DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap

Ezek a juniorok vezethetik idén az AlphaTaurit

2022-höz hasonlóan idén is köteles minden csapat megadni a lehetőséget a juniorpilótáknak arra, hogy az év két szabadedzésén megmutathassák tehetségüket és F1-es tapasztalatot szerezhessenek. Franz Tost, az AlphaTauri csapatfőnöke már az előszezoni teszt után bejelentette: Liam Lawson és Isack Hadjar ülhet majd be az olasz istálló autóiba 2023 során – számol be róla a RaceFans.net.

Lawson, aki 2022-ben két szabadedzésen is vezethette az AlphaTaurit, valamint egy alkalommal a Red Bullt is, Formula-2-es karrierje után idén Japánban, a Super Formula sorozatban versenyez majd, míg Hadjar az F3-as bajnokságban elért összetett negyedik helye után fellép a Formula-2-be, és a Hitech versenyzője lesz.

„Meg kell mutatnia, mire képes. A velünk töltött tesztjén jól teljesített, időt kell neki adnunk, fel kell készítenünk, és majd meglátjuk, sikerül-e eljutnia az F1-be. Mindig azt mondom, hogy minden pilótának a saját kezében van a karrierjének sorsa, akkor is, ha eljut a Formula-1-be, és akkor is, ha nem. Egy versenyzőnek profinak és felkészültnek kell lennie, sokat kell tanulnia, hiszen nagyon nagy a versengés manapság az F1-ben. Nem tudok olyan pilótát mondani, aki ne érdemelné meg, hogy itt van” – mondta Lawsonról Tost.

Bortoleto nem akart egy évet versenyzés nélkül tölteni

Múlt héten vált hivatalossá, hogy a 2026-tól Audivá avanzsáló Sauber Gabriel Bortoletót igazolta le a következő F1-es szezonra Nico Hülkenberg mellé. A fiatal brazil azóta elárulta, hogy egy ideje az már eldőlt, hogy érkezni fog a hinwili alakulathoz, csak az esztendő volt a kérdés. Ám mint arról az F1 YouTube-csatornájának beszélt, azért is örül a jövő évi debütálásnak, mert így nem kell egy évet kihagynia: ha megnyerné idén a Formula-2-t – amelynek összetettjét jelenleg vezeti –, 2025-ben nem térhetne vissza a sorozatba, így hasonlóan parkolópályára kerülhetne, mint pár éve Oscar Piastri.

„Már néhány hónapja beszélgettünk arról, hogy mi fog történni. Arról, hogy 2026-ban vagy 2025-ben fog megtörténni. Azt hiszem, a 2025-ös hír nemrég érkezett csak. Nagyon jó érzés, mert nem akartam egy évig versenyzés nélkül maradni. Úgy gondolom, a legjobb módja ez, hogy így megmaradhat a versenyzés lendülete az F3 és az F2 után most az F1-ben” – magyarázta Bortoleto az F1 csatornájának.

A Stake újdonsült igazolása hozzátette: a sereghajtói pozíció ellenére is meggyőzte az a jövőt érintő projekt, amelyet Mattia Binotto vázolt fel az Audi kapcsán. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Abu Dhabi Nagydíj zárónapjáig a McLaren juniorja és az F2-es feladataira koncentrál.

f1-bortoleto-mclaren-1

Ellopták a Ferrari korábbi legendájának szobrát

Ellopták azt a Gilles Villeneuve-öt ábrázoló bronzból készült szobrot, amely a Ferrari korábbi legendájának múzeuma előtt volt kiállítva Kanadában. A szobrot két évvel azután készítették, hogy a pilóta életét vesztette 1982-ben a Belga Nagydíj időmérőjén. A múzeum menedzserének elmondása szerint különleges felszerelésre volt szüksége a tolvajoknak, hogy át tudják vágni az 1994-ben kiállított bronz szobrot. Gilles Villeneuve fia, az 1997-es Formula-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve közösségimédia-oldalán beszélt az esetről.

„Nem tudom megérteni, mi van az ilyen emberek fejében vagy szívében – ha van egyáltalán nekik. Ellopták egy olyan ember szobrát, aki még mindig nagyon fontos az embereknek. Gilles Kanadát és Quebecet képviselte nemzetközi szinten, nem sokan vannak ilyenek. Nemzeti büszkeség azoknak az embereknek, akik szeretik őt.”

