DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 22. vasárnap

Idén másodszor sérült meg egy vétlen balesetben Oliveira

Négy nagydíj alapján úgy néz ki, Miguel Oliveira a MotoGP-mezőny legpechesebb tagja. A csapatot váltó portugál az RNF Aprilián rendre megvillantja, hogy képes lenne kiugró eredményekre, de szezonját eddig vétlen bukások árnyékolják be. A szezonnyitón Portimaóban Marc Marquez nagy vihart kavart manővere fosztotta meg a potenciális hazai dobogótól, ráadásul megsérültek jobb lábának ínjai is. Az ötszörös nagydíjgyőztes kihagyta Argentínát, az USA-ban tért vissza, ahol eddigi egyetlen tiszta versenyén ötödik lett.

A Spanyol Nagydíjon a sprint ötödik helye újabb villanás volt tőle, a vasárnapi nagydíj első körében azonban újabb bukásba keveredett vétlenül, Fabio Quartararo sodorta el a balesetben, amelyben Marco Bezzecchi is érintett volt.

Okozott pár ijesztő másodpercet, hogy Oliveira nem tudta saját lábán elhagyni a helyszínt, hordágyon vitték el. Az orvosi központban vállficamot állapítottak meg és helyére tették az elmozdult bal felkarcsontot, de ekkor még úgy tűnt, törés nem történt. A Jerez de la Frontera-i kórházban végzett későbbi képalkotó vizsgálat rosszabb hírekkel szolgált: a csapat tájékoztatása szerint a sérülés súlyosabb, mint gondolták, és a bal felkarcsontban egy kisebb törés is keletkezett. Egyelőre nincs hír arról, a sérülés mekkora felépülési időt igényel, és veszélyben van-e Oliveira szereplése Le Mans-ban két hét múlva.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Emiatt lett az utolsó pont Russell helyett Kubicáé

12 körrel a leintés előtt még George Russell állt kedvezőbb pozícióban a két Williams közül: a hajtűkanyarban azonban hibázott, és miközben visszatért a pályára, csapattársa, Robert Kubica elment mellette. A leintésnél ez még csak a 12. helyet jelentette – szokás szerint a két Williams utolsó lett –, a két Alfa Romeo 30 másodperces büntetése után azonban egy pontot ért, a lengyel pedig egy rekordot is elért: 8 év, 8 hónap és 14 nap telt el előző pontszerzése óta.

Vettelnek volt a legjobb fuvarja a Német Nagydíj végén

Ha egy versenyző a paddockban egy robogó hátsó ülésén ül, az semmi jót nem szokott jelenteni, mert általában éppen a pályaszemélyzet hozta őt vissza a kiesése után. Nem ez volt viszont a helyzet most vasárnap az utolsó helyről a másodikra előretörő Sebastian Vettellel, aki a pályáról való távozásakor kapott fuvart, méghozzá apjától, Norberttől. A család otthona, Heppenheim motorral egy órán belül elérhető a hockenheimi pályáról. 

Leclerc kiesés utáni önostorozását csak párás szemmel lehet végignézni

Az autó nem jön ki a kavicságyból, és még egy Mercedes-hirdetőposzter is ráborult. A monacóiból vagy ötféle érzelem próbált kiszabadulni egyszerre: dühös káromkodás, csalódott fújtatás, a csúszós aszfalt hibáztatása, bűnbánat a rádióban és elcsukló hangon önmaga korholása: "Jaj, Charles, ne már!" 

Peugeot, Dakar, Le Mans, F1, Ferrari, Ferrari, Ferrari, Ferrari, FIA - kinek a karrierjét összegeztük?

Hát a jelenlegi FIA-elnök Jean Todtét, aki büszkén újságolja, hogy a szervezet készített egy rövid videót az ő autósportos ténykedéséről. Mondjuk ebben kicsit mások az arányok, mint a címünkben: 50 másodperc jut a versenyzői és csapatvezetői karrierjének, majd 90 az FIA élén elért szerteágazó eredményeinek.

