safely out of the car #MonacoGP #F2 pic.twitter.com/q2BMhrUYAc
Gyászszünettel indult az Ausztrál Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/21453
Charlie Whitingra emlékezett a mezőny.
Most importantly of all this weekend, we remember Charlie Whiting. #ThankYouCharlie pic.twitter.com/M2syvmmMno
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) 2019. március 17.
Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón
https://formula.hu/parc-ferme/21452
A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.
Hogy min múlt Valtteri Bottas győzelme? A reggelin!
https://formula.hu/parc-ferme/21450
Legalábbis erről poénkodtak Mark Webberrel a dobogós interjúk során. Amikor Bottas elmondása szerint zabkását reggelizett, Webber lecsapta a magas labdát: nem volt abban még valami?
Breakfast of champions...? #AusGP #F1 pic.twitter.com/k5BN6ecuad
— Formula 1 (@F1) 2019. március 17.
Mintha kicsit zavarta volna Daniel Ricciardót a mellette lévő riporter
https://formula.hu/parc-ferme/21446
Daniel Ricciardo épp a Ziggo Sportnak adott interjút, miután számára befejeződött a hazai verseny, az Ausztrál Nagydíj, mire mellettük egy másik riporter kicsit hangosan kezdett bele a maga monológjába. Daniel Ricciardót ez a jelek szerint rendesen kizökkentette, de a Renault-s humoránál volt, és eleresztett egy rendkívül őszinte félmondatot, félhangosan, kicsit magának, kicsit az őt interjúvolónak: „Koncentrálni se tudok, fogd már be a pofádat...”
'Shut the f*ck up'@DanielRicciardo viel vandaag uit, maar gelukkig blijft hij altijd lachen #AustralianGP #ZiggoSportF1 pic.twitter.com/Iva8zcS6q8
— Ziggo Sport F1 (@ZiggoSportF1) 2019. március 17.
Videó: Baumgartner Zsolt Michelisz Norbert autója ellen Melbourne-ben
https://formula.hu/parc-ferme/21440
Érdekes „összecsapásra” került sor az Ausztrál Nagydíj helyszínén: az utcai Hyundai i30, ugyanennek az autónak a TCR-változata – amely modellel többek között Michelisz Norbert is versenyez a WTCR-ben – és a Minardi kétüléses F1-es versenyautója „versengett” egymással egy körön az Albert Parkban, utóbbit pedig szokás szerint hazánk egyetlen Formula-1-es pilótája és pontszerzője, Baumgartner Zsolt vezette.
Olvasónk rárakta a Barátok közt főcímdalát az új F1-es intróra
https://formula.hu/parc-ferme/21439
Úgy tűnik, reneszánszukat élik az ilyesfajta mixek: nemrég a Pokémont vegyítették a tavalyi Formula-1-es főcímmel, most pedig a már több mint húsz éve futó magyar sorozat közismert főcímdalával vegyítette az új intrót olvasónk – mutatjuk a végeredményt:
Nézd meg itt az Ausztrál Nagydíj összefoglaló videóját!
https://formula.hu/parc-ferme/21451
A videó a "Megtekintés YouTube-on" opcióra kattintva érhető el.
Így előzte meg Verstappen Vettelt a harmadik helyért
https://formula.hu/parc-ferme/21448
Videón a holland dobogót érő manővere:
Max reminding us all why we’ve missed racing so much over the winter! #AusGP #F1 pic.twitter.com/VZvckS3a3u
— Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. március 17.