A CanadaCasino.ca oldalának a következőket mondta az ifjabbik Villeneuve: „Elég nagy és nehéz darab, nagy erő kell hozzá, hogy levágják, és egy nagy teherautó, hogy elszállítsák. Amit még inkább őrületnek tartok, hogy senki sem vette észre. És mit csinálnak vele? Nem tudod eladni, mert akkor az emberek rögtön realizálják, hogy ezek az idióták lopták el. Ha beolvasztod, nem érne sokat. A bronz nem túl értékes. Szóval nincs értelme.”

„Stroll nem is akar F1-es pilóta lenni!”

A Haas egykori csapatfőnöke, az F1 „nagy szókimondói” közé tartozó Günther Steiner szerint Lance Stroll kínos interlagosi hibája annak jele volt, hogy a kanadai versenyzőre hatással van a teljesítményét érő kritikákból fakadó nyomás. Az olaszországi szakember a Red Flag Podcastben értékelte a kínos incidenst: „A nyomás megviselte őt. Tudta, hogy valami hülyeséget csinált a felvezető körben, és onnantól elvesztette az irányítást.

l-stroll

„Szerintem pánikba esett. Egy olyan helyzetben, amikor a világ téged figyel, a kritikák kereszttüzében állsz, csinálsz valami hülyeséget csinálsz a felvezető körben. És mit tesz ezután? Valami még nagyobb hülyeséget!” – mondta Steiner, aki Stroll tettét a brainfart, azaz "agyfing" szóval illette, majd kitért arra, milyen alapvető problémák vannak Stroll-lal: „Soha nem tűnik boldognak, bármi is történik. Vajon ha boldog lenne, világbajnok lenne? Ezt nem tudom, mert vannak emberek, akik akkor is tudnak jól teljesíteni, amikor boldogtalanok.”

„Úgy gondoljuk, hogy boldogtalan, de talán csak ilyen az arca” – mondta, majd így folytatta. „Sokan kritizálják őt azzal, hogy nagyon rossz versenyző és csak azért van ott, mert apucié a csapat. De fogalmazzunk inkább úgy, hogy ha apucinak nem lenne csapata, nem hiszem, hogy Lance egyáltalán F1-es versenyző lenne, mert nem akar az lenni.”

stroll-china

Hamilton még meg se érkezett – de már az utódáról beszélnek

Még meg se érkezett a Ferrarihoz, de Lewis Hamilton honfitársa máris a hétszeres világbajnok potenciális utódjáról beszél. A többszörös nagydíjgyőztes expilóta, a hosszú évekig a brit televíziós közvetítésekben kulcsszerepet vállaló Johnny Herbert szerint a fiatal brit tehetség, Oliver Bearman tökéletesen alkalmas lehet arra, hogy Hamilton utóda legyen majd, ha eljön az ideje:

bearman-baku

„Számomra Brazília bizonyította be, hogy mire képes, hiszen korábban még sosem járt ott. Ez egy trükkös pálya, ő viszont remekül tudott alkalmazkodni hozzá, a pénteki edzésen azonnal az élre állt. Úgy tűnik, képes alkalmazkodni, és gyors lenni, ami nagyon jó jel a jövő évre nézve, és ez fontos lesz számára a Haasnál, hogy megpróbáljon domináns teljesítményt nyújtani Oconnal szemben” – mondta, majd rátért arra, miért lehet vele potenciális Hamilton-utódként számolni:

„Ez izgalmas, hiszen egy másik britről van szó, a Ferrarival való kapcsolata révén lehetséges, hogy ő csatlakozik majd a csapathoz, ha Lewis ideje véget ér ott, bármikor is legyen az. Szóval a személyében már most is adott egy jó helyettes, a Ferrari pedig nagyon is tisztában van azzal, hogy ő egy olyan versenyző, akinek esélyt akarnak adni, amikor lesz rá lehetőség.”

