„A kib*szott bokszba bevezető körön történt!” – Steiner Schumacher 700 ezer dolláros autótöréséről
https://formula.hu/parc-ferme/35244
Rövidesen megjelenik a Haas Formula-1-es csapatfőnökének, Günther Steinernek az új könyve, amely angolul a Surviving to Drive (szabad fordításban: Túlélni a vezetésért) címet viseli, utalva és játszva a Netflix dokumentumfilm-sorozatának címével. Ebben a 2022-es évad nehézségeit és örömeit részletezi a tőle megszokott stílusban Steiner, aki a The Times szemléje szerint igencsak kifakadva írt Mick Schumacher suzukai szabadedzés végén történt autótöréséről:
„A kib*szott bokszba bevezető körön történt! A bevezető körön! Persze, nagyon vizes volt a pálya, de senki más nem írt le úgy autót, hogy visszafelé tartott a bokszba. Öt perc után elveszítettünk egy autót, most pedig egy újat kell építenünk. Nem lehet olyan versenyzőm, akinél nem vagyok biztos benne, hogy biztonságosan körbe tudja vinni az autót egy lassú körön. Ez egyszerűen kib*szott nevetséges. Hány embert tudnánk foglalkoztatni 700 ezer dollárból? És most elő kell kerítenem ezt a pénzt” – írta Steiner. A Haas-vezér szerint egyébként összesen 2 millió dollárba kerültek a csapatnak tavaly Schumacher balesetei, ez is közrejátszott abban, hogy az idény végén nem volt maradása az amerikai istállónál a németnek.