„Szóljatok Andrénak, hogy álljon meg a pályán!” – Vergne botrányos rádiózása kendőzetlenül

A Formula-E nyilvánosságra hozta Jean-Eric Vergne nagy port kavart rádióüzenetét a New York-i szezonzáró hétvége első futamáról. A francia - tagadhatatlanul saját előnyszerzése céljából, hiszen ő maga is sérült autóval közlekedett -, azt kérte a mérnökétől, hogy a szárnycserére való bokszba hívás helyett kérjék a pályán való leparkolásra csapattársát, André Lotterert, ezzel előcsalogatva a biztonsági autót. A versenybírók utólag elmarasztalták a hétvége folyamán bajnokká váló Vergne-t, akinek egy nap közmunkát kell letöltenie az FIA szolgálatában.

Az egyperces hanganyagban a DS Techeetah pilótájának egyébként mindennel baja volt a pályán szétszóródott törmelékektől kezdve a hátulról őt meglökő Lucas di Grassiig.

 

Faék egyszerűséggel írta le az időjárást Lando Norris a csapatának

Persze nem is nagyon volt mit cifrázni a válaszon arra a kérdésre, hogy milyen a pálya állapota. Kib*szott vizes. És nem volt igaza az újoncnak?

 

Egész jó kis szériában van Max Verstappen

A még mindig csak 21 éves holland az elmúlt húsz futam egyikén se végzett ötödiknél rosszabb helyen.

 

Mintha futamot nyert volna, úgy ünnepelte csapata Danyiil Kvjatot

Persze érthető is az öröm, hiszen az orosz előtt a Red Bull-B legutóbb még Sebastian Vettellel képviseltette magát a pódiumon, azon az emlékezetes 2008-as olasz nagydíjon. Kvjat öröme ráadásul dupla, hiszen, ahogy a verseny leintésekor fogalmazott, a futam éjjelén apuka is lett. Gratulálunk - duplán!

 

Legalább öccse miatt volt oka az örömre Charles Leclerc-nek

A monacói ugyan kiesett a német hétvége főeseményén, az F1-en, azonban nem sokkal korábban legalább a család másik versenyző tagja, az öcs Arthur hozott egy győzelmet, a német F4-es bajnokságban.

 

Csapattársak hozták minden idők harmadik legszorosabb nem oválpályás befutóját az IndyCarban

Az újonc csapattárs, Felix Rosenqvist a célegyenesben még megpróbálta legyorsulni a bajnoki címvédő, ötszörös győztes Scott Dixont, de végül 93 ezredmásodperc (0.0934, vagyis 934 tízezred!) ha további értékekeket is megnézünk) különbség az új-zélandi javára döntött.

 

Újra megdőlt a bokszutcai világrekord

A Brit Nagydíjat követően arról számoltunk be, hogy a Red Bull megdöntötte a leggyorsabb kerékcsere addigi rekordját: 1,91 másodperc alatt szolgálták ki a bokszban Pierre Gasly autóját, egyetlen századdal megverve a Williams 1,92 szekundumos idejét, amely a 2016-os bakui futam óta volt világcsúcs.

Az újabb rekordra két hetet kellett csak várni: a Német Nagydíjon a Red Bull újabb három századot lefaragott, és 1,88 másodperc alatt cserélt Max Verstappen autóján!

A különversenyben most hétvégén a Red Bull és a Williams dominált: előbbi első és harmadik, utóbbi második és negyedik helyet szerzett az értékelésben. Hozzátennénk, hogy ezen a listán az adott versenyző leggyorsabb kerékcseréje számít a versenyben, márpedig Hockenheimben bőven volt lehetőség próbálkozni: összesen 78 bokszkiállást láthattunk, Verstappen ötször jár csapatánál.