hamilton-hungaroring

Ütközött a pace car, Logano háromszoros NASCAR-bajnok – videó

Vasárnap este rendezték a NASCAR Cup Series 2024-es bajnoki címéről döntő évadzárót. A rájátszás korábbi versenyei után négyen maradtak harcban az év végi elsőségért, közülük pedig végül Joey Logano nyerte a Phoenix Racewayen rendezett futamot, miután a célban mindössze 33 századmásodperccel maga mögött tartotta penske-s csapattársát, Ryan Blaney-t. Utóbbi így éppen csak lemaradt a címvédésről, a 34 éves Logano viszont harmadszor ért fel a csúcsra a NASCAR-ban 2018 és 2022 után. A dobogóra William Byron fért még fel, míg a négy bajnokaspiráns közül Tyler Reddick végzett a leghátrébb, a hatodik helyen.

nascar-logano

A versenyt egyébként egy bizarr incidens is tarkította, amikor a második szakasz indításánál a pace car túl későn vágott ki a bokszutcába, így nekiütközött a bejáratnál elhelyezett hordóknak: emiatt még a piros zászló is előkerült. A NASCAR szezonzárójának videós összefoglalója, benne az említett esettel az alábbiakban nézhető meg:

Stat: Eddig Piquet volt az egyetlen, Verstappen lehet a következő

Max Verstappen úgy lehet egyéni világbajnok (ami nagy valószínűséggel be fog következni), hogy nem csapata, a Red Bull lesz a konstruktőri világbajnok (ami szintén nagy valószínűséggel be fog következni).

Ez pedig már megtörtént egyszer: első vb-sikere, a 2021-es szezon a Mercedes elsőségét hozta a csapatok értékelésében. Ritka ez a felállás a két tabellán, hiszen jellemzően ugyanahhoz a csapathoz kerül mindkét vb-cím, mindössze 11-szer fordult elő ilyesmi, viszont még csak egy versenyző volt, akivel ez kétszer is megtörtént: éppen Verstappen párja, Kelly Piquet apjával, Nelson Piquet-vel. A brazil három világbajnoki címe közül az első kettőt a Brabhammel nyerte, de 1981-ben a Williams lett a konstruktőri bajnok, 1983-ban pedig a Ferrari, csapata előbbi évben másodikként, utóbbiban harmadikként végzett, a Renault is megelőzte.

Az pedig csupán harmadszor fordulhat elő, hogy az egyéni világbajnok istállója nem lesz legalább második a konstruktőrök között: a két kivétel 1982, mikor Keke Rosberg csapata, a Williams csupán negyedik lett, a Ferrari, a McLaren és a Renault mögött, illetve az említett 1983-as szezon – ezek a statisztikák is tükrözik, mennyire rendhagyó év a 2024-es.

Zavarja Liam Lawsont, hogy a brit himnusz szól a McLarennek

A címet látva felmerülhet az olvasókban, hogyan kapcsolódik egyáltalán Liam Lawson a McLarenhez és a csapatnak dobogón szóló himnuszhoz: a (laza) kapocs a versenyző nemzetisége, hiszen Lawson új-zélandi, akárcsak a csapatot alapító Bruce McLaren volt.

„A Red Bullnak az osztrák himnuszt játsszák és nekik is az Egyesült Királyságban van a főhadiszállásuk. A McLaren bázisa is ott található, de az egy új-zélandi csapat. Ez egy teljes bullshit, semmi értelme, hogy őszinte legyek” – vezette le okfejtését a himnusz kapcsán a Red Flags podcastnek. „Ez egy új-zélandi csapat, még mindig McLarennek hívják őket. Ötletem sincs, őszintén, főleg új-zélandiként, ahol Bruce McLaren abszolút legenda.”

Lawsonnak érvelése egyébként nem állja meg a helyét, hiszen a McLarennek gyakorlatilag soha nem volt köze Új-Zélandhoz azon kívül, hogy egy új-zélandi hozta létre, 1963-ban, Angliában, Felthamben. Halála után az amerikai Teddy Mayer, aztán a brit Ron Dennis vezette a csapatot, amely jelenleg bahreini tulajdonban van, és bár ápolják Bruce McLaren hagyományait – például a papaja festéssel – a licensz brit, ezért a brit himnusz szól a csapat számára, mint ahogy a Red Bullnak is azért az osztrák himnusz szól, mert osztrák licensszel rendelkezik.

