„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Érdekességek, amiket érdemes tudni a Malajziai Nagydíj előtt
https://formula.hu/parc-ferme/16044
Tudnivalók:
- Sepangban szerezte első pole-pozícióját és dobogós helyezését Fernando Alonso
- itt szerezte első győzelmét Kimi Raikkönen
- itt állhatott először dobogóra Sergio Perez
- a pálya közel van Kuala Lumpurhoz és az egyenlítőhöz
- gyakran vannak komoly esőzések, utoljára 2009-ben kellett itt futamot megszakítani és félpontokat osztani
- az egyetlen malajziai pilóta, aki elrajtolt hazája futamán, Alex Yoong volt, de kiesett váltóhiba miatt
- a legtöbbször Sebastian Vettel nyert itt (négyszer), 2015-ben itt aratta első ferraris sikerét
A videó átkattintás után indul:
Nagyjából tizenöt millió forintért vehetünk most egy formulaautót
https://formula.hu/parc-ferme/16049
Az olcsó formaautózás legújabb terméke lehet a Griiip cég által megvalósított ötlet. Négy év munkájával feljesztettek ki egy olyan autót, amely kevesebb, mint négyszáz kilót nyom teletankolva, egy ezer köbcentis Aprilia-motor hajtja kuplung nélküli szekvenciális váltóval megspékelve - és mindössze tizenöt-tizenhat millió forintba kerül.
Ebben már benne vannak a gumik, a szimulátor program és az adatbázis is, de a Griiip csapata azt tervezi, hogy versenysorozatot is indít ezekkel az autókkal: a nevezési díj további tizenkét millió forint, de a cél összességében a minél olcsóbb és minél kiegyenlítettebb versenyzés lesz.
Már négy éves a Multi 21 - emlékezzünk a Webber-Vettel balhéra
https://formula.hu/parc-ferme/16045
A 2013-as sepangi futamon esett meg az a bizonyos "Multi 21", amit azóta is jó párszor emlegetnek a Red Bull-lal és Sebastian Vettellel kapcsolatban. Az akkor egyértelműen domináló Red Bull színeiben Sebastian Vettel indult a pole-ból, de Mark Webber került az élre és magabiztosan haladt is az első helyen. A csapat bedobta a "Multi 21" varázsszót a csapatrádióba, hogy jelezze: ebben a sorrendben kell beérniük a versenyzőknek. Vettelt azonban ez nem érdekelte, komoly támadást intézett Webber ellen és nagy nehezen meg is előzte, majd megnyerte a futamot. A csapat próbált rá hatni, Webbernek is mondták, hogy Vettel megkapta az információt, de a németet csak a győzelem foglalkoztatta - bár később elnézést kért, a két pilóta kapcsolata sosem lett a régi.
Megérkezett: Ken Block a Pikes Peaken!
https://formula.hu/parc-ferme/16043
Az amerikai showman a világ leghíresebb hegyi pályáján:
Most már értjük, miért beszélt le róla mindig az iskolai rajztanárnőnk, amikor F1-es autót akartunk készíteni
https://formula.hu/parc-ferme/16041
Mert kiváló érzékkel felismerte, hogy az ehhez szükséges szinttől kissé elmaradnak a képességeink...
Alonso mémtársa lett a McLaren 17 éves pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/16040
Azt követően, hogy Lando Norris a Formula-3 speilbergi utolsó futamán a hajrában drámai módon kiesett, így (még) nem nyerte meg a sorozat bajnoki címét, elárasztották a Twittert a kavicságyban ülve szokatlan látványt nyújtó 17 éves britről készült képmanipulációk. Egyesek homokozóba, mások egyenesen az uralkodó mémkirály, Fernando Alonso mellé ültetik őt, de az mindenképpen beszédes, hogy valakit már az F1-be való megérkezés előtt ekkora hírverés övez. Aligha kell már sokat várnunk, hogy Norris a mémek után a McLaren ülésében is Alonso nyomdokaiba lépjen.
#PlacesLandoWouldRatherBe pic.twitter.com/rpsqMgqsUS
— Matthew Somerfield (@SomersF1) September 24, 2017
Waiting for Alonso to vacate the meme throne like: pic.twitter.com/JUcPSnTEc5
— Daithí (Dave) (@Racerx34) September 24, 2017
#PlacesLandoWouldRatherBe pic.twitter.com/v8CFwnlzH2
— Lukas Wanner (@itsLuk_) September 24, 2017
Az Aston Martin és Red Bull együttműködése már most ilyen eredményeket szült – Mire számítsunk ezután?
https://formula.hu/parc-ferme/16039
Az Aston Martin Red Bull Racing mai bejelentése után kíváncsian várjuk, mivel dobják fel a két cég marketingesei jövőre az egyszeri F1-rajongók szürke mindennapjait.
Kiderült, mikor rendezik az idei Mikulás Rallye-t
https://formula.hu/parc-ferme/16038
A Rallye Szakági Bizottság döntése alapján a 2017-es, 21. Mikulás Rallye-t december 9-10-én rendezik majd.

