DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Elgurult a bokszban Russell kereke – videó

Az F1-es Kanadai Nagydíj 12. körében jártunk, amikor George Russell a negyedik helyen haladva hibázott és a falnak csapta a Mercedesét. A versenyt viszont folytatni tudta egy bokszlátogatás után – ám mint a lenti videón is látszik, a garázsa elé érve a sérült jobb hátsó kerék levált az autójáról és gurulni kezdett a bokszutcában. A Mercedes egyik szerelője épp csak félre tudott ugrani előle, a kereket pedig később egy Ferrari-szerelő vitte vissza a csapathoz:

Újra teljes szezont futna Button – azt is elmondta, hol

Jenson Button 2016 végén vonult vissza a Formula-1-től, ahol 2017-ben beugróként még rajthoz állt a Monacói Nagydíjon. Azóta legutóbb 2019-ben a japán Super GT-ben teljesített egész idényt, de szerepelt többek között a DTM-ben, saját csapatával az Extreme-E-ben, idén a NASCAR-ban, valamint legutóbb a Le Mans-i 24 óráson épp egy átalakított NASCAR-autóval. A 2009-es F1-es világbajnok most elhintette, hogy 2024-ben szeretne újra egész szezont teljesíteni 43 éves kora ellenére – a célt is kitűzte:

„Nem gondoltam, hogy újra teljes szezont akarok majd teljesíteni, mivel annyira sűrű mindig a menetrend, de úgy érzem, jövőre úgy fogok versenyezni, hogy valahol full idényt futok majd” – idézi Buttont a Motorsport.com. „Nagyszerű dolog egy-egy versenyen elindulni, de így nem tudod kihozni a legjobbat magadból. Ezért remek, hogy a NASCAR Cup Seriesben három futamot is teljesítek, mert így több időt tölthetek a csapattal, a szimulátorban és tényleg dolgozni tudunk együtt a mérnökömmel, a szerelőmmel, hogy fejlődjünk. Szóval igen, jövőre teljes szezont szeretnénk futni, ha az idő engedi. Egyensúlyoznom kell bizonyos dolgok között, mert eléggé elfoglalt voltam idén. De hosszú távú versenyzésről lesz szó, akár IMSA, akár WEC. Ki tudja, mit hoz a jövő, legyen szó WEC-ről, IMSA-ról vagy néhány további NASCAR-futamról.”

button-lemans-2023

fotó: DPPI

Neymar-incidens után szigoríthat az F1-es rajtrácsra lépés feltételein az FIA

Biztonsági okokból korlátozott azoknak a vendégeknek a száma, akik a Formula-1-es nagydíjak előtt a csapatszemélyzet és az újságírók mellett a rajtrácsra léphetnek, de könnyen lehet, hogy a közeljövőben még szigorúbb feltételek lesznek ezen a téren – derült ki az FIA Motorsport Világtanácsának legutóbbi ülése után. A barcelonai futam előtt történt ugyanis az, hogy a labdarúgó Neymar még a felvezető kör kezdetén is a pálya szélén, a füvön állt, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség biztonsági kockázatként értékelt.

„Tanulnunk kell a Spanyol Nagydíjon történt incidensből” – fogalmazott Mohammed ben Sulayem elnök. „Stefano Domenicali biztosította róla az FIA-t, hogy lépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Ez nemcsak a Formula-1-ben probléma, hanem a tapasztalataim alapján a Formula-E-ben, a WEC-ben és más kategóriákban is, hogy egyes eseményeken túl sok ember van a rajtrácson. Nincs kétségem felőle, hogy a promóterek minden kategóriában ragaszkodni fognak az FIA biztonsági követelményeihez. Az FIA felelőssége, hogy mindenki számára biztonságos környezetet teremtsen: a biztonság az autósportban a Szövetség fő prioritása.”

Ugyanebben a jelentésben az FIA arra is kitért, hogy június végéig várják az Ausztrál Nagydíj promóterének beszámolóját a vizsgálatról, amelyet azt követően folytattak le, hogy az áprilisi futam leintése után több néző is a pályára rohant, miközben még autók köröztek.

f1-neymar-bensulayem-fia-barcelona

fotó: DPPI

Több mint hetvenéves F1-es rekord megdöntésének küszöbén Verstappen

A Kanadai Nagydíjon aratott újabb rajt-cél győzelmével már zsinórban 224 élen töltött körnél tart Max Verstappen, ami óriási szám, azonban ez még mindig csak a vonatkozó ranglista ötödik helyére elegendő részéről. A holland Sebastian Vettelt utasította maga mögé, aki 205 kört töltött az élen megszakítás nélkül, a következő célpont pedig Nigel Mansell, aki 11 körrel előzi Verstappent.

