DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Vietnámmal és Dél-Afrikával bővülhet 25 futamossá a 2024-es F1-es naptár?

Az utóbbi években egyre csak bővült a Formula-1-es versenynaptár: a Kínai Nagydíj törlése nélkül idén már 24 fordulót rendeztek volna, de a 23 futam is új rekordot jelent. A híresztelések szerint azonban jövőre tovább nőhet a versenyek száma, a GrandPrix.com értesülései alapján ugyanis Stefano Domenicali F1-vezérigazgató nem tette le a 25 nagydíjas tervéről. A portál ráadásul két új helyszín potenciális érkezéséről is beszámolt. Ezek közül Dél-Afrika és Kyalami esetleges visszatérése a kevésbé meglepő, hiszen az nyílt titok, hogy a pályával egy ideje már zajlanak egyeztetések (erről a Formula Podcast Facebook-csoportban is írt Mészáros Sándor kollégánk nemrég), s arra is volt esély, hogy már idén ellátogasson oda az F1. A portál úgy tudja, a kormányzat most a projekt mögé állt és megadta a szükséges 50 millió dolláros támogatást ahhoz, hogy az F1-es követelményeknek megfelelően felújítsák a helyszínt.

Ami már sokkal érdekesebb, az Vietnám esete. Hanoiban a tervek szerint 2020-ban rendeztek volna először Formula-1-es nagydíjat, ám a koronavírus-járvány miatt törölni kellett az eseményt, utána pedig börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt a projektet leginkább támogató városvezetőt, ami után már fel sem merült a versenyrendezés. Ám úgy fest, a távol-keleti ország még nem tett le az F1-ről, ugyanis a GrandPrix.com úgy tudja, Domenicali az Ausztrál Nagydíjat megelőzően az országban járt, hogy egyeztessen az új vezetéssel. Néhány hónapja amúgy a Honda tartott egy eseményt a Hanoiban felépült pályán, amely elvileg készen állna az F1 fogadására.

Amennyiben Kyalami és Hanoi is érkezne, valamint Kína is végre visszatérne a pandémia után, úgy egy futamnak akkor is ki kellene esnie a menetrendből a 25 versenyes korlát miatt: bár Spa bizakodóbb az utóbbi időben, így is a Belga Nagydíj sorsa lehet a legingatagabb.

f1-vietnam

A Ronaldo-Messi csata olyan, mint a Senna-Prost volt?

Legalábbis Cristiano Ronaldo erről beszélt: a Daily Starnak adott interjújában a két F1-es legenda párharcához hasonlította az ő és Lionel Messi csatáját. "Kétségkívül jobb futballistává tesz engem és ugyanezt teszem vele. Ez nem véletlen és nem csak a futballban fellelhető: olyan, mint kosárlabdázni Michael Jordannel, vagy a Formula-1-es harc Senna és Prost között" - mondta erről a Juventus aranylabdás sztárja.

cr

fotó: dppi

Belsőkamerás videó Alonso Dakar-tesztjéről

Beülhetünk a spanyol pilóta mellé/mögé a dűnéken:

Hihetetlen: kizuhant egy néző a száguldó raliautó elé

Mads Ostberg szerencsére el tudta kerülni, így nem történt tragédia. Videón a vérfagyasztó jelenet:

 

Videón Bereznay Dániel óriási csatája a csapattársával

Az Alfa Romeo magyar F1-es e-sport versenyzője a csapattársával küzdött hatalmasat a virtuális Kínai Nagydíjon - Sauber Esports azzal posztolta a videót, hogy "Nincs csapatutasítás a szimulátoros versenyzésben! Vagyis még nem..."

 

Nagykövet lett Kimi Raikkönen felesége

Minttu Raikkönen sikeres nő, aki nem a férje pénzéből él - ezúttal azt jelentette be Instagramon, hogy a Nescafé Kulta márkanagykövete lett.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ilo ja kunnia toimia jatkossa NESCAFÉ KULTA brändilähettiläänä. #nescafefi #kultainenhetki @nescafe_fi Happy and proud to represent NESCAFÉ KULTA as a brand ambassador.

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés,

Sör, haverok, motor, vízi sportok: Carlos Sainz nyara egy percben

Rövid videót osztott meg nyári szünetéről a McLaren F1-es pilótája.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#carlo55ainz @estrellagalicia00 @jmrecasens @thecrowncreators

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Erre érdemes figyelni szombaton: program

A DTM és a MotoGP kerül terítékre a szombati motorsport-kínálatban - ezek mellett itthon az Ózd Rali, illetve a rali szerelmesei számára a német vb-futam jelenthet még programot.