Fotó: Red Bull Content Pool

Már nem számít újoncnak Oliver Bearman, ez pedig két csapat terveit is keresztülhúzza

Az FIA definíciója szerint F1-es újoncnak minősül az a versenyző, aki legfeljebb kettő nagydíjon vett részt. Oliver Bearman, aki a Sao Pauló-i Nagydíjon a beteg Kevin Magnussent helyettesítette, harmadik versenyhétvégéjét teljesítette Szaúd-Arábia és Azerbajdzsán után. Ennek pedig nemcsak arra volt ráhatása, hogy nevezhetjük-e újoncnak Bearmant vagy sem – harmadik nagydíjának teljesítése a Ferrari és a Haas terveit is felülírja.

A Ferrari az újoncoknak kiosztandó két kötelező edzéslehetőség értelmében Mexikóban Bearmant ültette be az első szabadedzésen, és őt akarták bevetni Abu Dhabiban is. A Haas, ahol a brazil és bakui hétvégén túlmenően négyszer kapott edzéslehetőséget a brit (ezzel pedig az amerikai csapat szintén teljesítette a kötelező kvótát), az Abu Dhabit követő gumiteszten vetette volna be Bearmant újoncként. Semmi sem akadályozza meg, hogy a csapat 2025-ös versenyzőjeként a brit szerepeljen a teszten, de ezt kizárólag úgy teheti meg, hogy Esteban Oconnal osztozik az egyik autón – mivel a másikat legfeljebb két nagydíjon indult újoncnak kell vezetnie.

A két csapat így tervet kényszerül módosítani: a brit újságíró, John Noble szerint a Ferrari Antonio Fuocót ültetheti be Abu Dhabiban a szabadedzésen, míg a Haasnál Pietro Fittipaldi kaphat szerepet az újoncnak járó autóban a teszten – aki egyébként pontosan két nagydíjon indult a múltban, így FIA-értelmezés szerint még újoncnak számít, miközben Bearman nem.

Oda a barátság Verstappen és Norris között?

Max Verstappen és Lando Norris rendkívül jól kijöttek egymással korábban: gyakran végeztek különböző szabadidős tevékenységeket egymás társaságában, valamint több versenyhelyszínre is közösen, magánrepülőn érkeztek meg. 

Nos, Ralf Schumacher úgy látja, hogy változás állt be kettejük kapcsolatában, és nem csupán színjátékról van szó: „Nehéz úgy fenntartani egy barátságot, hogy közben a bajnoki címért versenyeztek, valamint a pályán is közvetlenül vívtok egymással. Az elmúlt néhány versenyre már nem együtt repültek, ami korábban nagyon gyakori volt.”

„Nem is vagyok biztos benne, hogy még mindig barátként tekintenek-e egymásra” – tette hozzá Ralf Schumacher.

Norris a Sao Pauló-i Nagydíj során a média érdeklődésére egyébként elmondta, hogy a Mexikóban történt incidensük óta nem beszélt Verstappennel.

Verstappen már Las Vegasban bajnok, ha...

Max Verstappen szenzációs Sao Pauló-i győzelmével óriási lépést tett a 2024-es bajnoki cím megszerzéséért, a háromszoros világbajnok holland versenyző már a következő versenyhétvégén, Las Vegasban behúzhatja a negyediket.

Bajnokavatás lesz Las Vegasban abban az esetben:

  • Ha Verstappen helyezéstől függetlenül Norris előtt végez
  • Ha Norris második és Verstappen harmadikként végez a leggyorsabb kört megfutva
  • Ha Norris harmadik és Verstappen negyedikként végez a leggyorsabb kört megfutva
  • Ha Norris negyedik a leggyorsabb kör nélkül és Verstappen ötödikként végez
  • Ha Norris ötödik a leggyorsabb kör nélkül és Verstappen hatodikként végez
  • Ha Norris hatodik a leggyorsabb kör nélkül és Verstappen hetedikként végez
  • Ha Norris hetedik a leggyorsabb kört nélkül és Verstappen nyolcadikként végez
  • Ha Norris nyolcadik a leggyorsabb kör nélkül és Verstappen kilencedikként végez
  • Ha Norris kilencedik vagy annál rosszabb pozícióban végez a leggyorsabb kör nélkül és Verstappen bárhol végez

Charles Leclerc Sao Paulóban egyébként matematikailag is kiszállt a bajnoki címért vívott harcból. Habár a monacói versenyző hátránya 86 pont – éppen annyi, ami maximálisan szerezhető a hátralévő három fordulóban, pontegyenlőség esetén több győzelmének köszönhetően (nyolc-három) Verstappen ünnepelhetne.