fotó: DPPI
Íme Kimi Raikkönen suzukai előzései a hétvégéről
https://formula.hu/parc-ferme/16199
A finn ferraris benne volt egy-két akcióban:
Mire megy egy autókrossz-pilóta egy elektromos gokarttal?
https://formula.hu/parc-ferme/16198
A Formula.hu és a miskolctapolcai Avalon Park elindította a Toppilóták toplistája néven futó gokartversenyt, ezúttal az autókrosszos Ábrahám Károly volt a vendég.
Ilyen volt a japán pezsgőzés Hamilton szemszögéből
https://formula.hu/parc-ferme/16197
Hamilton "belső kamerás" felvétele:
Lemaradtál az AFM Motorsporthíradójáról? Van egy jó hírünk!
https://formula.hu/parc-ferme/16196
Az októberi adásban az újabb Európa-bajnoki címet nyerő Szabó Krisztián vendégeskedett a stúdióban, szóba került a Hungaroring Classicról, illetve a gyorsasági-ob, valamint az autókrossz és a ralikrossz legfrissebb eseményei is.
Szavazz: Melyik versenyen lesz világbajnok Lewis Hamilton?
https://formula.hu/parc-ferme/16195
Négy verseny van még hátra, az első nagy lehetőséget pedig Hamilton már két hét múlva, Austinban megkapja: ha megnyeri egyik kedvenc versenyét, Vettel pedig hatodik vagy rosszabb helyen ér célba, a brit már ünnepelhet. Mexikóban 50 pontos előnnyel kell rendelkeznie, ha bajnok akar lenni – jelenleg 59 van neki –, ahhoz pedig valóságos csoda kell, hogy a Ferrari még az utolsó versenyen is esélyes maradjon. Szerinted mikor születik döntés?
Utólag tudta meg Nagy Norbert, hogy futamot nyert az ETCC szezonzáróján
https://formula.hu/parc-ferme/16194
Egy második és egy harmadik hellyel távozott Nagy Norbert az Európa túraautó-kupa szezonzárójáról, melyen megszerezte összetett második pozícióját a harmadszor bajnok Petr Fulin mögött – kiváló eredményeket ért el a szezon során, egyedül a győzelem hiányzott eredménylajstromáról.
A versenyző este tudta meg, hogy az első verseny nyertesét, Plamen Kralevet utólag 10 másodperces büntetéssel sújtották egy ütközés miatt. Nagy így megörökölte a győzelmet, anélkül, hogy a dobogó tetejére állt volna. A büntetés a bajnoki pozíciókon nem változtat.
Búcsú Palmertől: Válogatás a versenyző összes F1-es balesetéből
https://formula.hu/parc-ferme/16193
37 nagydíjon át tartó pályafutása során Jolyon Palmer két pontszerzéssel és számos hibával hagyta meg lába nyomát a Formula-1-ben: a videó készítője állítása szerint a Renault-tól menesztett versenyző minden balesetét összegyűjtötte.
Ricciardo visszakapta a kölcsönt: Most őt öntötte le Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/16192
Valószínűleg senki nem felejtette még el, hogy a Malajziai Nagydíjat követő sajtótájékoztatón Daniel Ricciardo nem hagyta békén Max Verstappent: leöntötte egy üveg vízzel, majd tovább piszkálta, úgy próbálták meg elhúzni csapattársa mellől. Japánban ugyanezen a sajtótájékoztatón folytatódott a harc: ezúttal Ricciardo egy törölközőt dobott Verstappenre, de most ő sem maradt tétlen, és visszavágott, annak ellenére, hogy Lewis Hamilton kettőjük között ült.
Már Kubicát is szóba hozták a Toro Rosso ülésével
https://formula.hu/parc-ferme/16191
A tavaly év végén üresen maradt Mercedes-üléssel kapcsolatban nem hallottunk annyi nevet, mint amennyit a Toro Rosso austini „szabad” helyével kapcsolatban emleget a média. Bár a Carlos Sainz szezon közbeni csapatváltásáról szóló sajtóközleményben az szerepelt, hogy Danyiil Kvjat és Pierre Gasly vezeti az STR12-eket, azóta mégis felmerült, hogy a francia újoncra inkább Japánban számítanak, a Super Formula USA Nagydíjjal egybeeső szezonzáróján.
A médiában eddig a következő nevekkel találkoztunk, melyeket többnyire a „források arra utaltak”, vagy „a spekuláció szerint” kontextusban szerepeltek, és vagy Red Bull-kötődésük, F1-es tapasztalatuk vagy amerikai nemzetiségük miatt merültek fel az egy versenyre szóló beugrásra: Sebastien Buemi, Alexander Rossi, Josef Newgarden, Robert Kubica, Paul di Resta, Antonio Giovinazzi.
Egy kérdés azért felmerült bennünk: ha a Toro Rosso tudta, hogy ilyen nehéz helyzetbe kerül pilótafronton, miért nem egyezett meg a Renault-val arról, hogy Sainz egy versennyel később távozzon?

Elnöki ügy: Az MNASZ első emberével beszélgettünk a rali szakág évéről
https://formula.hu/parc-ferme/16168
Az AFM Ralihíradó teljes adása itt nézhető meg.
Így száguld Hamilton saját motortípusával
https://formula.hu/parc-ferme/16188
A brit F1-es pilóta és az MV Agusta nemrég leplezte le legújabb közös projektjének termékét, az F4 LH44 nevű kétkerekűt, amit a névadója meg is lovagolt egy nemrég teljesített teszten.
Nagy Norbert az ETCC második helyezettje, nem jött össze a bajnoki cím
https://formula.hu/parc-ferme/16190
A pole-ból indult és mindkétszer a dobogóra állhatott a csehországi Mostban, de ez sem volt elég a magyar versenyző számára ahhoz, hogy az élre keveredjen a tabellán a négyesélyes bajnoki fináléban. A Zengő Motorsport pilótája így is javított egyet tavalyi összetettbeli harmadik helyén az év végi értékelésben, szóval mégsem kell csalódottnak lennie idei teljesítményével, különösen annak fényében, hogy bár rendszeresen gyűjtögette a dobogókat, a szezon során egyetlen futamgyőzelmet sem szerzett.
Az első futamot az élről megkezdve másodikként ért célba, miután megelőzte őt a bolgár Plamen Kralev, a másodikon pedig a fordított rajtrács után a harmadik helyig kapaszkodott fel. Három riválisa közül kettőt is utolért a baj a hétvégén, Igor Sztefanovszki az első futamon kapott bokszáthajtásos büntetést, Christjohannes Schreiber pedig a másodikon kiesett egy Kralevvel való csata végeredményeként. A hétvégére a pontverseny első helyezettjeként érkező Petr Fulin viszont eközben egy harmadik helyet és egy győzelmet szerzett, így hét pont előnnyel megnyerte az ETCC 2017-es bajnoki címét Nagy Norbert előtt.