Szombat

10:25-10:45 DTM, első időmérő

10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

13:30-14:40 DTM, első futam

14:30-15:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 2)

15:10-15:50 MotoGP, időmérő (Spíler 2)

quarti

fotó: dppi

Így teljesítenek a csapatok a 2018-as formájukhoz képest

Grafikán tökéletesen látható, a Formula-1 tíz csapatának idei első féléves teljesítménye hogyan viszonyul a tavalyihoz. Óriási pozitív meglepetés a Sauberre építkező Alfa Romeo és Kimi Raikkönen formája. A finn a csapat által megszerzett 32 pontból 31-et gyűjtött össze, gyakorlatilag a hátán viszi az istállót. A gyengélkedők közül százalékos arányban a Ferrarié a legenyhébb eset, pontmennyiségben azonban ők veszítették a legtöbbet. A legrosszabb mutatóval, -75%-kal rendelkező Williams helyzete elsőre drámainak tűnhet, de érdemes szem előtt tartani, hogy tavaly ilyenkor is mindössze négy ponttal rendelkeztek...

 csapatok-2018v2019

Folytatódott a Grill The Grid, benne a mezőny balhés párosával

A kvízkérdésekkel operáló videósorozat eheti vendégei a Haas pilótái, Romain Grosjean és Kevin Magnussen. A pályán kemények egymással, de vajon elbírnak-e ezzel a feladattal?

Egy eredeti Ezüst Nyilat vezetett Valtteri Bottas

600 lóerő, 300 km/h feletti végsebesség. Erre döbbenetes teljesítményre volt képes az a Mercedes W125, amit a német autógyár 1937-ben fejlesztett ki, és amelyhez a márka 125. évfordulója alkalmából Valtteri Bottasnak is szerencséje volt. A finn a Hockenheimringen ülhetett be ebbe a legendás alkotásba, amit az alábbi szavakkal jellemzett: "rendes fékek és tapadás nélkül nagy golyókra van szükség ahhoz, hogy ezt bárki vezesse. Mint egy rakéta négy keréken."

Így állna most a pontverseny a Ferrari-hibák nélkül

Az Autosport szaklap szerzője felvetette a gondolatot, vajon hogyan alakult volna a szezon, ha a tesztelés során favoritnak tűnő Ferrari beváltja a reményeket, és nem történnek meg az idei műszaki hibák, stratégiai baklövések, de vezetői bakik sem. A szakíró, Scott Mitchell nagy alapossággal levezette elméletét, nagydíjról nagydíjra újraszámítva a pontversenyt.

Az ő teóriája szerint Charles Leclerc nyert volna Bahreinben motorhibája nélkül, győzött volna Bakuban, amennyiben nem szenved balesetet az időmérőn, második lehetett volna Monacóban, ha a Ferrari nem számolja el magát a Q1-ben, Németországban pedig újabb elsőséggel gazdagodott volna kicsúszása nélkül. Sebastian Vettel harmadik lehetett volna negyedik helyett Ausztráliában, Spanyolországban és Ausztriában, kibírta volna Hamilton nyomását, nem hibázik és győz Kanadában, ötödikként végzett volna Silverstone-ban – ezeken kívül pár pontot érő helyezések változtak volna, ha a Ferrarinak kijön a lépés.

Ebben az ideális világban a ténylegesen csak ötödik Leclerc a bajnokság második helyén állna, 44 ponttal Lewis Hamilton mögött. Sebastian Vettel ugyanúgy negyedik lenne, de jelentősen több ponttal, mint a valóságban.

 

A bajnokság az újraszámított pontokkal:  A bajnokság tényleges állása:  
1. Lewis Hamilton Mercedes 242 1. Lewis Hamilton Mercedes 250
2. Charles Leclerc Ferrari 198 2. Valtteri Bottas Mercedes 188
3. Valtteri Bottas Mercedes 182 3. Max Verstappen Red Bull 181
4. Sebastian Vettel Ferrari 180 4. Sebastian Vettel Ferrari 156
5. Max Verstappen Red Bull 156 5. Charles Leclerc Ferrari 132

 

Videó: Alonso a dűnézést gyakorolja Namíbiában

Pénteken ér véget Fernando Alonso négynapos tesztje a Toyota Hiluxszal, amellyel már a 2020-as Dakar Ralira készül. Helyszínként azért esett a választás a délnyugat-afrikai Namíbiára, mert az országban számos magas homokdűne található. A spanyol az egyik ismert homokdombot, a 380 méter magas 7. számú dűnét is megmászta, hogy felkészüljön a januári, Szaúd-arábiai maratonra.