A Pirelli nem elég jó az F1-hez?

A múlt hétvégi Sao Pauló-i Nagydíjon számos kritikát kapott a Pirelli – előbb Lewis Hamilton volt az, aki Stefano Domenicalinak panaszkodott az esőgumikról élő adásban, majd Fernando Alonso is kritikus hangot fogalmazott meg az F1 kizárólagos gumigyártójával szemben.

Mario Isola természetesen rögtön az olasz gyártó védelmére kelt, mondván, a szombati időmérő edzés elhalasztása egészen biztosan nem a gumikon múlt.

Nos, azóta Fernando Alonso is odaszúrt egyet a Pirellinek, a kétszeres világbajnok véleménye szerint az olaszok nem nyújtanak F1-hez méltó teljesítményt: „Nem voltak ideálisak a körülmények, valamint a sportágunk csúcsának számító kategóriában nem állnak rendelkezésünkre megfelelő gumiabroncsok” – mondta Alonso, még a brazíliai hétvégére visszautalva.

Új kiemelt szponzort jelentett be a Ferrari

A Ferrari bejelentette, hogy együttműködésre lép az IBM-mel, ami a közlemény szerint az olasz F1-es alakulat „prémium partnere” lett.

A többéves partnerség 2025 januárjától lép életbe, és célja „a digitális átalakulás újradefiniálása a szurkolói élményhez és a rajongói elkötelezettséghez kapcsolódóan a versenypályán és azon kívül is”.

Az IBM a világ egyik legnagyobb technológiai vállalata, amely azért döntött úgy, hogy a Ferrari partnere lesz, hogy a szurkolói élményt fokozza a pálya szélén.

A cég F1-be való beszállása a csapat számára is kiemelkedő időpontban történik, hiszen Lewis Hamilton az IBM-mel egy időben érkezik a maranellói csapathoz.

f1-ferrari

Hamilton döntése miatt maradhatott le Leclerc-ről vagy Norrisról a Mercedes

Február legelején dőlt el, hogy Lewis Hamilton 2025-ben már nem a Mercedes, hanem a Ferrari versenyzője lesz az F1-ben. A brit 12 szezon és elképesztő sikerek után távozik az Ezüst Nyilaktól, a helyére pedig az újonc Andrea Kimi Antonelli érkezik. Toto Wolff csapatfőnök azonban egy új, Mercedesről szóló könyvben (Inside Mercedes F1: Life in the Fast Lane) bevallotta, hogy ha hamarabb értesül Hamilton döntéséről, akár Charles Leclerc-t vagy Lando Norrist is megpróbálhatta volna megszerezni, akik épp előtte hosszabbítottak a Ferrarival, illetve a McLarennel:

„Abszolút tisztában voltam bele, hogy Lewis távozhat. Csak azt nem értettem, miért menne át másik csapathoz azelőtt, hogy kiderülne, versenyképesek vagyunk-e. Ráadásul nem maradt időm reagálni. Vészhelyzeti jellegű fel kellett hívnom a partnereinket, és valószínűleg lemaradtam arról, hogy tárgyaljak olyan versenyzőkkel, akik alig néhány héttel korábban írtak alá, mint Charles Leclerc és Lando Norris.”

Wolff ugyanakkor állítja, hogy nincs benne tüske Hamilton távozása miatt: „Hátányosan érintett minket, és kereskedelmi hatása is volt. De személyesnek veszem-e ezt? Ez egy üzleti döntés volt. Rendkívül sikeres utat tettünk meg együtt, és most megvannak a saját céljaink. Ez meg sem rázott, eléggé vastag a bőröm. Volt néhány elég nehéz pillanat az életemben, de ez nem hasonlítható hozzájuk.”

f1-wolff-hamilton-mercedes_1

Fotók: Így áll jelenleg a Hungaroring felújítása

Gyakorlatilag alig néhány nappal az idei Formula-1-es Magyar Nagydíj leintése után megkezdődött a Hungaroring felújításának újabb szakasza, amelynek keretében többek között a régi főépületet is elbontották. A mogyoródi F1-es pálya a közösségi oldalakon most megosztott néhány friss képet arról, hogyan is állnak jelenleg a munkálatok (az Instagram-bejegyzés lapozható!):

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

hungaroring_official (@hungaroring_official) által megosztott bejegyzés

A Williams-csapatfőnök pályafutásának legbrutálisabb hétvégéje volt a Sao Pauló-i

Anyagilag, logisztikailag és morálisan is megviselte a Williamst a Sao Pauló-i Nagydíj hétvégéje, különösen a vasárnap: az elhalasztott időmérőn Alex Albon és Franco Colapinto is összetörte FW46-osát. Csak az argentinét tudták megjavítani, de a futamon újabb komoly balesetet rongálta meg.