Ami a továbbiakat illeti, Ayrton Senna áll a dobogó alsó fokán 237 zsinórban az első helyen töltött körrel, majd - érdekességként - a második helyen is a brazil áll, aki 1989-es rekordjához képest 27 körrel többet töltött az élen 1988-ban, szám szerint 264-et. A lista első helyén Alberto Ascari tanyázik, akit immáron 71 éve senki sem tud letaszítani a trónról. A Ferrari olasz versenyzője az 1952-es szezonban 304 kört töltött egyhuzamban az élen, a Belga Nagydíj és a Holland Nagydíj, vagyis a szezon harmadik és hetedik futama közt. Ha a sprintet kivesszük a számításból, akkor a Brit Nagydíj 10. körében dönthetné meg Ascari több évtizede fennálló rekordját.


Fotó: DPPI – Alberto Ascari az 1952-es Francia Nagydíjon

Videó: Újabb Albon-féle mestermunka

Alexander Albon már a szombati kvalifikáción nagyszerűen ráérzett a változó körülmények között, hogy egyből a lágy gumikon kell kihajtania a Q2-ben, majd vasárnap egy egykiállásos stratágiával, a csapat némi turpisságával és egy újabb extra teljesítménnyel hozta be a Williamst a hetedik helyen, ezzel fontos pontokat szerezve a csapat számára, amivel a grove-iak maguk mögé utasították az AlphaTaurit és előreléptek a kilencedik pozícióba. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Ricciardo: Meseszerű lenne a Red Bullnál befejezni

Daniel Ricciardo jelenleg a Red Bull fejlesztési és tartalékpilótája, miután 2022 végére ülés nélkül maradt az ausztrál. Az energiaitalosokkal hét futamot is megnyerő Ricciardo jövőjét homály fedi, aki többször is elmondta már, hogy ismét szeretne a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lenni, ám nem mindenáron. Az asutrál az ESPN-nek beszélt a jövőbeli terveirl, vagyis inkább vágyairól: "Számomra meseszerű befejezés lenne, ha a Red Bullnál, mint versenyző fejezhetném be a karrierem, de persze ez nem kizárólag rajtam áll. De majd meglátjuk, mit hoz az élet. Minden bizonnyal fel kell építenem magam, hogy számításba kerüljek, de jó érzés újra itt lenni."

Visszavette az uralmat a bokszban a Ferraritól a Red Bull – videó

Az előző években rendre a Red Bull produkálta a leggyorsabb kerékcseréket, az idei szezon elején azonban méltó kihívójukra leltek a Ferrari révén. Most azonban ismét a bikák felé látszik billenni a mérleg nyelve: az F1-es Kanadai Nagydíjon az első és második helyet is elhozták az energiaitalosok. A leghamarabb ismét Sergio Perez kiállásával végeztek a szerelők, egész konkrétan 2,23 másodperc alatt – ez látható alább videón is –, ami azért 16 századdal elmarad a Barcelonában beállított szezonbeli rekordtól. A montreali dobogóra az Aston Martin fért még fel, míg a Ferrari a tízben sem képviseltette magát. Így most a Red Bull 5:3-ra vezet a Scuderia előtt az elsőségeket tekintve.

„Most gyorsabb vagyok Lewisnál” – hazugságvizsgálóra kötötték Russellt

Érdekes videót tett közzé a napokban a Sky Sports F1 stábja, amelyben George Russellt úgy interjúvolták meg különböző témákban, hogy közben hazugságvizsgálóval ellenőrizték az őszinteségét. Így például megtudhattuk, hogy a fiatal brit tényleg a csapattárs Lewis Hamiltont tartja minden idők legjobb Formula-1-es versenyzőjének, viszont amikor arról kérdezték, hogy gyorsabbnak tartja-e magát, mint a hétszeres vb-első, így felelt: „Most igen” – és a hazugságvizsgáló jelzése szerint igent mondott.