Amikor egy pilóta édesanyja sem tudna jobb születésnapi ajándékot adni
https://formula.hu/parc-ferme/16030
A koreai-brit GP3-as pilóta, Jack Aitken az elmúlt héten teljesítette első F1-es tesztjét a Renault (Lotus) 2012-es autójával, az E20-assal, nem sokkal 22. születésnapja előtt. A tabella második helyén álló versenyző egy mondat kíséretében osztott meg egy képet gyakorlásáról Twitterén: "Sajnálom anya, de ezzel a születésnapi ajándékkal nem tudsz versenyre kelni."
Sorry mum, but you can't compete with a birthday present like this... pic.twitter.com/xEaNgb1SQ1
— Jack Aitken - 한세용 (@JaitkenRacer) 2017. szeptember 23.
Fejre állt egy Ligier Spában
https://formula.hu/parc-ferme/16035
Az Eurepeal Le Mans Series belgiumi állomásán Andrea Roda nagy sebességgel csúszott ki a Pouhonban, a gumifalnak csapódott, és tetőre rakta a JSP 217-est - az olasznak szerencsére nem esett baja.
Milyen érzés megpördülni a világ egyik legfélelmetesebb kanyarjában?
https://formula.hu/parc-ferme/16031
Általában a sisakkamerák tudják legjobban átadni, hogy egy pilóta mit érez a pilótafülkében, és nem volt ez másként a Formula Junior augusztusi, Laguna Seca-i versenyén sem, ahol az egyik pilóta lenyűgözően fogta meg kitörő Lotus 27-esét a legendás Dugóhúzóban (4:50-től).
64 évnyi F1-es történelem egy helyen!
https://formula.hu/parc-ferme/16036
Hazánkban egyedül nálunk kapható a Forma-1 1950 és 2013 közötti történetét feldolgzó 'A Forma-1 krónikája' című kötet, füzet formájú kiegészítésével együtt, melyet megújult webshopunkban a képre vagy ide kattintva rendelhettek meg.
Bottas hajnali futással melegített Sepangra
https://formula.hu/parc-ferme/16032
A finn versenyző egy héttel a Malajziai Nagydíj előtt már az országban tartózkodik, ahol vasárnap már korán útnak indult, hogy teljesítse a Petronas Orchid Run elnevezésű versenyt - de mit keresett egy rohamosztagos a mezőnyben? ![]()
Nice & early morning run at the @Petronas Orchid Run Best way to start a day! #VB77 #petronas #orchidrun pic.twitter.com/BuQ3ILwQGA
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) 2017. szeptember 24.
Fél körön múlt Lando Norris F3-as bajnoki címe Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/16034
Persze ez nem jelenti azt, hogy a McLaren tehetségének nincs esélye a cím elhódítására, de azzal, hogy fél körrel a Forma-3-as Európa-bajnokság harmadik ausztriai versenyének leintése előtt riválisa, Ralf Aron kiütötte őt a második helyről, a szezonzáró hockeinheimi fordulóra maradt a végső győzelem eldöntése a brit és Maximilian Günther között. A futamot egyébként az a Joel Eriksson nyerte, akivel Norris körökkel korábban szintén koccant, a Carlin-pilóta autójáról pedig ennek következtében lerepült az első szárny jobb oldali terelőlapja. A dráma után Habsburg Ferdinánd lépett előre a második helyre, de időbüntetés miatt csak a negyedik helyen zárt, így a dobogót Nikita Mazepin és Tadasuke Makino egészítette ki Eriksson mögött.
A bajnoki címre hajszálnyi esélyt tartogató Günther lemaradása 72 pont Norrisszal szemben, három futammal a vége előtt.
A vasárnap délelőtti versenyt szintén Eriksson nyerte Norris és Mazepin előtt - Mick Schumacher egy 10. és egy 8. pozícióval zárta a hétvégét.
A szingapúrihoz kísértetiesen hasonló bukást szenvedett el Raikkönen 14 éve
https://formula.hu/parc-ferme/16033
A 2003-as Német Nagydíj rajtjánál a finn pilóta Ralf Schumacherrel és Rubens Barrichellóval ütközött, az eredmény pedig pontosan az lett, ami a Szingapúri Nagydíjon: a bal oldalon haladó finn és a jobb oldalán lévő társa már az első kanyarban elszállt, de az agresszor (akkor Schumacher, most Sebastian Vettel) sem jutott sokkal tovább.
Ma ünnepli a születésnapját az a pilóta, aki ha bukott, az mindig nagyot szólt
https://formula.hu/parc-ferme/16024
1981. szeptember 24-én született az IndyCar korábbi ausztrál versenyzője, Ryan Briscoe, aki szűk másfél évtizede még Európában egyengette karrierjét. A pilóta 2004 végén öt alkalommal vezethette a Toyota F1-es autóját szabadedzéseken, második fellépésén, Spában azonban rendesen összetörte TF104-est az Eau Rouge elején.