„A brazil hétvége valószínűleg a legbrutálisabb volt, amelyre egész pályafutásomból emlékszem” – summázta a Williams oldalán James Vowles, akinek szavait már korábban idéztünk arról, milyen nehéz helyzetbe került alkatrészügyileg a Williams a három nagy balesetet követően.

A három baleset ráadásul öt, ha beleszámoljuk Albon két mexikóvárosi ütközését is. Egy ilyen negatív szériát a mezőny bármelyik istállója megérezne, a topcsapatok is, nemhogy az egyik legkisebb formáció.

„Alig több mint hét nap alatt öt jelentős balesetünk volt, csak Brazíliában három. Ezt a mennyiséget a rajtrácson senki nem tudná elviselni. Az eredménye fáj” – mondta Vowles. Elmondta, nincs elegendő tartalékalkatrészük, ezért most megvizsgálják, mi menthető a balesetekben érintett alkatrészekből, a gyárban pedig igyekeznek gyorsan pótelemeket gyártani, hogy Las Vegasban összetoldozzanak két lehető legjobb specifikációjú autót, és baj esetén is tudjanak mihez nyúlni.

Kitette a 2019-es spái tragédia túlélőjét csapata a Ferrari-akadémista miatt

Versenyzőt vált a Formula-2-es szezon utolsó két, katari és Abu Dhabi fordulójára a DAMS csapata. Juan Manuel Correa távozik: az ecuadori-amerikai versenyző a 2019-es, Spában történt, Anthoine Hubert életét követelő F2-es baleset súlyos sérültje volt. Miután lábának amputációját ellenezte, az autósportot követő közönség reménykedve figyelte felépülésének fázisait, majd egyéves rehabilitációt követően visszatérését az autósportba.

2021-ben versenyzett újra Formula-3-as szereplőként, majd 2022 utolsó versenyétől Formula-2-esként – utóbbi szinten idén Barcelonában szerezte meg első dobogóját a tragikus 2019-es év óta, de a 2024-es szezont már nem fogja kitölteni. Jó eséllyel a népszerű versenyző formulaautós pályafutása is lezárul ezzel a cserével az F1 alatti szinteken.

A helyére a svéd-bosnyák Dino Beganovic ül, a Ferrari akadémiájának tagja: a már lezárult Formula-3-as szezont hatodikként fejezte két győzelemmel. Lassan tradíció a korábban befejeződő F3-as bajnokság élversenyzőit az utolsó F2-es futamokra beültetni: Gabriele Mini, Luke Browning, Christian Mansell és Oliver Goethe – második, harmadik, ötödik és hetedik helyezettek – már bemutatkoztak a magasabb szériában.

Tsunoda vezethette volna az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjat, ha nincs piros zászló

Yuki Tsunoda a bravúros harmadik helyre kvalifikálta magát az esőben múlt vasárnap Interlagosban, és a verseny első etapjában sokáig őrizte is ezt a pozíciót. Egy ponton Esteban Ocon megelőzte, de nem sokkal később ráerősített az eső, aminek hatására a japán úgy határozott, kiáll a bokszba extrém esős gumikért. A tempója jobbnak is bizonyult a friss intermediate abroncsokra váltó George Russellnél és Lando Norrisnál, közelített rájuk, de az eső miatt végül előbb a biztonsági autót küldték be, majd pedig Franco Colapinto balesete miatt piros zászlóval félbeszakították a versenyt. Ami kibabrált Tsunodával, hiszen az előtte állók – köztük az említett két briten kívül a kerékcsere nélkül álló Ocon, Max Verstappen, Pierre Gasly trió, akik végül a dobogón is végeztek – a Norris által kritizált szabályok értelmében szabadon kereket cserélhettek az újraindítás előtt.