Voltak persze más jellegű kérdések is, így például Russell elmondta, hogy Toto Wolffot tartja-e a legjobb főnökének, hazudott-e már neki valaha, ütközött-e szándékosan egy versenyzőtársának, élvezi-e, hogy híres, zavarja-e, hogy Lando Norrisnak több követője van Instagramon – de arra is fény derült, hogy valójában nem PowerPoint-prezentációval, hanem egy Word-dokumentummal házalt anno Wolffnál:

Precedenst akartak teremteni Norris büntetésével, véli a McLaren

Lando Norris öt másodperces büntetést kapott az F1-es Kanadai Nagydíjon, amiért a verseny eleji, George Russell balesete által kiváltott biztonsági autós fázis alatt lassan haladt, hogy ugyanabban a körben, egymás után tudják megejteni a kerékcseréiket az előtte haladó csapattársával, Oscar Piastrival. Norris a futam után nem értett egyet a büntetésével, amelyet ráadásul a stewardok nem „indokolatlanul lassú vezetésért”, hanem „sportszerűtlen viselkedésért” róttak ki rá, ami nem túl gyakori a Formula-1-ben, főleg ehhez hasonló esetekben. Emiatt gondolja úgy a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella, hogy Norris esetével új precedenst akartak teremteni a felügyelők:

„Közvetlenül a verseny után beszéltünk a felügyelőkkel, mert úgy gondoltuk, ez a sebesség biztonsági autós vagy még akár VSC-fázis során sem jelent kihágást. Elképzelhető, hogy a felügyelők új viszonyítási alapot akartak teremteni. Folytatni fogjuk a beszélgetést velük. Végső soron bízunk az ítéletükben, de újra felül fogjuk vizsgálni Lando viselkedését, mert a futam után nagyon meglepődött, hogy ez büntetést ért. Értjük a stewardok álláspontját, értjük, hogy talán precedenst akartak teremteni, hogy másképp értelmezik a safety car alatti vezetést. Ha ez a hozzáállás, rendben van, de kicsit kár, hogy érintettek vagyunk ebben, az új precedens teremtésében. Lefolytatjuk a vizsgálatokat, mert a verseny során nem tudunk annyira belemenni a részletekbe, hiszen zajlik a futam és pontokért küzdünk” – idézi a RacingNews365.com Stellát, aki hozzátette: ha Norris át tudta volna verekedni magát az Alexander Albon-féle vonaton, szerinte tempóból ki tudta volna autózni az öt másodpercet – így viszont végül a pontszerzők közül is kicsúszott a brit.

f1-norris-mclaren-kanada

fotó: DPPI

„A remény, a fény az alagút végén” – idén másodszor szerzett pontot Bottas

Nagyon ideje volt már, hogy Valtteri Bottas újra pontszerző helyen végezzen: a finn a Bahreini Nagydíj nyolcadik helye után hullámvölgybe került, két versenyen is utolsóként végzett, amire még rosszabb fényt vetett Zhou két pontszerzése az Alfa Romeóval. Montrealban azonban megszakadt a rossz széria. Bár Lance Stroll a célvonalnál gyorsulta le őt a tizedik helyért, Lando Norris időbüntetése visszaléptette a kétszeres vb-ezüstérmest az egyetlen pontot érő pozícióba.

„Ez fontos eredmény nekem és az egész csapatnak is, mert most láthatjuk, hogy milyen előrelépést tettünk. Úgy gondolom, ezen a hétvégén az autó újra minden felvonásban alkalmas volt az első tízre, és ez volt igaz a versenyre is. Ez reményt ad nekünk, és azt az érzést, hogy van némi fény az alagút végén” – értékelt Bottas. Nem a mostani, hat futamon át tartó pont nélküli széria pályafutása legrosszabbja: tavaly egy még hosszabb sikertelen időszaka volt, mikor tíz nagydíjon át nem szerzett pontot, újonc szezonjában a Williamsszel pedig csak 18. nekifutásra végzett az első tízben.

Fotó: ez a madár szorult be Verstappen autójába az F1-es Kanadai Nagydíjon

Ahogy arról már beszámoltunk, Max Verstappen számára a hétvégi Kanadai Nagydíj legnagyobb pillanata az volt, amikor a futam felénél elütött egy madarat, ami vele folytatta a versenyt a jobb első fékcsatorna mögött. Most előkerült egy fotó is szerencsétlen állatról:

 

Videó: A 100. győzelmét ünneplő Red Bull legemlékezetesebb sikerei

Megszerezte 100. futamgyőzelmét a Red Bull Formula-1-es csapata, ennek apropójából pedig egy bő egyperces videómontázzsal kedveskedett számukra az F1 a Twitteren. Sebastian Vettel 2009-es kínai győzelmétől egészen Verstappen montreali győzelméig hosszú út vezetett.