Austinban már mindkét F1-es cím eldőlhet - 16 a bűvös szám
https://formula.hu/parc-ferme/16189
A Ferrari újabb botladozós hétvégéjének köszönhetően már Lewis Hamilton és a Mercedes is bebiztosíthatja idei bajnoki címét a két hét múlva következő USA Nagydíjon, amikor még három futam marad hátra a 2017-es szezonból.
A csapatnak lesz könnyebb dolga: most 145 ponttal vezetnek a Ferrari előtt, és ha Austin után legalább 129-cel még mindig vezetni fognak, akkor már matematikailag sem vehető el zsinórban negyedik diadaluk. Ebbe tehát még az is belefér, hogy akár 16 ponttal kevesebbet szerezzenek Texasban a Ferrarinál, az olaszok viszont ebben az évben eddig csak egyszer, Monacóban tudták legalább 17-tel túlszárnyalni a Mercedest.
Hamilton előnye az egyéni tabellán pedig már 59 pont Sebastian Vettellel szemben, és ha ezt sikerül 16-tal megnövelnie a következő futamon, akkor negyedik címe is zsebben lesz. Ehhez azért most még újabb hibára lenne szüksége a Ferraritól, hiszen Hamilton győzelme esetén Vettel legfeljebb 6., második helye esetén pedig Vettel legfeljebb a 9. pozícióban végezhet.
Count em... 1. 2. 3. 4... #JapaneseGP @F1 pic.twitter.com/ozmJAp662p
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) October 8, 2017
Az F2 után a GP3 bajnoki címe is eldőlt
https://formula.hu/parc-ferme/16187
A favorit Charles Leclerc a szombati főversenyen bebiztosította bajnoki címét a Formula-2-ben, már az Abu Dhabi szezonzáró előtt, azonban a GP3 2017-es szezonjában is kiemelkedett egy versenyző, az ART-nél szereplő George Russell. A Mercedes pártfogoltjának vasárnap 4 ponttal kellett többet szereznie fő riválisánál, a Renault akadémiáján nevelkedő Jack Aitkennél, hogy matematikailag bebiztosítsa az elsőség sorsát.
Russell a rajtnál megelőzte egy hellyel előbbről induló csapattársát, végül ő 5., Aitken 7. helyen ért célba, és mivel a tabella éllovasa a 2 pluszpontot érő leggyorsabb kört is megfutotta, a bajnoki cím már Jerezben – az egyetlen helyszínen, ahol idén az F2 és GP3 a Formula-1-től külön versenyzett – eldőlt. A versenyen Alessio Lorandi megszerezte első győzelmét, kihasználva a fordított rajtrácsos pole-pozíciót.
A Formula-2 vasárnapi futamát a bajnoki második helyért hajtó Artem Markelov nyerte, Oliver Rowland, aki továbbra is tartja ezt a pozíciót, harmadik lett. Charles Leclerc a fordított rajtrácsról a negyedik pozícióig zárkózott fel, de gumijai elfogytak, és az utolsó körben hárman is megelőzték.