Pedig a Visa Cash App RB versenyzője úgy érezte, ha nincs a piros, a vezetést is átvehette volna az F1-es Sao Paoló-i Nagydíjon: „Szerintem jól tettük, hogy az extrém esős gumikra váltottunk. Csak amikor jött a biztonsági autó, majd a piros zászló, az volt az a pont, amikor félrement a dolog. Ha nem lengették volna a piros zászlót, valószínűleg egy ponton sok autót megelőztem volna, és talán még az élre is álltam volna, de ez nem alakult jól számunkra.”

Tsunoda végül a hetedik helyet kaparintotta meg, az utolsó etapban jót „csatázott” Oscar Piastrival, akihez képest 10 másodpercen belül kellett maradnia, hogy előnyt kovácsoljon a mclarenes büntetéséből, amit meg is tett a japán. Csapattársa, Liam Lawson ugyancsak pontokat szerzett – igaz, a Visa RB-t így is átugrotta a konstruktőri vb-tabellán a dupla dobogót begyűjtő Alpine.

f1-tsunoda-visarb-brazil

Furcsa rádióüzenet miatt indultak találgatások Hamiltonról – reagált a Mercedes

Szörnyű hétvégét teljesített a Formula-1-es Sao Pauló-i Nagydíjon Lewis Hamilton, aki a 10. helyen végzett az esős vasárnapi versenyen, amely után többek között arról beszélt, hogy már alig várja a szezon végét. A kockás zászló belengetése utáni rádióüzenete viszont gyanút ébresztett annak kapcsán, hogy a jövőre már a Ferrarit erősítő pilóta talán ki sem tölti az idényt a Mercedesnél:

„Ez egy borzalmas hétvége volt, srácok. Most volt a legrosszabb az autó. Köszönöm, hogy továbbra is próbálkoztok remek munkát végezni, illetve a bokszkiállásnál dolgozó srácoknak is. Ha ez az utolsó alkalom, hogy teljesíthetek, akkor sajnálatos, hogy nem volt nagyszerű, de így is hálás vagyok” – fogalmazott a csapatrádióban Hamilton.

Az „utolsó alkalom” kapcsán persze beindultak a találgatások, hogy Hamilton akár ki is hagyhatja az utolsó három futamot. A Sky Sports F1-nek azonban a Mercedes megerősítette, hogy szó sincs erről, a hétszeres világbajnok természetesen rajthoz áll Las Vegasban, Katarban és Abu Dhabiban is. A híresztelések szerint a 39 éves brit versenyző üzenete azoknak a szerelőknek szólt, akik a brazil hétvége után már nem lesznek jelen a csapattal a helyszínen a hátralévő futamokon.

f1-hamilton

50 ezer euróval segíti Valenciát a Formula-E

50 ezer eurót adományoz a Formula-E versenysorozat a valenciai áradás érintettjeinek megsegítéséért dolgozó szervezeteknek. Az elektromos széria előszezoni tesztjét a spanyolországi város mellett található Ricardo Tormo versenypályán tartották volna november negyedikével kezdődően, viszont a heves esőzések és az ezáltal kialakult áradások miatt a pálya környéke is megrongálódott, így az FE tesztjét a madridi Jarama pályára tették át.

„Az eredeti 50.000 eurós segítség mellett egy GoFundMe oldalt is létrehoztunk a Formula-E szurkolóinak, partnereinek, csapatainak és dolgozóinak, hogy közösen hozzájárulhassunk ahhoz, hogy Valencia minél hamarabb talpra állhasson és még erősebben térhessen vissza” – áll a széria közleményében.

Egy deszka a Mercedes Hamilton szerint

Szenvedős hétvégén van túl Lewis Hamilton: a Sao Pauló-i Nagydíj végén csupán a tizedik helyen intette le a kockás zászló, miután végig feltűnően nem találta a ritmust a Mercedes volánja mögött. A futam után a Sky Sports F1-nek rendkívül kritikusan nyilatkozott a hétszeres világbajnok a W15-ösről.

„Olyan, mint egy deszka. Nincs felfüggesztés. Mindenfelé pattog a gumikon és sehol sem léphetsz rá a gázra. Ez volt a legrosszabb vezetői élményem, amit valaha tapasztaltam, különösen a kanyarokban.”

„Remélhetőleg nem lesz több döcögős pálya – azt hiszem, az utolsó három nem túl döcögős –, de örömmel kivennék egy kis szabadságot” – nyilatkozta a brit.