DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

NASCAR: Hatalmas balesetek után Tyler Reddick győzött Texasban

Tovább folytatódott egy hihetetlen sorozat a NASCAR királykategóriájában, miután zsinórban negyedszer nyert olyan pilóta a rájátszásban, akinek már nincs esélye a bajnoki címre. Ezúttal Tyler Reddicknek jött ki a lépés, aki ugyan korábban kvalifikálta magát a playoffba, ám a legjobb 16 között elveszítette esélyét a végső sikerre. Bár a Richard Childress Racing versenyzője a negyedik helyről indulhatott, a futam első felében nem tudott az élmezőnyben maradni, viszont rengeteg váratlan esemény kavarta meg a dolgokat. A fő problémát a defektek okozták, ugyanakkor az első szakasz még viszonylag nyugalomban telt el Kyle Larson sikerét hozva, a folytatás azonban kétszer is ijesztő jeleneteket hozott. A legnagyobb becsapódás Cody Ware nevéhez fűződik, aki a 167. körben ütközött falnak a 4-es kanyarban, majd a pit road irányába csúszott, ahol szintén találkozott a betonnal. Az esetet követően a 26 éves versenyző csak segítséggel szállt ki az autójából, végül a mentő szállította el a bokájában érzett fájdalmak miatt.

Kicsivel később Chase Elliott drámájának lehettek szemtanúi a rajongók, miután a 2020-as bajnok is a falnak csapódott, ezek után pedig kigyulladt az autója, de szerencsére sértetlenül hagyta el a versenygépét. A mozgalmas második etapot végül Ryan Blaney zárta az élen, a folytatást pedig elmosta az eső, így némi szünet következett, de ez csak a vihar előtti csend volt a harmadik szakaszra, ahol a leglátványosabb momentum Denny Hamlin és William Byron csatájához fűződött. Előbbi majdnem a falra kente ellenfelét, de fiatal vetélytársat sem kellett félteni, aki egy sárga zászlós periódus alatt a fűre tette a Joe Gibbs Racing veteránját. A hajrára ezzel együtt ők is a legjobb tízben maradtak, a futamgyőzelemért azonban Joey Logano és a remek stratégiával rendelkező Reddick küzdhettek meg, a csata pedig utóbbi versenyző sikerét hozta.

A Cup Series küzdelmei október 2-án folytatódnak a legendás Talladega Superspeedwayen.

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu