DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 16. péntek

NASCAR: Kyle Busch történelmi győzelmet aratott

Több szempontból is egyedi lett a Cup Series legutóbbi hétvégéje. A szombati havazás miatt törölni kellett a királykategória edzéseit és kvalifikációját, ráadásul a fontanai pálya biztosan utoljára szerepelt a versenynaptárban. Mivel a kétmérföldes Auto Club Speedway radikális átalakítások elé néz, emiatt egy időre kikerül a képből.

Az eléggé megkavarodott rajtrácson már az első körökben jelentős változások történtek, az első sorból induló Christopher Bell és a Daytona 500 győztese, Ricky Stenhouse Jr. elég hamar elkezdtek visszaesni, Kyle Larson számára pedig már a 12. körben tönkrement a futam egy motorhiba miatt. Az első szakaszban Alex Bowman, Joey Logano és Ross Chastain tűnt a leggyorsabbnak, végül utóbbi volt az, aki magabiztos teljesítménnyel az első és a második szakaszt is behúzta, így jó esélyekkel várhatta az utolsó etapot. A legnagyobb dráma azonban még ezt megelőzően a 86. kör végén történt. Az egyik sárga zászlós periódus után már éppen újraindulhatott volna a körözés, amikor méterekkel a zöld jelzés előtt tíz autó akadt össze, miután Logano kifejezetten lassan reagált. Ez végül Aric Almirola, Tyler Reddick, Christopher Bell és Ryan Preece számára is a verseny végét jelentette.

Az utolsó szakaszban Chastain mellett a Trackhouse Racing másik versenyzője, Daniel Suarez, valamint Kyle Busch, Kevin Harvick, a mindössze 33. helyről rajtoló Chase Elliott és Logano is esélyesnek tűnt a győzelemre. Az utolsó bő 20 körre aztán Busch állt az élre, akit egy darabig úgy tűnt, Elliott talán elkaphat, végül erre már nem volt lehetősége, ezáltal történelmi siker született. Busch első győzelmét aratta új csapatával, a Richard Childress Racinggel, de ennél is nagyobb szó, hogy zsinórban ez a 19. idénye a pilótának, ahol legalább egy futamgyőzelmet elkönyvelhet, ami új rekord a széria történetében, akárcsak Busch 61. sikere. Testvérével Kurttel már összesen 95 győzelemnél tartanak, amivel a legsikeresebb testvérpár lettek Cup Seriesben. A dolgokat tovább tetézheti, hogy ez volt az utolsó kupagyőzelem az Auto Club Speedway jelenlegi aszfaltján, és korábban soha nem nyert még Lucas Oil által szponzorált autó a bajnokságban.

A következő futamot a Las Vegas Motor Speedwayen rendezik március 5-én.

„Kinyitotta a garázsajtót” egy versenyző Belgiumban

Persze nem szándékosan: a pálya mellett lévő ház tulajdonosai valószínűleg nem voltak túl boldogok az eset után.

A Ferrari több lágy keveréket kért Barcelonába

A Spanyol Nagydíj három gumikeveréke a C3 (lágy), C2 (közepes) és C1 (kemény) lesz: utóbbit Bahreinbe vitte el eddig a Pirelli, de nem örvendett nagy népszerűségnek. A Ferrari két pilótájának 13 szettből 9 lágyat kért (hasonlóan a Renault-hoz és Alfa Romeóhoz), míg a Red Bull 7-et, a Mercedes 8-at. A Ferrarinál és Mercedesnél házon belül különbség van a közepes és kemény keverékek megoszlásában is. A C2-ből Bottas néggyel is gazdálkodhat, Leclerc csak kettővel.

Soha nem látott, de elég komoly problémával szembesült Felipe Massa

Furcsa gondot kellett leküzdenie a párizsi Formula-E-futamon Felipe Massának, ugyanis az eleredő eső konkrétan belefolyt a sisakjába, ami miatt alig látott valamit. "Sajnos amikor nekieredt az eső, egy olyan problémával szembesültem, amivel pályafutásom során még soha. Valamilyen okból egy csomó víz úgy döntött, hogy bemegy a sisakrostélyomon, emiatt nem láttam semmit sem. Az egész futamot nyitott rostéllyal kellett megoldanom az esőben, kinyitottam, kicsit becsuktam, megint kinyitottam... emiatt nyilván lassabban tudtam menni, ezért voltak a hibák és a pozícióvesztések" - magyarázta a brazil az Autosportnak.

