DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről

Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:

„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

f1-schumacher-suzuka-crash-2022

fotó: DPPI

Vasárnap 11 órakor kapcsoljatok a FIX TV-re: jön a Ralihíradó!

Vasárnap tizenegy órakor lesz látható a FIX TV műsorán az Autósport és Formula Magazin legfrissebb műsora, az októberi Ralihíradó. Ebben az adásban Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke beszél a ralisport aktuális kérdéseiről, kiemelten foglalkozunk az elmaradt Budapest Rali helyett nemrég bejelentett Eger Ralival, szóba kerül a parasznyai futam, a Magyar Borok Útja Rallye, megnézzük, hogy mi újság a Historic bajnokságban és beszélünk az ERC helyzetéről is.

Tehát vasárnap, 11:00, FIX TV!

afm-ralihirado

McNish a csapatvezető, nagy változások a Formula-E bajnoka körül

A címvédő Lucas di Grassin és Daniel Abton kívül szinte minden átalakult a Formula-E-ben eddig Audi Sport ABT néven ismert csapat életében, amelyet a negyedik szezontól hivatalosan már Audinak kell neveznünk, a német cég ugyanis az eddigieknél lényegesen nagyobb szerepet vállal mostantól a csapat működtetésében, na meg a technológia kifejlesztésében, így teljes gyári istállóként mutatta be magát a szerda esti rendezvényen.

A korábbi piros-sárga-zöld helyett új, fehér-zöld színeket kell megszoknunk az alakulatnál - az immár az 1-es rajtszámmal díszített modellt di Grassi hajtotta fel a színpad elé.

Neves csapatvezetőt is kapott az istálló, a háromszoros Le Mans-győztes, de a Formula-1-et is megjárt Allan McNish veszi át az irányítói szerepkört Hans-Jürgen Abttól, aki persze továbbra is a gárda tagja marad. Az átállás során Daniel Abt is felvételt nyert az Audi gyári pilótái közé, és célja, hogy idén végre megszerezze első futamgyőzelmét a Formula E-ben.

DKwFOCpXUAEEaSY

DKvWUXHWAAANnYi

DKwGBnJXoAICLXs

Óhó, Hamilton motoros szerelésben van és bejelenteni készül valamit...

Méghozzá "holnap", írta szerdán, szóval csütörtökön érkezik az a bizonyos közlemény. A brit pár éve is eljátszott már valami hasonlót, akkor az MV Agusta limitált szériás dragsterét dobták piacra, amelyet Lewis Hamilton névre kereszteltek. Lehet, hogy most is egy a nagy tömegeket kevésbé izgalomba hozó hír érkezik, bár a közönség már bizonyosan azt várja, hogy mikor fog Hamilton valamilyen motorversenyen is rajthoz állni, a szakág iránti szerelméről és ezirányú vágyairól ugyanis többször beszélt már. 

 

Announcement coming tomorrow...

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Amikor az általad szállított autó hirtelen önvezetővé válik

A sűrű kisípolásból is érthető, hogy mi történik..

Pillantsunk bele kicsit egy Porsche-motorba

Rövid, látványos, zenés videó:

Kik voltak a legagresszívabb versenyzők idén?

Számos versenyen felszisszenhettünk nézőként egy-egy meredekebb megmozdulás láttán: ebben a válogatásban az eddigi szezon legerőszakosabb pillanatait gyűjtötték össze.

Az egyszerű festésre tette le voksát a Formula-E élcsapata

Az elektromos széria csapatbajnokságát eddig mind a háromszor megnyerő Renault e.Dams kék-sárga színezéssel kezdte a kategóriában, a sárgát azonban lépésről lépésre száműzték. A 2017/18-as szezonra tervezett fényezésből már teljesen hiányzik ez a szín (amely épp a partner, a Renault alapszíne), a Z.E.17 köntösének dizájnerei az egyszerűséget tartották szem előtt.

Legálisan visszanézhető a teljes 2001-es Maláj Nagydíj

A Formula-1 promótere ismét olyat tett, amire még nem volt példa: ahogy előzetesen beszámoltunk róla, rajongói szavazatok alapján – a választás a 16 évvel ezelőtti sepangi versenyre esett – feltöltöttek közösségi csatornáikra egy korábbi F1-es nagydíjat teljes hosszában. Ha van röpke két órátok, tessék hátradőlni, és bizakodjunk, hogy még sok ilyet láthatunk az új gondolkodású Formula-1-től!

Miért jó autóversenyzők a pingvinek? - fájdalmas szóvicc egy csokin

"Mert mindig pole-pozícióban vannak" - hangzik a válasz angol nyelven, ami így magyarra átfordítva persze nem hatásos. A poén abból fakad, hogy angolul a sarkvidékeket is pole-nak nevezik, ahol pedig a pingvinek élnek, pole-ban pedig csakis a jó autóversenyzők állhatnak!

DKKqc86XoAA3y0c

DKKqejjXkAAUbcZ

Monteiro, Lotterer és Neuville - három eltérő széria sztárja egyetlen videóban

Emlékeztek még a pár éve az interneten végigsöprő, Mannequin Challenge-videókra, amelyekben lefagyott az idő? Ezt élesztette most újra egy szponzor rengeteg szereplővel, akik között a WTCC-ből Tiago Monteiro, a WEC-ből Andre Lotterer és a WRC-ből Thierry Neuville is megtalálható.

MONROE MANNEQUIN CHALLENGE 2017 from Tenneco Europe on Vimeo.