Nyolc óra eseményei hat percbe sűrítve: itt a sebringi összefoglaló
https://formula.hu/parc-ferme/21438
Nemcsak a Formula-1, hanem a WEC mezőnye is teljesítette első futamát 2019-ben, méghozzá a sebringi 1000 mérföldes viadalt – íme, a Fernando Alonsóék sikerével és szakadó esővel véget érő verseny hivatalos összefoglalója:
Bottas: Aki kételkedett benne, b****a meg!
https://formula.hu/parc-ferme/21445
Az Ausztrál Nagydíj győzteséből a tavalyi év rejtett feszültségei is felszabadulhattak a levezető körön, amikor a versenymérnöke azt mondta neki, hogy ez visszavágás volt a tavalyi évért. "Aki kételkedett benne, b****a meg!" - válaszolt nyersen a finn, majd Toto Wolff köszöntötte a pilótát: "Valtteri, ez visszatérés!"
Valtteri Bottas Post race Radio: "To whom it may concern, fu*k you."#Valtteri #F1 #AusGP #AustralianGP pic.twitter.com/MDJMbY1pjW
— Eau rouge (@Insidef1) 2019. március 17.
Így alakultak a gumistratégiák az Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21443
A leghosszabb első etapot Pierre Gasly, a leghosszabb másodikat Kimi Raikkönen teljesítette - noha a finn korai kiállása kényszerű volt, végül négy ponttal gazdagodott.
strategy.
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) 2019. március 17.
(What a mouthful)#Fit4F1 #AusGP pic.twitter.com/beR4kxYr5M
Ki nyerte Rosberg és Massa gokartversenyét?
https://formula.hu/parc-ferme/21437
2016 Formula-1-es világbajnoka újabb vloggal jelentkezett, ezúttal egy monacói beltéri elektromos gokartversenyről, amelyen többek között ő és egykori F1-es riválisa is részt vett. A videóból kiderül, ki bizonyult gyorsabbnak, kinek a gatyája szakadt el a nagy erőlködésben, és milyen is Le Mans-i rajttal megkezdeni egy gokartfutamot:
Ma 13 órakor AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n!
https://formula.hu/parc-ferme/21434
Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV
A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.

Magyar sportbíró segít az Ausztrál Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21442
Több honfitársunk mellett Hetyey Júlia sportbíróként dolgozik ezen a hétvégén a melbourne-i Albert Parkban:
Két keréken érkezett az F1 két főkolomposa a nyitányra
https://formula.hu/parc-ferme/21441
Kollégáink jelentik a helyszínről:
Verőfényes napsütésben, tomboló rajongók sorfala között, négy helyett egyelőre két keréken érkezett az évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, a melbourne-i Albert Parkba az F1 jelenlegi két fenegyereke, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Az idény első összecsapására hangoló két pilóta ezen a hétvégén is imádja a kétkerekű közlekedési alkalmatosságokat: a Mercedes versenyzőjénél tavaly is számos alkalommal láthattuk kedvenc elektromos rollerét, amelyet ide is magával hozott, míg a Ferrari pilótája – a hétvége folyamán nem először – egy országúti bringával érkezett.
A képre kattintva galéria nyílik!
Hallottátok már az F1 főcímzenéjét zongorán?
https://formula.hu/parc-ferme/21424
Hát most meghallgathatjátok.
On Friday, we'll finally hear this tune again... but not quite like this!
— Formula 1 (@F1) 2019. március 14.
We spotted this amazing F1 theme cover by @MarlaYuriko earlier this week #AusGP #F1 pic.twitter.com/UhH0Bl7kPK
Hol szedte össze azt a hét tizedet Vettel Hamiltonhoz képest?
https://formula.hu/parc-ferme/21436
Az F1 összehasonlító videója a pole-pozíciós brit és a harmadik helyre kvalifikáló német Q3-as köréről (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Ezzel a körrel szerezte meg a pole-t Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/21435
Mindenki dőljön hátra és élvezze! Volt benne hiba?
Írd fel a naptárba: Vasárnap AFM Motorsporthíradó a FIX TV-n
https://formula.hu/parc-ferme/21433
Az időpont és csatorna: március 17., 13 óra, FIX TV
A műsorban szerepet kap az F1, megszólal Gyulay Zsolt és Ábrahám Károly, a stúdióvendég pedig az AMTS főszervezője, Nokta Balázs lesz.