Megrovást kapott Vettel, ügyelnie kell rá, mit csinál a hátralevő versenyeken
https://formula.hu/parc-ferme/16186
Kiesése mellett egy stewardoktól kapott figyelmeztetéssel távozott Sebastian Vettel a Japán Nagydíjról: a németet azért rótták meg, mert nem jelent meg időben a rajtot megelőző nemzeti himnusz előadásán. Vettel második megrovását kapta, és mint ismert, három után 10 rajthelyes büntetés jár: azzal a kikötéssel, hogy közülük kettőnek vezetési kihágással kapcsolatosnak kell lennie. Vettel első megrovását a bokszutcakijárat vonalának átlépéséért kapta Monacóban, így ha a hátralevő négy nagydíjon újra vezetése miatt figyelmeztetik, megkapja a rajtbüntetést.
Vettel idén a harmadik, akit megróttak a himnuszceremónia kihagyásáért: Kínában Daniel Ricciardót és Sergio Perezt szankcionálták ugyanezért.

Hamilton elfelejtette lezárni a telefonját, Ricciardo pedig megtalálta...
https://formula.hu/parc-ferme/16184
Lewis Hamilton fölvitte a mobilját a dobogóra, hogy megörökíthessen néhány emlékezetes pillanatot a díjátadóról és a rajongókról, ám amíg nem figyelt, Daniel Ricciardo megtalálta azt, és grimaszolva be is jelentkezett Instagramon a brit pilóta profiljáva.


„Fölpróbálhatom?” - így néz ki Sato Indy 500-as gyűrűje, ami megtetszett Hamiltonnak
https://formula.hu/parc-ferme/16183
A Japán Nagydíj dobogós ceremóniájának legemlékezetesebb pillanata maradt, hogy a győztes Lewis Hamilton levetette a gyűrűt az interjúkat készítő Takuma Sato ujjáról, hogy maga is felpróbálja azt. A japán pilóta az Indy 500 idei megnyeréséért kapta emlékül ezt a különleges gyűrűt, Hamilton pedig - félig talán viccelődve - most először adta jelét annak, hogy talán őt is érdekelheti a legendás oválversenyen való részvétel.
"Felpróbálhatom a gyűrűd, hogy megnézzem, érdemes-e elmenni érte a versenyre?" - kérdezte Hamilton Satótól.


Alonso csúcs-Hondát villantott Suzukában
https://formula.hu/parc-ferme/16178
Nagy bánatára egyelőre nem a Formula-1-es motorról van szó, hanem egy sportkocsiról – a képet az M4 Sport helyszínen tartózkodó riportere, Ujvári Máté lőtte a Japán Nagydíj helyszínén és osztotta meg Facebook-oldalán:

Hamilton egy önmagánál is többszörös világbajnokot hívott vendégül Suzukába
https://formula.hu/parc-ferme/16182
Mo Farah-nak, a szomáliai származású brit hosszútávfutónak is volt egy útja Japánba a hétvégén, és ha már erre járt, benézett a suzukai paddockba, hogy honfitársának drukkoljon. Kettőjük közül Farah rendelkezik több, szám szerint hat világbajnoki címmel (a négy olimpiai arany mellett), amelyeket 5000 és 10000 méteres síkfutásban gyűjtött 2011 óta.
"Remélem, hogy láthatom majd később Lewist a dobogón" - írta Instagramon a sportoló, aki a stadionokban való versenyzéssel felhagyva mostantól már a maratoni távokra koncentrál karrierjében.


Sato visszakukkantott az F1-be: régi Hondát vezet és Alonsóval pózol
https://formula.hu/parc-ferme/16179
Takuma Sato egy elévülhetetetlen ünnepelt sztár Japánban, idén pedig különösen az, miután immár az Indianapolis 500 futamgyőztesének is mondhatja magát. Sato és Alonso a közös F1-es múlt után idén a híres oválversenyen is találkoztak, és most a suzukai közönséget is együtt üdvözölhették. A japán versenyző persze nem csak pózolni érkezett: egy rövid bemutatót is tartott a pályán a Honda 50 évvel ezelőtti, 1967-ban épült F1-es autójával, a V12-es motorral szerelt RA300-zal.