Befogták tornázni Hamiltont és Bottast a malájok

Beszív, kifúj, emel, húz. Hogy melyik a Mercedes igazi hazai versenye? A Brit Nagydíj, amit a csapat főhadiszállásától kőhajításnyira rendeznek? A Német Nagydíj, amely a csillagos márka otthona? Egyik sem: sokkal inkább a Malajziai Nagydíj az, a pilóták legalábbis biztosan így érzik, hiszen ott rángatják őket a legtöbbet a különféle médiaeseményekre, köszönhetően a csapat főszponzoraként ténykedő Petronasnak.

Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak már a versenyhétvége előtti kedden be kellett állnia ebbe a mókuskerékbe, ami különös körülmények között lebonyolított interjúkat és a nézők előtti mindenféle bemutatókat foglalt magában az első napon. Még egy "toraórán" is részt kellett vennie a két sztárnak, amit az érdeklődők árgus szemekkel figyeltek. Alább néhány kép és rövid videó ezekről, de alighanem hosszabb videós beszámolók is készülnek majd Hamilton és Bottas Kuala Lumpur-i kalandjairól.   

Hogy Patrick Friesacher egy Red Bullt vezet? 2017-ben? Igen!

Megbocsátható, ha valaki már nem emlékszik az osztrák egykori F1-es versenyzőre, aki 2005-ben 11 nagydíjon állt rajthoz a Minardinál, mielőtt lecserélték volna őt Robert Doornbosra. A most 37 éves pilóta idén ismét feltűnt a paddockban, hiszen Baumgartner Zsolt "csapattársaként" ő is a kétüléses autókkal fuvarozza a vendégeket néhány versenyhétvégén, ám nemrég egy jóval modernebb játékszert is kapott, mint a még az előző évszázadból való bemutatóautó. Nem más, mint a Red Bull kérte őt fel egy parádéra, méghozzá a 2012-es, bajnoki címet nyert RB8-as versenygéppel. A csapat és Friesacher Svájcba, a La-Chaux-de-Fonds városban székelő TAG Heuer főhadiszállására utazott, hogy az idei Renault-motor névadó szponzoraként szolgáló cég munkatársai számára adják át az F1-es életérzést.

Nem véletlen, hogy Friesacher és a Red Bull egymásra talált, hiszen annak idején, 2001 és 2003 között még az osztrák versenyző karrierjének beindítását is az energiaitalosok szponzorálták. 

Ilyet se sok versenyző csinál: Alonso csak úgy bejelentkezett, hogy köszönetet mondjon a rajongóknak

A spanyol a McLaren főhadiszállásán járt, mielőtt felült volna a Kuala Lumpur felé tartó repülőjáratra, és ha már ott volt, megejtett egy röpke videós bejelentkezést is. Finoman fogalmazott, amikor azt mondta, hogy "alkalmanként" nehéz számukra az idei szezon, de megköszönte a saját és a csapat rajongóinak, hogy ezekben az időkben is mögöttük állnak. Hozzátette, a csapat fáradhatatlanul dolgozik az idei, és már a jövő évi autón is, noha arról nem szólt, hogy neki is készül-e az az autó, sem arról, hogy ő mennyire fáradhatatlanul dolgozik 2018-as szerződésén.

Alonso szezonjának első kétharmadát remekül összefoglalja, hogy idén eddig mindössze háromszor látta meg a kockás zászlót, noha célba érései során kétszer pontot is szerzett.

Újabb Le Mans-győztes igazolt a Formula-E-be, durván erős lesz a mezőny

Kedden a Formula-E kínai csapata, a Techeetah bejelentette, hogy a háromszoros Le Mans-győztes André Lotterer az új szezonban náluk versenyez majd.

A 35 éves német versenyző Neel Jani példáját követi, aki szintén a Porsche év végén megszűnő LMP1-es csapatától szerződött át a Formula-E-be. Lotterer sikerlajstromát hosszasan lehetne sorolni, hiszen amellett, hogy a WEC mezőnye egyik legjobbjának tartják (2012-ben világbajnok is lett), a formulaautózásban is remekel: 2003 óta állandó résztvevője a japán Super Formulának, és azóta egyetlen alkalommal sem zárta az év végi tabellát az 5.-nél rosszabb pozícióban, 2011-ben pedig itt is bajnokká vált.

Lotterer csapattársa Jean-Eric Vergne lesz, aki marad a Techeetah-nál azt követően, hogy az előző szezon utolsó futamán önmaga és az alakulat első győzelmét szerezte meg. A csapattal a szezont befejező Stephane Sarrazinnak távoznia kell, az ő sorsa egyelőre tisztázatlan.

Az is érdekes, hogy melyik két versenyző volt még harcban a Techeetah üléséért: a DS Virginnél helyét elvesztő Jose Maria Lopez, valamint a Formula-1-ben a Renault-tól hamarosan távozni kénytelen Jolyon Palmer is puhatolózott a csapatnál.

02117008_465

Nagy mázlija volt ennek a kutyának, amely betévedt egy versenypályára

Nagy szerencse:

Óriási videó: így bulizik Daniel Ricciardo

 

It's race week. Get excited

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Ez most akkor egy Mitsubishi, vagy egy géppuska?

Komoly tömegbaleset a Nordschleifén

Az MNASZ elnöke és ígéretes formulaautós vendégeskedett az Autósport és Formula Magazin stúdiójában

Oláh Gyárfás az elmaradt Budapest Rali és a szakág aktuális kérdései kapcsán látogatott hozzánk – ő a Ralihíradó októberi adásában lesz látható –, míg a Motorsporthíradó következő havi meghívott vendége a 18 éves formulaautós Rónai Tamás volt, a közép-európai zóna tavalyi bajnoka.

Amikor füstbe ment Hamilton világbajnoki álma

Idézzük fel a tavalyi Malajziai Nagydíj legfontosabb pillanatait - a videó átkattintás után indul!