"Azonnal jelentkezett ez, amint elkezdett esni az eső, nagyon rossz volt. Sosem történt még velem ilyen, úgyhogy erősen ki kell vizsgálni ezt a beszállítóval" - tette hozzá, kérdőre vonva a Schuberth céget is.

mas

fotó: dppi

Megjöttek az Azerbajdzsáni Nagydíj legjobb rádiüzenetei

Raikkönen, Vettel, Bottas, Hülkenberg - átkattintás után az F1 hivatalos Youtube-csatornáján megtekinthető a videó:

Michelisz, Kiss és a magyar Bosszúállók

A MotorsTroll Hungária képe a magyar autósport és a Bosszúállók: Végjáték "összevetésében":

 

Ismét jól szerepelt Amerikában a fiatal magyar kamionversenyző

"Ismét egy remek hétvége. A Myrtle Beach Speedwayen rendezték a szezon második versenyét. Sajnos nem volt egyszerű dolgunk, mivel nehezen tudtuk levinni a tapadást a csúszós aszfalt miatt. Ennek ellenére az időmérőn sikerült megfutni a leggyorsabb kört, kopott hátsó gumikon. Sokat küzdöttünk, de végül úgy döntöttünk, hogy csak jobb oldalra rakunk fel új gumikat a fő futamra. A 9. helyről vártuk a rajtot, mivel a fő futam rajtsorrendjét sorsolás alapján határozzák meg. Izgultunk, hiszen akik számítanak a bajnokságban, mind előlünk rajtoltak. Szerencsére az új gumi meghozta a tapadást és egészen a 3. helyig tudtunk menetelni! Nagyon örülök ennek az eredménynek, hiszen egy nehéz hétvégén vagyunk túl és szerintem megint nagy show-t csináltunk! Köszönöm a szurkolást és köszönöm a csapatomnak, valamint a támogatóimnak a lehetőséget

Külön köszönöm Misinek a remek munkát, megint kitett magáért és egy megbízható erős technikával tudtunk versenyezni!" - posztolta közösségi oldalán Molnár Bendegúz, a fiatal kamionversenyző, aki az Egyesült Államokban, a Bandit Big Rig Seriesben versenyez.

molnár

„Ezt így szoktuk fordulni... nem akarattal volt, bocs...” – óriásit mentett a magyar ralis

Szauer Gergőt egyébként is azért szeretik a raliversenyekre járók, mert nem megy a szomszédba "bátor" és látványos kanyarvételekért - ezúttal a Peugeot Kupa második helyét szerezte meg a hétvégi Miskolc Ralin. Kalandja azért akadt, íme egy rövid videó...

Verstappen és a tökéletesen időzített előzés

A Red Bull hollandja Sergio Perezt vadászta le Bakuban úgy, hogy a lehető legjobban időzítve bújt ki a Racing Point mögül, majd úgy előzte meg, hogy a mexikóinak nem is volt esélye visszatámadni - pont akkor került elé Verstappen, amikor már semmit sem tudott tenni ellenfele, pedig ebben az egyenesben az erős szélárnyék és a hatékony DRS miatt könnyű volt úgy utolérni a másikat, hogy azonnal ellentámadási lehetőség is nyíljon.

 

Óriási mázlijuk volt ezenek a nézőknek a Miskolc Ralin

Kevésen múlt annak a néhány nézőnek az élete, akik a tiltás ellenére a lezárt területről nézték hétvégén a Miskolc Rallye-t. Az egyikük által készített felvételen jól látszik, hogy a különösen veszélyes külső ívről, a fák közül nézték az autókat, amikor az egyik versenyző óriási sebességgel megérkezett az erdőbe. 

Lassítás nélkül, hatalmas tempóval szállt el Bodolai László autója a hétvégi Miskolc Rallye-n, a mályinkai szakaszon. Az életveszélyes bukótérben álló nézők egyike készítette a felvételt, amit a Rallye Dream Blog tett közzé Facebook-oldalán.

Leclerc megfutotta a Ferrari 250. leggyorsabb körét

Jubilálhatott a Ferrari az Azerbajdzsáni Nagydíjat követően, hiszen azzal, hogy Charles Leclerc-é lett a versenyben futott leggyorsabb kör, 250. alkalommal könyvelhette ezt el egy Ferrari-pilóta. A második Williams és a harmadik Lotus összesen nem ért el ennyit.

Ricciardo és az azeri pályabírók ünneplik a Tánc Világnapját

Az azerbajdzsáni pályabírók - vagy legalábbis a pályabírónak öltözött táncosok, ki tudja - rendkívül előrelátóak voltak, és egy kis táncos előadással fűszerezték meg a vasárnapi versenyzői parádét, hiszen a mai napon tartják a Tánc Világnapját. Ki más szállt volna be ebbe a mókába, ha nem Daniel Ricciardo? Mi mondjuk azért megnéztük volna azt is, ahogyan Raikkönen táncra perdül...

 

Két testvér uralja a ralikrossz-világbajnokságot

A világbajnokok és gyári csapatok távozásával nagy kérdés volt, kik lesznek a ralikrossz-világbajnokság 2019-es szezonjának élmenői. Az első két versenyt egy testvérpár tagjai nyerték: Abu Dhabiban a 20 éves Kevin Hansen szerezte meg első győzelmét, Barcelonában bátyja, a 26 éves Timmy győzött, aki már bizonyított vb-menő, a 2015-ös ezüstérmes.

A hétvégi versenyen Kevin lett mögötte a második, ő vezeti az összetettet is, bátyja a harmadik helyen áll. A családi vonalat tovább erősíti, hogy mindketten 14-szeres Európa-bajnok apjuk csapata, a Hansen MJP Peugeot versenyzői…

A spanyol futam döntője:

Óriásit bukott Kyle Larson a hétvégi NASCAR-futamon

A 26 éves versenyzőt William Byron forgó autója találta el a kettes kanyar kijáratánál, ami után Jeffrey Earnhardttal ütközött, majd felemelkedett a levegőbe és végeláthatatlan pörgésbe kezdett.

 

Így szerezte meg idei első pole-ját és dobogós helyét Michelisz Norbi

Stílusosan a Hungaroringen, a hétvége legfontosabb, harmadik számú futamán indult az első rajtkockából, melyet második helyre váltott. Íme a vasárnapi időmérő és verseny összefoglalója:

Egészen jól sikerült Leclerc utolsó bokszkiállása

A Ferrarinál úgy döntöttek, hogy az utolsó körökre kihozzák Leclerc-t friss lágy abroncsokért, annak érdekében, hogy megszerezzék a versenyben futott leggyorsabb körért járó pluszpontot. Hogy mi lett ennek a hozománya? A leggyorsabb kerékcsere, új körrekord és az ezzel együtt járó egy pont, illetve a rajongók Leclerc-t választották meg a nap versenyzőjének is. Nem rossz...

 

Az Azerbajdzsáni Nagydíj összefoglalója - videó

Éld át újból a bakui verseny legizgalmasabb pillanatait, Charles Leclerc felemelkedésétől a Mercedes újabb kettős sikeréig.

Egy év után újra kettős pontszerzés a McLarentől

Legutóbb tavaly, pont az Azerbajdzsáni Nagydíjon fordult elő az a McLarennel, ami most. A csapat mindkét autója pontot szerzett azzal, hogy Carlos Sainz a 7., Lando Norris pedig a 8. helyen ért célba.

Fotó: Twitter

Ricciardót megbüntették a tolatós incidens után

Meglepően nyugodt futamot teljesített az F1-es mezőny Bakuban, az egyetlen komolyabb csörte Daniel Ricciardo és Danyiil Kvjat között. Az ausztrál elmérte a hármas kanyar féktávját az orosz mellett, majd amíg az orosz megpróbált irányba állni, egyszerűen nekitolatott a Toro Rossónak. A versenybíróság nem nézte tétlenül a megmozdulást, és három rajthelyes büntetéssel sújtotta Ricciardót a Spanyol Nagydíjra, és két büntetőpontot írt a pilóta szuperlicencére.

Így tolatott neki Ricciardo Kvjatnak Bakuban

Ez volt az Azerbajdzsáni Nagydíj egyetlen komoly incidense, a két korábbi Red Bull-csapattárs között: 

Amikor Heidfeld végigvitte a BMW-t a Nordschleifén

12 évvel ezelőtt ezen a napon autózott körbe az expilóta azon a pályán a BMW-Sauber F1.06-ossal, ahol utoljára 1976-ban rendeztek Forma-1-es futamot - a 27 kilométeres aszfaltcsík helyét a szelidebb és biztonságosabb, öt kilométeres Nürburgring vette át.