„Érdekes tapasztalat volt először megmászni Namíbia nagy dűnéit” – nyilatkozta az új kihívásról Alonso. „Az elején kicsit sokkoltak, tisztelettel kellett megközelítenem őket. Kifinomult technikát igényelnek, mellyel még nem rendelkezem, ezért időről időre ki kellett másznunk a bajból, amelybe belekevertem magunkat.”

Ez volt valóban Verstappen eddigi legnagyobb győzelme?

A formula1.com szakírói sorba rendezték Max Verstappen eddigi hét nagydíjsikerét. Az első helyre az idei Osztrák Nagydíjat sorolták az ifjú pilóta bravúros felzárkózásával és Charles Leclerc elleni kemény előzésével, a Red Bull hazai pályáján, számtalan holland rajongó előtt. Íme a szubjektív rangsor:

1. Bravúros felzárkózás és a Red Bull-Honda első győzelme – 2019-es Osztrák Nagydíj

2. Diadal a Ferrarik előtt – 2018-as Osztrák Nagydíj

3. Esőkáosz – 2019-es Német Nagydíj

4. Az első győzelem – 2016-os Spanyol Nagydíj

5. Vettel és Hamilton összeér, Verstappen nyer – 2017-es Mexikói Nagydíj

6. Ricciardót legyőzve – 2017-es Malajziai Nagydíj

7. Domináns elsőség – 2018-as Mexikói Nagydíj

A balesetek kedvelőinek: 11 perc zúzás a Formula-E szezonjából

A 2018/19-es évad legnagyobb balesetei, versenyenkénti válogatásban a széria YouTube-csatornájáról:

Ennyivel nagyobb egy F1-es autó, mint egy LMP1-es

Az F1 Addict készített egy érdekes grafikát: méretarányosan helyezték egymás mellé a Formula-1, Formula-2, Formula-E, IndyCar és WEC/LMP1 versenygépét. Az 575 cm hosszú Ferrari SF90 mellett szinte eltörpül a 475 cm-es Toyota TS050 Hybrid.

Pazar kép készült a Hungaroring egyes kanyarjánál

"Három nagyszerű versenyző fej-fej mellett az egyes kanyarba menet" - írta Wolfgang Wilhelm német fotós az elkapott pillanatról. Az idei Magyar Nagydíj egyik legfeszültebb pillanatát sikerült megörökítenie.

Na melyik rockbanda koncertjén bulizott Bottas?

A Mercedes finn F1-es versenyzője egy kis betekintést nyújtott abba, hogyan kapcsol ki a nyári szüneten. A napokban a The Offspring csehországi koncertjét nézte meg, és a bandatagokkal is találkozott.

Így nézne ki egy 2021-es F1-es gép az Autosport szerint

A brit szakoldal szerkesztői az eddig nyilvánosságra hozott hivatalos tervektől függetlenül elképzelték, milyen lehetne, milyennek kellene lennie egy Formula-1-es autónak 2021-ben. Az alapfilozófia az egyszerűbb aerodinamika volt. Eltűntek az elképesztően bonyolult bargeboardok, a letisztult orrkúpok az 1990-es éveket idézik, a pilótafülke a halo mellett pedig egy szélvédővel is kiegészült. A vízió papíron annyira sikeresnek bizonyult, hogy a hátsó szárnyról elhagyták a DRS-t. Hogy ez túl optimista hozzáállás-e, azt rábízzuk az olvasókra.

Egy kis retro: a 2004-es szezon összes pole-pozíciója belülről

A nyári szünetben van idő (de még mennyi) visszatekinteni a korábbi szép időkre - íme egy videó a 2004-es F1-es szezon összes pole-pozíciójáról, belülől. A főszerepben természetesen Michael Schumacher...

Leclerc fejkendőben pózol a Ferrarija mellett

Charles Leclerc éppen Los Angelesben tölti a nyári szünetet, ahol a Ferrari LA jóvoltából tíz napig használhat egy Ferrarit - erről posztolt egy képet közösségi oldalán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Holidays are going gooood. Thanks to Ferrari LA for sorting us out giving us this beauty for 10 Days

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,