Módosításra lehet szükség a Mercedes új, be nem vetett első szárnyán
https://formula.hu/parc-ferme/33892
A Mercedes érkezett a legkomolyabb fejlesztési csomaggal a múlt hétvégi USA Nagydíjra: a padlólemezt, a hátsó szárny véglapjait és az első szárnyat is érintő módosítások is érkeztek a W13-ashoz. Azonban a csütörtökön a paddockban látott új első szárnyat végül nem használta a hétvégén az alakulat. Az újításon a felső terelőlapon mindkét oldalon megjelent öt-öt az eddiginél nagyobb rögzítés (lásd a lenti bejegyzésben), amelyet a hírek szerint a rivális csapatok és az FIA is kifogásolták: szerintük ugyanis a kis elemek elsődleges funkciója már nem a stabilizálás, hanem a levegőáramlatok irányítása – márpedig a 2022-es szabályok szerint ez ilyen mértékben már illegális.
Ezért nem is vetette be a Mercedes az új szárnyat a pályán, Toto Wolff szerint azonban Mexikóban lehet, hogy használni fogják. Ehhez persze némileg változtatni kell majd rajta – igaz, amikor a The Race arról kérdezte a csapatvezetőt, hogy el tudná-e mondani, hogyan kell majd átalakítani a szárnyat, így felelt: „Nos, el tudnám, de nem akarok részletekbe bocsátkozni, mert gondolkodunk rajta, hogy menjünk-e vele, ezért egyeztetésekben vagyunk az FIA-val. Úgyhogy lehet, hogy némi módosításra lesz szükségünk itt-ott. De ez még nincs eldöntve.”
Ami egyébként a fejlesztési csomag többi elemét illeti: Wolff pozitívan nyilatkozott, szerinte az eredetileg problémásnak ígérkező Austinban is jól tudtak szerepelni, ami arra utal, hogy az újítások működnek. Igaz, a másodikként célba érő Lewis Hamilton a szombati kvalifikáció után még arról beszélt, hogy nehéz megállapítani, hogy jók-e a fejlesztések, mivel hiába hoznak bármit is a W13-ashoz, gyakorlatilag változatlan a hátrányuk mértéke a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest.
Nueva ala delantera de Mercedes
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) October 20, 2022
Mercedes new front wing pic.twitter.com/PjcM2UPge1
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|