 

Cukiságbomba: Alonsóék a helyi szervek egyik kutyusával ünnepelték a második helyet

Az Aston Martin csapata visszatért a pódiumra Montrealban, miután Barcelonában egy gyengébb hétvégét teljesítettek. A csapat újításai olyannyira beváltak, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a pályán előzte meg Lewis Hamiltont, így a második helyen ért célba. A versenyt követő csapatfotózásra beszállt a helyi szervek egyik kutyusa is.

 

„A visszaszámlálás elindult” – Newey az F1-es karrierje végéről beszélt

Nemcsak a Red Bull ért el fontos mérföldkövet Max Verstappen kanadai sikerével, amely a 100. győzelme volt a csapatnak a Formula-1-ben, hanem az autóikat tervező Adrian Newey is: ez volt ugyanis a 200. futam, amelyet a tervezőguru által megálmodott konstrukció nyert meg. Newey a Red Bull előtt a Williams és a McLaren számára is tervezett világbajnokságot nyerő versenygépeket a 90-es években, így jött össze ez a szám. A szakember szerint azonban már azzal beteljesült az álma, hogy munkát kapott az F1-ben:

„Az álmom mindig az volt, hogy mérnök lehessek az autósportban, szóval amikor megkaptam az első munkámat és fizetésemet, az igazán nagy pillanat volt. Minden más csak bónusz” – idézi szavait a Motorsport.com. Newey elmondta: a győzelmek közül kiemelkedik az első, az 1991-es Mexikói GP-n Nigel Mansell révén aratott diadal, de emlékezetes az a két vb-cím is, amelyet az utolsó futamon gyűjtöttek be 2010-ben Sebastian Vettellel, valamint 2021-ben Max Verstappennel.

Newey nemrég hosszabbított a Red Bull-lal, így egy ideig még láthatjuk az F1-es paddockban – viszont a montreali siker után elhintette, hogy közeledik a visszavonulása: „Természetesen nem fog örökké tartani a pályafutásom. Amíg a csapat akar engem, én pedig élvezem ezt csinálni, csinálni is fogom. De ha reálisak vagyunk, a visszaszámlálás már elindult. Hogy pontosan mikor jön el a nap, azt nem tudom.”

f1-newey-redbull-kanada

Ralf Schumacher az Astonnál is el tudná képzelni Leclerc-t

Vad teóriával állt elő a ma már a Sky Germany szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher: szerinte nem elképzelhetetlen, hogy az eddig a Mercedesszel hírbe hozott Charles Leclerc az Aston Martinnál találhatna új otthonra. "Eddig csak a Mercedes és a Red Bull volt ésszesrű opció számára. Jelenleg az Ezüst Nyilak nem feltétlenül adnának sokkal jobb kilátásokat Leclerc számára, ráadásul szinte borítékolható, hogy Hamilton hosszabbítani fog."

"Ugyanakkor szerintem az Aston Martin is jó opció lehet számára, és szerintem nekik sem ártana nézelődniük. Alonsónak még van legalább egy további éve a csapatnál, de ki tudja? Lawrence Stroll fia egyelőre nem igazán tud a közelébe sem kerülni az erre a szezonra kitűzött céloknak, talán szükségük lesz egy másik, Fernandóhoz hasonlóan erős versenyzőre a jövőben. Ez egy logikus lépés volna Leclerc számára is, főleg ha azt is figyelembe veszi, hogy 2026-tól az Aston a Hondával folytatja."

„Alonso jó a drámázásban” – Wolff a bokszutcai majdnem ütközésről

Necces pillanatok játszódtak le az F1-es Kanadai Nagydíj első fázisában, amikor a biztonsági autós szakaszt kihasználva az élmezőny szereplői a bokszba hajtottak kerékcserére. Lewis Hamilton és Fernando Alonso is egyszerre érkezett meg, s amikor a mercedesest kiengedték, épp csak a spanyol elé tudott bevágni. Alonso panaszkodott is a rádión arra, hogy fékeznie kellett és majdnem nekiment a hétszeres világbajnok, a felügyelők azonban a vizsgálat után úgy ítélték meg, hogy nem történt veszélyes kiengedés és nem büntették a Mercedest.

Amikor a történtekről kérdezték, a csapatot irányító Toto Wolff rámutatott, hogy Alonso kicsit rá is játszott a helyzet súlyosságára: „Volt egy kis drámázás. Kicsit megrángatta a kormányt és kicsit hozzáért a fékhez. Jó ebben, utána sírt, hogy ’majdnem nekimentem’… egy kis dráma” – nyilatkozta Wolff.

f1-alonso-hamilton-kanada-boksz

Rossz hírek Pereznek: Alonso célba vette a bajnoki második helyet

Az elmúlt három nagydíjon Fernando Alonso kétszer lett második, míg Sergio Perez nem állt a dobogóra sem – a szenvedése okát maga sem értő mexikói előnye így a Miamit követő 30 egységhez képest Kanada után mindössze kilenc pont az Aston Martin vezérpilótájához viszonyítva.