Egy évvel később a sydney-i már az IndyCar-ban versenyzett, a Chicagóban pedig az év leghorrorisztikusabb bukása fűződött a nevéhez, amikor Alex Barron autóját kilövőállásnak használva a kerítésnek csapódott, és csak a pilótafülke maradt meg Ganass-Toyotájából. Briscoe kettős kulcscsonttörést szenvedett, és a szezon utolsó két futamán már nem állt rajthoz.
2015-ben ismét az év legnagyobb balesetének volt részese, amikor a fontanai verseny hajrájában Ryan Hunter-Reayjel ütközött, autója a levegőbe repült, majd orral a földbe csapódott. A pilóta szerencsére saját lábán szállt ki a DW12-es gépből.
Nagyon cuki reklámot készített a Mercedes és főszponzora
https://formula.hu/parc-ferme/16028
A Petronas hazai versenyére, a Malajziai Nagydíjra készülve aranyos reklámmal készül a brackley-i istálló és az olajvállalat: két kissrác azon vitatkozik, hogy ki lesz a jobb versenyző a jövőben, egy harmadik társuk pedig azzal oldja fel a gordiuszi csomót,, hogy majd ő segít nekik abban, hogy azok legyenek - természetesen a Petronas hozzájárulására utalva a Mercedes három világbajnoki címéhez. Sőt, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is feltűnik a videóban néhány másodperc erejéig.
Így hódította meg a Mercedes főnöke a Nürburgringet
https://formula.hu/parc-ferme/16027
A Német Túraautó Bajnokság két héttel ezelőtti versenyhétvégéjén a Mercedes F1-es csapatának sportigazgatója is autóba ült a Tourenwagen Classics elnevezésű betétfutam keretein belül - a csapat most videós formában tekintett vissza Toto Wolff időutazására.
DTM: Ismét az Audié volt a terep a Red Bull Ringen
https://formula.hu/parc-ferme/16029
Szombati hármas győzelmük után ismét a négykarikás márka uralta a Német Túraautó Bajnokság második ausztriai időmérőjét: a pole-t a tegnap szintén az első helyről induló, végül szoros csatában második helyen végző hódította el René Rast, és a címvédő Marco Wittmann előtt. Az Audi autói közül egyedül Loic Duval lógott ki 19. pozíciójával, a többi RS5-ös befért az első nyolc közé - a szombati győztes Mattias Ekström éppen ebben a pozícióban végzett. Meglepően gyengén szerepeltek a Mercedesek: legjobbjuk Gary Paffett lett a hatodik pozícióban, többi márkatársa azonban nem jutott tovább a 13. helynél.
A DTM második, Red Bull Ringen rendezett futamát az M4 Sport 15 óra 15 perctől élőben közvetíti.
Az időmérő edzés eredménye:
| Pozíció | Rajtszám | Pilóta | Autó | Köridő | Hátrány |
| 1 | 53 | Jamie Green | Audi RS5 DTM | 1'21.955 | |
| 2 | 33 | René Rast | Audi RS5 DTM | 1'22.010 | 0.055 |
| 3 | 11 | Marco Wittmann | BMW M4 DTM | 1'22.156 | 0.201 |
| 4 | 99 | Mike Rockenfeller | Audi RS5 DTM | 1'22.206 | 0.251 |
| 5 | 51 | Nico Müller | Audi RS5 DTM | 1'22.206 | 0.251 |
| 6 | 2 | Gary Paffett | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.243 | 0.288 |
| 7 | 16 | Timo Glock | BMW M4 DTM | 1'22.268 | 0.313 |
| 8 | 5 | Mattias Ekström | Audi RS5 DTM | 1'22.337 | 0.382 |
| 9 | 31 | Tom Blomqvist | BMW M4 DTM | 1'22.390 | 0.435 |
| 10 | 7 | Bruno Spengler | BMW M4 DTM | 1'22.400 | 0.445 |
| 11 | 36 | Maxime Martin | BMW M4 DTM | 1'22.405 | 0.450 |
| 12 | 15 | Augusto Farfus | BMW M4 DTM | 1'22.429 | 0.474 |
| 13 | 3 | Paul di Resta | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.454 | 0.499 |
| 14 | 48 | Edoardo Mortara | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.497 | 0.542 |
| 15 | 63 | Maro Engel | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.526 | 0.571 |
| 16 | 6 | Robert Wickens | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.527 | 0.572 |
| 17 | 77 | Loic Duval | Audi RS5 DTM | 1'22.629 | 0.674 |
| 18 | 22 | Lucas Auer | Mercedes-AMG C63 DTM | 1'22.682 | 0.727 |
Nem Sainz lesz az első Sainz a Renault-nál
https://formula.hu/parc-ferme/16026
A félreértések elkerülése végett: Carlos Sainz jövőre a Renault szolgálatába szegődik, ám édesapjának már volt lehetősége vezetni az enstone-i istálló R25-ös, Fernando Alonsóval világbajnoki címet szerzett autóját, a 2006-os szezon végén.