Eközben az Autobahnon: Mogyoródra tart az F1

A Német Nagydíj forgataga után hétfőn kollégánk már Magyarország felé tart, de nemcsak ő tesz így azok közül, akik a hockenheimi pályán töltötték az elmúlt napokat, hanem szinte mindenki. A cirkusz erre a hétvégére a Hungaroringre teszi át a székhelyét, ahol a Magyar Nagydíjat rendezik, így Mészáros Sándor díszes kíséretben, a Ferrari, a Red Bull és a Haas kamionjainak társaságában találta magát.

67646394_1705512996260420_1639202847230787584_n

67369700_642438002833005_7304525320680374272_n

67354593_559142027954932_9076576239430402048_n

14 éves autóversenyző nyert a magyar Formula Renault bajnokságban

A túraautózás után idei szezonban formulaautókra váltó Szomszéd Lali első győzelmére nem kellett sokat várni: a magyar bajnokságba is beleszámító versenyhétvégén, a horvátországi Grobnikban újabb futamgyőzelmet szerzett a Formula Renault kategóriában, azután, hogy a Red Bull Ringen már nyerni tudott.

A rettegett utolsó előtti kanyar áldozatai (videó)

Sainz és Raikkönen megúszta, Leclerc, Hamilton és Hülkenberg azonban nem: a 16-os kanyar megtizedelte a mezőnyt az esős Német Nagydíjon. Leclerc a csúszós aszfalt miatt bosszankodott: a gyorsulási versenyeknek otthont adó egyenes itt bukótérként szolgált. A videón látható, hogy a hibázó versenyzők tényleg nem lassulnak ezen az aszfalton.

(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)

Ezt meg kell nézni: A fergeteges Német Nagydíj összefoglalója

Sok nagydíj után leírtuk már, elismerésünk a készítőknek, hogy sikerült megtölteni egy hét és fél perces videót a verseny történéseivel. Most azért kell gratulálni, hogy belefértek!

(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)

78 bokszkiállás volt a Német Nagydíjon

Első ránézésre színes katyvasz a Pirelli infografikája, másodikra kivehető, a pálya száradása, majd az újból érkező eső, valamint a biztonsági autós fázisok hogyan kényszerítették lépten-nyomon újabb és újabb bokszkiállásokra a mezőnyt.

Verstappen öt kiállással győzött, a második Vettel ugyanennyiszer járt a bokszban, a harmadik Kvjat viszont megspórolt egyet. A legtöbbször Hamilton és Magnussen járt kerékcserén, fejenként hatszor, a célba érők közül legkevesebbszer pedig Sainz, mindössze háromszor.

Ez nagyon nem Hamilton napja volt: Két vezetői hiba, bokszutcai káosz

Lewis Hamilton sokáig első volt, végül 11. helyen ért célba a Német Nagydíjon: kellett ehhez két kicsúszás és az elsőt követően egy rendkívül hosszúra nyúlt bokszkiállás, amely felkészületlenül érte csapatát.

 

Három órával a rajt előtt megérkezett a vihar Hockenheimbe

A motorhome-ból kitekintő renault-sok és a bemutatókörökre készülő Karun Chandhok felvételei szolgálnak ehhez bizonyítékul.

 

Ebben a fele-fele sisakban vezette a 2004-es Ferrarit Mick Schumacher

A saját, sárga szín által dominált sisakfestését pászította apja legendás piros dizájnja mellé, ezzel téve tökéletessé az összhangot a múltidézésre, amiről ide kattintva nézhető meg a videó.

Sainz elárulva érzi magát, amiért Norris új csapattársat választott

Régen volt már McLaren-pilóták között olyan felszabadult és baráti a viszony, mint idén Carlos Sainz és Lando Norris esetében. Amikor a Sky Sports által Hockenheimben rendezett közös beszélgetésen szóba került, hogy Norris az előző hétvégén Max Verstappennel közösen nyert meg egy szimulátorversenyt, a spanyol csalódottan - de persze viccelődve - fordult fiatal kollégájához: "Most már ő a csapattársad. Ez... hogy is mondják... árulás, haver. Másik csapattársat találtál."