Gondolod, hogy le tudod győzni őt? – tették fel a kérdést a vasárnap sajtótájékoztatón Alonsónak, aki a lehető legtömörebben válaszolt rá. „Igen” – mondta.

Volt még egy hasonló lényegretörő válasza a kétszeres világbajnoknak a sajtóeseményen. Miután elmondta, nem tudja, miért nem sikerült jól a rajtja, előbb a mérnökökkel kellene értekeznie, de a moderátor tovább feszegette, hogy részletezze az első öt másodpercet, milyen érzés volt, Alonso annyival reagált: „Lassú!”

Fotó: Aston Martin

Elütött madár szorult Verstappen autójába a futam végéig

Max Verstappen a csapatrádióban jelentette a Kanadai Nagydíj féltávjánál, hogy úgy látta, elütött egy madarat. Christian Horner bizarr részletet árult el az eset folytatásáról: a madár teteme beszorult az autó fékhűtőcsatornájába, így ment el a holland a futam végéig.

„A legnagyobb pillanata az volt, amikor a futam felénél elütött egy madarat, ami vele folytatta a versenyt a jobb első fékcsatorna mögött. Ezzel együtt is nagyon irányítása alatt tartotta ezt a futamot” – mondta Horner. Arra a kérdésre, a madár beszorult-e a fékcsatornába, így felelt: „Igen, a madár maradványai.”

„A reakciói kicsit lassúak, ez a korral jár” – Hamilton ugratta Alonsót a gyenge rajt miatt

Fernando Alonso a második, Lewis Hamilton a harmadik helyről startolhatott az F1-es Kanadai Nagydíjon, de a Mercedes-pilóta már az első métereket elkapta a kissé lassabban elrugaszkodó spanyolt. Az Aston versenyzője aztán a futamon visszavette a második pozíciót a hétszeres világbajnoktól, aki azonban a Sky Sports kamerái előtt kicsit ugratta riválisát a rajt miatt: „A reakciói kicsit lassúak… Ez a korral jár” – viccelődött Hamilton, amire Alonso szintén mosolyogva így kontrázott, visszavágásra utalva: „Ausztria, két hét múlva…”

Alonso egyébként később a dobogósoknak tartott sajtótájékoztatón sem tudott magyarázatot adni arra, miért nem sikerült jól eljönnie a rajtnál: „Még mindig nem tudom, mi történt a startnál. A reakcióim még mindig jók! Meg kell néznünk. Nem tudom, hogy a rajtrács másik oldaláról indulók jobban rajtoltak-e. Lehet, hogy csak rossz oldalon álltam.”

f1-alonso-hamilton-kanada

fotó: DPPI

Ezért büntették a felügyelők Norrist „sportszerűtlen viselkedésért”

Lando Norrist öt másodperces büntetéssel sújtották az F1-es Kanadai Nagydíj során: mint kiderült, azért, mert a verseny eleji biztonsági autós fázis során túl lassan haladt annak érdekében, hogy az előtte haladó csapattársával, Oscar Piastrival együtt hajthasson be a bokszba kereket cserélni és legyen megfelelő távolság közöttük. Csakhogy ezzel hátráltatta a mögötte érkezőket, ez pedig kimerítette a Sportkódex egyik pontjában meghatározott szabálytalanságot.

„A biztonsági autós periódus során a pilóta lelassított, hogy távolságot hagyjon a csapattársa és maga között” – írták indoklásukban a stewardok. „Ezzel lassította a mögötte érkezőket. Jelentős sebességkülönbség volt a 10-es és 13-as kanyarok között a 4-es és 81-es autó között, megközelítőleg 50 km/h. A Nemzetközi Sportkódex 12.2.2.I cikkelye meghatározza a versenyzés igazságosságával, a sportszerűtlen viselkedéssel vagy a verseny eredményének a sport szellemiségével ellentétes befolyásolásának vétségét.”

Norris eredetileg kilencedik helyen futott be, de a büntetésével hátracsúszott a 13. pozícióba: ebből Lance Stroll és az utolsó pontot megkaparintó Valtteri Bottas profitált a legtöbbet.

f1-norris-montreal

fotó: DPPI